Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
6. N6PÜJSÄG, 1984. november 7., szerdo Munkásmfivelődés Kissé másként szeretnék megjközeliteni a munkásmű- velődést, mint még a közelmúltban ie szokásos volt. Annyiszor esett róla szó az elmúlt évtizedek 6orán, any- nyi lelkendező vezércikk, riport, interjú, tanulmány foglalkozott vele, és ehhez képest az eredmények olyannyira elenyészőek voltak, hogy a cikkíró legszívesebben németül jegyezné meg: Nicht anrühren! Hozzá ne nyúljunk... Miért? Mert az új uralkodó osztály művelődése körül sokan bábáskodtunk, de ez a művelődés igencsak a régi „népművelés” lehajló, ösztönző, vagy ami még rosszabb: kiszolgáló elképzeléseit, s azoknak még gyatrább megvalósulását leplezte, amely szerint a kultúrpolitika mintegy fölülről szórja a műveltség mannáját az arra alig-alig áhítozó dolgozóknak, s ha ők óhajukat érzékelik, abból kispolgári operettkultúra, vagy magyarnóta, netán ilyen, vagy olyan bestseller iránti igény bejelentése lesz. Élésen és ironikusan fogalmazok? Lehet, de azért teszem, mert jól tudom: voltak és vannak kivételek, Jómagam — bízvást mondhatom — még a legnagyobb magyar elméktől sem tanultam annyit (pedig olyanok közvetlen körében forgolódhattam, mint Németh László, vagy Szent-Györgyi Albert), mint „egyszerű” mus.kásember éktől vagy parasztoktól, akik az élet és mozgalom iskoláját kijárva, önmagukat (és egymást) tették világosfejű, a világ dolgaiban eligazodni tudó, ítéletalkotásra képes művelt emberré, s akiknek adatokban tán nem oly nagy, ám lényeglátásban sokszor mélyebb kultúráját a közösségi szolidaritás, a törvénytisztelet (mármint a saját osztályerkölcsük és emberségük diktálta törvények iránti tisztelet) tette gyakorlati műveltséggé. A névtelen (tehát közszereplésben vagy műalkotásokban nevet nem szerzett) kisemberek körét persze kitágította az olyanoké, mint Veres Péter, de ő is a munkás- mozgalommal összeforrott műveltség és erkölcs birtokosa volt. És nem szabad valamiféle álradikális nosztalgiával csak a hajdani munkásművélődésre visszautalnunk, hiszen a munkásság önképzése a felszabadulás után is folytatódott, s noha az ötvenes évek elején sok tekintetben formálissá vált, sőt el is torzult, túl sokat vártunk tőle, és túlságosan sokat vártunk azoktól, akikre ez a „lehajló” népművelés vagy esti iskoláztatás hatni óhajtott: nagyszerű emberek emelkedtek ki ekkor is azok közül, akik még az új körülmények között is csak érett fővel végezhettek magasabb iskolákat. Az egyeseknek mégiscsak személyes adottságaihoz, tehetségéhez, szorgalmához, körülményeihez kapcsolódó föl- és kiemelkedésénél mégis fontosabb az összesség: a munkásosztály egészének műveltségbeli emelkedése. Ez egyrészt a minid magasabb kulturális szintet megkövetelő szakmai tevékenység szükségképpeni velejárója, másrészt a paraszti hagyományoknak munkásművelődéssel való felváltása is. A felszabadulás óta sokszorosára nőtt munkásosztály nagyrésze ugyanis a parasztságból, illetve parasztszülők leszár- mazottaibó] került ki. Ez a gyors iparosítás következménye; az iparosodással pedig együtt jár a mezőgazdaság szakszerűbb művelése. Mindennek- következménye az életszínvonal emelkedése, amely persze egyenetlen, meg-megtorpan, most éppenséggel stagnál. Ami nem stagnál: az a fejekben megy végbe. És ez sem egyértelmű folyamat. Nemcsak arról van szó, hogy az ősi parasztit munkáskultúra váltja fel. A hajdani paraszti életformával, a nyomás alatt létrejött, magas rendű közösségi kultúra járt együtt, ahogy a tőkés elnyomás is kitermelte a munkásszolidaritást. Csakhogy a régi szép, de korlátozott paraszti kultúrát (amit nyilván nem pótolhat a részben szintén paraszti eredetű értelmiség népies nosztalgiája) nem a múltban kialakult, szintén közösségi munkásgondolkodás és műveltség váltotta fel, hanem csakugyan valamiféle vegyes művelődés. Mindezt át- meg átszövi az az általános kozmopalitizmus, amit a Nyugatról vásárolt filmek, tévéadások, krimik erőszakkultusza, vagy léha szórakoztatása is újratermel. Ami ezzel szembeszögezhető: az igazi, fri6S munkásérdeklődés a gyárak, a szakszervezeti-üzemi könyvtárak, művelődési házak kis olvasóköreiben, író—olvasó találkozók, beszélgetések, eszmecserék, viták során, egyszóval a személyes kapcsolatteremtés módszereivel. A hajdani munkásmozgalmi kultúra emlékeinek, hagyományainak példája, fölelevení- tése éppúgy ott lehet ebben, mint az új társadalmi, politikai, természettudományos, művészeti-irodalmi érdeklődés, az igaznak és szépnek ma is élő óhajtása. Kristó Nagy István Bokányi Dezső szobra Tatabányán Bokányi Dezső szobrát avatták a közelmúltban Tatabányán, a Komárom megyei Építőipari Vállalat székháza előtt. A mű Bondor István tatabányai művész alkotása (MTI fotó — Jusztin Tibor felvétele) Nyugdíj előtt Pergő filmkockák A kis irodára azt mondja, hogy az inkább portásfülke, mint hivatali helyiség. A zümmögő hősugárzót pedig büszkén mutatja: — Most már fűtés is van — teszi hozzá. — Kérnem se kellett, úgy küldték a megyei igazgatóságtól. Ilyen Magyar László üzemvezető helyzete a gyöngyösi Puskin moziban. — Még néhány hónap és nyugdíjba megyek, de jólesik arra gondolnom, hogy azt csinálhattam, aminek örülni tudtam. A következtetés ezek után: elégedett ember. Negyven éve Még az „ántivilág” utolsó évében érettségizett, és ugyanabban az évben már a felszabadulásról, a békéről, a szocializmusról mondhatott verset, énekelhetett csasztuskát, játszhatott a műkedvelő csoportban. József Attila neve fémjelezte az együttes tevékenységének eszmei alapját. — A gimnáziumban is szerepeltem már az önképzőkörön — emlékezik vfsz- sza a négy évtizeddel ezelőtti múltra. — Mindig olyan „mocorgó” gyerek voltam és nagyon szerettem szerepelni. Ez az egy megmaradt szinte máig. A többi, életének az útja, az kicsit kacs- karingósra sikerült. — Rendőr is voltam néhány évig. Akkor még eszt- rádműsorokat is rendezhettünk. A karriert ott mégsem tudta megalapozni. Egyik napról a másikra leszerelték. Ott állt tanácstalanul, most mit kezdjen magával. A műkedvelő csoport volt az egyetlen kapaszkodója. Itt-ott dolgozott, .segédmunkát végzett. Lőrinciből hazajárt Gyöngyösre — fellépni a színpadon. Végül mégiscsak megál- ‘ lapodott. A fix pont a Szerszám- és Készülékgyár lett, az Izzó, illetve a Mikroelektronikai Vállalat elődje. — Akkor még választották a kultúrost — figyelmeztet. — Engem négyszer egymás után választottak meg. Bizony. De a pénzt nem ezért kapta. Különböző beosztásokban volt, mindig termelési dolgokkal foglalkozott. Szívszerelme: a népművelés, a kultúra terjesztése, a színpadi művészet csak a szabad időre korlátozódott. — Nagyon nagy örömömre aztán 1969-ben Volga jött értem a gyárba. Pók Lajos, a moziüzemi vállalat igazgatója keresett. Soha nem felejtem el, akkor nyílt meg az újjáépített Mátra Szálló. Oda hívott meg egy pohár italra. Nagy szó...! Felajánlotta a Puskin mozi vezetését. — No, végre! Azt csinálhatom, amit szeretek, köny- nyebbültem meg. De korai volt a lelkesedésem. Hogy miért? Végül elengedték A gyár igazgatója „hallani sem akart” arról, hogy otthagyja őket. A színjátszókat se. Akkor már egyik elismerést a másik után érték el. Járták az országot. Még Pesten is színpadhoz jutottak. Nevük volt. A csoportot akkor már ő vezette. — Aztán mégis áthelyezéssel kerültem a mozihoz — zárja le az eseményt happy enddel. — Nagyon rosszult ment akkor a mozi. A nézőtér pangott. Akkor eszembe jutott, mi lenne, ha (Fotó: Szabó Sándor) a szocialista brigádokat beszervezném az előadások látogatására? Sikerült. Nemcsak a jegyeket vették meg és ragasztották be a naplóba, hanem el is jöttek a filmre. Most már bérletet váltanak, aminek a szelvényeit tetszés szerint használhatják fel a vetítés megnézésére. Űjabb „találmány”, amely szintén bevált. Azért még ma is előfordul, hogy a pénztár szerint az előadásra minden jegy elkelt, a nézőtérnek mégis üres egy része. — Megint van mozizó közönség Gyöngyösön. Ha nem is minden filmre, de...! A legjobb nézők a gyerekek. Az üzemekkel sikerült megegyeznem, és ők autóbuszt küldenek a kicsikért, a mozi után pedig azzal szállítják vissza őket. No, itt sem egyforma minden vállalati igazgató. Az eladott jegyek után minősítik a munkájukat, kapják a dotációt. A terv...? Eddig nincs semmi hiba. Arra számít, hogy az év végéig jó néhány százalékkal túl is teljesítik. Elismerésül Bemutató mozi a gyöngyösi Puskin. Joga van prolongálni is a filmet. De leállítani a játszást az érdektelenség miatt, ezt nem leheti meg. Elég gyakran rendeznek találkozásokat az alkotókkal. Három filmklub működik a szervezésükben. Egyszóval: igyekeznek. De mintha egy kicsit kiesnének a hivatalos fórumok nézőmezejéből: nem „építenek rá” a mozira. A köz- művelődés programjai nem jelölik ki bizonyos feladatok ellátására. — Hogyan minősítették eddigi munkámat? Tulajdonképpen szépen. Kétszer voltam kiváló dolgozó és tíz éve megkaptam a Szocialista Kultúráért kitüntetést is itt, a moziüzemi vállalatnál. Most, a közelgő nyugdíjam előtt is figyelnek rám, és megbeszélték velem a dolgokat. Jól érzem magam. Mindeközben pontosan olyan volt, amilyennek évtizedekkel ezelőtt megismertem: csupa derű, csupa vibrálás, alig tudott megmaradni a helyén. Csak a haja színe változott. Nyugdíjba készül. G. Molnár Ferenc Ezen nevet Azerbajdzsán 1. M. Alizade: A büszke Abdulazim Abdulazim gyűlöli a talpnyalást. Azt híreszte- li, méltóságán alulinak tartja, hogy fejet hajtson a felsőbbség előtt. A minap abban a járási központban jártam, ahol Abdulazim a városgazdálkodás vezetője. Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Az utcákon kötésig érő sár. A városgazdálkodási osztály mellett el- ■ menőben észrevettem Ab- dulazimot. Magas szárú vadászcsizmát viselt, a hivatala kapujában állt, és' bánatosan szemlélte a járókelőket, akik lábukat alig bírták kihúzni a sárból. — Kedves Abdulazim, hogy létezhet ilyesmi? Uj- jadon megszámlálhatod azokat a járási központokat, ahol nincs aszfalt. És közülük az egyik pont az, ahol te dolgozol. Mégiscsak disz- nóság! — Szerinted ki kellene aszfaltoznom azt az utcát, ahol lakom, hogy aztán az emberek világgá kürtöljék: no lám, Abdulazim magának kaparja ki a tűz bői a gesztenyét?! — Ha félsz a szóbeszédtől, aszfaltoztasd ki a főút- cát. — Jegyezd meg egyszer, s mindenkorra, hogy nem vagyok talpnyaló! A főutcán lakik a járási tanács elnö' ke. — Akkor aszfaltoztasd ki a Görbe utcát. Érre Abdulazim közölte velem, hogy ott meg az ügyész lakik, és hogy egyáltalán nincs szándékában tápot adni az olyan mendemondáknak, hogy fél az ügyésztől. Mikor pedig azt az utcát említettem, amelyben a középiskola van, Abdulazim méregbe gurult: — <Ott meg a vizsgálóbíró lakik. Még azt hinnék az emberek, hogy gyanús machinációim vannak, és ezért dörgölőzöm a vizsgálóbíróhoz. — Nos, Abdulazim, ha félsz rendbe hozatni azokat az utcákat, amelyekben a nagyfőnökök laknak, akkor gondolj legalább a kolhozpiacra vezető utcácskára. Hisz ott el lehet süly- lyedni a sárban! — Ezúttal a fején találtad a szöget. Éppen tegnapelőtt döntöttem így én is, és ma akartam rendelkezni, hogy kezdjék meg az utca aszfaltozását, de újabb információk birtokába jutottam, és most nem visz rá a lelkiismeret, hogy aláírjam az utasítást. — Miféle információk? — Az új bíró, aki hamarosan megérkezik, pont ebben az utcában fog lakni. Majd még azt gondolja: „Ennek az Abdulazimnak bizonyára van valami a füle mögött; nyilván nem véletlen, hogy mihelyt beköltöztem ebbe a házba, rögtön rendbe hozatta az utcát.” És hogy őszinte legyek, ha én lennék a helyén, nekem is ez jutna az eszembe... A végére kiderült, hogy minden utcában a járás valamelyik felelős vezetője lakik. És ezért a büszke Abdulazimnak nem maradt más hátra, mint hogy napokig álljon a hivatala kapujában és bánatosan szemlélje a sárban elmerülő gyalogosokat. .. Egyébként senki sem meri leváltani Abdulazimot. Azt mondják: ha leváltjuk, tele fogja kürtölni az egész világot, hogy azért nem szerették, mert nem talpnyaló. .. 2. Iszkender Etibar: Víz vagyok VÍ2 vagyok, közönséges viz. A képletem egyszerű. Hidrogénből és oxigénből állok. Cseppjeim képesek kivájni a követ. Cseppjeimből patakok, folyócskák keletkeznek, a folyócskákból tavak és tengerek. Több tonnás hajókat ringatok a hátamon. Segítségemmel működnek az üzemek és gyárak, és a kopár sivatagok virágzó kertekké változnak. Eletet hozok az embereknek. Én vagyok a víz. Am a kapzsi emberek még belőlem is hasznot húznak És sötét játékaik részeseivé tesznek. De én semmit sem tehetek ellenük. Gondolják csak meg: a vizen nyerészkedni, ami mindenütt ingyen folyik a csövekben, szökökútként csobog a parkokban, tereken! Közben a csirkefogók hordóba öntenek és a nyitott hordót a cukroszsákok mellé állítják. A cukor be- szívja a nedvességet és meg- • növekszik a súlya. Máskor pedig a tejbe öntenek vagy borba!... Megduzzad a csirkefogók erszénye! Hogy a sörről már ne is beszéljek! A sört lelkiismeret-furdalás nélkül felvizezik velem. Először a sörgyárban, aztán a raktárakban, később pedig a konténerekben, bárokban, kioszkokban, italboltokban. Még az irodalomba is eljutok. Segítségemmel az elbeszélés kisregénnyé válik, a kisregény regénnyé. És itt vannak a tudományos művek! Még az olyan hétköznapi tényt is, hogy a fáról leesett egy alma, ügyes felhasználásommal két-há- romszáz oldalas disszertációvá lehet feltupirozni. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Süllyedjek el? Ez lehetetlen, hisz én vagyok a viz... Elpárologjak? Ez persze, lehetséges. .. Ám az atmoszférában a pára cseppekké változik, és akkor esőként újra a földre hullok, és folyóként ismét a tengerbe folyok, Hisz viz vagyok. És halha- , tatlan! Nem tűnhetek el. Az em- bereknek szükségük van rám. Es hogy gazemberek aljas célokra használnak fel, ezért nem engem kell elmarasztalni, hanem őket. De ez már az emberek dolga. En csak víz vagyok. Közönséges víz.. . A bakui Kirpi (Sündisznó) c. szatirikus lapból fordította: Zahemszky László
