Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-02 / 258. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. november 2., péntek 1. Rémhírek helyett A gyógyszerhiányról őszintén Még a legfejlettebb országokban sem tudják biztosí­tani, hogy a gyógyszertárakban minden termékből fo­lyamatos legyen az ellátás. Hazánkban a hiánycikkek listáján a medicinák 5—6 százaléka szer&pelt rendsze_ resen. E nyáron ez a szám a duplájára növekedett és azóta tovább romlott a helyzet. A feszültség a patikák­ban csapódik le. A vásárló a- gyógyszerészeket szidja, s azt hiszi, pult alól minden­hez hozzá lehet jutni. Szó sincs arról, hogy bárki is vissza akarná tartani a kész­letet. A hiány valós. A pa­tikusok nem tehetnek sem­miről. Mindez kiderült a te­levízió Hírháttér című mű­sorából is. A gyártók akár­csak az egészségügy képvi­selői „dobálták egymásnak a labdát”, és fújták a saját magukét. Úgy tűnt, minden­kinek igaza van. Szó sincs rossz szándékról, hanyag­ságról. A gondok piaci ere­detűek. Hiába rendelkezünk világszerte megbecsült gyógyszeriparral (Svájc után a második .helyen állunk), ha az alapanyagot egyre nagyobb pénzért külföldről kell behoznunk. — Nem lennénk igazságo­sak, ha a gondokért csupán a fogyasztókat okolnánk, de ők is vétkesek — mondja dr. Végh Miklós, a Heves megyei Gyógyszertári Köz­pont igazgatója. — A ké­szítmények térítési díja lé­nyegesen] alacsonyabb, mint az előállítási költség. Fil­lérekért lehetett hozzájutni kemény valutával megfize­tett orvosságokhoz. Ennek lett következménye, hogy a piruláknak a köztudatban semmi értékük nem volt. Nagy tételben vásárolták, aztán amikor már nem kel­lett, dobálták a kukába. Nem véletlenül nivellálták tavaly a térítési díjakat. A pazarlást is le akarták ezzel fékezni. — Ez viszont csak egy ok a sok közül, mint ahogyan az alapanyagárak emelése is. Milyen problémák van­nak még? — Hosszú volna felsorolni. Csak egy példát mondok: hetekig hiába keresték a cu­korbetegek a Gilemal nevű tablettát. Hiába sürgettük a szállítást. Mi képedtünk el leginkább, amikor kiderült a késés oka. A gyártónak nem volt csomagolóanyaga. — Ilyen esetekben mit le­het tenni? — Házilag pótolni a hiányt... ha van miből. Jól felszerelt laboratóriumaink vannak. Hosszú ideig a gyógyszerészek Egerben is minden energiájukat bevet­ve készítették az Algopirint, a C-vitamint, a Papaverint és sorolhatnánk a listát. A fogyasztók észre sem vet­ték, hogy késtek a gyári küldemények. De sem Gila- malt sem Dopegytet nem tudunk házilag produkálni. — Milyen tabletták ellá­tása akadozik? — Nem mondom meg, mert bizonyos, hogy sokan a válaszomból értesülnének a hiányról. Következmény­ként azonnal felvásárolnák a meglévő szűkös készletet, nem azok, akik igazán rá­szorulnak, hanem a szemfü­lesek. Legyen elég annyi, hogy a szív- és érrendszeri medicinákkal és hormonké­szítményekkel van a leg­több gond. — Várható az ellátás ugrásszerű javulása? — Nem. A közeljövőiben' semmiképp. Vészharangot mégsem kell megkondítani, mert más készítmények ki­válóan helyettesítik a hiány­cikkeket. Szabó Péter Árvíz és... Nevetve-bosszankodva meséli a fiatalasszony: kép. zeld, elöntötte a házunkat az árvíz, azt sem tudom, mihez kezdjek. őszintén szólva, először nem egészen értettem, hogy is van ez az árvíz-dolog, hiszen mindketten Egerben la_ kunk, még akkor is, ha amúgy a világ más-más oldal Ián, mármint hogy: ő Kanadában, én meg Csebokszá- riban.. . Tudomásom szerint azonban a patak sem ezt, sem azt a városrészt nem öntötte el. Több mint száz esztendő telt el a híres egri árvíz óta, s kissé feltűnő lenne, ha mondjuk a Széchenyi utcában csónakkal köz_ lekedne valaki manapság. Visszatérve azonban az asszonyka problémájához: egy-kettőre kiderült, hogy nem a kis koszos patak, hanem a vezetékes víz öntötte el a házukat. Az ott élők közül egyedül csak ő csodálkozott ezen, lévén, hogy új lakó. A régiek tudják, hogy a hajdani építke­zés során — a „szakemberek bűne” miatt — gyakor_ latilag az egész vizes blokk rossz, könnyen eldugul a rendszer. Ha ez bekövetkezik — és ez elő-előfordul — hát akkor jön az árvíz. Kolléganőm még kevésbé tud kacarászni azon, hogy a súlyos százezrekért vásárolt lakásában menetrend szerint omlik le — hatalmas darabokban, életveszélye­sen! — a vakolat a mennyezetről. És ez nemcsak nála van így, hanem az egész házban. Az a csoda, hogy ed. dig még nem történt baleset, de az már előfordult, hogy munkából hazaérkezve az egész ágyát vastag va- kalottal beborítva találta. Elképzelhetjük, mi történik, ha az omlás nem nappal, hanem éjszaka történik... Másik ismerősöm négy évvel ezelőtt vett új kocsit, már akkor is több mint százezerért. Ha valaki bosz- szantani akarta, nem kellett mást tennie, csak megkér­dezni: hogy megy a „dacsi"? Ennyi elég volt ahhoz, hogy felmenjen benne a pumpa, mint mondani szokás, mert csak olyan „kis” malőrök történtek, hogy például ha az ajtót becsapta, kigyulladt a tolatólámpa, ha meg­nyomta a kürtöt, kialudt a reflektora. Amikor ezen „tréfás” ügyekben szakembereket kér­dezünk, ők a legnagyobb nyugalommal mondják, hogy ne csodálkozzunk, ne bosszankodjunk. Konstrukciós hiba miatt rossz a ház vízvezetékjrendszere, a másik, ahol a plafon szakad, kísérleti lakás, az építkezés so­rán különben is kiloptak belőle mindent, amit csak lehetett, a kocsi alapvetően kitűnő lenne, de. .. Igen, a munka. Mások munkája és a mienk, mun­kánk minősége. Ügy tűnik, tényleg elérkezett az ideje annak, hogy igenis komolyan vegyük végre, hogy há. lónkban ne szakadjon ránk az ég, vagy ha százzal szú- guldunk a sztrádán, ne essen szét a kocsi alattunk, és a negyedik emeleten ne kelljen szennyes árvíztől tartanunk. B. Kun Tibor Négyen — négy föld részről Nemzetközi konferencia Noszvajon Október 22. és 26. között Noszvajon tanácskoztak a Helyi Hatóságok Nemzetkö­zi Szervezete, az IULA kül­döttei. A fejlődő országok részére összehívott tanfolya­mon tizennégy nemzet kép­viseletében tizenkilencen vettek részt. A téma: ha­zánk közigazgatási rendsze­rének és vízügyének ta­nulmányozása volt. J. S. P. van Vliet a szer­vezet koordinátora először tevékenységükről beszélt, majd egy indonéz, egy zam­biai és egy argentin ven­déget" kérdeztünk munkájá­ról, a kurzus tapasztalatai­ról, és az itt szerzett élmé­nyeiről. ★ J. S. P. van Vliet: — Az IULA elég régen 1913-ban alakult meg, székhelyünk Hágában van. Célunk első­sorban az, hogy a harma­dik világnak nyújtsunk se­gítséget. Négy hétig Hollan­diában voltunk, innen Bu­dapestre utazunk, végül ti­zennégy napot töltünk az NSZK-ban. Magyarországon másodszor járok. Igen tanul­J. S. P. van Vliet Godman Ambarita ságos összehasonlítanunk egy szocialista és egy tőkés ál­lamot, ezért is állítottuk össze így programunkat. A főváros mellett vidékre is ellátogatunk, mert meggyő­ződésem, hogy ez utóbbit tekinthetjük inkább jellem­zőnek és általánosnak. ★ Godman Ambarita Indo­néziából érkezett, és most van először Európában. — A dzsakartai vízügyi hivatal titkárságát vezetem. Rengeteg nehézséggel küz­dünk, mert a lakosság sza­porulatának növekedése nincs arányban a nyersvíz mennyiségének alakulásá­val. Rendkívül magas a nép­sűrűség, képzeljék el, vá­rosunkban 4 millió ember él, mindössze 664 négyzet­kilométernyi területen! Az előadásokon a pénzügyi dol­gokra figyeltem fel legin­kább. Az itteni tanácsok Willie Shawa ilyen jellegű szerepe, és a finanszírozás módja az, ami elsősorban érdekel engem. Dzsakartában ez az egész folyamat egy vállalat kezé­ben van. A döntéseket min­dig a terület kormányzója hagyja jóvá. Egyébként na­gyon kellemes itt maguknál és sajnálom, hogy nem is­merem a nyelvüket. ★ Zambiából egy színes bőrű fiatalember Willie Shawa jött két társával együtt, Kitwe, ahol élnek, egy 400 ezer lakosú bányaváros. — Otthon a tanács mű­szaki osztályát irányítom, hozzám tartoznak az utak, a csatornák, a parkosítás és a világítás is. A legnagyobb gondot számunkra is a víz­hiány jelenti. A létesítmé­nyek és a technológia terve ugyan már kész, de van egy „kis” baj: nincs rá elegendő pénz. Nagyon jó módszere­Mabel Saiz (Fotó: Kőhidi Imre) két láthattam önöknél a csőrendszer javítására és a hibák kiküszöbölésére. Fi­gyelmemet nem utolsósor­ban az is felkeltette, ho­gyan vezetik be ezeket há­zaikba. Különben kitűnően érzem, magamat, á társaság hangulata kifogástalan. ★ Argentínát egy csinos, mindig mosolygós hölgy képviseli. Mabei Saiznak hívják. — Buenos Airesben élek, egy közgazdasági csoport titkára vagyok. A munkahe­lyem egy országos hatókörű intézmény, amely vízgazdál­kodási kérdésekben nyújt se­gítséget a megyéknek. 1919 után decentralizálták ezt a területet, régebben egy mo- napolium kezében futattak össze a szálak, most az ösz- szehangolás a legfőbb fel­adatuk. Én elsősorban az ár­rendszerüket vizsgáltam, ab­ból is azt, hogyan lehet meg­határozni a vízüggyel kap­csolatos költségeket. Ezen a téren sok mindent „átültet­hetünk” a mi gyakorlatunk­ba. Hazájában csupa kedves és víg kedélyű emberrel ta­lálkoztam. Argentínában már sokat megismertem honfi­társai közül, és nekem is van egy jó barátom, aki magyar. Hacsak módom lesz visszatérek ide... Havas András Kolacskovszky Lajos: Az új rend bölcsőjénél 1X 4. Megvirradt*«. November 29-én egész nap változatlan hevességgel tombolt az utcai harc. Este azonban minden jel arra vall, hogy a németek fel­hagynak a további ellenál­lással. Városszerte tépik,- szaggatják a villanydróto- kat. Világító rakéták emel­kednek itt is, amott is, az ég felé. A fegyverzaj mot­tóin, nőtt. Kevéssel éjfél előtt a szovjet csapatok a színházig dolgozták előre magukat Géppisztolyokkal lövik az ellenséget. Egyik sortűz a másikat követi. A németek eszeveszetten menekülnek. Ekkor került sor a hidak felrobbantására, bár ezt a pusztítást igazán nem indo­kolta semmiféle hadászati érdek. Egert igazában ezek a hídrobbantások viselték meg. Különösen sókat szenvedtek a patak partján épült há­zak. Kémények, falak dű. tek, a vakolat a falakról mind lehámlott, a cserepek lelhul­lottak. Ablak alig maradt épen. Az Almagyar utcában a Galambos-féle régi, még a XVIII. százából ránk ma­radt ház. a mellette lévő Wagner-féle kocsmával, az átellenes Gyubek-féle eme­letes házzal, és a Szilágyi kavácsmester által bérelt teleppel -tökéletesen meg­semmisült. A németek ezt a helyet azért aknázták alá, mert az Almagyar utca itt a legkeskenyebb. Ugyancsak szörnyű véget ért a Bete­kints (a Ráckapu térem); a robbanás ereje a házat ket­tészakította: újra látni lehe­tett a Szala régi beboltozott patak vizét. A hidak felrobbantása semmiképpen sem hátrál­tatta a Vörös Hadsereg elő­renyomulását. Az utászok útszéli fák felhasználásával és a deszkatelepekről össze­szedett gerendák és deszkák segítségével egykettőre új hidakat hevenyésztek a strand mellett, a Betekints- nél és a felnémeti farako- dónál is. A Szvorényi út óvóhelyein éjfél után 3 órakor, a Rác­templom környékén hajnali szürkületkor mutatkoztak a vörös katonák. Végignézték a pincéket nimcsenek-e ott németek elrejtőzve? Bernu- latkozásuk szívélyes, barát­ságos. Egy csapásra nagy kő hul­lott le a szívekről. Ezeket a katonákat mondották a ná­cik vérszopónak, ember- evőknek? A bújdosó kom­munisták, a szocialisták, a katonaszökevények, akik pincékben elfalazva vészel­ték át a Hitler-terror ret­tentő napjait, most végre szabadon mozoghattak a napvilágon. Parolázás. ölel­kezés mindenfelé. Megvirradt, valóban meg­virradt! Jegyezzük meg jól ma­gunknak ezt a napot: csütör­tök, november 30-a, Szent András apostol emléknapja! Ünnepe Egernek, a felsza­badulás ünnepe! A visszamaradó vörös -ka­tonák sürgése-fargása egy­szerre élettel, elevenséggel tölté meg a várost. Decem­ber 2-án plakátok jelentek meg a falakon, melyek sze­rint mindenki tartozik ha­zatérni. mert az» üres laká­sokat elrekvi-rálják. Az óvó­helyek egykettőre feloszlot­tak. Az utcák persze. siralmas képet nyújtanak. Se szeri, se száma a megsérült há­zaknak; a cserepeket a rob­banások ereje mind lehány­ta a tetőről; tört ablak, ki­dőlt ajtó, felpukkadt bolti görredőny több, mint elég. Az ereszekről gubancokba lógnak alá a széttépett vil­lany- és telefondrótok; a boltok «gyalázatosán ki­fosztva; az utcák, a parkok tele minden sárral, latyak­kal. A piacon a Ger.l Mátyás utca sarkán épült régi er- kélyes ház oldalfala beom­lott, a gerendák úgy áll­nak ki belőle, mint a sült halból a szálkák. A patak mellett, a volt Fodor-félé emeletes ház borzalmasan megnyúzva, de a volt re­formátus imaház sem kü­lönb az Irgalmasak utcája sarkán! A húsospiac egész patak felőli fülkesora el­pusztult, Vencel kanonok háza homlokzatán éktelen seb tátong. A kocsma a Kis- völgy utca és a Sertekapu utca összes zögellésénél any- nyj lövést kapott, hogy már csak hálni jár belé a lélek. A törvényszéki palota dél­keleti sarka csupa ragya a tömérdek találat' miatt. Jut hász Pál üzlethelyisége a Deák Ferenc úton füsttel, korommal elcsúfítva. A Vi- da-féle ház a Makiári út legelején, egy új sarokház a Kanadában, megint egy la­kóház a Rózsa utca derekán fundamentumig leégtek. A Lyceum dísztermében egyik ablakon beszállt a denevér, a másikon kirepült. A halaspiaci híd helyén bolti ajtókkal, állványokkal, pultokkal hányták tele a patakmedrét, — sokáig ezen a torlaszon közlekedik a patakon inneni és patakon túli lakosság. A szétrombolt vízvezetéki csövekből arra folyik a víz, amerre akar; a .közkútak csak a váro6 mé­lyebb részein működnek. Nemcsak az utcák, fur­csák az emberek is, sőt az állatoik is! A férfiak sápadt arcát több hetes szakáll kö­ríti; a nők — védekezésül a hideg ellen — harisnya hiányában rongyos, vagy ke­vésbé rongyos férfinadrá­got viselnék; a kocsikat lo­vak helyett ökrök, tehenek vontatják, kócmadzag a szer­szám: fakókocsi — kender - hám! Gazdátlan, lesoványo­dott, csupa sár kuvaszok és komondorok alattomos te­kintettel bújkálnak utcáról- utcára. És mégis az élet vérkerin­gése, ha lassan is, de' már mozgásba jött. Az iskolák kapui megnyíltak. A temp­lomokban istentiszteletet tartanak. December 23-án pedig „Igazság” címmel (Lénárd Sándor szerkeszté­sében) elindult az első heti­lap. A német sereg egy része Egerből Egerbaikta felé. a másik Felnémetig hátrált. Felnémetnél 12 napig állt a harc. A vörös ütegek egy része Egerben, a Malom ut­cában kapott helyet. A felnémeti harcokban elesett vörös katonákat azon a helyen temették el, ahol bevégezték életüket, a tiszteket azonban egyszerű fakoporsóba zárva. estén­ként behozták Egerbe. A katonazenekar a felnémeti keresztig ment eléjük, aztán felhangzott a gyászzenénék vontatott, bánatos siralma;; egy-kettő, egy-kettő: üteme­sen dobogtak a nehéz kato­nacsizmák végig a Széche­nyi utca kövezetén; a komor égen varjak sokadalma vo­nult, mint valami gyászkí­séret. A lakosság bátrabb- jai kapualjakból, bedeszká- zott ablakok mögül megdle- tődve nézték a hősök teme­tését ... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents