Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
L egutóbb október második felében adták hírül a napilapok, hogy alapítványi jutalmak átadására került sor. Akkor Déry Tibornak, korunk kiemelkedő jelentőségű írójának 90. születési évfordulója volt az alkalom a díjátadásra, úgy, ahogyan az alapítványtevő — Déry azóta elhunyt özvegye — kívánta. Tízen kaptak a 6 millió forintos alapítvány évi kamataiból, olyanok, akik a magyar irodalom művelése, a magyar nyelv ápolása, magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordítása terén kimagasló eredményt értek el. Ez utóbbi indokolta, hogy — ugyancsak az alapítványtevő akaratának megfelelően — külföldi állampolgár (ezúttal Jean Luc- moreau párizsi egyetemi tanár) is szerepelt a díjazottak között. Tekintélyes ösz- szeget képvisel a Déry ^alapítvány meglehet: valamennyi között a legnagyobbat. Alapítványok — némi túlzással — mindig voltak. Legalábbis a múlt században már sok hír jelent meg ilyenekről az újságokban. Ezerféle célra adományoztak tehetős — és sokszor kevésbé tehetős — emberek pénzt vagy értékes vagyontárgyakat. Némelyik alapítványból templom vagy iskola épült, másokat „szegénysorsú” gyermekek taníttatására fordítottak, de — Mikszáth és mások írásai tanúskodnak róla — voltak különcök, akik a legképtelenebb célokra hagyták vagyonukat, még annál is képtelenebb feltételek kikötésével. No meg — előfordult az is. hogy az alapítvány tőkéje és kamatai szőrén- szálán, azaz pontosabban: kezelőinek zsebébe tűntek el. Ma pedig — nincsenek alapítványok: Ez nem mond ellent a bevezetőben írottakkal, ugyanis 1960 óta, a jelenleg érvényes Polgári Törvénykönyv hatályba lépése óta így hívják hivatalosan: „kötele- lezettségvállalás közérdekű célra”. A név- változtatásnak jogi okai voltak, ugyanis a régi polgárjogi jog szerint az alapítvány „önálló jogi személy”, szocialista körülmények között pedig erre nincs lehetőség. Aki ezt a kötelezettséget vállalja, rendelkezhet arról, hogy pénzét mire. kinek vagy kiknek — esetleg milyen intézményeknek — a támogatására fordítsák, s hogy ki kezelje az összeget. Ha ez utóbbiról nem rendelkezik külön, a szakmai felügyeletet ellátó szerv jelöli ki a kötelezettségvállalás kezelőijét. Hogy hányán és miyen összegben hagyatkoztak így az utóbbi időben, azt ösz- szeszámolni is sok volna. Az alapítványtevők (a körülményes, hivatalos név helyett egyszerűbb így nevezni, s általában így is ismerik) többnyire országosan vagy nemzetközileg ismert nevű személyiségek hátramaradottal, akik így is meg kívánják örökíteni hozzátartozójuk emlékét. Néhány név a sok közül: Kondor Béla. a kiemelkedő képességű festőművész szülei fiuk emlékére adtak át közel negyedmilliót a Képzőművészeti Főiskolának, hogy a kamatokból tehetséges grafikust, vagy festőt jutalmazzanak. Gorka- Géza örökösei úgy rendelkeztek, hogy az Ipar- művészeti Főiskola évente adjon jutalmat egy tehetséges és példás magatartásé kerámia szakos hallgatónak. Hermann Lipót özvegye 1977-ben két művészképzős festő- növendék, két évvel később egy szobrásznövendék jutalmazására hagyott jelentékeny összeget a Képzőművészeti Főiskolára. Méltóképpen sorakoznak fel a képző- és iparművészek mellé a zenészek. A Bartók—Pásztory díjat — nagy zeneszerzőnk és özvegye, Pásztory Ditta zongoraművésznő nevét együtt viseli a díj — minden év március 25-én, Bartók születésének évfordulóján ítélik oda „egy-egy magyar anyanyelvű zeneszerzőnek és előadóművésznek. aki hozzájárult a zeneművészet fejlődéséhez.” Ez a díj kivételesen megosztható három zeneszerző és három előadóművész között. A díjat a művésznő tavaly alapította — de már tíz éve rendszeresen kiosztják azt a havi ötezer forintos ösztöndíjat, amelyet ugyancsak Pásztory Ditta alapított öt zongra szakos hallgató számára. A díjak kezelője a Zeneművészeti Főiskola. Ott alakult meg Weiner-bizottság is, amely — a Weiner Leó leánya által átruházott szerzői díjak és jogdíjiak kamatából kétévenként rendez versenyt az 1960-ban elhunyt zeneszerző emlékére. Ugyanebből adnak ösztöndíjat azoknak, akik a zenei hagyaték feldolgozására vállalkoznak. Közismert a Gábor Andor nevét viselő, és családja által alapított írói jutalomdíj. Kétévenként kapja egy-egy fiatal, tehetséges író, alkalmanként — így szól a „kötelezettségvállalás” — lírikus, illetve szatirikus író is kaphatja. Füst Milán özvegye pedig úgy rendelkezett, hogy 24 ezer forintot egyik évben két költő, másik évben két prózaíró között osszanak fel. Feltétel: Füst Milán szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit fejezzék ki műveikben. Századik életévében járó írónőnk, Dénes Zsófia 1976-ban alapította az Ady-jutal- mat. Ebből évente kapnak ösztöndíjat írók, irodalomtörténészek kritikusok, műfordítók, zeneszerzők és előadóművészek, akik „Ady irodalmi és politiai jelentőségének, forradalmi lényegének meg nem alkuvá- sának korára és az értő utókorra gyakorolt hatásának magas színvonalon történő megismertetése érdekében a legjelentősebb munkát végezték” — írta elő Dénes Zsófia. Hanty Hanna úgy rendelkezett, hogy alapítványának kamatait páros években pedagógusnak, páratlanokban pedig orvosnak adják oda kiváló eredményekért. Csaknem minden alapítvány az örökhagyó nevét viseli. Kivétel: Péchy Blanka, a magyar nyelv tisztaságán évtizedek óta híven őrködő művésznő, aki a közismert Kazinczy-díjat alapította. Ezt a legszebben beszélő színészek, rádió- és tévébemondók. valamint a nyelvünk szépségét ápoló tanárok kapják évről évre. Székely Mihály, Lengyel József, Gáli István, Rajz János, Gyergyai Albert, Aj- tay Andor. Szép Ernő, Oláh Gusztáv — néhány név azok közül, akiknek emlékére a hozzátartozók alapítványt tettek, vagy akik maguk rendelkeztek így végakaratukban. S mellettük: kevésbé ismertek és szélesebb körben ismeretlenek: Siklódi Ferenc és felesége a ceglédberceli általános iskola Édes anyanyelvűnk pályázatának díjazására hagyott megfelelő összeget. Tompa Kálmán orvos a pécsi Művészeti Szakközépiskola két-két tehetséges tanulóját kívánta segíteni egy tanévben havi 500 forinttal. A hazaiakon kívül voltak és vannak külföldön — magyarok és nem magyarok —. akik jelentős összeget adtak különböző nemes célokra — magyaroknak. Robert Graves angol költő és író (az Én, Claudis és a Claudius, az isten című munkái a legismertebbek nálunk) Magyarországon megjelent műveinek honoráriumaiból az év egyik legjobb magyar verse költőjének jutalmazására alapított nívódíjat, amelyet az Írószövetség javaslatára a Szerzői Jogvédő Hivatal utal ki. Georg Schustek a szubrett szerepkörben legsikeresebb magyar színésznők számára ajánlotta fel a Bársony Rózsi Emlékgyűrűt 110 ezer osztrák schilling kamataival — kétévenként. (Schustek a 30-as évek kitűnő magyar szubrett- jének férje volt.) Cziffra György, a Franciaországban élő. nemzetközileg is elismert zongoraművész Liszt Ferenc emlékének ápolására ajánlott fel több mint százezer forintot, amelynek kamatait osztják el. Szirmai Albert. az USA-ban élt zeneszerzőnk a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakának egy tehetséges, végzős hallgatója jutalmazására négyezer dollár évi kamatait hagyta. Emerigo Gél lért, ugyancsak Amerikába szakadt hazánkfia festő- vagy szobrásznövendék számára tett alapítványt. S még két, aligha ismert alapítványtevő, aki nemzetközi kapcsolatainkat kívánta segíteni: Ripszám Henrik (Nagy-Bri- tannia) fiatal kutatók vagy végzős ipar- művészeti főiskolai hallgatók angliai tapasztalatszerzésére hagyott ezer fontot, dr. Katz Lipót pedig másfél millió forintot magyar diákok mexikói, illetve mexikói diákok magyarországi tanulmányútja. segítésére. K orántsem teljes a felsorolás. Sokan voltak, vannak — és remélhető, hogy lesznek is —, akik tehetséges fiatalok segítésére, horizontjuk tágítására szánták életük anyagiakban mérhető eredményeit. Minden alapítványnak megvan a megfelelő gazdája. Az odaítélésekről szóló, már-már mindennapos hírek mutatják, hogy jól sáfárkodnak a kezelők a „közérdekű célra tett kötelezettségvállalásokkal." Annál is inkább, mert a kötelezettséget — a kezelők Is vállalták. No meg a díjazottak, jutalmazottak, akiktől joggal várható el, hogy megteszik a maguk területén a legtöbbet, amit tehetnek. Várkonyi Endre rOíjuk, alapító ám/o k
