Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-24 / 276. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG. 19S4. november 24., szombat Szonomin Udval*: ^Hitvesi szó Kérő könyörgésed vártam. Kérettem is magam sokszor. Kedves szavad meg nem értve Kínoztalak nem is egyszer. Pipiskédre sétálgassunk Páros füstösrécék módján. Hasonlítsunk egymásra. mint Hattyúpáros a tavon. Fényes Földön mindenek közt Fénylő Napom csak te voltál, Ajándékba szives szóval A világot adtad nekem. Legyek támasza karodnak. Legyek dísze otthonodnak. Öregbítsem jóhíredet. (Részlet) Ölem-lelkcm legyen tied. Elméd ha nyugalmat nem lel. Erőt adó társad legyek. Reményed ha veszni érzed. Reám támaszkodni ne félj. Vétket vétvén ha elcsüggedsz. Védőn öleljen át karom. Felhők közül lezuhanván Fejed párnás ke.blemre hajtsd. Gyámoltalan betegségben Gyógyító ápolód legyek. Kínzó bajod enyhítendő Kínod fele szálljon reám. Messzi útra ha elmentél. Meg ne szegjem hitvesi szóm. Szelíden, de nem szolgádként. Szilárdan, de nem uradként. Szegényen, de gazdagságot Szomjasan nem áhítozva. Szép tetteid támogatva. Szép testedet gyámolítva. Gondolatod kitalálva Gondoskodjam mindig rólad Kicsinyeink nevelgetve. Kengyeledbe rakva lábam Kedves erdei ünőként Kísérjelek mindig téged. * Mongol költönö, Ulánbátorban pedagógiai főiskolát végzett. Egy időben a mongol nőszövetség elnökeként tevékenykedett. Több verseskötet szerzője. Szerelmi lírája hazájában nagy népszerűségnek örvend. ■.' November 26-án ünnepli Mongólia a népköztársaság kikiáltásának hatvanadik évfordulóját. Nagy nemzeti ünnepükön a mongol irodalmat bemutató összeállítással köszöntjük barátainkat. A Mongolok Titkos Történetétől a modern regényig A régi Mongólia irodalma a szóbeli népi költészetből a feudális osztályok éráikéit szolgáló írásos művekből állt. A tartalmában és műfajaiban gazdag népköltészet már Dzsingisz kán korában magas fejlődést mutatott. Az eredeti alkotások legértékesebbjei — a XIII. századi Mongolok Titkos Története, a XVII. századi Aranygomb és Drágakőgomb c. krónikák — bátran merítettek a népköltészetből. De a mongol szerzők munkái valósággal elvesztek a a lefordított tibeti művek tengerében: a feudális osztályok érdekeinek és. ízlésének ugyanis a néptől idegen, spekulatív jellegű buddhista tibeti irodalom felelt meg. A modern mongol irodalom kibontakozása az 1921- es forradalmi harcokban született partizándalok megjelenésével kezdődött. Ezek Sziihebátor és Csojbalszan csapataiban, egyszerű emberek ajkán keletkeztek. A forradalom győzelme után a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága megteremtette az új irodalom első otthonát, a Szühe- bátor Klubot. A klub kis színes zkollekti vaját fiatal költők látták el agitatív jellegű irodalmi alkotásokkal és dalokkal. A klub falai között kezdve tevékenységét D. Nacagdordzs (1906—1937), akit ma már az új mongol irodalom klasszikusának nevezhetünk. 1929 fordulópontot jelentett a mongol irodalom történetében. Ekkor alakult meg a mongol írók szövetsége. Elszigetelődtek a reakciós irodalmi irányzatok képviselői, akik műveikben görcsösen ragaszkodtak a a történeti tematikához, feudális osztályokból származó, erősen idealizált hősöket mutattak be, ha néha modern témát is feldolgoztak, mindenképpen igyekeztek kitérni a megoldásra váró, égető problémák elől. 1929-ben jelent meg C. Damdinszürennek, a mongol irodalom másik úttörőjének nek A kivetett leány c. elbeszélése —modern mongol próza első értékes darabja. Damdinszüren a mongol irodalom számára teljesen új témát választott: egy földhözragadt szegény árva lány történetét, akit a feudális Mongólia társadalma kiközösített és koldulni kényszeritett. de aki forradalom győzelme után az elsők között lép a népi hatalom megszilárdításáért harcoló aktivisták sorába. S az író a nyelv területén is bátor újítóként lépett fel Amíg a burzsoá-nacionalista ■írók szigorúan ragaszkodtak a régi irodalmi nyelv elavult. megcsontosodott szabályaihoz, addig Damdinszü- ren a beszélt nyelvi alakokat, kifejezéseket használta, és ezzel tulajdonképpen az új mongol irodalmi nyelv alapjait rakta le, nemcsak tartalmában, hanem nyelvében is demokratizálva az irodalmat. A harmincas években Damjdinszüren mellett Nacagdordzs és D. Cevegmiá voltak a széppróza fő képviselői, akik elbeszéléseikben tematikailag mintegy Damdinszüren művét folytatták. Hőseik egyszerű emberek, többnyire szegény csobánok (pásztorok): az ő életük, munkájuk, örömük, bánatuk, a jobb életre való törekvésük alkotja a novellák alapvető tartalmát. A mongol írók közül senki sem leplezte le a lámákat olyan meggyőző erővel és szenvedéty- lyességgel, mint Cevegmid. Ekkor bontakozott ki Nacagdordzs lírája. Legszebb versében szülőhazáját énekli meg. Különösen nagy mestere volt a mongol költészet kedvelt műfajának, a miniatűrnek. Nacagdordzsnál megjelennek az agitációs vers elemei is, amelyek a háború éveiben eszmeileg és művészileg magas színvonalú hazafias költészetet hoznak létre. Nacagdordzsot fiatalon, alkotó erejének teljében ragadta el a halál. Sajnos a harmincas évek közepétől kezdve a mongol irodalom is egyre inkább a sematizmus fogságába esett „A sematizmus... a kötött, előírt tartalmat oly szívesen látta viszont népköltészeti vagy inkább népies formában. Az epikának nem nagyon, az ódának azonban kedvezett e kor: a költők népköltést mímeltek valóságtól elszakított jelszavak és hasonlóképp fétissé tett személyek megéneklésével. a népköltés hagyományainak igazi hordozói, a nótafák és regősök viszont csak újakkal cserélték föl köszöntőik régi szentjeit" — írja e korszak irodalmáról Kara György A mongol irodalom kistükre c. antológia utószavában. Az 1939—1945. közötti évek irodalmi alkotásai közül talán a leginkább mentesek a sematikus vonásoktól azok a versek és elbeszélések. amelyek a Halhin Goli hitszegő japán betörés és az idegen hódítók elleni harc élményéből fakadnak és az egyszerű mongol katonák önfeláldozó hősiességének állítanak emléket. A sematizmus béklyóinak lerázása az SZKP XX. kongresszusa után következett be, amikor a szovjet irodalom egészséges tisztulási folyamatára élénken reagált a mongol irodalom is. Megerősödött az irodalom kapcsolata az élettel. Számos író utazott a vasútépítkezésekre, a Góbi-sivatagban lévő aj- makokba, hogy a helyszínen tanulmányozza a valóságos problémákat. Az utóbbi két évtized mongol irodalmában a próza foglalja el a vezető helyet. A közvetlenül a háború utáni években megszületett regény nagy fejlődési pályát futott be. Egész sor olyan színvonalas regény jelent meg, melyet írója a mongol nép múlt és jelen életének, a feudálisok és a külföldi hódítók hatalmának felszámolásáért vívott harcának. az ország gazdasági életében és az emberek tudatában végbemenő gyökeres változások ábrázolásának szentelt. (B. R incsen: Hajnalfény c. trilógiája. D. Namdag: Forrongó évek, Dzs. Piirev: Becsület, Sz. Udval: Odgerel, Cs. Lodoj- damba: Tisztavizű Tamir stb.) Az írók arra törekednek, hogy az állandó átalakulásban levő valóságot a maga teljes bonyolultságában és sokrétűségében tükrözzék; ennek ezernyi jelensége kedvez az elbeszélés-irodalom gazdagodásának. Éppen az elbeszélésekben vetik fel a legaktuálisabb társadalmi és morális-etikai problémákat, s keresik azok művészi megoldását. Az utóbbi évtized legjobb novellistái (Sz. Erdene, D. Mjagmar. L. Tüdev, Sz. Dasdórov) nagy érdeklődéssel fordulnak az új élet alkotói: a szövetkezetekben gazdálkodó csobánok, az ipari termelő munkások, a nép közé ismereteket és kultúrát vivő tanítók, tudósok felé igyekeznek ábrázolni a kiteljesedett szocialista építés időszakában nap mint nap születő hősöket. A magyar olvasó az újságokban és egyéb periodikákban szórványosan található verseken, elbeszéléseken túl mindössze néhány — ám annál figyelemreméltóbb — mongol művet tarthat a kezében anyanyelvén. A klasz- szikus alkotások közül A Mongolok Titkos Története c. krónika (1959) és a Geszer kán. a tíz világtáj ura c. kalandregény (1982) jelent meg magyarul. A kezdetektől századunk hetvenes éveiig terjedő időszak irodalmának keresztmetszetét adja A mongol irodalom kistükre c. antológia első (1965) és kibővített második (1971) kiadása. Dasdordszín Nacagdordzs válogatott versei a Madár, a szélsebes szürke c. kötet (1981) tartalmazza. Az elbeszélő irodalmat a Fiaváró öregapó c. novellagyüjtemény (1971) és Csadrábalín Lodojdamba regénye, a Tisztavizű Tamír (1978) képviseli. Zahemszky László Dávid oroszlánja Száláig Lajos grafikái Salamon (nspii A Nehítet és Monont kísérő kis csapat felért a hágó tetejére. Vezető* jük, a robosztus termetű Csojdzsil ráripakodott Ne- hítre: — Állj meg, landarma! Landarmának, hiteha- gyottnak azokat nevezték akik szembe merészeltek szegülni Buddha szent vallásával. Ebbe a szóba öntötte Csojdzsil mindazt a haragot és gyűlöletet, amit Nehít iránt érzett. Monont viszont olyan jelentéktelen alaknak tartotta, hogy még a sértő szitokra sem érdemesítette. Csojdzsil nehézkesen lehuppant a lováról. Vastag talpú ormótlan csizmája, melynek szárát bőrszíj szorította össze, mélyen besüppedt a talajba. A foglyok leültek a földre, rágyújtottak, és gondolataikba merülve némán egy pontra szegezték a tekintetüket. Csojdzsil alakja az út szélén, a közvetlen közelükben, fenyegetően tornyosult föléjük. Piros vászonköntösét hanyagul a vállára hajította, nyitott inge alól kilátszott mocskos melle. Bronzbarna arca püffedt volt az ivás- tól. Nagy, súlyos mancsait a térdéh nyugtatta; szögletes ujjai fagöbökre emlékeztettek. Az ilyen kezek nem ismernek kíméletet. Nehít azelőtt már sokszor hallott Csojdzsilról, a híres hövszögöli birkózóról, de álmodni se merte volna. • 1929-ben született a Hentej vidékén. 1955-ben orvostudományi egyetemet végzett. 1947 óta jelennek meg írásai, versek és elbeszélések. Talán a legtermékenyebb mongol novellista. Itt közölt elbeszélése az 1932-es ellenforradalmi lámalázadás egy epizódját eleveníti fel. hogy egyszer a mancsai közé ikerül. Csojdzsil nem véletlenül hozta Nehítet erre a csúcsra. — Nézegesd egy kicsit a szülőhelyedet. Talán ez észhez térít, és hozzánk pártolsz. Máskülönben elbúcsúzhatsz attól a hülye fejedtől! — mondta. Nehít figyelmesen fürkészte ezeket az embereket, akik arra készültek, hogy megöljék. Nem ismerte őket, azelőtt csak futólag látta egyiket-másikat. Egy ismerőse volt csak, gyermekkori pajtása, Dzsag* dal. Most, hogy tekintete Dzsagal arcára siklott, megint elviselhetetlen fájdalom nyilallt a szívébe, akárcsak két nappal ezelőtt. amikor elfogták. Hosz- szú ideje nem látták egymást: Dzsagdal gazdag családba nősült, s átköltözött a szomszédos járásba. Amikor egykori barátjával a zendülők között találkozott újból, Nehítnek összeszorult a szíve. Amióta nem látta, bajuszt növesztett, két vége peckesen felfelé kunko- rodott. Sárga lámaruhájával, oldalára kötött kardjával harciasságát igyekezett hangsúlyozni. Ügy tett, mintha nem ismerné Nehítet, de szemlátomást nem sikerült nyugodtan viselkednie: fészkelődön, felugrált, ismét visszaült, szeme nyugtalanul rebbent egyik tárgyról a másikra, erőltetetten nevetett, hol ezzel, hol azzal a társával sugdolózott. Ha pedig véletlenül összetalálkozott a tekintete a Nehítével, szája szögletében bűntudatos, zavart mosoly jelent meg. Nehít elfordította a fejét. A távolban a Hangaj fenségesen nyugodt zöld hegyei fölött kékesszürke felhők lebegtek. Az jutott az eszébe, milyen jó lenne ugyanolyan méltóságteljesnek lenni, mint azok a hegyek, amikor szembe kell néznie a halállal. Odalent felcsillant a kék Tamír kanyarja, partján apró liget zöldellt. Nehít lehunyta a szemét. Ebben az utolsó órába/i szerette volna hallani a folyó zúgását. De csak a madarak csicseregtek. és az enyhe szél susogott a fűben és a fák ágai között. Ragyogott a nap, még leeresztett szemhéján keresztül is érezte fényét és melegét.. . De nem sokáig tudta élvezni: eszébe jutott a családja. Tíz évig nem volt gyerekük, csupán három esztendeje született a fia. Gyenge, törékeny gyerek, a szeme azonban csodálatosan szép. „Nevetnek ezek a szemek!" — szokták mondogatni a szomszédok, és Nehít szívét melegség járta át, valahányszor hallotta... Gondolatait Csojdzsil durva kiáltása zavarta meg: — Ide hozzám, landarma! A foglyok odamentek Csojdzsil ajkát harapdál- va sziszegte: — Jól megnézted a szülőföldedet? Felfogtál valamit?
