Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

IC. NÉPÚJSÁG, 1984. december 24., hétfő Rohanó világunk tudományos életében megha­tározó jellegűek az orvostudomány eredményei. Szinte naponta hallunk újabb felfedezésekről, a gyógyítás új módszereiről, eljárásairól. Mindez az embert szolgálja, a teljes értékű emberért van, az egészség védelméért és annak visszaállításáért. Az orvostudománynak nagy múltja van. Fejlő­déstörténetét olyan nevek jelzik, mint az ókori gö­rög Hippokratész vagy Róma legnagyobb termé­szetkutatója, Galenus, a középkorban élt arab Avi­cenna, vagy az újkori első kórboncnok, Morgagni. A legújabb korban pedig az orosz Pavlov, Robert Koch, Fleming, vagy a ma is élő Sabin professzor, a gyermekbénulás elleni szer kidolgozója. Mai ösz- szeállításunk az orvostudomány eredményeiről ad képet. összeállította: Mentusz Károly Ultrahang a gyógyászatban yy Hiszen itt leszek, ...” Gondolatok a családról, a gerontológiáról Az orvosi gyakorlatban az elmúlt évek során egy­re nagyobb teret hódított az ultrahang, mind a be­tegségek felismerésében, mind a gyógyításban. Az ultrahang segítségével a terhességet már korán, a hatodik-nyolcadik héten fel­ismerhetjük, megállapíthat­juk a magzatok számát, vagyis az ikerterhességet, megmérhetjük a magzat nagyságát és koponyamére­tét, amiből az érettségre te­het következtetni. Meghatá­rozhatjuk a magzat fekvését is — fejjel lefelé vagy fel­felé helyezkedik-e el — és azt, hogy hol van a méhle­pény helye. Bár az orvostudományban az ultrahangot először a nő­gyógyászok alkalmazták, ma már más szakterületen is él­nek ezzel a veszélytelen módszerrel. Például a szív­gyógyászok ultrahanggal is vizsgálják a szívet, mert ki­mutatható vele, hogy egész­ségesen vagy kórosan mű­ködik-e, van-e szív billentyű­hiba vagy káros mennyiségű folyadék a szívburokban. A szemészek a szem alakját, nagyságát, az ideghártya le­válását és a szembe hatolt idegen testek helyét állapít­ják meg ultrahanggal. Nagy jövőt jósolnak az ultrahangnak a mell- és has- üregi daganatok felismerésé­ben, sőt a jó- és rosszindu­latú daganatok elkülönítésé­ben. Ily módon műtét nél­kül lehetne a daganatokat a test mélyebb részein is fel­ismerni, sőt pontos helyének tudatában, röntgen- és ra­dioaktív sugarakkal kezelni. Család (a fogalom egyidős az emberiséggel, ha a for­ma változott is az elmúlt évezredek alatt) mindenkor különböző generációk együtt­élését jelentette. Ma a természetes kötött­ség jövője kérdőjeles. Szük­séges-e, célszerű-e a három generáció együttélése? Tar­toznak-e ezzel a fiatalok a szülőknek, nagyszülőknek; hogy a viszonyok tartósságá­ra, a családi kötelék meg­őrzésére törekedjenek? Cél­szerű, hasznos-e ez mindhá­rom generációnak vagy el­lenkezőleg: o modern em­ber autonómiája megkövete­li a különélést. Talán még a család, mint a társadalom atomja is, megkérdőjelezhe­tő a jövőben ? ... Olyan kérdések ezek, ame­lyeket az utolsó évtizedek­ben sürgetően vetett fel ko­runk és a választ magunk­nak kell megfogalmaznunk. Tehát először arra kell fe­lelnünk: van-e jövője a csa­ládnak, vagy az ember, e különleges élőlény, arrafe­lé halad, hogy felnevelt utó­dait úgy bocsássa el, ahogy ezt a többi emlős teszi? Vagy éppen a családon ala­pul a modern társadalom? Valamikor — még gyer­mekkoromban is — a csa­lád és az idősek elválaszt­hatatlanok voltak. Ha ki­mondtuk e szót, megjelentek képzeletünkben a szülők, gyermekek, nagyszülők, sok­szor a dédszülők is, és mind­ezek akár együttéléssel, akár különélés kapcsán alkottak egységet, szorosan összetar­toztak, mint a fák lombo­zata, törzse és gyökerei. Mindez emberi tartást adott a gyermekeknek, valami­lyen különleges kapcsolatot a múlt tárgyaival, emlékei­vel, a régi fényképekkel. Va­lamit, ami több volt, mint a mindennapi élet szürkesé­ge. Csodálatos kapcsolódást, különleges, semmihez sem hasonlítható melegséget, megértést, amit már később sehol sem találtunk. Mind­ezt együtt az öregség mél­tóságával, egy különleges mélységű emberi bölcsesség­gel. Ma mindez már vissza­vonhatatlanul a múltat je­lenti csupán? Hogyan kezdődik a család szétesése? Vannak látványos külsőségekben bővelkedő, drámai jegyeket magukban hordozó családsorsok, ilyen­kor az egyik fél végül is fel­lázad a másik antiszociális, sokszor alkoholista magatar­tása ellen és bekövetkezik a válás. A hivatalos és nem hivatalos közvélemény a gyermek veszteségét mérle­geli ilyenkor, senki sem gondol a csendes vesztesek­re, a háttérben meghúzódó öregekre, akikre rászakad a teljes reménytelenség. Ho­gyan is várhatnak a feldúlt családtól törődést, szerete- tet? ★ Mostanában, talán az egy­re zsúfoltabb szociális ott­honok láttán, már elhang­zik egy-egy halk, bizonyta­lan szó, hogy nincs értelme az elköltözésnek, hiszen a régi házban van hely bő­ven ... Vagy, ha a fiatalok­nak különleges igényük van, úgy bővíthető, modernizál­ható a lakás. Építsenek akár újat a régi mellé, csak ma­radjanak a közelben. A fia­talok nem érzik ki szüleik szavából a szorongást és el­mennek. Nagyon sokszor egy megnyugtató szó vagy gesztus nélkül, vagy jobb esetben némi vigasztalással: hogy hiszen, itt leszek, apám, ha baj lesz ... És ezzel megkezdődik a lassú eltávolodás. A fiata­loknak is megvan a maguk gondja, a pályakezdés, az otthonteremtés, a gyerme­kek felnevelése. Az öregedő szülők lassan háttérbe szo­rulnak, egy-egy nyári láto­gatásra esetleg sor kerül, s nem is egészen önzetlen ok­ból. Vajon mit tud ajánlani „megoldásként" a gerontoló­gus orvos? Évekkel ezelőtt részt vet­tem egy vitában, ahol hiva­tásos vezető szociálpolitikus nyilatkozott úgy, hogy illú­zió minden törekvés a ré­gi, klasszikus, háromgenerá­ciós család visszaállítására, mert a fiatalok nem haj­landók sem együttélni, sem törődni az öregekkel. Meg­oldásként a szociális ottho­nok számának növelését ajánlotta és még azt is; has­sunk oda, hogy az idősek minél hamarabb kerüljenek szociális otthonba, mert így könnyebben alkalmazkodnak az új környezethez. Tizenöt éve élek velük és közöttük. Nagyon jól tudom, milyen szenvedést okoz a családjuktól1, régi környeze­tüktől való elszakadás. El­keseredetten tiltakoztam és antihumánusnak értékeltem az előbbi javaslatokat. Gaz­daságilag is képtelenség, hogy az összlakosság 20 százalé­kát szociális intézményekben helyezzük el! Elmondtam, hogy a kér­dés megoldásához szükséges az egész társadalom össze­fogása. A fiatalok tudatá­nak alakítása, sajtó-, rádió-, televíziós propaganda a több gyermeket és az időseket is vállaló család modellje mel­lett. Elsősorban ez képes ar­ra, hogy szociális érzékeny­ségű utódokat neveljen. Olyan szociális intézkedések­re van szükség, amelyek megakadályozzák, hogy a család életszínvonala nagy­ban különbözzön azokétól, akik a terheket nem vál­lalják. Igazam volt-e mindezek­ben? Érvelni lehet a szociális otthon mellett, ahol több­kevesebb eredménnyel igye­keznek enyhíteni mindenféle testi-lelki nyomorúságot. So­kan vannak, akik ezt hiva­tásszerűen vállalják és min­dent elkövetnek, hogy még a magányt is feloldják. És valóban akadnak olyanok, akik — ha hosszú magukra hagyatottság után jutnak el ide, az összkomfortos ellá­tás mellett a lelkűk béké­jét is megtalálják. Nemré­giben, amikor meglátogattam a szociális otthonból álta­lam kórházba juttatott idős betegemet, 92 éves korában rosszindulatú daganat sike­res műtété után találtam rá, s boldogon üdvözölt, el­mondta, hogy vágyik vissza hozzánk, közénk. Ám ő is, ha „haza” is jön, lelkében magával hozza három leá­nyát, akik hagyták, hogy ő szociális otthonba jusson, s nem tudják, mert nem tud­hatják, hogy édesanyjuk mi­lyen lélekkel vállalta a mű­tétet. „Mert hát, minek és kinek?" Nekem, nekünk, idegen embereknek kellett vállalnunk, hogy megértes­sük vele; az ő 92 éves, vi­szonylag fiatalos, frissen maradt szellemisége önma­gában is érték. Érték ne­kem, nekünk, mindnyájunk­nak, mert egyediek, egysze­riek és pótolhatatlanok va­gyunk mindnyájan. Egész életünkkel, emlékeinkkel és tapasztalatainkkal. Feltétlenül összetartozó fo­galom a magány és egye­düllét? Sok évvel ezelőtt, falusi orvosként, részt vettem Sz. Juli néni temetésén, ö. sze­gény, egyedül élt a valami­kori sváb soron. A német­ségre csak a gót betűs szent­képek emlékeztettek már a falon és az utódokban a szorgalmat, céltudatosságot magukban hordozó, valami­kori ősök. Juli néni akkor már hosszú évek óta élt egyedül, eltemetve férjét, még előbb gyermekeit. Gyá­szolta őket élete végéig, a fekete ruhát soha le nem vetve. Az egész utca ottvölt a temetésen, és ahogy visz- szaemlékszem, mi ott nem magányos öregasszonyt te­mettünk, hiszen velünk volt a múltja, hűsége ehhez a múlthoz, életének minden eredménye és mi mindnyá­jan tudtuk ezt, és úgy áll­tunk a sírja körül. Ahogy most erre vissza­gondolok, látom: ő egyedül élt és mégsem volt magá­nyos. Egy közösségben, a fa­lujában élt, amely számon tartotta, segítette, ha rászo­rult. Oktalan nosztalgia mind­ennek a felidézése? ★ Család és mellette a mun­kahely, lakóhelyi közösség: elszegényedhet az ember ér­zelmileg annyira, hogy az összetartozás igénye meg­szűnhessen? Pótolhatja-e ezeket a modern társadalom minden anyagi, technikai vívmánya? Úgy érzem, az előbbiek­ben idézett vita nyomán fel­vetődött kérdések még idő­szerűbbek lettek azóta. Vá­laszt kell találnunk a kér­désekre — mielőbb ... Dr. Szegő Imre Képűnkön egy új típusú ultrahangos kezelőberendezés lát­ható (KS-fotó: Hauer Lajos felv.) TÖBB, MINT ORVOSI FELADAT Időben — az idősekért Füzesabonyban is összefogtak A tél eleji, nyirkos hi­deg belopózott a füzesabo­nyi művelődési otthon kis klubszobájába is. A talál­kozó résztvevői azonban ezt aligha érezték; a közös cse­lekvés indulata fűtötte az összegyűlt néhány szakem­bert, orvosokat, vöröske­resztes aktívákat, az egész­ségügy irányításáért felelős területi vezetőket. Elhatá­rozásuk szűkebb hazájuk­ban minden bizonnyal visszhangot vált ki a kö­vetkező hetekben, hóna­pokban, s talán akadnak iránta érdeklődők az or­szág más vidékein is. A hevesi példa után itt, Füzesabonyban is megszer­vezik az idős korúak ma­gasabb színvonalú gondozá­sát. A gerontológiai gondo­zó fölméri a nyugdíjba ké­szülők helyzetét, egészségi állapotát, anyagi, szociális körülményeit és különböző szakterületeken dolgozókat fog össze, hogy méltóképpen segíthessen gondjaik leküz­désében. Mindezek részleteiről ha­tároztak, s ajánlották föl munkájukat az említett meg­beszélés résztvevői. Amit hevesi példának emlegetünk, az dr. Szegő Imre igazgató főorvosnak és feleségének, Szűcs Erzsébet­nek egy évtizede kezdett, országosan egyedülálló gya­korlata a helyi szociális ott­honban. Azóta számos ér­tékelő elemzés, tudományos igényű felmérőmunka kö­vette ezt a gondozói ötle­tet orvosi, szocioiógusi kö­rökben, s maguk a kezde­ményezők is igyekeztek to­vábbfejleszteni módszerei­ket. A tapasztalás lendítette előbbre az elméletet, s a megyében követőkre ta­lált a példa. Adatokat gyűjteni, rend­szerezni, figyelemmel kí­sérni a nyugdíjazottak sor­sának alakulását, segíteni ügyes-bajos dolgaik intézé­sében. Orvosolni a vélt vagy valódi sérelmeket, hogy a pihenés ne váljon lelket sor­vasztó tétlenséggé, hogy a nyugdijasévek ne a kirekesz­tettség, a feleslegesség érze­tet sugallják. Ez jeleníti a gerontológiai gondozást, igencsak leegyszerűsítve. Ezt a munkát a körzeti or­vosokkal együtt Gulyás Má­ria, az Egészségügyi Dolgo­zók Szakszervezete megye­bizottságának titkára vállal­ta Füzesabony körzetében. Társadalmi munkaként, a szabad szombatokon vég­zi majd a gondozást. — Én füzesabonyi va­gyok, onnan járok be Eger­be, a megyebizottságra, te­hát otthoni környezetem­ben, többségükben ismerős emberekkel foglalkozom majd — mondta beszélge­tésünkkor Gulyás Mária. — Fontos ez, azt hiszem, a bi­zalom miatt. Hevesen már régen túljutottak a kezdet nehézségein, s ott is bebizo­nyosodott: a legfontosabb, hogy bizalommal jöjjenek, akiket behívunk. Egyelőre 96 nyugdíj előtt álló nőt és férfit írtunk össze, 54 és 59 éveseket. Akiknek az ada­taiból valamilyen veszélyez­tetettségre következtetünk, őket rendszeresen megke­ressük és igyekszünk segí­teni. A tanács vezetőinek támogatása mellett kapcso­latban leszünk a környék­beli üzemekkel, szövetkeze­tekkel is. — Hevesen és most Fü­zesabonyban is, e többlet- munkára vállalkozó embe­rekhez kapcsolódik a geron­tológiai gondozó léte. A me­gyében találni még hasonló példát? — Hatvanban is elkezdő­dött a munka, s a megyei kórház nyugdíjas dolgozói számára szintén megszervez­ték a gondozást. A kórház főigazgatójának, a megyei tanács egészségügyi osztály- vezetőjének támogatása so­kat segít az előbbre jutásban. S akik nélkül nem dolgoz­hatnánk sikerrel: a Vöröske­reszt aktivistái. Ök járják a Heves környéki falvakat, s én magam is sokat várok a közös munkánktól itt, Füzes­abonyban. A művelődési otthonban rendezett találkozón a kör­zeti orvosok és a rendelőin­tézet vezetője együtt aján­lották föl segítségüket. Dr. Mann László körzeti orvos elmondta, hogy a felszaba­dulás jubileuma is ösztönöz a vállalásra. Dr. Pápai Sán­dor főorvos, a felméréssel együtt járó vizsgálatok rész­leteiről beszélt. A Vöröske­reszt megyei és helyi kép­viselőivel együtt kérdéseikkel árasztották el a hevesi vendégeket. Hogyan készüljenek az adatlapok? Megfelelnek-e az orvosi ren­delők a gerontológiai gondo­zás céljaira? A sok kérdés mellett sok ötlet elhangzott, amely tovább gazdagíthatja ezt a munkát Részt vett a beszélgetés­ben dr. Vértes László főor­vos, az országos tudományos egyesület, a Gerontológiai Társaság főtitkára is. — Pszichológusok, jogá­szok segítségével, szociális jellegű gondozás kezdődött Szegeden, geriátriai gondo­zó osztály alakult Kecske­méten — mondta tájékozta­tásul. — A hevesi és a fü­zesabonyi összetettebb fel­adatra vállalkozik, ezért is várjuk nagy érdeklődéssel az idős korúak számára rendkívül fontos gondosko­dásnak ezt az új formáját. A következő évek egészség- politikai programjához adha­tunk jó ötleteket, ha siker­rel terjed a már nemcsak hevesi, hanem Heves megyei példa ... Orvosi v«>gy „egyéb" munka lesz-e több? Dr. Sze­gő Imre jó néhány példával illusztrálta, mit is kelj vol­taképpen elvégezni egy ilyen gondozónak. Egy idős öz­vegyasszony szociális segé­lyének intézésekor például, miközben a férjről, a halál körülményeiről beszélgettek, elmesélte, hogy teherautó gázolta el, s megállapítot­ták a gépkocsivezető felelős­ségét, is. A néni bizony há­rom éven át nem sok min­dent tudott intézni az ügy­ben, a gondozó által felkért jogász viszont rövid néhány hét alatt 60 ezer forint já­randóságot utaltatott ki per nélkül is. Az ehhez hasonló esetek okozói aztán az ingadozó vérnyomásnak, a szorongás­nak, a kiszolgáltatottság ér­zetének .. . Aztán ott vannak a gyer­mekek. Talán a legkénye­sebb feladat a generációk megromlott viszonyát hely­rehozni. Szomorú történetek sora a bizonyíték. Az embe­ri szó, az őszinte törődés, amit család híján mástól kaphatnak meg, az élet re­ménységét adja vissza sok idős embernek. * Nemes vállalkozás, igazán követendő példa körvonalai bontakoznak ki a füzesabo­nyiak elhatározásában. Ér­zik. helyben is kell segíteni­ük azokon a gondokon,ame­lyeket szociológusok, pszi­chológusok oly gyakran vá­zolnak fel a népesség egy­ötödét kitevő idős korúakkal kapcsolatban. Hadd szól­junk még az akció elindí­tójáról, az „otthoni” mun­kára vállalkozó szakszerve­zeti vezetőről, Gulyás Má­riáról. E pillanatban ő a lel­ke a csoportnak. Ügy hisz- szük, sok, hasonlóan önzet­len emberre volna szüksé­ge e mozgalomnak — s nem csak Füzesabonyban .. Hekeli Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents