Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-14 / 293. szám

1984. december 14., péntek Nyolcvan évvel ezelőtt. 1904. december 14-én született Buda­pesten és 39 éves korában, 1943 januárjában az ukrajnai Davi- dovkában munkaszolgálatosként fejezte be fiatal életét Pet- schauer Attila, a kiváló kard- vivő újságíró. Tagja volt az 1928-as amszterdami, majd az 1932-es Los Angeles-i olimpián bajnokságot nyert magyar kard­csapatnak; 1928-ban az egyéni kardversenyben a második he­lyen végzett. Az Európa-bajnok- ságok során 1930-ban Liege-ben és 1931-ben Bécsben részese volt a kardcsapat-bajnoki győ­zelemnek; az egyéni versenyben 1926-ban Budapesten, 1930-ban Liege-ben, 1925-ben Ostendében és 1929-ben Nápolyban második helyezett, 1931-ben Bécsben har­madik. A Nemzeti Vívó Club tagjaként 1928 és 1931 között csaknem húsz alkalommal volt válogatott. Visszavonulása után Az Est munkatársa, újságíró­ként dolgozott, és közismert, derűs tagja volt a művészvilág­nak; alakja körül számtalan anekdota is támadt. A fasizmus szekértolójául szegődött hor- thysta-rendszer nem méltányol­ta a nagyszerű sportember ér­demeit ; 1942-ben munkaszolgá­latra hívták be és az ukrajnai hadszínterén pusztult el. A Nap kél: 7.25 órakor, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél: 22.25 órakor, nyugszik: 11.55 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILARDA nevű kedves olvasóinkat! A Szilárd női megfelelője, s mindkét név a latin „Constan- tinusból” származik. A „cons- tans” latin szó jelentése: ,.szi­lárd. állandó”. I^fe^ldöjárás Várható időjárás ma estig: az ország középső és keleti vi­dékein is megnövekszik időn­ként a felhőzet. Kisebb hava­zásra, hószállingózásra főleg délnyugaton, nyugaton, hózápo­rokra keleten kell számítani. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban foltokban zúzmarás köd várható. A leg­magasabb nappali hőmérséklet —2, 3 fok között alakul. Példa Egy harminc év körüli anya hangosan szidta az ut­cán kisiskolás lányát: Hogy-hogy csak négyest kaptál, hány hibád volt, te átkozott? — kérdezte. — Kettő — hajtotta le a fejét a nebuló, majd meg­fogadta, soha többé nem fog hibázni, hiszen csakis így válhat igazi felnőtté. Később értetlenül nézett, amikor egy liter tejet vett és három forintot kapott vissza a 20-asból. — A néni még biztosan gyerek — mondta mosolyog­va, aztán elindult a játszótér felé... (havas) — ÁTHELYEZTÉK A MÁV- MEGÁLLÓT. Üj helyre, köz­vetlenül a település mellé helyezte át a MÁV Igazga­tósága a hevesvezekényi vas­úti megállót, eleget téve ez­zel a falu és a községi ta­nács kérésének. Az új meg­állót december 15-én (szom­baton) 0 órakor helyezik for­galomba, s azután itt állnak meg a személyszállító vona­tok. — HUMORISTÁK ABASÁ- RON. Vidám kabaréműsorra kerül sor ma, pénteken este 7 órai kezdettel az abasári Helyőrségi Művelődési Ott­honban. Az előadáson az is­mert nevettetők közül többek között fellép Nagy Bandó András, Boncz Géza és Lerh Ferenc. — KAMARAZENEEST. A hatvani Vörösmarty Műve­lődési Központ és a helyi zeneiskola kamarazenekara ma este fél hétkor a cukor­gyári művelődési házban hangversenyt ad Corelli, Vi­valdi, Telemann műveiből. Az esten közreműködnek a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépis­kola tanárai is. — FALUGYŰLÉS MAKLA- RON. Ez évben jelentősen gyarapodott Makiár: a tele­pülésen egyebek mellett új postahivatalt építettek több mint hárommillió forintért, emellett mintegy 600 család­hoz és az intézményekhez vezették be az idén az ivó­vizet. A falugyűlésen arról is szó volt, hogy a jövő esz­tendőben elkezdik az új nyolc tantermes általános iskola kialakítását. — TALÁLKOZÓ. A Hevesi Szemle irodalmi estjének ad otthont ma 16, valamint 19 órától a Hatixtni Galéria ki. állítóterme. Közreműködnek Bitskei Tibor és Kánya Kata színművészek, valamint Ló­véi Gyula, Moldvay Győző és Pécsi István, a folyóirat szerkesztői. — SZAKSZERVEZETI FEL­KÉSZÍTŐ. A HVDSZ Heves megyei Bizottsága e héten kétnapos továbbképzést tar­tott a hozzá tartozó üzemek igazgatóinak, szb-titkárainak. s a gazdasági felelősöknek. A felkészítőn többek között a gazdaságirányítási rend­szer továbbfejlesztésének fel­adatairól, valamint a szak- szervezeti választásokkal kapcsolatos tennivalókról esett szó. A Népújság olvasószolgálata: mindennap í-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 1.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-721. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. ■Mp 'inj'ilHj ■ yti "y,m Értékelték az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatóságának munkáját Kimagasló minősítést kaptak Az Állami Biztosító He­ves megyei Igazgatóságának elmúlt hároméves munkáját értékelték a minap a me­gye politikai, állami és a fővárosi központ vezetőinek jelenlétében. Az eseményen részt vett Tar Jenő. az Ál­lami Biztosító ügyvezető igazgatója, megbízott vezér- igazgató. dr. Asztalos Mik­lós, az MSZMP Heves me­gyei Bizottsága gazdaságpo­litikai osztályának vezetője. Kántor Imre. a megyei ta­nács pénzügyi osztályveze­tője és Kovács Gyuláné, a KPVDSZ megyei titkára. Csepelyi Károly elnökleté­vel tegnap, december 13-án Egerben ülést tartott a He­ves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A résztvevők elő­ször megvitatták a falugyű­léseken és a városkörzeti la­kossági tanácskozásokon, ta­nácstagi beszámolókon el­hangzott közérdekű bejelen­tések és javaslatok megva­lósításának tapasztalatait. Klub az egészséges életmódért Bár nem biztos, hogy. aki sportember, hosszú életű lesz, az sem, hogy a dohány­zás minden esetben tüdőká­rosodást okoz mégis élet­módunkkal magunkban hor­dozzuk várható sorsunkat. Hogyan éljünk? Miként őriz­zük meg egészségünket? — ehhez kíván segítséget nyúj­tani az a klub, amely de­cember 15-én 17 órakor tart­ja első összejövetelét az eg­ri Megyei Művelődési Köz­pontban. Az intézmény dol­gozói a KÖJÁL helybeli egészségnevelési csoportjá­val karöltve szervezték meg e közösségi fórumot. Az első foglalkozáson dr. Szalóky Pál, a Megyei Kórház és Rendelőintézet belosztályá- nak osztályvezető főorvosa előadást tart tapasztalatai­ról, és válaszol a felmerülő kérdésekre. Az összejövete­leket minden hónap páros hetének szombatján, délután tartják. A klub közönsége már kialakulóban van. de új tagok jelentkezését is várják. Bólyi csillagszórók Hazánk egyetlen csillag­szórógyárában, a bólyi áfész kisüzemében befejeződött a a karácsonyfákra szánt csil­lagszórók — sziporkázó ru­dacskák és figurák — ké­szítése. A dél-baranyai szö­vetkezeti üzem harminc dol­gozója a közelmúltban be­szerzett korszerű berendezé­seken az idén már harminc- millió hagyományos, figurá­lis és illatosított csillagszó­rót készített. Az utolsó szál­lítmányt a napokban indí­tották útnak. A résztvevők elsőként dr. Varga Józsefnek, a bizto­sító megyei igazgatójának be­számolóját haLlgatták meg. E jelentés és a korábban folytatott komplex ellenőr­zés eredményeként megálla­pítottak. hegy a megyei igazgatóság kimagaslóan végezte munkáját. Átlagon felül fejlődött például a lakossági biztosítások díj­bevétele. kimagaslóan jó a személybiztosítási tevé­kenységük, s emelkedett a lakossági vagyon-, valamint a gépjármű-kárrendezés. Ér­tékes megállapítás, hogy a panaszügyek száma elenyé­sző. Megállapítást nyert többek között, hogy e fórumokat megelőzőleg az illetékesek összegyűjtötték az embereket leginkább érdeklő kérdése­ket, ami feltétlenül emelte a tartalmi munka színvonalát. A témák java része a keres­kedelmi ellátás, a különböző szolgáltatások: például a közlekedés, vagy az egész­ségügyi ellátás köré csopor­Tegnap délután tartotta meg küldöttgyűlését a Ma­gyar Vadászok Országos Szö­vetségének Heves megyei Intéző Bizottsága. Szálay Istvánnak, az inté­ző bizottság elnökének irá­nyításával megtették a szük­séges előkészületeket a jö­vő évben esedékes választás­ra. szavazás után döntöttek a jelölőbizottság tagjairól és a levezető elnök személyé­ről. Ezután dr. Gyula Zoltán IB-titkár tartott előadást a házi szabályzatok felülvizs­gálatának tapasztalatairól. A KISZ Központi Bizott­sága mellett működő ifjú­munkás rétegtanács kihe­lyezett ülésére került sor szerdán és csütörtökön a Gagarin Hőerőmű Vállalat mátraszentistváni üdülőjé­ben. A házigazdák nevében Tresó László, a KlSZ-bizott- ság titkára köszöntötte az ország különböző részeiből megyénkbe érkezett fiatalo­kat, ifjúságmozgalmi veze­tőket. A résztvevők részle­tes tájékoztatót hallgattak meg az MSZMP KB-nak az ifjúságra vonatkozó állás­Székesfehérvárról érkezik megyénk székhelyére az Ál­ba Hegig Kórus. December 15-én, szombaton este 7-kor az énekkarok IX. országos minősítése keretében mu­tatkoznak be az egri házas­ságkötő teremben. Ugyan­ezen az estén a közönség az Építők Heves megyei Kóru­sát is hallhatja. Az utóbbi együttes december 18-án, kedden 19 órai kezdettel új­ra színre lép ezen a helyen. Az üzleti dolgozók telje­sítménye és jövedelme kö­zötti összhang kedvező, mun­kájuk eredménye a megyék átlagát meghaladja. Az igazgatóság költséggazdál­kodása szervezett és ellen­őrzött. az üzleti bérgazdál­kodás is takarékos. A fenti kimagasló ered­ményeket nyilvánvaló, hogy csak nyugodt munkahelyi légkörben lehetett elérni. Az értékelés e tekintetben is példamutatónak minősíti az igazgatóságot, amely a megyei és a városi politikai, állami, társadalmi szerveze­tekkel is közvetlen kapcso­latot tart fenn. tosultak. Szóba kerültek a járásokat érintett átszervezé­sek és a lakóhelyért végzett társadalmi munkák is. A megyei NEB tagjai ez­után megtárgyalták szerve­zetük és az SZMT munka- kapcsolatának tapasztalatait, valamint a további feladato­kat, majd Csepelyi Károly elnöki jelentését hallgatták meg. Elmondta, hogy a MAVOSZ központi irányelveinek se­gítségével megyénkben is módosították, illetve korsze­rűsítették a szabályzatokat. Prezenszki János, megyei fővadász a Tass-pusztai fá­cántelep gazdálkodásáról számolt be. Megtudtuk, hogy 1984. eredményes év volt számukra, hiszen az idén nyereséggel zárnak. A tanácskozás végén szó esett még az élőnyúl-befogás gondjairól, majd a résztve­vők elmondták a témákkal kapcsolatos észrevételeiket és javaslataikat. foglalásáról a KISZ-re há­ruló tennivalókról, hazánk felszabadulásának 40., az MSZMP XIII. kongresszusá­ra hirdetett munkaverseny eddigi teljesítéséről az ifjú­ság körében. A tanácskozáson a továb­biakban Jendrolovics Pál, a KISZ KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője tartott előadást a gazdaságirányítá­si rendszer továbbfejleszté­sének az ifjúsági szövetség­re vonatkozó főbb feladatai­ról. Korcsog Béla ahol a közelgő ünnepet kö­szöntve gyertyafényes hang­versenyre kerül sor. A mű­soron a különböző népek ka­rácsonyi dalain kívül Bach, Haydn. Kodály és más szer­zők szeretetünnepre kompo­nált művei is felcsendülnek. Az Építők Kórusán kívül fellép a Dobó gimnázium leány kara, az Egri Szimfo­nikus Zenekar Kamaraegyüt­tese és több hangszeres, éne­kes szólista. Szombaton olvashatják Mire tető kerül a fejünk fölé A Népújság kerekaszta- la-sorozatban Fazekas Eszter az építőipar gond­jairól, s e kereskedelem ellentmondásairól beszélt az iparág megyei vezetői, vei, felelős beosztású szakembereivel. Az írást a 3. oldalon közöljük. Fában az erdő Él egy ember Gyöngyö­sön, aki fába faragta az erdőt. Jakkel Mihályról. az ügyes kezű erdészről és hobbijáról Gyóni Gyula ír, amelyet a 4. oldalon olvashatnak. A Sárhegy flórája és faunája Néhány évvel ezelőtt a Gyöngyös melletti, medi­terrán „klímája" Sárhegy élővilágának felderítésé­hez fogtak hozzá a kuta­tók a Mátra Múzeum irá. nyitásával. Lapunk 5. ol­dalán Homa János arról is beszámol, hogy miért lassult le ez a tevékeny­ség. Irodalom és művészet Nógrád megye mai iro­dalmi életébe pillantha­tunk be a 8—9. oldalon, többek között Szepesi Jó. zsef, Baranyi Ferenc és Bódi Tóth Elemér versei és Kelemen Gábor novel­lája révén. Halálos baleset Párádnál Olyan súlyos közlekedési balesetről kaptunk hírt, amely ismét arra figyelmez­tet, hogy nemcsak havas té­len fontos a követési távol­ság betartása. Párád és Recsk között közlekedett személy- gépkocsijával Horváth József magánkereskedő, mátrade- recskei lakos, aki vétett a KRESZ szabályai ellen. Túl­ságosan közel hajtott ugyan­is az előtte haladó személy- gépkocsihoz, s emiatt — a vizsgálat eddigi adatai sze­rint — beleütközött. A baL- eset következtében Horváth József a szélvédőüveggel együtt kirepült a járműből, egy fának esett, s a helyszí­nen meghalt. Utasa 8 nappn túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, s megsérült az előtte haladó gépkocsi veze­tője is. A két autóban ke. letkezett kár megközelíti a 140 ezer forintot. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizs­gálatot. — SZÁNKÓK, BÜKKFÁ­BÓL. Hetvenezer szánkó ké­szül idén az Iskolabútor és Sportszergyár jánosházi gyá. rában. A négyféle méretben gyártott sporteszközök fele a hazai boltokba kerül, a töb­bit pedig exportra szállítják Megújult tartalom és köntös Mától kapható az újságárusoknál a Hevesi Szemle ÜLÉSEZETT A MEGYEI NEB A lakosság bejelentései nyomán Vadászok tanácskozása Egerben A KISZ KB ifjúmunkás tanácsa Mátraszentistvánban Az új gazdaságirányításról Hangversenyek a házasságkötő teremben NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents