Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 24., hétfő. Ml LESZ VELED ALMAGYAR-DOMB? Xéruezők, közös akarattal Nem hinném, hogy akár Heves megyében, de akárcsak a megyeszékhelyen sokan tudnának az egri Építész Kör létéről, munkájáról, célkitűzéseiről. Nem szükséges az okokat keresnünk, pusztán állapítsunk meg egy tényt: budapesti kiállításuk nagy sikert aratott, s a szakmabeliek éppenúgy felfigyeltek rájuk, mint a nagyközönség. Miért? Thoma Emőkével, az egyik, alapító taggal folytatott beszélgetésünkből —, s e kicsit megkésett hazai bemutatkozásból talán ez is kiderül. — Csoportunk most már féléves múlttal rendelkezik. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem hivatalos, bejegyzett testületről van szó, hanem egy olyan alakulatról, amelynek tagjait a közös elképzelések, az azonos törekvések tartják össze. Több mint húszán vagyunk, más- más munkahelyen dolgozunk, de mindnyájan építész-tervezőként. A kör átlag életkora 35 év körül van. azaz egy fiatal gárda. önmagábaan véve már az is sokat mond, hogy mi hozta össze ezeket a szakembereket. Hiszen működésükkel egyfajta hiányt próbálnak megszűntetni, egy olyan tátongó rést betömni, ami — igaz, hogy egyelőre nincs ennél jobb megoldás — aligha az ő feladatuk. — Nézze, a szakmabelieknek nem mondok azzal újat. ha azt állítom: jelenleg nincs olyan szervezet, amely hatásos* értő építészeti kritikát, illetve autentikus bírálatot gyakorolna. Ez természetesen azért súlyos dolog, mert előbb-utább további fejlődésünk gátjává válik, hiszen milyen elvekhez, normákhoz igazodjunk így. Nem is szólva arról, hogy az egymás mellett alkotó tervezők között annyira szegényes az információ- áramlás, hogy ez lehetetlenné teszi az összehangolt, átgondolt tevékenységet. Ameddig ez az állapot fennáll, az előbb felsorolt kívánalmakat mi látjuk el, méghozzá nagyon szívesen. Azért persze ne feledkezzünk el arról; sem, hogy ez nem öncélú dolog, mert itt minden azért történik, hogy szebb, ízlésesebb házak épülhessenek. Senkit sem kellett erőszakkal magukhoz vonniuk, vagy éppen odaédesgetniük. Készséggel csatlakozott mindenki, mert a saját álmát. a benne sürgetően felmerült igényt látta megvalósulni. — Ez így igaz. Az már csak egy szerencsés véletlen1 volt, hogy az egri Almagyar- domb kapcsán konkrétan is megmutathattuk, hogy mit akarunk. De addig nagyon hosszú volt az út! Kezdeném azzal, hogy az említett terület beépítésének programja már vagy hat éve megfogalmazódott. Ez mintegy 420 telket érint, ráadásul megyeszékhelyünk egyik legfontosabb helyén található, nem mindegy hát, hogy milyen végső formát kapnak az épületek, mennyire tetszetős lesz ez a rész. A város mindent megtett azért, hogy a legmegfelelőbb megoldás születhessék meg. Csi- mellette tervező kollégájával is?! Az ebben való kételkedés, a bizonyítás vágya ekkorra már több fiatalt is hozzájuk vitt. Hajtotta őket az, náltatott a dombra egy rendezési tervet, majd egy országos tervpályázatot is kiírtak. Az ÉSZAKTERV-vell is felvették a kapcsolatot. Később azután ezek a dokumentációk fiókba kerültek. Ekkor egy olyan telekosztási terv jött létre, amely a legcsekélyebb mértékben sem ügyelt az építészeti szempontokra. Az Építész Kör — egyelőre még csak négy taggal — nem adta fel a harcot. Egy terv- fejlesztési pályázatot hoztunk létre, de ezt is félretették. Végezetül egy határozattal elvágták a további viták lehetőségét: kimondták, hogy a dombra csak A-kategóriás tervező tervezhet egyedileg. Csak bizonyos megkötéseket szabtak, de ezek semmi esetre sem biztosíthatják, hogy valóban csinos, minden igényt kielégítő otthonokat láthatunk majd ott néhány év múlva. Az indokok kézenfekvők: zártsorú beépítésről van szó, magyarul arról, hogy a házak között nem lesz hely, azaz összeérnek. Az adott, nehéz terepviszonyok közepette ezt csak azonos koncepció, összehangolt munka során lehet elvégezni úgy, hogy azt nyugodtan vállalhassa bárki. De meg- lesz-e mindez akkor, amikor minden egyes tervező csak a saját feladatával lesz elfoglalva, anélkül, hogy véleményt cserélne akárcsak a mellette tervező kollégájával is?! Az ebben való kételkedés, a bizonyítás vágya már több fiatalt is hozzájuk vitt. Hajtotta őket az. hogy megmutassák: csak közösen lehet igazán szép eredményeket eltérni. — Mi már kész elképzelésekkel rendelkeztünk. A neheze azonban nem ez volt. Meg kellett győznünk 15 egymás melletti telek tulajdonosát, hogy fogadja el a mi gondolatainkat, s hogy mennyire fontos az egységes munkálkodás. Más kérdés, hogy nemcsak kértünk, hanem adtunk is. Felajánlottuk, hogy a megegyezés fejében a 15 tervet honorárium nélkül készítjük el. Sikerült. Nagyon bízunk benne, hogy ez az utca igazolni fog bennünket. Jelen pillanatban nyolc ház építési engedélye megvan, s ebből hét már épül. A többi hét még a tervezőasztalon van. Sokat dolgozunk —, s ami a magyar tervezői gyakorlatban fehér hollónak számít — szinte mindennap kimegyünk ellenőrizni, hogy úgy halad-e minden, ahogy mi megálmodtuk. Talán egy év múlva már az egész utcára büszkék lehetünk. Az egrieknek kapóra jött a Fiatal építészek kiállítása is, melyet a budai várban rendeztek. Itt a nagy nyilvánosság elé tárhatták az Almagyar-domb történetét, s saját törekvéseiket is. — A szakmán belül is nagy port vert fel a bemutatkozásunk. Sokat foglalkoztak velünk, mert ez eddig példa nélkül állt, amit mi csináltunk. A Stúdió ’84- ben külön is kiemelték, hogy végre alakult egy olyan társaság, amely felülemelkedett az önös érdekeken. és közös akarat vezérli őket. Fontos ez most is, s még fontosabb lesz a jövőben, mert a magánerős építkezések egyre nagyobb szerephez jutnak majd. Az én házam, az én váram mondás azonban nem jelentheti azt, hogy úgy építek, építtetek, ahogy akarok, mert ez olyan káoszhoz vezethet, ami csak kárára válik amúgy sem esztétikus város- és faluképeinknek. Az előbb felvetett problémák bizonyára nem lennének ilyen éle. sek, ha Magyarországon működne olyan szűrő, amely az értékeset átengedi, a rosszat viszont menthetetlenül kiveti. De addig, amíg nincs, szükség van azokra, akik legalább némileg ellátják a kíméletlen rostázó szerepet. Az egri Építész Kör tehát létezik, továbbra is fennmarad, s e pillanatban csak egy vágyuk van, hogy a főváros után itthon is a reflektorfénybe kerüljenek. Sárhegyi István ... és elindultak a karácsonyfák a hegyek lejtőiről, a völgyek párát lehelő öbléből, hogy békét vigyenek és szeretetet a jóindulatú embereknek. ★ Száncsengő sem kísérte útjukat, mennyei dallamok sem szálltak velük együtt az ég kárpitja alatt. A valóságban ugyanis morgó, szuszogó motorok szállítottak azokat a piacokra, ahol forintot kínáltak értük cserébe. Ez a puszta valóság. Mégsem csak ennyi. Mintha a szívek meleg dobbanása is felsejlene mögülük. Ez a karácsony. ★ A Mátra. Nekünk jelkép is. Van valamilyen varázsa. Aki még nem járta kanyargós útjait, vágyik ide. Aki már szívta a levegőjét, lihegett az ösvényei között, széjjelnézett a kilátók valamelyikének erkélyén — soha el nem felejti és igyekszik ismét vissza, ide. ...és akik itt élnek, akik itt dolgoznak? Karácsonyra mindenki készül. Az üdülők dolgozói is, a vezetői is. Varga András, a galyatetői üdülő igazgatója is „készült”. — Fenyőgallyakkal, gyertyával díszítjük fel az asztalokat a vacsorára. Köszöntőm majd a vendégeket és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek. Az étkezés Ideje alatt az ünnep hangulatához illő zene szól majd. Mátrafüreden a program- szervezők, Balogh Márta és Karácsony a Mátrában A PUHA CSEND TAKARÓJA ALATT Gyimesi Eszter a vendégekkel együtt díszíti fel, a karácsonyfát az étteremben. Ugyanúgy, mint otthon, Aki akar, bármikor levehet majd egy szaloncukrot a gallyakról. Ügy, mint otthon. Este Bach muzsikája szólal majd meg. Koncz Zsuzsa pedig megzenésített József Attila-verseket énekel. Ügy mint otthon. Mintha az otthon békéjét varázsolhatnák a nagy épület falai közé. Hisznek' benne. Ezt akarják. ■k Mátraháza, a Népstadion •edzőtábora. Elrejtik a stopperórákat. eldugják a mérőszalagot, mindent, ami a „teljesítményre” emlékeztet. Az ünnepekre családokat fogadnak — pihenni. Csak az étterem díszei mutatják, hogy a béke ünnepe elérte ezt az intézményt is, és most eredeti rendeltetésétől teljesen eltérő szerepet vállalat magára: pihenést nyújt csupán. Hegedűs Emil most a „csend felelőse”. Az Akadémia mátrafüre- di üdülőjében a 25-i ünnepre „összpontosítanak”. Gesztenyével töltött pulykát vonultatnak fel. No és a height. Mákosat is, diósat is. A fenyőgally és a szaloncukor pedig azt súgja majd mindenkinek a fülébe: itt is emberek, érző, jó szándékú emberek dolgoznak — a beutaltakért. ★ Sok függ az időjárástól, mondja az Avar Szálló igazgatója, Tóth Ignác. Az ünnepi program és a ház zsúfoltsága is a hónak a függvénye. — Mindennek az ünnepet akarjuk szolgálni és kifejezni. Halételekre gondolok és a kocsonyára. A mákos és a diós sütemények persze elmaradhatatlanok. Az étteremben a csend fogadja majd a vendégeket. nem lesz cigányzene. No és a karácsonyfa. Szerényen feldíszítjük a szobákat is. A vendégeket a hallban a helyettesemmel, Wiltner Péterrel fogadjuk együtt és kívánunk mindegyiküknek szép karácsonyt. Kedves figyelmesség. betegekkel együtt díszítjük fel. Kiteszünk táblát a folyosókra és a nővérszálláson is, hogy „Kellemes ünnepeket kívánunk!”. hadd érezze mindenki, hogy karácsony van. ... mert a fenyőfák elindultak a hegyek lejtőiről Elszállították őket a piacokra. a kereskedésekbe, hogy forintokat kapjanak értük. Aztán jöttek az apukák és anyukák, a kultúrfelelősök és az intézmények dolgozói és vitték magukkal a fenyőfákat, hogy új helyükön cukorral, csillogó díszekkel aggassák tele — legyen belőlük karácsonyfa. A melegség, a jó szándék, az emberiesség. a bennünk megbúvó szeretetvágy lényegítse át az erdő tűlevelű fácská- ját. Hadd érezze mindenki, hogy karácsony van. G. Molnár Ferenc (Fotó: Perl Márton és Szántó György) Mert... karácsony. Itt is, a hotelben, a mindenki és senki otthonában. Hétköznapi varázslat.. Karácsony. ★ Hatalmas épület. Mogorva betűk hirdetik a bejáratánál: Gyógyintézet. Kékestető. Ide is eljött a karácsonyfa? Honnan? A szomszéd hegynyeregről? Kiknek? A nehézlélegzetű tűrőknek. a vérnyomásuk ellen küzdőknek? A betegeknek? Lehet nekik is kellemes ünnepeket kívánni? Az injekciók. a lázmérők, a sztetoszkópok mellé? Egy hónapja került ide kultúrosnak Virágos Erika. Csupa lelkesedés, tenni akarás. Alig győzi magyarázni: — A házi stúdiónkat szerettük volna felhasználni, de végül ügy döntöttünk, hogy a könyvtárban, a „sut- togóban” rendezzük meg az ünnepségünket. Lemezről szól majd a zene és versek hangzanak fel. Segít majd nekem Lanczki Mariann gyerekápoló. A karácsonyfát a
