Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-23 / 275. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXV. évfolyam, 275. szám Ara: 1984. november 23., péntek 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Téli esték Bár sok mindenben más az életünk, mint eleink­nek, valamiben mégis ha­sonlít. Épp úgy alá va­gyunk vetve a természet fordulásainak, mint ők. Megvan az évszakokhoz kapcsolódó munkák sora, a mezőgazdaságban ugyan már a parasztemberek nem köszöntik a változást han­gulatos ünnepségekkel, de azért tudják, kezdődött valami más, kezdődött va­lami új. Régi hagyománya van a földművelők életében a téli esték foglalatosságai-, nak. Ilyenkor kipihenték az egész évi nekifeszüléseket, fonókban, kukoricarnor- zsolásokon töltötték baráti beszélgetésben, évődés- ben az időt. Azóta persze már más világ járja: a fonalat boltban veszik az asszonyok, s a villamosí­tás után nem kell a tyú­kokkal lefeküdni. Azért ilyenkor mégiscsak hosz- szabbak az esték, másfajta a munka rendje, földben pihen már az őszi vetés. Ki kell tölteni, sőt hasz­nosan felhasználni a ren­delkezésre álló órákat, ér- j demes ilyenkor nekigyűr- ; kőzni a szakirodalomnak, kézbe venni egy-két re- • gényt. okosan válogatni a televízió műsorából. Meg- aztán mennyi adóssága van a családnak, a barátok­nak: számot kell vetni kő- : zösen a dolgok menetével, megnézni a nemrég szüle­lett gyerekeket, otthonos perceket szerezni a magá­ra maradottaknak. Nehéz persze átállni a magas fordulatra kapcsolt életünkben az elmaradt lá­togatásokra, vagy másfaj- ta programokra figyelni. Mégis, nem árt ilyenkor számba venni, hogy mivel tartozunk környezetünk- : nek és magunknak. A városon élő ember : •számára is mást jelent a tél. Hiába, hogy munkájá­ban nem kötődik szorosan a természet változásaihoz, másként osztja be az ide­jét ilyenkor. Sokan van­nak azok is, akiknek pa­rányi kertjük, hobbitelkük van, amellyel ilyenkor nem kell bíbelődni. Sokan az autót is lerakják, hogy ne csúszkáljanak a fagyott utakon vele. Ezért aztán még a panelház lakója is különbséget érez a nyár és a tél között. Csak részben azért, mert ilyenkor me­legebben kell öltözni: vala­hogy hosszabbak, csende­sebbek az esték. Érdemes hát városon és falun egyaránt felfigyelni az eltérésre, s okosan él­ni a lehetőséggel. Nemcsak a lucsok, a hideg, de a szo­bában barátságosan hívoga­tó meleg kályha, a mellé húzható fotel is hozzá tar­tozik a téli estékhez. Ép­pen elég az év többi részé­ben a hajsza, az erőnk végső megfeszítésével vég­zett pluszmunka, nem kell akkor is ezeken tömi a fejünket, amikor nem vol­na muszáj. Meg kell tanulnunk tes­ti és lelki egészségünk ér­dekében harmonikusan be- i rendezni életünket, igazod­va az évszakokhoz, meg- , ragadva minden lehetősé­get zaklatottságunk csilla­pítására. Néhány csendes : téli este sokat segíthet eb­ben. Gábor László EGRI FA- ÉS BÚTORIPARI NAPOK ’84 Külgazdaságunk időszerű feladatairól Berényi Lajos: dinamikus exportpolitikánkat jövőre is folytatni kívánjuk Évek óta hagyomány, hogy Eger ad otthont a hazai szakemberek részvételével szervezett ja- és ibútoripari napoknak. Nyitott gazdaságunk szá­mára vajon milyen lehetősé­geket, illetve gongokat rej­tenek a közeljövő világgaz­dasági változásai, hogyan kapcsolódik ehhez gazda­ságunk belső szabályozása, milyen reálisan mobilizál­ható erőforrások állnak a VI. ötéves tervidőszak vé­gén a faipari, bútoripari vál­lalatok rendelkezésére an­nak érdekében, hogy a pia­con — különösképpen az exportpiacon — folyó ver­seny kritériumainak ele­get tudjanak tenni. E gon­dolatok. jegyében nyitotta meg a kétnapos rendez­vényt tegnap délelőtt a Technika Házában Lele Dezső, a Faipari Tudomá­nyos Egyesület elnökségé­nek tagja. Az eseményen az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának képviseletében Adám Gábor, valamint Ga­zsó László, a megyei KI5Z- bizottság titkára és dr. Ko­vács Jenő, a MTESZ me­gyei elnöke vett részt. A teanapi és mai prog­ramban rangos szakembe­rek időszerű előadásait hall­gatják meg a résztvevők, s lehetőségük van rvitára, kon­zultációra, valamint üzem- látogatásokra és egy kiállí­tás megtekintésére is. Elsőként Berényi Lajos, a Külkereskedelmi Minisz­térium főosztályvezetője szólt külgazdaságunk hely­zetéről és feladatairól. Ered­ményként értékelte, hogy az ország külgazdasága megszilárdult, hiszen az idei esztendő eddig eltelt tizen­egy hónapja alapján egyen­súlyi helyzetünk, fizetőké­pességünk javult: Gondo­kat elsősorban abban tapasz­talnak, hogy a kivitel az év utolsó negyedében csúcso­sodik, hiszen exportkötele­zettségeink 20—25 százalékát decemberben teljesítjük. Kü­lön js kiemelte, hogy míg korábban a külgazdasági egyensúlyt az import csök­kentésével lehetett javítani, most az export részarányá­nak növelésével tudtunk eredményt elérni. A tőkés kivitel várhatóan öt-hat százalékkal bővül az idén, ennek nagyobb ré­szét az.ipiar biztosította. Nö­velte exportját a vegyi és könnyűipar, valamint a ko­hászat, ugyanakkor a gép- és építőipar célkitűzéseit nem tudta megvalósítani. A mezőgazdasági termékek ki­vitele meghaladta a tava­lyit, ám az értékesítés felté­telei rosszabbodtak, hiszen például a húsféleségeket és a gabonát csak alacsonyabb áron tudtuk eladni. A ru­belelszámolású kereskede­lem egyensúlya javult, bár a forgalom egyenlege még mindig passzív szaldós. — A konvertibilis elszá­molású külkereskedelemben jövőre is — gz ideihez ha­sonló — 650—700 millió dol­láros aktívumra van szük­ségünk ahhoz, hogy fizetési kötelezettségeinknek eleget tehessünk, s egyensúlyi hely­zetünket tovább javíthassuk — állapította meg Berényi Lajos. — A terv 1985-ben is a nemzeti jövedelem és az ipari termelés két-három százalékos növekedésével számol. Az import további csökkenése helyett annak négyszázalékos bővítésére van lehetőség, de csak ab~ ban az esetben, ha a kivitel ennél nagyobb mértékben nő. Kedvező a lehetőség, mert a pénzből a beruházá­st javak behozatalára is telhet ott, ahol erre jizetőké- pes kereslet van. A tőkés országok gazda­ságában tapasztalható élén­külés ellenére hazánk ke­reskedelmében alapvető vál­tozás nem várható, hiszen kivitelünkben a mezőgazda- sági termények és élelmi- szeripari cikkek a meghatá­rozók, de az értékesítési fel­tételek kedvezőtlenek. A nemzetközi pénzügyi hely­zet — a dollár és az egyéb valuták közötti aránytalan­ság — is nehézséget okoz számunkra, mivel hazánk termékei döntően Nyugat- Európában találnak piacra. A fejlődő országokkal kapcsolataink jók, de az el­adásokat csak ott szorgal­mazhatjuk, ahol annak fe­dezete van — mondotta a Külkereskedelmi Miniszté­rium főosztályvezetője. — Fejleszteni kívánjuk kap­csolatainkat Kínával, Ju­goszláviával és a távol-ke­leti országokkal!, valamint a tengerentúli államokkal. A minőség és a szállítási határidők betartása ma már minden partner jogos ;köve­telése, s a korszerű techno­lógia és csomagolás megte­remtésével is alkaklmazkod- nunk kell az igényekhez. Ezután a szabályozási rendszer külkereskedelmi vonatkozású változásairól szólt. Elmondta, hogy a fa- és bútoriparban — noha a hazai felhasználás részará­nya nőtt —, jelentős az alap­anyag-behozatal. Követel­ményként fogalmazta meg a hazai vállalatok számára azt, hogy importigényüket gazdaságos exportjukkal ellensúlyozzák. Ehhez part­nerek a külkereskedelmi vállalatok, amelyeknek az eddigieknél jobb piaci mun­kával kell hozzájárulniuk a sikerhez. Berényi Lajos tájékoztató­ja után a hazai bútoripar színvonalának nemzetközi megítéléséről, valamint az új gazdaisági szabályozók vállalati gazdálkodásra gya­korolt hatásáról hangzott el előadás. A fa- és bútoripari napok tegnapi programja konzultációval zárult. Fazekas Eszter A hallgatóság egy csoportja (Fotó: Perl Márton) Az elektronika elterjesztésének program­járól — A szakmunkásképzés helyzetéről A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: , A Minisztertanács csütör­töki ülésén Lázár György tá­jékoztatást adott azokról a tárgyalásokról, amelyeket a szovjet kormány meghívása alapján Nyikolaj Alekszand- rovics Tyihonovval, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökével folytatott Moszk­vában. A kormány a tájékoz­tatót jóváhagyólag tudomá­sul vette. A Minisztertanács megerő­sítette az elektronika társa­dalmi-gazdasági alkalmazá­sának elterjesztését szolgáló központi fejlesztési és szerve­zési program koncepcióját. Ogy döntött, hogy a progra­mot a népgazdaság VII. öt­éves tervével egyidőben, az­zal összehangolva kell elő­terjeszteni a Miniszterta­nácshoz. A kormány megvitatta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését a szak­munkásképzés helyzetéről. Kötelezte az illetékeseket, hogy a jelentésben összegzett tapasztalatokat a közoktatás fejlesztésére kidolgozott program végrehajtásának menetében hasznosítsák. (MTI) Losonczi Pál He Si Minh-váresban Losonczi Pál vendéglátójával, Truong Chinh vietnami elnökkel (Népújság telefotó — VNA — MTI — KS) Csütörtök reggel elutazott a vietnami fővárosból a Losonczi Pál vezette magyar párt- és állami küldöttség. Az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagját, az Elnöki Tanács elnökét és kíséretét a hanoi Chi Linh téren Truong Chinh, a VKP KB PB tagja, a VSZK Államta­nácsának elnöke búcsúztat­ta. Az ünnepélyesen feldíszí­tett Chi Linh téren felcsen­dült a vietnami és a magyar himnusz, s eldördült az ál­lamfőnek járó huszonegy díszlövés. Ezután az Elnöki Tanács elnöke Truong Chinh kíséretében meghallgatta a díszszázad parancsnokának jelentését, majd elvonult a vietnami néphadsereg dísz­alakulata előtt. A magyar küldöttség vezetője elköszönt a Hanoiban dolgozó magyar kiküldöttektől és a búcsúzta­tásán megjelent több ezer hanoi lakostól. Miután a vietnami úttö­rők virággal kedveskedtek az Elnöki Tanács elnökének és feleségének, Losonczi Pál és kísérete gépkocsival a Hanoi melletti Női Bai nem­zetközi repülőtérre hajtott. Nem sokkal ezután a magyar küldöttséget szállító külön­repülőgép délnek, Ho Si Minh-város felé vette útját. Az Elnöki Tanács elnö­két vietnami látogatásának második állomására elkísérte Borbándi János, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rév Lajos, az MSZMP KB tagja, állam­titkár, a Kisipari Szövetke­zetek Országos Szövetségé­nek elnöke, Bányász Rezső államtitkár, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke, Dóró György, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes és Bényei Béla, hazánk viet­nami nagykövete. Elkísérte Ho Si Minh-városi látogatá­sára az Elnöki Tanács el­nökét Chu Huy Man, a VKP KB PB tagja, az államtanács elnökhelyettese is. Ho Si Minh-város nemzet­közi repülőterén Losonczi Pált és kíséretét Nguyen Van Linh, a városi pártbi­zottság első titkára, Phan Van Khai, a városi tanács megbízott elnöke, Le Quang Chanh, a tanács elnökhe­lyettese, a külügyi osztály vezetője és Duy Lien, a ha­zafias front városi szerveze­tének elnöke fogadta. Fogyasztási szövetkezeti vezetők tanácskozása Csütörtökön a SZÖVOSZ székházában befejeződött a fogyasztási szövetkezetek ve­zetőinek háromnapos tanács­kozása, amelyen a gazdaság- irányítási rendszer tovább­fejlesztésével és a gazdasági szabályzók jövő évi módosí­tásával kapcsolatban elemez­ték az áfész-ek, a takarék- és lakásszövetkezetek, vala­mint a szövetkezeti vállala­tok teendőit. A tanácskozá­son előadást tartott Ballai László, az MSZMP KB osz­tályvezetője, Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár és Medgyéssy Péter pénz­ügyminiszter-helyettes. Ä tanácskozáson kifejezés­re jutott, hogy a kiegyensú­lyozott belföldi ellátás és a szövetkezeti exportárualap biztosítása érdekében a ko­rábbinál intenzívebb üzlet- politikára van szükség a termelésben, az árubeszer­zésben és az értékesítésben egyaránt. A szövetkezetek eredményesebb gazdálkodá­sát elősegítheti a szállítók­kal való jobb együttműkö­dés, a kistételű exportter­melés fokozása, s a növek­vő teljesítményekre ösztön­ző kereset- és bérszabá­lyozás. Munkájukban to­vábbra is előtérben áll a működési területükön, köz­tük a kistelepüléseken élő lakosság igényeinek kielégí­tése. Ülést tartott

Next

/
Thumbnails
Contents