Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-15 / 294. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. december 15., szombat 3 /.ámbori Ferenc — A VI. ötéves tervben Heves megyében összesen tizenegyezer lakásnak kell felépülnie. A kormány elvárásaihoz igazodva ezek döntő többsége, pontosan 90 százaléka magánerőből valósul meg. Hol tartunk a program végrehajtásában? Van-e elegendő szabad telek, illetve milyen területfejlesztési koncepció alapján döntöttek a kijelöléseknél? Zámbori Ferenc: — A tervidőszak elején évi 2200 új otthon épült. Később némi lemaradást tapasztaltunk. A kedvező irányú változás után az idén ismét fellendülés mutatkozott — vidéken is több lakás épült —, de a tervezettnél mégis kétszázzal kevesebb lakásra számíthatunk 1984-ben. A telekellátás megfelelőnek mondható, hiszen e célra a megyei tanács 23 millió forintot biztosított, amelyből ezer többlet telek kialakítására volt mód, vagyis összesen 6 ezer alkalmas a megyében építésre. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy nemcsak a megyeszékhely környékéről, hanem a távolabbi településekről, sőt az ország különböző vidékeiről akadtak, akik Egerbe költöztek. Ezt a folyamatot valamelyest fékezni kell, mert a lakásgondok éppen itt és ezért a legégetőbbek. Azt szeretnénk, ha a jövőben többen telepednének le Eger közvetlen közelében: Ostoroson, Szalókon, Egerbak- :tán. Felsötárkányban, azokon a helyeken, ahol még fogadni tudnak, ahol közművesített telkeket biztosíthatunk, vagy a kialakítás féltételei adottak. Érdekes, és nem örömteli tény, hogy például Egerben a korszerű csoportos családi házak közül csak harminchat valósult meg a tervezett több mint kilencszázzal szemben, ugyanakkor a csak telekeladásig szervezett házak döntő többsége már áll. Vagyis a magánerő egyértelműen a hagyományos családi háznál jelentkezik, s elmarad a Boríts (.ászló kívánatos mennyiségtől a telepszerű, különösen pedig az egyedi társasházak száma. Borics László: — Elsősorban a lakosság „az én váram, az én házam” rosszul értelmezett tulajdonosi szemléletének kellene megváltoznia ahhoz, hogy ezt a dilemmát, no meg az ebből fakadó számos egyéb baj forrását orvosolni tudjuk. Ha az állampolgárok nem egyénileg igényelnének területet, ha nem kellene ezért a közbülső telekhatárokkal számolnunk, olcsóbbakká válhatnának a lakások! Sorházszerű építkezéseknél például egy-egy közös fal elegendő. Kevesebbre rúgnának így a költségek az alapozási munkáknál, a közműveknél, arról már nem is szólva, hogy több lakást egyszerre lehetne tervezni és kivitelezni. Mert a fölöslegesen végzett közrnűmunká- latok árából például még egy lakást felépíthetnénk. Az építőanyagárak úgy is többszörösei a tíz év előttinek, s az 1985/86-tól életbe lépő hőtechnikai szabályzat még tovább drágítja majd az otthonokat. Számításaink szerint egy 140 négyzetméteres lakóépület 57 600 forinttal kerül majd többe azért, mert csak e szabványnak megfelelő nyílászárókat engednek beépíteni, s hasonlóak az elvárások a falazóanyagokkal szemben is. — Az árak már most a fizetőképes kereslet határán vannak, amiért leginkább a kivitelezőket okolják. Az építőipar miként próbál enyhíteni a gondokon? Ott László: — A mi épületeink — ha megfeszülünk is — drágábbak maradnak, mint a kalákában felhúzott házak. Dijainkat hatóság maximálja, s manapság mi is csak akkor maradhatunk versenyképesek, ha minőségi munkát végzünk, méghozzá a lehető legolcsóbban. Ezt csak a szervezettséggel tudjuk biztosítani. A normák időben, forintban kötöttek, s nem számlázhatunk többet Ott László azért, mert például a falazást időn túl végezte el a kőműves. A megoldás kulcsát inkább a tervezőkkel való egyeztetésben látom. Mi jobban ismerjük a napi árakat, de a tervek is sokáig lapulhatnak a fiók mélyén. Hol vannak már a kivitelezés megkezdésekor a korábban kalkulált díjak, egyáltalán beszerezhetők-e az előírt anyagok! Szóval, ha az építők nemcsak pont néhány órára, hanem akár két- három hétre betekinthetnének a rajzokba, még időben lehetőség lenne a technológia módosítására. Fodor Lajos: — Mi, kisiparosok — különösen faluhelyen — gyakran találkozunk olyan esetekkel, hogy a „pénz nem számít”, csak a ház nagyobb, szebb legyen a szomszéd „váránál”. Hiába látja magántervező és kivitelező is a pocsékolást, a piacról élünk: ha nem alkalmazkodunk az építtető igényeihez, holnap ő talál majd olyat, aki mindenben követi utasításait.. . — Családi összefogással, kisiparosok alkalmazásával persze nem lehet a mennyiségi elvárásoknak megfelelni, vagyis a nagy építőipari vállalatokat, házgyárakat, az ő szakértelmüket, technikai hátterüket a jövőben sem tudjuk nélkülözni. Nekik azonban most alkalmazkodniuk kell a megváltozott követelményekhez. Ahhoz, hogy egyre kevesebb az állami beruházás, és helyt kell állniuk a kisebb építkezéseken is. Új technológia meghonosításához több százmillió forintra lenne szükség, mi hát a megoldás? Csermák Zoltán: — Jövőre Egerben és Gyöngyösön is komplett építésvezetőség megalakítását tervezzük, amelynek az lesz a feladata. hogy kulcsátadásig oldja meg a kis társas, vagy a csoportos családi házak kivitelezését is. Gondoltunk a szerkezetkész építkezésekre, a félkész-ház akciókra is. de ez — mivel az OTP csak Csermák Zoltán Fazekas Eszter • akkor ad kölcsönt, ha a befejezésre garancia van —, a nehezebben járható út. Jobb megoldásnak kínálkozik, ha az építőipari vállalat az építtető tisztét is magára vállalja. Nemcsak az OTP- nek nyújtana ez biztonságot, de segítséget jelentene az értékesítésben is. Mert az építtetőnek, aki egyszemély- ben kivitelező és értékesítő is lenne, jól felfogott érdeke, hogy munkáját megszervezze, határidőn belül dolgozzon, alkalmazza a maga gyártotta alapanyagait, amelyek ára alacsonyabb. A végeredmény olyan bekerülési költség, amely a lakosság számára is elfogadhatóbb, különben a nyakunkon marad a ház. Ebben az elképzelésben minden a kölcsönös érdekek alapján szerveződik. — Az építők tehát munkára készek, ám sokszor nincs miből dolgozniuk. Egyáltalán hol hányzik az építőanyag? Az iparban, vagy ahogy a közvélemény hiszi, a kereskedelemben? És ha elfogadjuk a kivitelezők állítását, miszerint nem ők az állandó áremelkedések okozói, milyen álláspontra helyezkedik a többi érintett? Sándor István: — Heves megye téglagyárai egy hónapot kivéve az idén kielégítették az igényeket. További előrelépés várható a jövő év közepétől, amikor Hal majugrán megkezdődik a termelés. A Mátra Gázbeton Gyárból nemcsak szőkébb hazánkba, de az ország más vidékeire is bőven jut majd falazóanyag. Én inkább abban látom a problémát, hogy az emberek egyfajta tűzoltómunkával igyekeznek beszerezni a szükséges anyagokat. Pedig, ha nem akkor kezdenének tégla után rohangálni, amikor már állnak az alapok, hanem jóval előbb, nem járnának hiába. A TÜZÉP-te- lepeken egy tízszázalékos előleg kifizetése fejében éppen azért köthetők anyag- biztosítási szerződések, hogy a vásárlókat megkíméljük a fölösleges utánjárástól, bosz- szankodástól. Amikor a megrendelt mennyiséget szállítani tudjuk, gyárunk értesíti a vevőt. Azt a jövőben sem ígérhetjük, hogy bármikor, bármilyen mennyiségű és minőségű építőanyag lesz a TÜZÉP-eken. Az árakkal kapcsolatban azt mondhatom, hogy az enerS/.abó Imre giaköltségek, a munkabér- és közterheinek emelkedése bennünket sem került el. A korábbi 15 százalékos termelési dotációt hétre csökkentették, tehát egyszerűen tudomásul kell vennünk e változásokat. — A TÜZÉP-telepeken milyen intézkedéseket hoztak az ellátás javítására, a választék bővítésére, a visz- szaélések megszüntetésére? Egyáltalán milyennek ítélik meg a kereskedők morális hozzáállását? Dr. Szilák Károly: — Az ellátást egyértelműen az anyagbiztosítási szerződések- _kel szeretnénk garantáln i. Ha például a mi megállapodásainkat kapcsolni tudnánk a VASVILL-nél köthető ilyen jellegű szerződésekkel — amire egyébként van törekvés —, zárulhatna a kör, mindenki tudná mikor számíthat az építőanyagra. Csakhogy a lakosság bizalmatlan: papír ide, vagy oda, járják a telepeket, s közben bosszankodnak. . . Nyilvánvaló. hogy próbálkoznak a csúszópénzzel is. egy azonban biztos: a szerződéssel ez is kiküszöbölhető, de időben kell gondolkodni! Távol áll tőlem a vádaskodás, ám a hiánycikk-listát sokszor a kisiparosok, vagy a magánkereskedők teremtik, mert amikor megérkezik az anyag, egyszerűen felvásárolják. így pedig nyilvánvaló, hogy csak azoknak jut. akiknek szerződésük volt. Probléma az is, 'hogy jó néhány kurrens cikknek egyedi gyártója van, s ha tőlük nem sikerül beszereznünk, importtal kell pótolnunk a hiányt! Azt hiszem mindezek alapján sikerült érzékeltetni: az építőanyagkereskedelmet több kritika éri, mint amennyit jogosan elfogadhatunk. Az ok is magyarázható: az ipar problémáit, az elosztás nehézségeit nekünk kell felvállalnunk, mert mi közöljük az emberekkel; sajnos, nincs! Pótolni, választékot bővíteni, mint mondtam, az importtal tudunk. Gondot okozott például az idén a cserép. s ezen az osztrák behozatal sem sokat segített. Az Ausztriából érkezett cserepek nemcsak drágábbak, jóval nehezebbek is a hagyományosnál. Magyarul: kétszeresen nőnek a költségek, hiszen a tetőszerkezetet is meg kell erősíteni, vagyis a korábbinál több faanyagot kell beépíteni. Dr. Szilák Károly Fodor Lajos (Fotó: Perl Mártont Szabó Imre: — Az anyag- biztosítási szerződéseket mi júliustól vezettük be, de hozzájuk valóban nincs bizalom, pedig az úgynevezett „fekete árukapcsolásokat” is kiküszöbölhetnénk velük. Tény az is, hogy olyan egyedi termelők, mint például a Csepeli Csőgyár nagyobb tételben, de meglehetősen ritkán szállít, sőt az idén exportált, mi pedig Csehszlovákiából voltunk kénytelenek beszerezni a víz- és központifűtés-szereléshez szükséges csöveket. Jövőre több hazai gyártó vállalkozott gázkazán készítésére, mert ez idén hiánycikk volt. Most úgy tűnik, gáz nem lesz! A kereskedelem a megnövekedett kereslet ismeretében jelentkezik az iparnál, de sajnos, mire. ők követni tudják az igényeket, gyakran jó néhány hónap, vagy év telik el. Fordítva is igaz a példa: hiába kerestek a vásárlók üzleteinkben az idén például radiátorokat. Korábban a kutyának sem kellettek, kockázati alapunk terhére 30 százalékkal olcsóbban értékesítettük. Most azt az utat járjuk, hogy közvetlen kapcsolatokat építünk ki az egyedi gyártókkal, illetve a kishatármenti forgalomban hozzuk be a kurrens cikkeket: öntvényeket és alumínium radiátorokat Jugoszláviából, fűtés- és vízvezeték csöveket, alumínium- és lemezradiátorokat Csehszlovákiából. A napokban nagyobb tétel beérkezését várjuk, s tárgyalásaink alapján ígérhetem, hogy jövőre valamivel többre számíthatnak az építkezők e cikkekből. Sajnos messze állunk még attól, hogy bosz- szúság nélkül lehessen lakást építeni. A tervek viszont jelzik azt a szándékot, hogy minden eszközzel javítani akarjuk a lakosság közérzetét, erősíteni a munkánk iránti bizalmat. A vásárlóktól elsősorban azt kérjük, hogy éljenek az előjegyzés nyújtotta előnyökkel, higgyék el, hogy a kereskedő akkor örül, ha van megfelelő mennyiségű és minőségű áruja, mert ebből él.-i Köszönjük az őszinte szót. Ha e beszélgetéssel nem is lett több a rendelkezésre álló építőanyag, nem is épül több lakás, de talán tisztább, nyugodtabb lett az építőiparról és az építőanyag-kereskedelemről kialakított kép. KEREKASZTALA NBpuimq Mire tető kerül a fejünk fölé Az utóbbi években a lakosság figyelme, érdeklődése — nem egyszer erős indulata — megkülönböztetett módon összpontosul az építőipar és az építőanyag-kereskedelem köré. Gondok, feszültségek, ellentmondások, olykor vádaskodások hullámzanak és csaphiggadt számvetést, helyzetképet adni. Annál is inkább, mert a téma izgalmas, politikai nak össze. Szeretnénk olvasóink elé reális, közhangulatot befolyásoló, egyszersmind a lakáshelyzet további javítása különösen fontos társadalompolitikai feladat. Munkatársunk, Fazekas Eszter kérdéseire az iparág megyei vezetői, felelős beosztású szakemberei válaszolnak: Zámbori Ferenc, a Heves megyei Tanács építési és vízügyi osztályának vezetője, Borics László, a Tanácsi Tervező Vállalat igazgatója. Ott László, a Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója, Csermák Zoltán. az Állami Építőipari Vállalat műszaki főmérnöke, Sándor István, az 1-es számú Téglagyár vezetője, dr. Szilák Károly, a Heves—Nógrád megyei TÜZÉP Kirendeltség igazgatója. Szabó Imre, a VASVILL Heves megyei ki- rendeltségének kereskedelmi igazgatóhelyettese. A beszélgetésre meghívtuk Fodor Lajos kőműves kisiparost is. (Meg kell jegyeznünk, hogy e témában a Népújság klubja nemrégiben ankétot is szervezett az egri Ifjúsági Házban, ám a meghirdetett programnak — számunkra is megdöbbentő módon — nem volt érdeklődője. Mint ahogyan most is hiába vártuk az építkezőt, akinek azt a szerepet szántuk, hogy saját tapasztalatait tolmácsolja az illetékeseknek.) Sándor István
