Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-22 / 274. szám

1984. november 22., csütörtök Száztizenöt évvel ezelőtt szüle­tett, André Gide Nobel-díjas fran­cia regényíró, esszéista, kritikus és drámaíró. 1909-ben — többekkel együtt — megalapította a Nou- velle Revue Francaise című fo­lyóiratot, s ettől kezdve komoly irodalomszervezői tevékenysé­get is folytatott. A többi között I9i3-ban ő fedezte fel Martin du Garde-t. A második világ­háború idején részt vett a szel­lemi ellenállásban. Irodalmi munkásságát a szimbolisták kö­rében kezdte: főként Mallarmé hatott rá. Olvasmányai, elsősor­ban Dosztojevszkij és Barres, a vitalista filozófia és főleg Nietzsche nyomán az egyéniség teljes felszabadításának útját kereste. Nevét leginkább a Va­tikán pincéi és a Va­tikán titka című regényei tet­ték ismertté. Könyveiben azt vizsgálta: meddig mehet el az ember a világ elleni lázadásban, milyen hatással van egy moti­válatlan tett.' az úgynevezett ..action gratuite” a társadalom megingathatatlannak látszó mechanizmusára. Az irodalmi Nobel-díjat 1947-ben nyerte el, az indoklás szerint „az élet problémáit és körülményeit áll­hatatos igazságszeretettel és pszichológiai éleslátással, feltáró irodalmi munkásságának nagy művészi jelentőségéért”. A Nap kél: 6.50 órakor, nyugszik: 16.01 órakor. A Hold kél: 6.10 órakor, nyugszik: 15.43 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon CECÍLIA nevű kedves olvasóinkat! A név eredete a régi római vi­lágba nyúlik vissza, ugyanis a „Caecilius” római nemzetség női tagjait a latin nőnemű képzés szabályai szerint Caeciliának nevezték. ^jfll^ldöjárás Várható időjárás ma estig: job­bára erősen felhős, párás idő lesz, délután északon elszórtan kisebb eső valószínű. Déli irányból többfelé megélénkülő szélre számíthatunk. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között várható. Ápolni való ápoló Az embernek megáll az esze. Íme: Jean-Marc Sins francia ápoló húsz ellenfelével 150 óra 14 perc és 53 másodpercen keresztül pingpongozott. Az új világ­rekord majd három órával jobb a réginél. Szerintünk a színhely csak a zárt osztály lehetett. S végül, de nem utolsósorban, az ilyen ápoló mellé sürgősen kell még egy ... — is — — EGYÜTT ÜNNEPELVE. Szovjet turistacsoportot lát. tak vendégül az Egri Do­hánygyár MSZBT tagcso­portjának tagjai. A dohány­gyáriak együtt emlékeztek meg a szovjet vendégekkel a város felszabadulásának kö­zelgő évfordulójáról. — EGÉSZSÉGÜNKÉRT. A Magyar Vöröskereszt me­gyei vezetőségének polgári védelmi munkabizottsága ma tartja ülését. A napi­renden többek között az el­sősegélynyújtás és az ön­kéntes ápolónőképzés idő­szerű feladatai szerepelnek. — KATAL1N-BAL. A gyön­gyösi művelődési i központ­ban pénteken, este S órá­tól rendezik meg a Katalin- hált, amelyre minden ér­deklődőt várnak. — AZ IFJŰSÁGI HÁZ AJÄNLATA. Holnap, pénte­ken két sikeres programso­rozat újabb rendezvénye lesz az egri Ifjúsági Házban. Az Átriumi esték keretében délután fél hatkor Spira György történész tart elő­adást Jellasics felkészülése az ellenforradalmi támadás­ra címmel. Este 8 órakor pedig a Volánpörgetők soro­zat kezdődik, az eseményre Hidegh János és Maruzsi László autóversenyzőket vár­ják. — PARANCSNOKI TÁJÉ­KOZTATÓ. Feldebrőn idén is nyugdíjastalálkozón vet­ték részt az egykor a hely­őrségben szolgált tisztek, tiszthelyettesek és polgári alkalmazottak. A megjelen­tek meghallgaták Veres Já­nos parancsnok tájékozta­tóját, aki a kiképzési ered­ményekről, az alakulat fej­lődéséről, feladatairól szá­molt be, s a nyugdíjasokat ezután ebéddel vendégelték meg. — OTP-SEK VETÉLKED­TEK. !Az Országos Taka­rékpénztár dolgozói számá­ra felszabadulási politikai vetélkedösorozatot hirdet­tek. Az országos középdön­tőt Szolnokon és Debrecen­ben rendezték. Legeredmé­nyesebben megyénket ' az OTP gyöngyösi Mátra szo­cialista brigádja képviselte, Reisz István |vezetésével másodikok .lettek. Az egri hálózati osztály csapata Hamza Elemér |vezetésével a harmadik helyet szerezte meg. — KÖNNYŰZENEI KON­CERT. A hatvani bemuta­tón legjobb teljesítményt nyújtott beatzenekarokat láthatják, hallgathatják az érdeklődők pénteken, dél­után 5 órától, Egerben, a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakközépiskolá­ban. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 1T óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KO JA I.-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A vizsgálat tárgya: a gyermekélelmezés Sárospatakon ülésezett a Miskolci Akadémiai Bizottság Számos fórumon hangoz­tatják a gyermekélelmezés kiemelkedő társadalmi és szociálpolitikai szerepét. Eh­hez kapcsolódik az Állami Ifjúsági Bizottság vizsgálat- sorozata is, amelyet me­gyénkben végeztek el. Megállapították, hogy ösz- szességében javult a hely­zet, hiszen három év alatt 35 százalékkal nőtt a diák­élelmezésben részt vevő fia­talok száma. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy így is csak most köze­lítettük meg az országos színvonalat e vonatkozásban. Az óvodákban ennél kedve­zőbb a kép, és az alsó tago­zatosok 80 százaléka ts igénybe veszi ezeket a szol­gáltatásokat. A felsősöknél ugyanez a szám már csak 44,6 százalék. Mindenképpen eredménynek könyvelhetjük el a vállalatok, így a Pano­ráma és a Felső-Magyaror- szági Vendéglátó szerepének megnövekedését. Ezek be­kapcsolódása a folyamatba, a kedvezményes menük biz­tosítása sok tekintetben eny­híti a középiskolás menzák zsúfoltságát. Többségükben tehát jó tapasztalatokat álla­pítottak meg, azonban a pénzeszközök szűkössége mi­att még mindig nagy arány­talanságokkal találkozhatunk Heves megyében. Holsten sör Nagykanizsáról Holsten sör készítését' kezdték meg a Nagykani­zsai Sörgyárban. A ham­burgi cégtől ,vásárolt ener­giatakarékos technológia alapján az idén három-, jö­vőre ötven-, 1986-tól pedig évi százezer hektoliter sört állítanak, elő. A licencért és a szerződésben .rögzített minőségű ital gyártásához szükséges, egymillió-három­százezer márka értékű be­rendezésekért malátával fizetnek a kanizsaiak. Az NSZK-beli licenc .alkalma­zásának egyébként egyik előfeltétele volt az a tavasz, szál befejeződött három­százmillió forintos terme­lésnövelő és -korszerűsítő rekonstrukció, amelynek eredményeként az eddigi évi nyolcszázezer helyett ‘kereken egymillió hektoli­ter sort gyártanak. A Holsten — a Kőbányai Sörgyárban előállított dán Tuborg után — a második külföldi licenc alapján ké­szített sör hazánkban. Az üzletekben előreláthatóan december 12-én jelenik meg. Ugyanezen a napon Hols­ten söröző nyílik Nagyka­nizsán. A három észak-magyaror­szági megye: Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád tudományos életét összefogó Miskolci Akadémiai Bizott­ság Zámbó János akadémi­kus elnökletével szerdán dél­előtt Sárospatakon, a helyi főiskola nagytermében tar­totta 12. ülését. A testület először dr. Földy Ferenc főigazgató tájékoztatásában Tudósítónktól: Befejezéséhez közeledik az Eger város felszabadulásá­nak 40. évfordulója tisztele­tére a KISZ Eger városi Bi­zottsága és a megyeszékhely tanácsa által meghirdetett vetélkedősorozat. Több mint száz munkahelyi és tanulói kollektíva kapcsolódott be az egy éven keresztül zaj­ló előzetes versenyekbe. Az elődöntő lebonyolítása után a legjobb hat csapat tagjai szombaton 10 órától az egri Ifjúsági Házban adhatnak számot arról, hogyan isme­rik a megyeszékhely törté­nelmi múltját, műemlékeit, munkásmozgalmi hagyomá­nyait s a. mai mindennapo­kat. Az ÉVM kezdeményezésé­re és a múlt évi kedvező ta­pasztalatok alapján Heves megye Tanácsának elnöke is újra meghirdeti a pályáza­tot „Az év lakóháza, 1984.” címmel. Az érdeklődők bármely kategóriájú lakóépülettel in­dulhatnak, amely magán­kezdeményezéssel valósult meg és használatba vételé­re már engedélyt adtak. Pá­lyázhatnak hagyományos, il­letve csoportos korszerű csa­ládi és több szintes, több lakásos lakóházzal, bővítés­sel, emeletráépítéssel, tető­térbeépítéssel, épületkor­szerűsítéssel. Az alkotók — az építtető, a tervező, a kivitelező — közösen nyújthatják be pá­megvitatta a Comenius Ta­nítóképző Főiskola tudomá­nyos törekvéseit. Ezt köve­tően pedig dr. Szűcs László­nak, az egri Ho SÍ Minh Ta­nárképző Főiskola főigazga­tójának, a MAB alelnökének előterjesztésében értékelték a tanárképzés továbbfejlesz­tésére vonatkozó feladatokat, valamint az e;zzel kapcsola­tos eddigi kísérletek eredmé­nyeit. Komoly és játékos ele­mekkel megtűzdelt lesz e végső bajnokság, ahol is el­dől, hogy a Gárdonyi Géza Gimnázium pedagógus KISZ- alapszervezetének, a Finom- szerelvénygyár, a városi ta­nács fiataljainak, a Dobó, a Szilágyi, a Gárdonyi gimná­ziumok tanulóinak csoport­ja lesz-e a győztes. A felkészülés és az ed­digi előpróbák után minden­esetre az már bebizonyoso­dott, hogy a döntőben eset­leg hátrébb szorulók is jól ismerik szőkébb pátriánk szépségeit, a múlt, s a je­len eredményeit. lyázatukat, amely nyilvános. A résztvevőknek ugyanakkor mellékelniük kell az 1:100 méretarányú tervdokumen­tációt, a műszaki leírást, mi­nimálisan a létesítmény kül­ső képét, valamint a környe­ző beépítéshez való illeszke­dést illusztráló, egy-egy 13X18 cm méretű fénykép- felvételt. Továbbá az épü­let helyét, az építtető, ter­vező, kivitelező nevét, cí­mét — szakembernél a vég­zettséget, a .képesítést, házi­lagos kivitelezés esetén a felelős műszaki vezető ada­tait — is. A munkákat He­ves megye Tanácsa V. B. építési és vízügyi osztályára kell benyújtani 1985. janu­ár 30-ig. Az egykori nagyközséget, Hatvant, 1944. november 25- én szabadították fel a szov­jet csapatok. A 40. évforduló alkalmából rangos esemény- sorozat lesz a városban. Az emlékező ünnepséget 23-án, pénteken délután 2 órakor tartják a pártszékház nagy­termében, és itt Hermész Mátyás, a pártbizottság tit­kára mond beszédet. Ezt kö­vetően a párt- és tömegszer­vezetek, intézmények veze­tői megkoszorúzzák a Kos­suth téri szovjet hősi em­lékművet. Ugyancsak 23-án, pénte­ken este fél 7-kor Póka Esz­ter, az Állami Operaház ma­gánénekese hangversenyét rendezik meg a Galéria-pó­diumon, Garam Zsuzsa zon­goraművész közreműködésé­vel. 24-én, szombaton dél­előtt fél 12 órakor pedig — hagyományosan a felszaba­dulási évfordulóhoz kap­csolódva — nyitják meg a Hatvani Galéria hatodik or­szágos tájfestészeti bienná- léját — Magyar tájak —, amelyen hazánk, különböző művésztelepeiről hetvenhét alkotó szerepel munkáival. Itt Mrávik László műtör­ténész, az MSZMP KB mun­katársa mond megnyitó be­szédet, a biennálé díjait pe­dig Angeli György tanács­elnök adja át. A közlekedés- biztonságért Díjmentes műszaki felülvizsgálat Nyolcvan személygépko­csi műszaki felülvizsgálatát végzik el november 24-én, szombaton a Heves megyei Közlekedési Felügyelet egri, Faiskola u. 5. szám alatti ál­lomásán. Az idei év utolsó közlekedésbiztonsági napján reggel hét órától délután há­romig tartanak ügyeletet a szakemberek, s műszerek se­gítségével tesztelik a jármű­veket. A korábbiakhoz hasonlóan pontos választ adnak arra, milyen a fékberendezés ha­tásfoka, milyen a kormány­mű, a kipufogógáz megfelet- e az előírásoknak, mennyire megbízható a futómű és jól van-e beállítva a fényszórói Amennyiben mindent rend­ben találnak, a vizsgadij be­fizetése ellenében meghosz- szabbitják a forgalmi enge­dély érvényességét is. A fiatalok Egerért — Eger a fiatalokért Vetélkedő a múltról és a jelenről Szombaton döntő Tuza Ferenc „Az év lakóháza1984" Új pályázat megyénkben is Tévések a tanműhelyben Televíziósok vették birtokukba az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkáskép. zó és Szakközépiskolát: itt forgatják ugyanis a serdülőknek szóló sorozat, a Miliők de­cember 1-én, sugárzandó legközelebbi műsorát (Fotó: Köhidi Imre) NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. A tanárképzés továbbfejlesztéséről Hatvan ünnepre készül

Next

/
Thumbnails
Contents