Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-18 / 271. szám

4

NÉPÚJSÁG, 1984. november 18., vasórnop

MINDENNAPI

NYELVÜNK

Még mindig a „felé”...!

A sokféle jelentésű és használati értékű felé névutó az ötvenes évek közéleti nyelvhasználatában és a mozgalmi zsargonban feleslegesen gyakran jutott nyelvi szerephez. A nyelvművelő buzgalom nem a gyakori használata miatt ítélkezett felette, hanem azért, mert miatta a -Tűik, -nek, a -ra, -re, a -val, -vei ragok visz- szaszorulásának a folyamata indult meg, a közlés is határozatlanná vált, sőt képzavart is szült.

Példatárunk egyértelműbben bizonyítja ezt: bírálatot gyakorol a szakszervezetek felé, közölnünk kell a tagok felé, intézkedéseket foganatosítunk az üzemek felé, meg kell magyaráznunk az elvtársak felé, a problémát ki kell vinnünk a vásárlóink felé, az ügyet tisztáznunk kell a dolgozók felé, stb.

Az egyre nagyobb mértékben elszíntelenedő hivatali nyelvben is kulcsszerephez jutott, főleg ilyen szöveg- összefüggésekben: jelentést

küldtünk a központ felé, a helyszíni szemle után szava- tos jellegű (?) problémáinkat nem áll módunkban a kivitelező vállalat felé érvényesíteni, kívánságainkat fel kell tárnunk az igazgatóság felé, javaslatba hoztuk ki a vezetőség felé stb.

Vannak, akik ma már feleslegesnek ítélik a felé névutó helytelen használatának rostára tevését, mert szerintük ma egyre ritkábban. hallhatjuk és olvashatjuk. Bár így lenne! Jegyzet- füzetem tanúskodik róla, hogy napjainkban is szerephez jut a helytelen használatú felé a legkülönbözőbb közlésformákban: „Gondként vetődött fel (az ifjúsági parlamenten) az aktivitás hiánya, ilyen értelemben bírálat hangzott el az üzemi KISZ-bizottság felé" (Népújság, 1984. okt. 24.). —

„Amennyiben a szabálytalanul tároló bérlő kiléte megállapítható, szabálysértési feljelentést von maga után a tűzrendészeti hatóság felé" (Az Ingatlankezelő Vállalat leveléből.). — „Elképzeléseinket a Pénzügyminisztérium felé is benyújtjuk” (Teleráma, 1984. okt. 27.).

Miért kell újra és újra

szóvá tennünk a felé helytelen használatával kapcso- latis gyakorlatot. Két okból is: egyrészt azért, mert többen vannak, akik azt állítják, hogy a nyelvművelők elfogultak vele szemben, de a közéleti és a hivatali nyelvhasználat megtűri, s ezt tudomásul illik venni. Semmiképpen sincs igaza ennek a véleménynek. Másrészt az egyértelmű közlés szempontjából sem adhatunk szabad utat a felé felesleges használatának, mert éppen a határozatlan irányulás révén válik bizonytalanná a mindanivaló, s elsikkad a közlő szándék határozott rendeltetése is. Ne a vezetőség felé mondjuk tehát el megjegyzéseinket, hanem a vezetőségnek. Ne a tagság felé közöljük kívánságainkat, hanem a tagsággal stb., stb. A közömbös, az elszemélytele- nitett megfogalmazást is elkerüljük, ha nem adunk teret a felé névutóval szerkesztett nyelvi sablonoknak.

Dr. Bakos József

Művészvendégek

Levente Péterrel és Döb- rentei Ildikóval találkozhatnak az óvónők és kisgyermekes szülők az egri Ifjúsági Ház sorozatműsorában hétfőn 17.30 órától. Az estet videó-vetítés, gyakorlati bemutatóval összekapcsolt beszélgetés színesíti a gyermeki játék és fantázia témakörében.

Szüreti edények

Az egyik könyv az inasukról szól

Helytörténeti kiállítás C yöngifösön

Pénteken nyitották meg a gyöngyösi Mátra Múzeumban azt az új, állandó helytörténeti kiállítást, amely a település históriáját mutatja be az őskortól napjainkig. Az érdeklődők többek között megismerkednek a történelmi borvidék szőlőtermelőinek életével, s a céhes ipar néhány remekével is. Emellett bepillanthatnak például a kuruckcnba, a Tanácsköztársaság időszakába, valamint a II világháború eseményeibe, fotók, rajzok és ritka ereklyék segítségével.

A harcok emlékei

(Fotó: Szárító György)

TÚL A JÁTÉK ÖRÖMÉN

Miért vetélkedik Pallagi Jutkát

Tv-hős, mozivásznon

Burleszk-almanach, egy nyúl ürügyén

Azt mondta Pallagi Jutka, a Fémművek siroki ápolónője, hogy számára a munka nemcsak kötelesség, de szenvedély is. Ha nem így lenne, megróbálna kibújni a bőréből. Vidáman érzi magát 21 évesen, de a csinosságánál is többre tartja örökölt természetét. Játékos kíváncsiságából ered, hogy minden érdekli, mindenre figyel. Ébredéskor gyakran eszébe jut: vajon mire számíthat aznap? És azért izgul, hogy a megálmodott, apró kis örömei valóra váljanak. Nem kislá- nyosan ábrándozó. Abban bízik, hogy amit csinál az másoknak is jó lesz, amit tanul, attól viszont ő lesz különb. Azért játszik, mert szeret élni. És azért szeret élni, mert... játszani is engedik. .

A ki minek mestere? munkahelyi vetélkedőre annál is szívesebben jelentkezett. mert számára - felér'

egy továbbképzéssel, de azt már igazán nem gondolta, hogy innen a hasonló rendezvény megyei döntőjébe visz az útja. Minek köszönhette a jó szereplést? Elsősorban annak, hogy mindig igyekezett jól megismerni a szakmáját. Erre kiválóak a lehetőségei, hiszen a siroki üzemegészségügy szolgálat olyan, mint egy kisebb fajta kórház rendelőintézete. Most a belgyógyászati szakrendelésen dolgozik, de ha kell, megállja a helyét a szemészeten vagy a bőrgyógyászaton is. Nemcsak injekciózni tud, szükség esetén biz. tos kézzel végez elsősegély- nyújtást, ért a fizikoterápiás gép kezeléséhez — hogy a betegellátás egyéb fontos teendőit már ne is soroljam.

A tesztlapokon feltüntetett szakmai kérdésekre könnyedén válaszolt, jártasságot mutatott a politikai fejtörőjátékban is. És ez nem csoda. Általános iskolában kiváló úttörő, a gimnáziumban aktív KISZ-tag volt. Kedvenc lapja a Magyar Ifjúság és az Ifjú Kommunista. Az RTV-újságban bekarikázza az élményt és szórakozást ígérő műsorokat, így színesíti a szabad idejét.

Aztán ott van az udvarlója is: kedvesebb, megértőbb volt a vetélkedőre való felkészülés idején.

Második helyen végzett a munkahelyi versenyen. örült a nem várt eredménynek, és újra rákapcsolt. Kézitáskájában nem szokott tankönyvet cipelni. most mégis ezt tette. Az üzemápolói tananyagot, ha ideje engedte, munkaidőben is olvasgatta. Megerősödött az önbizalma, elhatározta, hogy jobban vigyáz majd az úgynevezett beug- ratós kérdéseknél. Kedveli a kolléganőit, tisztelettel beszél a munkatársak és a szolgálat vezetője, Szigethy Béla főorvos segítségéről. Ök nemcsak biztatták, de arra is felhívták a figyelmét, hogy bátran merítsen

(Potó: Hegedűs Mária)

abból a szerteágazó ismeretanyagból, amelyet immár három éve, munkába állása óta nagy szorgalommal hasznosít.

A megyei verseny összehasonlíthatatlanul színvonalasabb volt, mint a munkahelyi. Judit is erről győződött meg az asszociációs feladatok megoldásánál, a szakmai rutint igénybe vevő, az általános műveltséget és intelligenciát firtató vetélkedőn.

Az Egri Dohánygyárban megrendezett játékos versenyen sokaknak feltűnt a tájékozott, szabatosan beszélő, Jramaszosan vidám siroki lány. Ö volt a legeredményesebb. Ugye érdemes a kötelezőnél többet tudni, a szakmát komolyan venn'i, a szabad időt hasznosan tölteni? Érdemes bizony, ujjongta Judit az eredményhirdetés után. Munkatársaira, a főnökére, a szüleire gondolt. Értük is jeleskedett.

Nemsokára elindul az országos Ki minek mestere? versenyre.

Drukkolunk neki...

Mika István

Belopta magát a szívünkbe a lendületes, ám kétbalkezes Harry, azaz Dieter Hallervorden, aki fanyar humorával a Szombat esti filmkoktélok egyik állandó szereplőjévé vált. Most megszakítás nélküli kalandjait láthattuk. A bűnügyi filmvígjáték Harryja ugyanaz a figura, amelyet a képernyőn megszokhattunk. Nincsenek más színei, ízei, de az eddigiekkel is elégedettek lehetünk. Harry elsöprő.

Azon már megint lehet vitatkozni, hogy mennyire eredeti. Inkább valamiféle összefoglalása a burleszk eddigi fejlődésének. Kitalálható, hogy mi történik derék hősünkkel. Mindig pontosan az, amire nem számíthatunk. Nem ő töri ei például begipszelt lábával az óriási üvegtáblát, hanem az őt kergető rendőr. Bénító spray- étől nem az esik össze, akire- fújja. Egyszóval mindig közbejön valami váratlan, valami nevetséges, valamit megsejthetünk a film alapján a komikum lényegéből. Harry nyüla olyan szerepet tölt be, mint Chaplin cilindere és sétapálcája, Buster Keaton ágyúja, vagy Stan

és Pan habostortája. Mulattató eszköz az állatka, amivel minden megtörténhet Ha szökik, olyan helyre bújik. ahová szinte lehetetlen utánamenni. vagy legalábbis nagyon veszélyes. A rábízott jószágot fedezékül használják műkincsrablók, hogy átcsempésszék a rablott holmit a határon. Harry teljesen tanácstalanul tüsténkedik, ám annál eredményesebben. Mikor végre kiismeri magát, akkor „vágják át” a legjobban. Értelmetlen, bár annál célravezetőbb szorgoskodása, kellemes öniróniája avatja az avitt poének ellenére is egyénivé és rokonszenvessé. Bűbájos ártalmatlansággal jön-megy élet- veszélyes helyzetekben. s avatja a nézők számára is otthonossá és elfogadhatóvá a sokszor oly abszurd világot.

Végül is ez az oka annak, hogy a közönség hasát fogja a már másoktól elvett, „kifordított” viccek láttán. Barátunkká, személyes ismerősünkké válik a figura, ezért szórakozhatunk olyan jól az Ó, kedves Harry című filmen.

(gábor)

A késő este érkezett, s mint az árnyék, kicsi ajtónyitással lépett az almaillatú szobába. A neszre az ablak felé fordított fotelból habfehér hajú asszony állt fel, lesimitotta meggyűrő- dött pongyoláját, kezét előre nyújtotta, s úgy ment a férfi elé.

— Isten hozta nálam. Sándor — sugárzott a szeme, s arcát mosoly lepte el. — Boldog vagyok, hogy újra látom.

A férfi kezet csókolt, majd eLgondolkodva szólt:

— Hová gondol, kedves Anikóm? Mi boldogság lehet egv ilyen vénember érkezésén?

— Bízza rám — kacsintott f‘ a nő. — Van benne boldogság. Elég biztosíték ez magának? — felvonta a szemöldökét.

Nagy nap a mai: asszony- kérő.

Lánykérőt nem mondhatunk, hol van itt hamvas arcú arának való? Mindketten özvegyek, öregek már, az asszony jóval túl a hetvenen, s a férfi alig innét a nyolcvanon. Egy hónapja ismerkedtek meg a nyugdíjas klubban, közös ismerősük hozta össze őket, s amint tekintetük találkozott, elfelejtettnek hitt fények gyúltak ki az öreg szemekben. Bemutatkozás után a férfi kezet csókolt, s a kézcsók űröket töltött meg, régi érzéseket keltett bennük. A klubfoglalkozáson már egymás mellett ültek, s azon az első estén a férfi engedelmet kért, hogy otthonáig kísérje a fehér hajú özvegyet.

Nap nap után találkoztak, a férfi többnyire virággal, vasárnaponként az első osztályú cukrászdában vásárolt finom süteményekkel érkezett az almaillatú szobába.

Az asszony hellyel kínálta a kérőt, s a töpörödött, hajlott hátúvá zsugorodott férfi nehézkesen ereszkedett a fotel öblébe, salját is

A kéri

magán hagyta, hadd melegítse. Az asszony a hátát a cserépkályhának vetette.

A férfi maga elé meredve ült, gondolta, nem szól még, elvégre nem lehet ajtóstul rohanni a házba, hagyta, hogy múljon az idő.

— Magára hagyom, Sándor. Melegedjen — szólt az asszony, s magát kihúzva, a konyha felé lépett, s elmenőben mondta: — Megfőzöm a teát. Kér bele mézet?

— Ha lehetséges. Huruttal küszködök, és arra a méz kiváló orvosság.

— Igen, biztosan az — helyeselt az asszony. — Megboldogult uram kimondottan mézpárti volt. Azt mondta, a méz csodaszer, erősíti a szívelt, hála legyen érte a méhecskéknek.

— Miben halt meg szegény?

— A szíve vitte el. — Szomorú az asszony mosolya. — De én azért hiszek a mézben.

— Okosan. Nagyon okosan.

A férfi bólogatott, az asz. szony meg kitipegett a konyhába, s csak szelíd konyhai zajok keringtek az öreg kérő körül. Micsoda nyugalom, micsoda békesség. Kellemes borzongások futottak át az öregemberen, s mintha mélységbe zuhanna, úgy szipppantotta magába az álom.

Az asszony tíz perc múltán gőzölgő teáskannával jött. Megjszomorította, hogy kérőjét alva találta, de se baj, úrrá lett rajta a lelkesedés, visszatért a konyhába, és sütőbe rakta a szendvicseket. Odakint várt, amíg megkészülnek. Arcán babrált a tükre előtt, hajába túrt, újra rúz60zta hervadt ajkait, s midőn mindennel

elkészült, nyitott újra kérőjére.

— Ébresztő, Sándor! Ébresztő! — csilingelt a hangja önfeledten. — Uzsonna

Nem jött felelet.

Nevetve lépett a férfihoz, csontos kezét vállára tette, s újra szólította:

— Sándor! Sándor, ejnye, de nagyon tud maga aludni

Hogy a kérő nem felelt, erősen mozdított rajta, mirB a madárkönnyű test tehetetlenül előre bukott. Az asz- szony letérdelt, úgy nézett fel a férfi arcába, s nem volt benne rémület, amikor kiolvasta a félig nyitott szemekből: ahol ez az öregember jár, onnét nincs embernek többé visszatérés.

A másik a fotelhoz lépett, beléroskadt, arcát két tenyerével fedte, s várta hogy feltörjön belőle a zokogás. Nem csak a a vénembert siratta. önmagát is. Mert neki ez a kérő az utolsó kérője volt.

Utolsó? A legutolsó.

Varga S. József