Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-06 / 286. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. december 6., csütörtök „SZOCIALISTA MÓDON TANULNI...” A brigádok és a művelődés A fejlődés különös dolog: a változások nem mindig úgy követik egymást, mint azt előre elgondoltuk. Szemléletünk a mában gyökeredzik. a mostaniból képzelünk egy mást. egy jobbat, egy fényesebbet. Valahogy úgy van ez, mint ahogy az extenzív szemléletet jellemezte egyik kitűnő közgazdászunk: régebben azt tekintettük növekménynek, ha az egyik vödör mellé vettünk egy másikat. Az elavult termelési eljárások, módszerek nem viszik előbbre a világot, hozzá kell szoknunk a mássághoz. Így például ahhoz, hogy vannak a víz továbbításának korszerűbb eszközei is. Egyszerűbb megnyitni a csapot, mint akárhány edénnyel a kútról hordani a vizet. Ha a kultúra területén lezajlott változásokat vizsgáljuk. lehangoló jelenségeket tapasztalhatunk. Legalábbis a régi észjárásunk szerint. Kevesebben járnak a művelődési házakba, könyvtárakba, a művelődés hagyományos fórumai akadozva látják el feladataikat. Valamikor úgy képzeltük, hogy a közösségi művelődés színtereivé válnak ezek az intézmények, mindenki megtalálja majd itt az érdeklődésének, vágyainak megfelelő szakkört, klubot, olvasnivalót. Nem így történt. De mielőtt kárhoztatnánk az alacsony hatékonyságot. gyanakodva a műveltség csökkenésére, érdemes más szemmel is megvizsgálni a történteket. A másik oldalon a mérleg serpenyőjébe tehető a televízió káprázatos „karrierje”, növekedtek az újságok. folyóiratok példányszámai. lassan olyan új eszközökkel is kezdünk ismerkedni, mint a számítógép, vagy a video. Leszögezhetjük: növekedett az általános műveltség, közelebb kerültek hozzánk a világ dolgai, soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik gazdasági és politikai kérdések iránt, az emberek nem a húsbolt. hanem a színházak központi jegyirodája előtt tolongnak hosz- szú sorokban. Nem helyénvalóak tehát a sirámok, de önfeledten tapsolni sem lehet. Az új helyzet új problémákat vet fel. Az első és legfontosabb: az együttes ismeretterjesztés, a baráti társaságok aggasztó hiánya, az, hogy a kulturálódás egyéni formái kerültek előtérbe. Ez azért jelent gondot, mert a műveltség nemcsak tények halmaza, hanem tartalmaznia kell életünk „közlekedési szabályait” is. Az írott és íratlan normák, az erkölcs, a viselkedés szabályai adják meg a tudás szerkezetét. Hovatovább felnő egy nemzedék. amely ugyan szélesebb látókörű, mint az előzőek, de hiába szerez any- nyi ismeretet a világról, a fejében nem áll össze egységgé. Sokaknak az életéből hiányzik az éltető közeg, a mindennapos megmérettetések színhelye, a közösség. Túl könnyen dobálódzunk mostanában ezzel a szóval. Lehet, hogy akad, aki csak legyint, amikor felmerül ez a gond. Akkor persze kevésbé szkeptikus, nyomban szóba hozza a család, a pedagógus felelősségét. amikor mindenfajta erkölcsi érzék nélküli fiatalokkal találkozik, akik gátlástalan módon sértik meg az embert együttélés elemi szabályait. Túlzás lenne parttalanná tágítani a felelősséget, de elsősorban mégis az egész társadalom, a közeg adja meg a mércét, a mértéket, amelyhez nemcsak a legfiatalabbak, hanem az időseb- bek is idomulnak. A marxizmus klasszikusai beszéltek arról, amiről mostanában hajlamosak vagyunk elfelejtkezni: magát a nevelőt is nevelni kell, hogy olyan utódokat formáljon, akik képesek elfogadni valamilyen közösségi társadalom normáit. Időnk nagy részét munkahelyünkön töltjük. A napi feladatunkhoz való viszonyunk, fogalmazhatjuk úgy is: munkamorálunk, s kollégáinkhoz fűződő kapcsolataink sok mindent meghatároznak. A közvetlen összefüggés nehezen nyomon követhető, de a szervezetlenség, a hanyagság visszaüthet az élet más területein is. A dolgozók jelentős része többet vállal az átlagosnál, szocialista brigádmozgalomban keresi a termelés feladatainak támogatásán túl az életmód, a magatartás formálásának új lehetőségeit is. Az 1958-as indulásnál célként jelölték meg az általános, szakmai és politikai műveltség gyarapítását is. S ez azért bír különös jelentőséggel, mert itt valóban kialakulhatna az az éltető közeg, amely a kultúra valódi hordozója, éltetője és továbbvivője. A munkásság az utóbbi évtizedekben jelentősen átalakult. Sokan kerültek a gyárakba, az üzemekbe a földekről. A régi értelemben vett. szakszervezeti múlttal és öntudattal rendelkező dolgozó ugyan eszményképpé változott, de a legjobbak vezetőkké váltak, s az újonnan jöttek másfajta erkölcsiséget, szokásokat hoztak magukkal. A bejárás, a kétlakiság, a munkásszállások jelentősen megváltoztatták a valamikori arculatot. Nem váltak be azok az illúziók sem, amelyek az írástudatlanság, s az alapműveltség hiányának fölszámolására vonatkoztak: a segéd- és betanított munkások közül sokan állnak hadilábon a betűkkel. egy részük kimaradt az általános iskolából. Olyan hátrányok öröklődnek, termelődnek újjá, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségek forrásaivá válhatnak. Még alapvető társadalmi jogaival is nehezen él az olyan ember. aki nem tudja, mire számíthat és mire nem. Éppen ők azok, akiket legkevésbé szívesen vállal egy- egy brigád, hiszen a versenyben visszavetik társaikat. nehezen lehet rávenni őket arra. hogy fölszámolják hiányosságaikat. A következőkben a továbblépés útja az általános műveltség megszerzésén át vezet, a brigádmozgalom fontos feladata a hátrányos helyzetűek támogatása. A középiskolás tanulmányok elkezdése is fontos feladat lehet. A munkához szükséges szakmai ismeretek ma már kulcskérdéssé váltak a vállalatok gazdálkodásában. A politikai tájékozottság azért fontos, hogy valóban beleszólhassanak az arra hivatottak a munkahelyük ügyes^bajos dolgaiba. S végső soron mindez a kulturált életmód kialakításához juttathatja el a munkásságot. Ebben kiemelkedő szerepe lehet a különböző szervezett formáknak. így a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa és a Megyei Művelődési Központ által szervezett Világkép című vetélkedő is fontos előrelépés volt a brigádmozgalomban. A munkásközösségek igénylik a segítséget, az irányítást. A kulturális fejlődés magasabb szintjén kell kiala-_ kítani a brigádmozgalom vezetőinek, s maguknak a munkásoknak azt a taktikát és stratégiát, amely felfrissítheti a „szocialista módon tanulni” — jelszavát. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Rendelkezésre állnak hozzá hagyományok, de mái. kedvező irányzatok is. Gábor László Restaurálás —tűvel Nagy Katalin textilrestaurátor az Iparművészeti Múzeumban. Az Üllői úti épület második emeleti világos, nagy helyiségében van a munkahelye. A hatalmas tárolóbútorok szőnyegekét, ruhákat, hímzéseket rejtenek, de van itt néhány modern textil is, — kiállításra várivá. A múzeum sajátos követelményei szerint ugyanis textilrestaurátorok feladata az újonnan bekerült tárgyak — régi és modern textilek — tisztítása, kezelése, védelme, a kiállításokra való előkészítése, a kiállítási tárgyak elemző, magyarázó segédeszközeinek elkészítése. Most éppen1 egy régi hímzés alapszövetének és hímzésmódjának felnagyításán fáradozik, ami azt jelenti, hogy vastag fonalból az alapszövetet külön megszőtte, és erre jól elütő fonallal a különböző hímzéseket, mindenki számára érthetően, felvitte. Ám, a textilrestaurátornak két asztala van. Az egyik a munkaasztal, a másik az íróasztal, amely mellett könyvespolc könyvekkel, s dossziék, iratok. Miért? — A restaurátor munkájának legalább a fele elméleti jellegű, különösen, ha régi tárgyról van szó. Mielőtt bármihez hozzákezdene, gondos elemzésnek kell alávetnie a tárgyat. Meg kell állapítania a felhasznált anyagokat, és azt is, hogyan, milyen módszerekkel készültek. A technikai analízis után az állapot leírása következik, majd össze kell vetnie más, hasonló analóg eljárással, ugyanabban az időszakban hasonló anyagokból készült tárgyakkal. Ekkor tehet csak javaslatot a restaurátor a munka, a megőrzés módozataira. Csak ilyen alapos feltárás eredményezhet jó restauráló munkát. A rosszul restaurált tárgyaknak mindig; az az oka, hogy nem rendelkeztek elég információval a restaurálás mértékének meghatározásához. — Mit jelent a restaurálás mértéke? — A régről ránk maradt textilneműt lehet teljesen újjáteremteni, lehet meghagyni a megmaradt ép részeket, és a hiányzókat kipótolni, természetesen úgy, hogy az eredeti anyagtól jól láthatóan elváljon, végül lehet csak a megmaradt anyagdarabot konzerválni, és így megőrizni. — Hallhatnánk olyan példát, amely folyamatában is bemutatja a textilrestaurátori munkát? — Miskolctól északra. a Sajó és a Bódva találkozásánál von Boidva, amelynek református templomában 1976-ban XVI—XVII. századi értékes sírleletre bukkantak. Egy 14—16 éves fiatal lányt fakoporsóba temettek, virágokkal körülvéve, úgynevezett „virágágyba”. A két és fél méter mélyen lévő leletet a földtömbbel együtt hozták felszínre, ekkor még csak sejteni lehetett a ruhadarabok létezését. A vizes tisztítás után a darabokat tüll közé fércelve — hamar kirajzolódott a ruha vonala. Leginkább épen a vállfűző maradt fenn, egy elől kapcsokkal záródó, szoknyához varrt mellényszerű felsőrész. A vállfűzőt bársonyszalag díszítette, csipkével. Elvégeztük az alapanyag, a hímzés, a csipke analízisét. A korabeli hasonló ruhák segítségével elkészült a lánykaruha szabásmintája: a vállfűzőé és a szoknyáé. Az ing olyan sérült volt, hogy nem tudtuk azonosítani és összehasonlítani a korabeli darabokkal. A lányka fején fátyol volt, és egy akkoriban divatos selyemfonat. A pártáját igazgyöngyök és aranyboglárok díszítették. — Hogyan történt a tényleges restaurálás? — Kiszabtam egy alátámasztó anyagot a vállfűzö szabásrajza szerint, erre ráhelyeztem és ráférceltem az eredeti megmaradt leletdarabokat. Rámára rögzítettem és az új tartóanyaggal együtt átvarrtam. A bársony szalagra rávarrtam a díszt, és ezt a csipkés bársony szalagot is az eredeti helyére varrtam vissza. Ezután ösz- szeállítottam a ruhadarabot Végül fekete bársonnyal bevont szivacs „bábura” került a vállfűzö, kiállítás céljából. Ez a klasszikus restaurálás: a hiányzó részeket kiegészítettem úgy, hogy az eredeti az új tartóanyagtól elváljon. A vállfűző most Miskolcon van kiállítva, több hasonló társával együtt a Restaurált régészeti textíliák című kiállításon. Torday Aliz r GERÖ JÁNOS Lélckvesztőn _____________________________________ III/2. A lélekvesztő halad, ötven . kilométer a távolság mindössze. Másfél órás út ez mégis. És a helybeli lakossággal nem tudunk szót érteni. A hírekkel ellentétben kevesen tudnak angolul, éppen ezért szemlélget- jük a velünk szemben ülő európai családot. Az egyik lány lehet olyan tizennyolc éves, a húga tizenhat. Még az anyuka is szépen tartja magát. Szabó Pali bátyám szerint még. „nem verte ki az ág a szemét”. Vagyis szemrevaló még mindig. Az apa se idős még. de valahogy szemre se lehet venni, mert nem néz a szemünkbe, lehetőleg hátat fordít nekünk. Akárhányszor meg akarunk ereszteni egy kedves angol megszólítást, ő mindig nézi a vizet, mintha éppen onnan akarna erőt meríteni. Félúton feladjuk a küzdelmet. Mi. férfiak. a nőket bámuljuk, persze csak úgy „l’art pour l’art”. mert mit tehet az ember fia egyebet egy ilyen lélekvesz- tőn? Az európai család mégis egyre jobban érdekel ben- nünket. Az anyuka narancsot oszt (itt ez a legolcsóbb gyümölcs), de a hindu kísérőjüknek soha. egy darabot sem nyújt. Nekünk viszont, talán az apuka idegenkedésének ellensúlyozásaként, igen. Természetesen el is fogadjuk a gyümölcsöt, majd visszakínáljuk. hiszen tudjuk. Európában tél van. vitaminhiány, ezt kell enni, már itt járunk. Csakhogy az apukának ez semmiképpen nem tetszik, s nem értjük, miért. A feleletet megkapjuk öt percen belül. A családfő ugyanis „éneklő” pesti stílusban váratlanul megkérdezi : — Maguk. ugye. magyarok? Egyszerre várjuk rá: — Magyarok vagyunk! Majd én következem egy kaján kérdéssel: — Honnan jött rá. uram? — Maguk magyarul beszéltek .. . Ez bizony igaz volt. Ott, a nagy óceán vizén, szerény kis rokonsággal dicsekvő nyelvünkön szólítgattuk és pirongattuk, majd ugrattuk egymást. S lám, értő fülekre talált szóváltásunk. Sőt, az apuka. változatlanul éneklő modorban, háromtagú delegációnk vezetőjére mutatva így folytatja: — Maga ismerős nekem! — Maga is nekem — feleli kollégánk. Nem akarok visszaélni az olvasó türelmével. tehát máris közlöm az eredményt: kiderült, hogy a mistert Kenedynek hívják, de Pesten nem ezen a néven dolgozott a Pesti izé című vicclapnál. S melyik fővárosi újságíró ne ismerné legalább látásból a másikat? A család persze a száját tátja, mert egyetlen kukkot sem értenek magyarul. Éppen ezért a papa szabadon, teleszájjal meséli, miképpen került az „örök köd birodalmába”, vagyis Angliába. Negyvenhét karácsonyán jobbnak látta a Duna-par- tot a Themze-parttal felcserélni. Londonban paprikacsárdát nyitott kétszer két négyzetméter területen. A kinti magyarok között, elterjedt a parányi magyar csárda neve, és aki csak tehette. meglátogatta a műintézményt. Így lett a kicsinyke üzletből hússzor húsz méteres, majd százszor száz négyzetméteres. Akkor változtatott nevet újdonsült ismerősünk, s lett Kenedy. Azután nősült be egy angol családba. Az após Anglia egyik jelentős szálloidaiparosa. Így fiad- zott a parányi paprikacsárda több jövedelmező szállodát. lenhajú feleséget és két leánygyereket, akik már elég szemrevalóak. Most a szabadságukat töltik — mármint a saját maguk által engedélyezett szabadságot. Az apuka közben vált néhány szót a családtagokkal Nyilván azt magyarázza, kik-mik vagyunk. Azután felteszi a kérdést utánozhatatlan. fölényes képpel: — Melyik szállóban laknak? Én közlöm vele: — A Tadzs Mahalban. Meglepődik. — Melyik emeleten? Megmondom. Erre hebegni kezd: — Az a legdrágább rész Azt még a magamfajta üzletember sem engedheti meg magának Bombayban. Tehetünk mi erről?.. Igyekszünk megmagyarázni, hogy mi az indiai kormány vendégei vagyunk. (Folytatjuk) Munkában a textilrestaurátor A régi hímzés öltésmintái felnagyítva (Torday Aliz felvételei) Fiatal lány vállfűzöje a XVI. századból, restaurálva
