Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
IC. NÉPÚJSÁG, 1984. december 24., hétfő Rohanó világunk tudományos életében meghatározó jellegűek az orvostudomány eredményei. Szinte naponta hallunk újabb felfedezésekről, a gyógyítás új módszereiről, eljárásairól. Mindez az embert szolgálja, a teljes értékű emberért van, az egészség védelméért és annak visszaállításáért. Az orvostudománynak nagy múltja van. Fejlődéstörténetét olyan nevek jelzik, mint az ókori görög Hippokratész vagy Róma legnagyobb természetkutatója, Galenus, a középkorban élt arab Avicenna, vagy az újkori első kórboncnok, Morgagni. A legújabb korban pedig az orosz Pavlov, Robert Koch, Fleming, vagy a ma is élő Sabin professzor, a gyermekbénulás elleni szer kidolgozója. Mai ösz- szeállításunk az orvostudomány eredményeiről ad képet. összeállította: Mentusz Károly Ultrahang a gyógyászatban yy Hiszen itt leszek, ...” Gondolatok a családról, a gerontológiáról Az orvosi gyakorlatban az elmúlt évek során egyre nagyobb teret hódított az ultrahang, mind a betegségek felismerésében, mind a gyógyításban. Az ultrahang segítségével a terhességet már korán, a hatodik-nyolcadik héten felismerhetjük, megállapíthatjuk a magzatok számát, vagyis az ikerterhességet, megmérhetjük a magzat nagyságát és koponyaméretét, amiből az érettségre tehet következtetni. Meghatározhatjuk a magzat fekvését is — fejjel lefelé vagy felfelé helyezkedik-e el — és azt, hogy hol van a méhlepény helye. Bár az orvostudományban az ultrahangot először a nőgyógyászok alkalmazták, ma már más szakterületen is élnek ezzel a veszélytelen módszerrel. Például a szívgyógyászok ultrahanggal is vizsgálják a szívet, mert kimutatható vele, hogy egészségesen vagy kórosan működik-e, van-e szív billentyűhiba vagy káros mennyiségű folyadék a szívburokban. A szemészek a szem alakját, nagyságát, az ideghártya leválását és a szembe hatolt idegen testek helyét állapítják meg ultrahanggal. Nagy jövőt jósolnak az ultrahangnak a mell- és has- üregi daganatok felismerésében, sőt a jó- és rosszindulatú daganatok elkülönítésében. Ily módon műtét nélkül lehetne a daganatokat a test mélyebb részein is felismerni, sőt pontos helyének tudatában, röntgen- és radioaktív sugarakkal kezelni. Család (a fogalom egyidős az emberiséggel, ha a forma változott is az elmúlt évezredek alatt) mindenkor különböző generációk együttélését jelentette. Ma a természetes kötöttség jövője kérdőjeles. Szükséges-e, célszerű-e a három generáció együttélése? Tartoznak-e ezzel a fiatalok a szülőknek, nagyszülőknek; hogy a viszonyok tartósságára, a családi kötelék megőrzésére törekedjenek? Célszerű, hasznos-e ez mindhárom generációnak vagy ellenkezőleg: o modern ember autonómiája megköveteli a különélést. Talán még a család, mint a társadalom atomja is, megkérdőjelezhető a jövőben ? ... Olyan kérdések ezek, amelyeket az utolsó évtizedekben sürgetően vetett fel korunk és a választ magunknak kell megfogalmaznunk. Tehát először arra kell felelnünk: van-e jövője a családnak, vagy az ember, e különleges élőlény, arrafelé halad, hogy felnevelt utódait úgy bocsássa el, ahogy ezt a többi emlős teszi? Vagy éppen a családon alapul a modern társadalom? Valamikor — még gyermekkoromban is — a család és az idősek elválaszthatatlanok voltak. Ha kimondtuk e szót, megjelentek képzeletünkben a szülők, gyermekek, nagyszülők, sokszor a dédszülők is, és mindezek akár együttéléssel, akár különélés kapcsán alkottak egységet, szorosan összetartoztak, mint a fák lombozata, törzse és gyökerei. Mindez emberi tartást adott a gyermekeknek, valamilyen különleges kapcsolatot a múlt tárgyaival, emlékeivel, a régi fényképekkel. Valamit, ami több volt, mint a mindennapi élet szürkesége. Csodálatos kapcsolódást, különleges, semmihez sem hasonlítható melegséget, megértést, amit már később sehol sem találtunk. Mindezt együtt az öregség méltóságával, egy különleges mélységű emberi bölcsességgel. Ma mindez már visszavonhatatlanul a múltat jelenti csupán? Hogyan kezdődik a család szétesése? Vannak látványos külsőségekben bővelkedő, drámai jegyeket magukban hordozó családsorsok, ilyenkor az egyik fél végül is fellázad a másik antiszociális, sokszor alkoholista magatartása ellen és bekövetkezik a válás. A hivatalos és nem hivatalos közvélemény a gyermek veszteségét mérlegeli ilyenkor, senki sem gondol a csendes vesztesekre, a háttérben meghúzódó öregekre, akikre rászakad a teljes reménytelenség. Hogyan is várhatnak a feldúlt családtól törődést, szerete- tet? ★ Mostanában, talán az egyre zsúfoltabb szociális otthonok láttán, már elhangzik egy-egy halk, bizonytalan szó, hogy nincs értelme az elköltözésnek, hiszen a régi házban van hely bőven ... Vagy, ha a fiataloknak különleges igényük van, úgy bővíthető, modernizálható a lakás. Építsenek akár újat a régi mellé, csak maradjanak a közelben. A fiatalok nem érzik ki szüleik szavából a szorongást és elmennek. Nagyon sokszor egy megnyugtató szó vagy gesztus nélkül, vagy jobb esetben némi vigasztalással: hogy hiszen, itt leszek, apám, ha baj lesz ... És ezzel megkezdődik a lassú eltávolodás. A fiataloknak is megvan a maguk gondja, a pályakezdés, az otthonteremtés, a gyermekek felnevelése. Az öregedő szülők lassan háttérbe szorulnak, egy-egy nyári látogatásra esetleg sor kerül, s nem is egészen önzetlen okból. Vajon mit tud ajánlani „megoldásként" a gerontológus orvos? Évekkel ezelőtt részt vettem egy vitában, ahol hivatásos vezető szociálpolitikus nyilatkozott úgy, hogy illúzió minden törekvés a régi, klasszikus, háromgenerációs család visszaállítására, mert a fiatalok nem hajlandók sem együttélni, sem törődni az öregekkel. Megoldásként a szociális otthonok számának növelését ajánlotta és még azt is; hassunk oda, hogy az idősek minél hamarabb kerüljenek szociális otthonba, mert így könnyebben alkalmazkodnak az új környezethez. Tizenöt éve élek velük és közöttük. Nagyon jól tudom, milyen szenvedést okoz a családjuktól1, régi környezetüktől való elszakadás. Elkeseredetten tiltakoztam és antihumánusnak értékeltem az előbbi javaslatokat. Gazdaságilag is képtelenség, hogy az összlakosság 20 százalékát szociális intézményekben helyezzük el! Elmondtam, hogy a kérdés megoldásához szükséges az egész társadalom összefogása. A fiatalok tudatának alakítása, sajtó-, rádió-, televíziós propaganda a több gyermeket és az időseket is vállaló család modellje mellett. Elsősorban ez képes arra, hogy szociális érzékenységű utódokat neveljen. Olyan szociális intézkedésekre van szükség, amelyek megakadályozzák, hogy a család életszínvonala nagyban különbözzön azokétól, akik a terheket nem vállalják. Igazam volt-e mindezekben? Érvelni lehet a szociális otthon mellett, ahol többkevesebb eredménnyel igyekeznek enyhíteni mindenféle testi-lelki nyomorúságot. Sokan vannak, akik ezt hivatásszerűen vállalják és mindent elkövetnek, hogy még a magányt is feloldják. És valóban akadnak olyanok, akik — ha hosszú magukra hagyatottság után jutnak el ide, az összkomfortos ellátás mellett a lelkűk békéjét is megtalálják. Nemrégiben, amikor meglátogattam a szociális otthonból általam kórházba juttatott idős betegemet, 92 éves korában rosszindulatú daganat sikeres műtété után találtam rá, s boldogon üdvözölt, elmondta, hogy vágyik vissza hozzánk, közénk. Ám ő is, ha „haza” is jön, lelkében magával hozza három leányát, akik hagyták, hogy ő szociális otthonba jusson, s nem tudják, mert nem tudhatják, hogy édesanyjuk milyen lélekkel vállalta a műtétet. „Mert hát, minek és kinek?" Nekem, nekünk, idegen embereknek kellett vállalnunk, hogy megértessük vele; az ő 92 éves, viszonylag fiatalos, frissen maradt szellemisége önmagában is érték. Érték nekem, nekünk, mindnyájunknak, mert egyediek, egyszeriek és pótolhatatlanok vagyunk mindnyájan. Egész életünkkel, emlékeinkkel és tapasztalatainkkal. Feltétlenül összetartozó fogalom a magány és egyedüllét? Sok évvel ezelőtt, falusi orvosként, részt vettem Sz. Juli néni temetésén, ö. szegény, egyedül élt a valamikori sváb soron. A németségre csak a gót betűs szentképek emlékeztettek már a falon és az utódokban a szorgalmat, céltudatosságot magukban hordozó, valamikori ősök. Juli néni akkor már hosszú évek óta élt egyedül, eltemetve férjét, még előbb gyermekeit. Gyászolta őket élete végéig, a fekete ruhát soha le nem vetve. Az egész utca ottvölt a temetésen, és ahogy visz- szaemlékszem, mi ott nem magányos öregasszonyt temettünk, hiszen velünk volt a múltja, hűsége ehhez a múlthoz, életének minden eredménye és mi mindnyájan tudtuk ezt, és úgy álltunk a sírja körül. Ahogy most erre visszagondolok, látom: ő egyedül élt és mégsem volt magányos. Egy közösségben, a falujában élt, amely számon tartotta, segítette, ha rászorult. Oktalan nosztalgia mindennek a felidézése? ★ Család és mellette a munkahely, lakóhelyi közösség: elszegényedhet az ember érzelmileg annyira, hogy az összetartozás igénye megszűnhessen? Pótolhatja-e ezeket a modern társadalom minden anyagi, technikai vívmánya? Úgy érzem, az előbbiekben idézett vita nyomán felvetődött kérdések még időszerűbbek lettek azóta. Választ kell találnunk a kérdésekre — mielőbb ... Dr. Szegő Imre Képűnkön egy új típusú ultrahangos kezelőberendezés látható (KS-fotó: Hauer Lajos felv.) TÖBB, MINT ORVOSI FELADAT Időben — az idősekért Füzesabonyban is összefogtak A tél eleji, nyirkos hideg belopózott a füzesabonyi művelődési otthon kis klubszobájába is. A találkozó résztvevői azonban ezt aligha érezték; a közös cselekvés indulata fűtötte az összegyűlt néhány szakembert, orvosokat, vöröskeresztes aktívákat, az egészségügy irányításáért felelős területi vezetőket. Elhatározásuk szűkebb hazájukban minden bizonnyal visszhangot vált ki a következő hetekben, hónapokban, s talán akadnak iránta érdeklődők az ország más vidékein is. A hevesi példa után itt, Füzesabonyban is megszervezik az idős korúak magasabb színvonalú gondozását. A gerontológiai gondozó fölméri a nyugdíjba készülők helyzetét, egészségi állapotát, anyagi, szociális körülményeit és különböző szakterületeken dolgozókat fog össze, hogy méltóképpen segíthessen gondjaik leküzdésében. Mindezek részleteiről határoztak, s ajánlották föl munkájukat az említett megbeszélés résztvevői. Amit hevesi példának emlegetünk, az dr. Szegő Imre igazgató főorvosnak és feleségének, Szűcs Erzsébetnek egy évtizede kezdett, országosan egyedülálló gyakorlata a helyi szociális otthonban. Azóta számos értékelő elemzés, tudományos igényű felmérőmunka követte ezt a gondozói ötletet orvosi, szocioiógusi körökben, s maguk a kezdeményezők is igyekeztek továbbfejleszteni módszereiket. A tapasztalás lendítette előbbre az elméletet, s a megyében követőkre talált a példa. Adatokat gyűjteni, rendszerezni, figyelemmel kísérni a nyugdíjazottak sorsának alakulását, segíteni ügyes-bajos dolgaik intézésében. Orvosolni a vélt vagy valódi sérelmeket, hogy a pihenés ne váljon lelket sorvasztó tétlenséggé, hogy a nyugdijasévek ne a kirekesztettség, a feleslegesség érzetet sugallják. Ez jeleníti a gerontológiai gondozást, igencsak leegyszerűsítve. Ezt a munkát a körzeti orvosokkal együtt Gulyás Mária, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete megyebizottságának titkára vállalta Füzesabony körzetében. Társadalmi munkaként, a szabad szombatokon végzi majd a gondozást. — Én füzesabonyi vagyok, onnan járok be Egerbe, a megyebizottságra, tehát otthoni környezetemben, többségükben ismerős emberekkel foglalkozom majd — mondta beszélgetésünkkor Gulyás Mária. — Fontos ez, azt hiszem, a bizalom miatt. Hevesen már régen túljutottak a kezdet nehézségein, s ott is bebizonyosodott: a legfontosabb, hogy bizalommal jöjjenek, akiket behívunk. Egyelőre 96 nyugdíj előtt álló nőt és férfit írtunk össze, 54 és 59 éveseket. Akiknek az adataiból valamilyen veszélyeztetettségre következtetünk, őket rendszeresen megkeressük és igyekszünk segíteni. A tanács vezetőinek támogatása mellett kapcsolatban leszünk a környékbeli üzemekkel, szövetkezetekkel is. — Hevesen és most Füzesabonyban is, e többlet- munkára vállalkozó emberekhez kapcsolódik a gerontológiai gondozó léte. A megyében találni még hasonló példát? — Hatvanban is elkezdődött a munka, s a megyei kórház nyugdíjas dolgozói számára szintén megszervezték a gondozást. A kórház főigazgatójának, a megyei tanács egészségügyi osztály- vezetőjének támogatása sokat segít az előbbre jutásban. S akik nélkül nem dolgozhatnánk sikerrel: a Vöröskereszt aktivistái. Ök járják a Heves környéki falvakat, s én magam is sokat várok a közös munkánktól itt, Füzesabonyban. A művelődési otthonban rendezett találkozón a körzeti orvosok és a rendelőintézet vezetője együtt ajánlották föl segítségüket. Dr. Mann László körzeti orvos elmondta, hogy a felszabadulás jubileuma is ösztönöz a vállalásra. Dr. Pápai Sándor főorvos, a felméréssel együtt járó vizsgálatok részleteiről beszélt. A Vöröskereszt megyei és helyi képviselőivel együtt kérdéseikkel árasztották el a hevesi vendégeket. Hogyan készüljenek az adatlapok? Megfelelnek-e az orvosi rendelők a gerontológiai gondozás céljaira? A sok kérdés mellett sok ötlet elhangzott, amely tovább gazdagíthatja ezt a munkát Részt vett a beszélgetésben dr. Vértes László főorvos, az országos tudományos egyesület, a Gerontológiai Társaság főtitkára is. — Pszichológusok, jogászok segítségével, szociális jellegű gondozás kezdődött Szegeden, geriátriai gondozó osztály alakult Kecskeméten — mondta tájékoztatásul. — A hevesi és a füzesabonyi összetettebb feladatra vállalkozik, ezért is várjuk nagy érdeklődéssel az idős korúak számára rendkívül fontos gondoskodásnak ezt az új formáját. A következő évek egészség- politikai programjához adhatunk jó ötleteket, ha sikerrel terjed a már nemcsak hevesi, hanem Heves megyei példa ... Orvosi v«>gy „egyéb" munka lesz-e több? Dr. Szegő Imre jó néhány példával illusztrálta, mit is kelj voltaképpen elvégezni egy ilyen gondozónak. Egy idős özvegyasszony szociális segélyének intézésekor például, miközben a férjről, a halál körülményeiről beszélgettek, elmesélte, hogy teherautó gázolta el, s megállapították a gépkocsivezető felelősségét, is. A néni bizony három éven át nem sok mindent tudott intézni az ügyben, a gondozó által felkért jogász viszont rövid néhány hét alatt 60 ezer forint járandóságot utaltatott ki per nélkül is. Az ehhez hasonló esetek okozói aztán az ingadozó vérnyomásnak, a szorongásnak, a kiszolgáltatottság érzetének .. . Aztán ott vannak a gyermekek. Talán a legkényesebb feladat a generációk megromlott viszonyát helyrehozni. Szomorú történetek sora a bizonyíték. Az emberi szó, az őszinte törődés, amit család híján mástól kaphatnak meg, az élet reménységét adja vissza sok idős embernek. * Nemes vállalkozás, igazán követendő példa körvonalai bontakoznak ki a füzesabonyiak elhatározásában. Érzik. helyben is kell segíteniük azokon a gondokon,amelyeket szociológusok, pszichológusok oly gyakran vázolnak fel a népesség egyötödét kitevő idős korúakkal kapcsolatban. Hadd szóljunk még az akció elindítójáról, az „otthoni” munkára vállalkozó szakszervezeti vezetőről, Gulyás Máriáról. E pillanatban ő a lelke a csoportnak. Ügy hisz- szük, sok, hasonlóan önzetlen emberre volna szüksége e mozgalomnak — s nem csak Füzesabonyban .. Hekeli Sándor
