Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-17 / 270. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1984. november 17., szombat Az emberség robotosa A főszereplő: Day ka Mamit „Félúton" sk mikrofon (Fotó: Szabó Sándor) GYÉBKÉNT SEBÉSZ Orvos az adatok mögötl 1 Az ötletet — akaratlanul is — Gobbi Hilda adta. A meghitt beszélgetés sarkallt bennünket arra, hogy sorra megkeressük színházi, tudományos, irodalmi és közéletünk kiválóságait, s eseményekben gazdag pályájuk fordulóit kutatva rajzoljuk meg markáns karakterüket; hivatásuk közérdeklődésre számot tartó titkait. A neves művésznő egy Népköztársaság úti presz- szóba invitált minket, oda, ahová kollégái járnak, oda, ahol ő is sokszor megfordul. Azt mondta: különös ismertetőjele a sötét szemüveg lesz. Ezen bizonyára derült, hiszen eredeti arcjátéka, csak rá jellemző mimikája a tévénézők százezreinek tudatába rögzült. Akkor hát romantikus hajlam vezérelte. Talán, hiszen ez a hangoltság valamennyiünkben ott szunnyad, méghozzá jelenésre várva. o Bemutatkozó mondatok. Milyen jó megfigyelő, döbbenek rá, mert rögvest figyelmeztet, hogy nevemben leleményes ifjú munkatársam tárgyalt vele. Rájövünk: ezzel nemcsak az ilyenkor szinte törvényszerű sablonos fordulatoktól mentesített, hanem beavatott varázslatos szakmájának fortélyaiba, ízelítőt adott markáns eszköztárából. Eszembe jut: hányán írtak róla, mennyiszer ismételték a megszokott kérdéseiket.. Emlékszem egyszer kijelentette: nem kedveli az interjúkat, mert két ember beszélgetése magánügy, s ha „hivatalos” formát ölt, akkor szinte burjánzanak a mind bántóbb közhelyek. Így hát félresöpröm az előkészített gondolatköröket, s a legnehezebbel, a lélektől — lélekig járható úttal próbálkozom, botladozva, tétován, de végül mégis célirányosan. Észrevétlen oldódik az érdektelenség, s a szívélyesség légköre melenget valamennyiünket. Már nincs feladat, önmagunknak szabott megbízatás' csak a diskurzus létezik, az annyira óhajtott közös hullámhossz felvillanyzó keresése. Olykor megrekedünk, ilyenkor vagy visszavonul, vagy ő lendíti előre a párbeszédet. Az a zárkózott személyiség, akiről úgy hírlik, Ehhez ott kellett hagynom a szakmát, hiszen mindig zrikáltak. Hallottam ott a kórházban, hogy kertészt keresnek. Vidéki vagyok, értettem némiképp hozzá, hát ottragadtam. De a fene ismerte a különböző magokat, hagymákat! Csak úgy vaktában elduggattam, elvetettem mindent. Olyan tarka-barka lett a Ikert, hogy olyan még nem volt. Mint valami őstelevény. Nekem tetszett, dehát... mégis felmondtak ... — nevetett. — Vagyis a kertészkedés nem éppen neked való — szóltam közbe, és vele nevettem. — Elhatároztam, otthagyom Pestet, és vidéken próbálok új életet kezdeni. Először az erdőgazdaságban helyezkedtem el favágónak. Elképzeltem, milyen isteni, amikor a hatalmas fák recsegve kidőlnek a fejszecsapásoktól. Egyetlen egyszer serg emeltem fel a fejszémet, és máris baleset ért. Az első napon a gazdaság épülete mellett eov nagy öreg fát kellett kötéllel elrántani, hogy arra dőljön, amerre mi akarjuk, ne az épület ablakaira. Már dőlt, és én megbotlottam, elesr hogy reménytelenül szereti az embereket. o Egyszerre azt látom: feszeng, folyvást körbetekint, majd megjegyzi. — Mindenki minket figyel. A mikrofon, a fényképezőgép kattogása, a vaku fénye... Meglepő reakció, hiszen ő színésznő, aki folyvást szempárok kereszttüzében adja lényegét. Kiigazít, jelzi, hogy az egészen más. Különbenis a drukktól soha nem szabadult meg, mindmáig gyötri, egészen a karakterét megbabonázó játék felemelő pillanatáig. Akkor már nemcsak kivételesen elbűvölő, hanem irigylendőén magabiztos. — Móricz Zsigmond szerint — van benne valami —, a szegénysorsú család áttételes útravalója ez. A lentről raj tolók örök félsze vagy a sikerül-e állandó izgalma. .. ? Bizonytalankodik, de rögvest határozottá válik, amikor szerepátdolgozásaira utalunk. — A névelőknek, a jelzőknek, a fordulatoknak helyén kell lenniük, különben az alkotó által továbbított üzenet soha nem jut el a címzettekhez. o Üjabb ellentmondás? Kiigazít, mintegy érzékeltetve, hogy az összetett jellemek aligha térképezhetők fel másfél óra alatt. Sokszor tolmácsait sztorikat* említ kissé unottan. Megértem, számtalanszor gyötörték ezekért. Csak akkor villan fel tekintete, amikor az olvasásról esik szó. Rendkívül tájékozott, jártas a hazai és a világirodalom berkeiben, s csak azokat a szerzőket sorolja, akiket hamisítatlan emberség sarkallt mind többre, akiknek tehetségükhöz nemes, veretes karakter is társult. Így szól a színházról, a moziról, arról, hogy a közönségnek kell dolgozni. — Nem megalkudva, nem lemondva az igényességről, de mégis sokakhoz szólóan. hány vastagabb aga megcsapott. Bordatörés, zúzódások. Amikor fölépültem, nem volt kedvem többé a fadön- tögetéshez. — Hát hallod, tényleg szerencsétlen vagy! — Ez csak a látszat. Tulajdonképpen rendkívül szerencsés alkatnak tartom magam, mert újra tudom kezdeni az életet, szinte az alapoknál. — Látod — mondtam komolyságot erőltetve —, szerintem éppen ez a baj. Nem kell mindig újrakezdeni, s főként nem az alapoknál. Az is megoldás, ha folytatod, amit elkezdtél. És a kudarc ellenére is megpróbálod a célt elérni. Elbiggyesztette a száját. — Na, ez nekem nagyon bölcsen hangzik — mondta. — Túl bölcsen, mert nem ez a fajta vagyok. Nekem Különben semmi értelme az egésznek. Másképp csak öncélú játék, önmutogató szellemi attrakció az egész. Egyébként nem munkál senkiben tovább a jobbító jelzés. o Emlékek közt tallózik, személyes példákat keresve. — Nagyszerű volt Huszá- rik Zoltánnal, s Latinovits- csai dolgozni. Átlendítettek a buktatókon, s valamiféle eufóriában munkálkodtunk együtt. Így született a Szind- bád, s mennyire frissen él bennem a Csontváry is... Azonos óhaj emel fel minket egy magasabb szférába, s önkéntelenül is őszinteségre hangol, egyáltalán nem tervezett megnyilatkozásra arról, hogy többet illene törődnünk egymással, hogy * csak a megértésnek, a közelítésnek, a másik felé nyújtott segítő kéznek van értelme. Rögvest oda borúlátása. Játékosan kiragadja kezemből a mikrofont: — Hadd készítsek erről riportot önnek, cseréljünk szerepet... ! Veszem a lapot, s már nyoma sincs a bizalmatlanság felhőinek. Szinte meg- tisztuiltan diskurálunk. Felfigyel fiatal kollégám megjegyzéseire, és mindjárt sorsáról faggatja, méghozzá őszinte kíváncsiságtól vezérelve. Lelkesedik, bájosan kedves. Ifjú pályatársait sorolja, akiknek, akkor is segíti kibontakozását, ha nem kérik rá. Szemeiben az öröm fényei viliódznak. Nem hagyhatom szó nélkül. — Művésznő, ön azt hangsúlyozta, hogy reménytelenül szereti az embereket. Ezek a visszajelzések másról tanúskodnak. Ránk mosolyog, elneveti magát: — Miért, én nem füllenthetek, nem játszhatok... ? Dehogynem, hiszen ebben a főszerepben a legigazibb, a legutánozhatatlanabb. Az emberség híveket to- borzó robotosaként... Pécsi István meg kell keresni a nyugalmi állapotot, s ott majd meggyökerezem. — Akkor nem szóltam semmit. Folytasd! Hol és hogyan akartál meggyökerezni? — Elmentem egy téeszbe fogatosnak. Meg is nősültem megint. Onnan, a faluból vettem el egy lányt. Négy hónap múlva gyerekünk született. Egyszer azután ott találtam a főagronómust, akinek otthon is volt három kőiké. Nagydarab, csontos pali volt, 'de azért nekimentem, mert így kívánta a férfibecsület. Alaposan eltángált. Otthapytam őket, boldoguljanak, ahogy tudnák. Egy szál öltönyben szálltam vonatra. Próbálkoztam aztán sok mindennel, de semmi se felelt imeg. Valahogy mindenben szerencsétlennek bizonyultam. Aztán idejöttem a cirkuszhoz most Tömegjeleneteket forgattak... Csehszlovák filmesek Foton Csehszlovákiából érkezett filmesek forgatnak ezekben a napokban a MAFILM fóti telepén. A filmvárosban ezúttal a II. világháború egyik német*koncentrációs táborának díszleteit építették fel. A szögesdrótok között Martin Holly „ . . . vagy agyonverni” című játékfilmjének felvételei zajlanak: a jelenetben most ezer statisztát — foglyot — tereltek a filmbeli Wehrmacht kutyás katonái a halálba. Majd újabb kép: egy 1936-ban készült Mercedes autóból kiszállva a náci táborvezető megszemléli a foglypk sorakozását. A prágai Barrandov Filmstúdió új produkciójáról a forgatás szünetében nyilatkozott a rendező az MTI munkatársának. Elmondta, hogy kamarafilmet készít, Kamii Piksának, a barran- dovi rövidfilmstúdió igazgatójának életrajzi elemekre épülő forgatókönyve alapján. A produkciót Csehszlovákia felszabadulásának, s a német fasizmus legyőzésének 40. évfordulóján mutatják be. Az egyik náci koncentrációs táborból társaival megszökik a film két főhőse, a spanyol polgárháborút ■ megjárt Ernest (alakítója Milan Knazko) és az alig 18 éves Kim (Martin Zounar). A történet tulajdoniképpen a két ember menekülését, viszontagságait mutaja be, egészen a felszabadulás pillanatáig. A film központi kérdése a túlélés, azzal az erkölcsi problémával együtt, hogy az ember vagy hagyja hogy bárányként megöljék, vagy maga válik saját élete védelmében gyilkossá. A most forgatott tömegjelenetek után a továbbiakban kisebb epizódokat rögzítenek, majd éjszakai felvételeket készítenek arról, hogyan szökik meg a táborból a 38 megmaradt, ám ugyancsak halálra ítélt rab. A produkció többi felvételét Csehszlovákiában rögzítik. Martin Holly filmjének magyarországi forgatása nem egyedülálló a fimgyártási együttműködés történetében. A csehszlovák és a magyar filmszakemberek szerződések alapján dolgoznak egymás országaiban. tavasszal, persze nem pusztán gondozónak. Az a tervem, hogy állatszelídítp leszek. Érted? Úgy érzem, ez felelne meg nekem a legjobban. — Csak aztán vigyázz, ne tedd a fejed az oroszlán pofájába, mert amilyen szerencsés vagy, még benne marad. De nem folytattam, mert úgy láttam, kicsit megorrolt. — Ez a pálya tényleg nekem való — erősködött. — Az állatszelíditővel együtt már gyakoriok is. Rendkívül tehetségesnek tart, úgy figyelnek rám az állatok, mintha értenék, mit mondok. Nem adok neki egy évet, és látsz a porondon. Csöngettek. Kezdődött az előadás. Elbúcsúztam egykori cimborámtól. A szünet után láttam ismét. A védőrácsot segített összeszerelni. Az állatok lomha mozdulattal csörtettek be. Ugráltak, gerendán mászkáltak, ordítoztak, és néha az állatszelídítő ostora felé kaptak. A szám végén felhangzott a taps, majd gyorsan szétszedték a rácsot. Kastanka lapáttal, seprűvel jött a porondra. Öt figyelte az egész közönség, pedig ez még nem is volt az igazi produkció. (Vége) Sokan ismerik. Nagyon sokan régóta ismerik. És mindenki úgy ismeri, hogy olyan, mint a higany. Állandóan jön-megy, szervez, agitál, a szó nem fogy ki belőle és legnagyobb büntetése az lenne, ha azt mondanák neki: Most pedig ülj le, pihenj, ne csinálj semmit. Mert, ha van egy kis szabad ideje, rohan — pecázni. Azt hiszem, ott is a legszívesebben maga köré gyűjtene egy csomó embert és magyarázná nekik, milyen az egészséges életmód. Ha nem értik félre, a legszívesebben azt mondom róla: született népnevelő. Gyöngyösön, a rendelőintézet sebészetét vezeti dr. Hatfaludy László főorvos. Ki kell mondani Az előbb még azért füstöl- gött, mert az egyik iskolában az igazgató konyakkal kínálta meg, és ő ezt az udvarias gesztust így minősítette : — Egy orvosnak mindjárt szeszes italt ajánlani? Milyen lehet az illető egészség- ügyi szemlélete? De már előszed valahonnan egy csomag cigarettát. — Tessék! Amikor közlöm, hogy nem szoktam dohányozni, elismerően bólint, — Én is. csak nagyon ritkán gyújtok rá. Inkább csak a társaság kedvéért. — Hát. .. ilyen. A konyakot nem érti, a nikotinért sem rajong, de alkalomadtán ... Pedig az egészséges életmódot mindennél többre tartja. — Meg kellene tanulnunk, hogy az életünk regényét mi, magunk írjuk. Olyan lesz, amilyenre formáljuk. Ne másoktól várjuk, hogy helyettünk cselekedjenek. A boldogság lehetősége bennünk van. Ezeket a filozofikus megjegyzéseket azért hangoztatja, mert egy sör adatot idéz, országos statisztikai tényeket, melyek nagyon fontos tennivalókra figyelmeztetnek. ' — Sokáig nem mertük kimondani a számokat, mintha attól jobb lett volna minden. Most már azt is látjuk, hogy önmagában nincs közegészségügy, hanem az összefügg életünk minden területével, tehát nem csak az orvoson múlik, hogy egészségünk közállapota milyen. Mondhatnánk, mint a Kolumbusz tojása, olyan ez így kimondva. Mégis, mintha nem eléggé erőteljesen hangoztattuk volna eddig a magától értetődő alaptételt. Vészharang nélkül Most is hévvel magyaráz, sorolja az adatokat, amelyek úgy kopognak, mint az üres deszkaládán a kalapács ütései. — Tíz év óta tudjuk, de hallgatunk róla a nyilvánosság előtt, hogy nálunk a fiatalok egy része „szipózik”. Ma a számukat húszezerben Az esztergomi királyi palota feltárásának újabb eredményeiről számoltak be Esztergomban, a Veszprémi Akadémiai Bizottság kihelyezett ülésén. Mint Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum igazgatója elmondta, bebizonyosodott, (Fotó: Kőhidi Imre) állapíthatjuk meg. Az állam mintegy negyvenezer fiatalt nevel a saját költségén. A tizenévesek körében az alkoholisták száma több ezerre tehető. Ugyanebből a korosztályból mintegy ezren élnek büntető intézetben. Azt is kiszámították, hogy az alkohol miatt évente több mint nyolcvanmilliárd forint a veszteségünk. — Ezek a számok több mint elgondolkoztatóak. Mi az oka annak, hogy nálunk ilyen helyzet alakult ki? — Több összetevője van ennek, közülük néhányat: növekszik a leterheltség, kevés időnk jut önmagunkra és egymásra. A magányosság érzése terjed. A család alapvető feladatai elmosódnak. — Az okok egyben a tennivalókat is kijelölik. Mit tehet itt a felvilágosítás? — Nagyon sokat. A hangsúlyt a megelőzésre helyezném. A korszerű és hatékony gyógyítást pedig a rehabilitációnak kell követnie. Vitathatatlan elvek ezek. De ... elvek. Márpedig a tettek nélkül a legszebb elvek is csak holt betűk maradnak, jut nekem is eszembe a bölcselkedés. * Akik tenni akarnak A főorvos nincs egyedül ebben a látszatra nagyon kevés sikerrel kecsegtető lelkesedésben. A társadalmi szervek támogatják, ahogy szokás mondani: „minden segítséget megadnak”. A lényeg azonban az, hogy a megelőzésre való törekvés a társadalom hétköznapi tettei között szerepeljen. — Egyik előadást a másik után tartom és tartjuk. Orvoskollégák járják ezt az utat, amely nem ígér köny- nyű sikereket. De tudjuk, tennünk kell. Már nem elég csupán elméletileg foglalkozni a felsorolt jelenségekkel. Megyünk és mondjuk, és mondjuk, mert hiszünk abban, hogy figyelnek ránk. Ügy néz rám, mintha engem is agitálnia kellene az ügy mellett. A tekintete azt kutatja, vajon eljutott-e a tudatomon át a szívemig, mindaz, amit elmondott. Mit tudok én tenni? Továbbadom mindazt, amit tőle hallottam. Jusson el minél tovább, minél több helyre. hogy a korábban felszínre hozott Árpád-kori épületrészek csupán a királyi család lakóhelyének, a palota legbelső részének maradványai vottak. A tulajdonképpeni nagy királyi palota épülete ettől északra húzódott. (II/2.) Asperján György: Kastanka, az oroszlángondozó tem, a fa koronájának néG. Molnár Ferenc Esztergom titkai
