Népújság, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-14 / 293. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXV. évfolyam. 293. szám ÁRA: 1984. december 14„ péntek 1.40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ülést tartott Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága Kiss Sándor megyei titkár elnökletével tegnap, december 13-án ülést tartott Egerben a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága. A pártbizottság tagjait, Horváth Árpádot, az MSZMP KB munkatársát, valamint megyénk üzemeinek, intézményeinek politikai és gazdasági vezetőit Kiss Sándor köszöntötte. Az esemény résztvevőit elsőként Barta Alajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt 'Heves megyei Bizottságának első titkára tájékoztatta az MSZMP KB 1984. december 4-én tartott üléséről. Ezt követően a pártbizottság megtárgyalta a „Jelentés az 1984. évi gazdaságpolitikai célkitűzések teljesítéséről, javaslat az 1985. évi feladatokra” című dokumentumot, amelyhez a végrehajtó bizottság megbízásából Schmidt Rezső, a megyei pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Az írásos és a szóbeli anyag fölötti vitában részt vett dr. Vasas Joachim, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezetője, dr. Holló Béla, a KISZÖV elnöke és dr. Horváth Lajos, a Metal'loglóbus apci fémöntödéjének igazgatója. A pártbizottság az idei munkáról készült jelentést, valamint a jövő éves tennivalókat meghatározó határozatokat egyhangúlag elfogadta. A pártbizottság ülése Kiss Sándor zárszavával ért véget. (A második napirendi pont részletes ismertetése lapunk 3. oldalán olvasható.) Németh László első titkár elnökletével tegnap. december 13-án ülést tartott Egerben a Magyar Szocialista Munkáspárt Eger városi Bizottsága. Az eseményen részt vett Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára. A pártbizottság megtárgyalta Eger üzemeinek ez évi munkáját és a jövő évi feladatokat, majd személyi ügyekben döntött. Érdemei elismerése mellett felmentette tisztségéből Kovács Jánost, a városi pártbizottság titkárát, aki más fontos államigazgatási beosztásba kerül. Helyére megválasztotta Pócs Jánost, a városi pártbizottság politikai munkatársát. Több kocsit kérnek a vállalatok — Gyöngyösiek a nemzetközi fuvarozásban — Zökkenőmentes lesz az ünnepi személyszállítás Év végi csúcsforgalom a Volánnál Kulcskérdés Sorra alakulnak a kisvállalatok, kisszövetkezetek. Azt mondják, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése kedvez ennek a formának. Többen összehasonlítást tesznek. Hangoztatják, hogy hazánkban jelenleg a termelőegységeket figyelembe véve az egy százalékot sem éri el a száz munkásnál kevesebbet foglalkoztatók tábora. A fejlett ipari országokban, mint például Angliában és Franciaországban ugyanez az arány 60 százalék. Nálunk inkább az ezer munkás fölötti létszám a jellemző, amely a cégek hatvan százalékát adja. Az említett két helyen ugyanez az arány csupán húsz százalék. A nagyobb, „nehézkesebb" üzemekben egy-egy termékszerkezet-váltás olyan hosszú időt vesz : igénybe, hogy szinte nem is mindig érdemes átállni. Mert amikor például a di- . vat azt diktálja, hogy a télikabátra prém kell. mi- ' re ezt megvalósítjuk, vége a télnek. S ki tudja előre megmondani, hogy jövőre éppen újra a prém nélkü- . li télikabátok kerülnek-e divatba. De nézzük csak valójában, mit is hozhat ez a mostanság sokat emlegetett és nem kis várakozást előidéző változás? Sokan csodaként emlegetik. Pedig .nem más ez, mint egy tisztességes munkára ösztönző folyamat. Szembetűnő, hogy csak azoknak lehet érdekük akik képesek, s hajlandók is a többletteljesítésre. Olyan vezetőket igényel, akik képesek, s hajlandók is a kockázatot vállalni. Egy csettlntésre nem váltja meg a világot, viszont fokozatos növekedést eredményezhet. Már a következő ötéves terv célkitűzései között szerepel, hogy nemzeti jövedelmünket évenként nagyobb arányban növeljük. Többek között ezt is segíti az új rendszer, ami várhatóan feszültségektől sem lesz mentes. S ez elsősorban abból adódhat, ami ma is gondot jelent. A jövedelemkülönbségek nem a teljesítménykülönbségekből származnak. Egyre töb-> ben tűzik zászlajukra a célt: a differenciált bérezés megvalósítását. Erre azonban nem szabad várni. Világosan látszik, hogy ilyen irányú ösztönzések vannak ugyan, de a „föntről jövő” utasítások soha nem érkeznek meg, miután mindezt helyi erőforrásokból kell megvalósítani. Ugyanis a helyi politikai, gazdasági társadalmi erőknek minden eddiginél meghatározóbb szerep jut a jövőben, pontosan az eddig hőn óhajtott önállóság miatt. Aki úgy tud ezzel élni, hogy önmaga javára fordítja, előnybe kerülhet. S a választások előtt mindannyiunkra nagy felelősség hárul. Az előrehaladásnak kulcskérdése ugyanis, hogy kiket választunk politikai, társadalmi, gazdasági vezetőknek. Ez az első lépés, ami eldöntheti jövőnket... Kis Szabó Ervin Év közben is sokat emlegettük a szállítási határidők betartását, s ez a téma most decemberben különösen nagy hangsúlyt kap. A kedvező az lenne, ha a termelők folyamatosan tudnának „munkát adni" a fuvarozóknak, de ez az igény sajnos mindeddig csak hőn óhajtott vágyakozás maradt. A munka dandárét élik ezekben a napokban a közlekedési vállalatok, ezért érdeklődtünk a 4-es Volánnál: képesek lesznek-e az áru- és személy- szállításban a várható csúcs- forgalom lebonyolítására? Mint azt Fuglevich Rezső igazgatóhelyettestől megtudtuk, időben felkészültek és bíznak abban, hogy nem lesz fennakadás. A legtöbb járművet most azok a vállalatok igénylik, amelyek a karácsonyi ünnepekre szállítanak: a Mátra FÜSZÉRT, a sör- és a likőripar áruját úgy juttatják el a volánosok a boltokba, hogy telepeiken - átcsoportosítják a kocsikat. A feladókkal egyeztetve már az' indulás előtti napon megrakják az autókat. Ezzel egyrészt a járművek haté. kony foglalkoztatását kívánják biztosítani, másrészt azt, hogy a rakomány késedelem nélkül a címzetthez érjen. A gyöngyösi üzemegység kiveszi a részét a nemzetközi fuvarozásban is: a budapesti Volán-Camion Iroda megbízásából különböző ex. portárukat visznek Nyugat- Európába, a skandináv államokba, illetve a szomszédos szocialista országokba. — Óriási az igény a vasúti pályaudvarokról való elszállításra is — mondja az igazgatóhelyettes. — Igyekszünk a kívánalmak szerint itt is átcsoportosításokkal elegendő járművet, rakodógépet és szállítómunkást biztosítani. A hatvani üzemegység járművei öt megyébe viszik a TIGÁZ horti propán-bután töltőüzeméből a palackokat. A jó szervezésnek köszön, hetően a Volán képes lesz arra, hogy akár napi 20—22 ezer palackot juttasson el a megrendelőkhöz. — Sem köznapokon, sem hétvégeken nem jelent gondot a lakossági szénszállítás — állítja Fuglevich Rezső. Mindezt úgy oldjuk meg, hogy közben 35 autónk éjjelnappal dolgozik Visontán, sőt Nógrád megyében, a ho- mokterenyei külfejtésen is segíteni tudunk, ha ezt igényli a 2-es Volán. Az ünnepi személyszállítással kapcsolatban megtudtuk, hogy ezüst- és arany- vasárnap — igazodva az üzletek nyitva tartásához —, gyakrabban közlekednek majd a helyijáratok, s karácsony előtt, illetve után, valamint szilveszterkor sem lesz fennakadás. Az ünnepi forgalom részletes menetrendjéről természetesen tájékoztatják majd a megye lakosságát. Nemcsak a forgalmi állománynak, hanem a műsza. kiaknak is megterhelést jelent az év végi csúcsforgalom. A járműveket feltöltöt- ték már fagyállóval, a központi telephelyeken pedig — ha az időjárás megköveteli —, dolgozik majd a fagybrigád. A szolgálattevőknek az a feladatuk, hogy a napi indításokat időben, probléma nélkül valósítsák meg. Csúcsforgalom az egri buszállomáson (Foto. Köhidi Imre) Németh Károly látogatása a Szovjetunióban Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára az SZKP Központi Bizottságának meghívására december II—13. között látogatást tett a Szovjetunióban. . Megbeszélést folytatott Mihail (Sorbacsov- vaí. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával. a Központi Bizottság titkárával és Jegor Ligacsovval, a Központi Bizottság titkárával. A szívélyes, baráti légkörben, az egység és a kölcsönös bizalom jegyében lezajlott megbeszéléseken tájékoztatták egymást az MSZMP XII. és az SZKP XXVI. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a két párt tevékenységének időszerű kérdéseiről. Németh Károly tájékoztatást adott az MSZMP XIII. kongresz- szusának előkészítéséről, valamint hazánk felszabadulása 40. évfordulójának megünnepléséről. Véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet alakulásáról, továbbá a magyar—szovjet barátság elmélyítéséről, az MSZMP és az SZKP együttműködésének továbbfejlesztéséről. A megbeszéléseken részt vett Rajnai Sándor, a Központi Bizottság tagja, hazánk moszkvai nagykövete. Németh Károly, valamint a kíséretében levő Kótai Géza. a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Petrovszki István, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője csütörtökön visszaérkezett Budapestre. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A jövő útja: a számítógépes feldolgozás Állások és álláskeresők Munkaerő-szolgálati irodák három városban Heves megye három városában — Egerben Hatvanban és Gyöngyösön — 1982 júliusában kezdték meg működésüket az új típusú munkaerő-szolgálati irodák. Alapvető feladatként a kereslet és a kínálat egymáshoz való közelítését tűzték ki célul, de emellett speciális körökkel is felruházták őket. Így például az első ízben munkát vállaló fiatalok és a megváltozott képességű dolgozók elhelyezése, valamint a tanulók szünidei foglalkoztatásának megszervezésére hasonló figyelmet kell szentelniük. S hogy az eltelt másfél esztendő milyen eredményeket hozott? Erre voltunk kíváncsiak, amikor bekopogtattunk a megyei tanács munkaügyi osztályára. Mint ahogyan azt Kisger- gely István osztályvezetőtől megtudtuk, szűkebb hazánk munkaerőpiacára a túlzott kereslet a jellemző. Becsléseink és a vállalatoktól beérkezett információk szerint több mint ötezer betöltetlen állás keres gazdát Hevesben. s ennek nagyobbik hányada, mintegy 90 százaléka fizikai munkalehetőség. A legtöbb helyen az ügyes kezű szakembereket várják tárt karokkal — s nyitott kapukkal —, de a betanított és segédmunkások is széles kínálatból válogathatnak. Ez részint abból fakad, hogy még mindig igen magas az anyagmozgatással foglalkozók száma, másrészt, mivel az utóbbi időben lényeges beruházásokat, látványos technológiai fejlesztéseket alig-alig vittek véghez az üzemek, az úgynevezett kiszolgáló személyzetre továbbra is szükség van. Az irodákat ebben az évben csaknem ötezren keresték fel. Az érdeklődők 98 százalékának tudtak szak- képzettségüknek megfelelő helyet ajánlani, s bár a meghirdetők részéről nincs pontos visszajelzés, körülbelül 30 százalékuk élt ezzel a lehetőséggel. Másképp alakult a kép az első ízben állást kereső fiatalok esetében. A szakmával rendelkezők elhelyezkedési gondjai nem jelentősek, hiszen ők még az iskolában, a bizonyítvány megszerzése előtt kedvükre válogathatnak A tovább nem tanulók és a sikertelenül felvételizők már fogósabb kérdés elé állítják az irodák dolgozóit. Többségük — s főként a lányok — jobb híján adminisztratív munkakörben keres boldogulást, vagy szeretné kihúzni az újabb felvételi vizsgáig. Az íróasztalok száma viszont igencsak korlátozott... A megváltozott fizikai képességűek részére kevés a bejelentett munkahely, sokszor csak hosszabb-rövidebb várakozás után tudnak ismét hasznos tevékenységet végezni. Egybehangzó vélemények szerint a vállalatok többsége ésszerűen gazdálkodik a munkaerővel. Megyénkben mintegy 153 ezer fő a foglalkoztatottak létszáma, s ’kis hányadtól eltekintve o.tt is termelnek, ahol a legnagyobb szükség van képességeikre Persze, egy-két esetben indokolatlan volt a túlzott kereslet, jóval több emberrel akarták megoldani a terveket, mint ahogyan az reális lett volna. Egyre jelentősebb ugyanakkor a vállalatokon belüli átcsoportosítás átképzés. Ennek oka az alapanyag biztosításától kezdve a termelési struktúraváltásig sok minden lehet. Ez annál is fontosabb, mert a gazdasági szabályozók megváltozásával a munkaerőköltség érzékenyebb lesz, s ez takarékosabb, racionálisabb alkalmazásra kell hogy késztessen minden vezetőt. A munkáltatók jelentős része eddig is igényelte, s a továbbiakban is igényli az irodák segítségét. Sőt. a különszolgáltatásokért még fizetni is készek, csakhogy minél előbb levehessék az „állás-kínálat” táblát. Az Egerben működő iroda szerepkörét bővíteni akarják, a városon belüli közvetítésen túl az egész megyére kiterjedő elemző, koordináló státussal ruházzák fel. Az első lépést annak a számítógépnek az üzembe helyezése jelenti, amelynek programozása már javában tart Hamarosan tehát a gépbe csak be kell táplálni a jelentkező szakképzettségét és a kívánt bért. s néhány pillanat múlva a Commodore C 64 elektronikus agya közli egy, esetleg több munkahely nevét. Mint már oly sok területre, a számítógép alkalmazása ide is „betört”. Remélhetőleg mindkét fél megelégedésére az ügyintézés még gyorsabb, precízebb lesz a közeljövőben. Budai Ferenc