Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-13 / 241. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. október 13., szombat é Kelemen Endre K ét évtizede annak, hogy létrejött a Ma­gyar Iskolatelevízió, amelynek alkotógárdája a rajttól kezdve arra töreke­dett, hogy minél sokrétűb­ben segítse a katedrán ál­lók munkáját. Ezért mérlegelték a visz- azajelzéseket, emiatt vol­tak kíváncsiak az egyes műsorokat felhasználók vé­leményére. A hatékonyabb tájékozódás érdekében ren­dezték az ezt szolgáló kon­ferenciákat, amelyeknek JUBILEUMI SZÁMVETÉS Az igaz nyertes: a diáksereg Beszélgetés a nemzetközi oktatótelevíziós szemináriumról rögvest Eger adott otthont. A városi, a megyei jelleg később országossá, majd nemzetközivé bővült. Húsz esztendeje tartották az első összejövetelt, tizenöt éve fo­gadták először a külföldi vendégeket, akiknek zöme azóta folyvást visszatér, hogy részt vegyen az ifjú­ság javát szolgáló diskurzu­sokban. vitákban. így aztán nem csoda, hogy kissé jubileumi hangoltsá- gúvá vált a legutóbbi, az október 4—9-ig lezajlott hatnapos találkozó, s az is nyilvánvaló, hogy az érté­kelés során az elmúlt idő­szak tapasztalatait is mér­legelték a szakemberek. Beszélgető partnereink voLtak: Kelemen Endre, az ITV és dr. Nagy Andor kandidátus, az. egri' Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszé­kének vezetője. Azonos gondok — Az egykori kezdemé­nyezés — ezt senki sem kér­dőjelezheti meg — kamato­zó tradícióvá erősödött. Mit tartanak a dicséretes vállal­kozás legfőbb erényének? — Televíziósként infor­mációkra. egyetértő vagy el­lentmondó észrevételekre szomjúhoztunk. s nem is csalódtunk. Ezek a jó szán­dékú, ezek a mindig kriti­kus hangvételű javaslatok, megjegyzések feltétlenül megkönnyítették későbbi el­határozásunkat. utaltak ér­demeinkre. de jelezték — méghozzá egyértelműen — hibáinkat is. Ennek is kö­szönhető, hogy mind ered­ményesebben dolgozhattunk, hiszen menet közben korri­gáltuk az esetleges tévedé­seket. Az sem mellékes, hogy túlláthattunk saját por­tánkon. s felmérhettük: hol. milyen gondokkal bir­kóznak külföldi kollégáink, s melyek azok) a bevált mód­szerek. amelyeket átvehe­tünk tőlük. Hadd érzékel­tessem mindezt mostani pél­dákkal ! Néhány nappal ez­előtt a nemzedékek közöt­ti kapcsolatok romlásának okait elemeztük, természe­tesen a kiútkeresés igényé­vel. Rájöttünk arra, hogy a kórtünetek más országokban is erőteljesen jelentkeznek, s mindenütt keresik az or­voslás módját, mikéntjét. Megegyeztünk abban, hogy különböző műsorainkkal, változatos műfajú produk­cióinkkal ezt könnyíthetjük meg, hiszen a megrekedt párbeszédet elevenítik fel, s arra sarkallják az időseb­beket és a fiatalokat, hogy közelítsenek egymás felé. Épp ezért kell mind szín­vonalasabb kínálattal je­lentkeznünk, olyannal, ame­lyek nem túlzottan agyon- magyarázó, didaktikus han- goltságúak. Nem szabad meg­feledkeznünk a szülők gon­dolkodásmódjának alakítá­sáról sem. Többen és jog­gal hangsúlyozták: minden alkotásnak — a nem kifeje­zetten oktató profilúnknak is! — azonos értékrendet il­lik sugallnia, mert csak így várható határozott előbbre lépés, egyértelmű siker. — Hadd közelítsek én a pedagógusok oldaláról! A támogatás arról győzött meg bennünket, hogy nem ma­radtunk magunkra, vannak szövetségeseink, akik meglá­tásaikat nagyra tartják. Jó érzéssel tölt el bennünket annak tudata, hogy ennek a csorbítatlan összhangnak a gyerekhad látja hasznát. Gyümölcsöző egyezségek — Ügy hírlik: az idei ajánlat a szokottnál is na­gyobb érdeklődést váltott ki. Erre utal az is, hogy több ígéretes egyezség született. Hallhatnánk ezekről? — Az ITV munkájának megbecsülése az. hogy .cseh­szlovák és lengyel barátaink több film átadására kértek meg bennünket. A ham­burgi tv megvásárolta a ná­lunk is népszerűvé lett Tes­tünk című sorozatot. A len­gyel Il-es program főszer­kesztője meghívta egyik stá­bunkat, méghozzá magvas műsor készítését remélve annak tagjaitól. A cseh tv bratislavai szervezete a jö­vő esztendő tavaszára ta­pasztalatcserére invitált min­ket. Novemberben ott le­szünk az Eurovízió belgiu­mi összejövetelén, ahol öt napon át vetítik az óvodai, illetve az iskolai programo­kat. Azt hiszem, felesleges bizonygatnom, hogy ez újabb lehetőség törekvéseink meg­ismertetésére, méghozzá nemzetközi porondon. Ilyen mérvű „frontáttörésre” még nem volt példa. Ügy is mondhatnám, hogy szárba szökkent a hajdan elvetett mag. Bevált módszerek — Mindez örvendetes, so­kan azonban arra is kíván­csiak, hogy milyen fogások hadba vetésével érték el ezt a tisztes szintet... — Megőriztük, továbbfej­lesztettük mindazt, ami egy­kori konferenciáinkon iga­zolta életképességét. Ezek nem véletlenül nyerték meg tizenhat ország képviselői­nek rokonszenvét. Vala­mennyien elismeréssel szól­tak kínálatunkról. Számítol­lak a rangos mezőnyre, épp ezért legsikerültebb munkái­kat hozták magukkal, jelez­ve ezzel — akarva-akarat- lan is —, hogy ki hol tart. — Néhány esztendeje ve­zettük be a családlátogatá­sokat. Most a bogácsi ott­honokba kopogtatott egy-két külföldi vendég, az ott töltött délutánon képet alkothattak nemcsak a magyar gyerekne­velés örömeiről és gondjai­ról, hanem szocializmusunk hétköznapjairól is. Ebben az esetben a 'tények érvel­tek, mindenféle propagan- disztikus körítés nélkül. Ar­ra is gondoltunk, hogy mind szélesebb rétegekhez jussunk el. Ezért vettek részt az egyes foglalkozásokon fő­iskolai hallgatóim, emiatt helyeztünk el egy színes té­vét az ifjúsági ház kiraka­tában. hogy az egriek az ut­cáról is nézhessék a külön­böző produkciókat. Tévedés ne essék: nem ez a felső határ, a jövőben ennél még többet szeretnénk nyújtani. Annál is inkább, mert kö­zös munkálkodásunk igazi nyertese az a diáksereg, amelyért mindannyiunknak érdemes fáradozni... Pécsi István ISIi/akig a vízben un. Szebeni elhatározta, hogy nem csinál semmit. Két hé­tig csak sétái, alszik, dago- nyázik a jó meleg gyógyvíz­ben és csendes pihenésnek adja magát. Kikapcsolódik. Az első éjjel nyugtalanul aludt, pedig fáradtan tette le a kocsit a háromszáz ki­lométeres út után, és úgy gondolta, hogy reggelig dur­mol, mint a mormota. Éj­féltájban szúnyogcsípésre ébredt, vékonyka szúnyog­muzsikára, aztán a feje al­ját igazgatta hajnalig. Egy párna kevés volt, így aztán ai pléddel próbálta feljebb pöckölni a fejét, de seho­gyan sem sikerült, ezért el­határozta, hogy felgyújtja a villanyokat és kiirtja az ösz- szes vérszívót. Légycsapó módjára, háromfelé csavart egy újságot, feltette a szem­üvegét és megkezdte a va­dászatot. Hajnal felé megunta és leoltotta a villanyokat, a fe­jére húzta a paplant és ki­merültén aludt reggelig. Az üdülőben reggelinél megismerkedett az asztaltár­sakkal, egy házaspárral és egy mázsán felüli, ötvenes fér­fival. Kölcsönös bemutatko­zás, néhány udvarias szó, aztán indult a presszó felé. — Kérek egy kávét, bele­gőzölt tejporral! A felszolgáló kislány jól megnézte magának, talán a „belegőzölt'’ szó miatt, az­tán tette a dolgát. Szebeni kikészített egy papír tízest és a sarkára tett egy nehéz hamutartót. — Húzza ki innen a bor­ravalóját! Még meg sem hozták a kávét, amikor a nagy da­rab férfi árnyékot vetett a virággal díszített, parányi asztalkára. — Kedves asztaltárs, meg­engedi? — és feleletet sem várva, leült a szomszéd székre. Amikor a kávét hoz­ta a lány, nagyhangon ren­delt. — Két konyak, egy kávé. — Két konyakot iszik? Maross úr — a bemutat­kozásnál jól megjegyezte a nevét — rácsodálkozott. — Egyik a magáé! — Tíz éve nem ittam ko­nyakot, Maross úr, és kü­lönben is, gondolja, hogy ha megkívántam volna, nem hajtanék le egyet a kávé előtt? A felszolgáló kislány ta­nácstalanul nézett Maross- ra, majd — parányi mosoly- lyal a szája szögletében — biztatásra kihúzta a hamu­tartó alól a tízest. — Maga csak azt csinál­ja, amit mondtam. Két ko­nyak! Szebeni felhajtotta a ká­vét, aztán gyorsan kereket oldott. — Beképzelt hülye! — gondolta magában és sietett a vízbe. A víz kellemes meleg volt és Szebeni érezte, hogy már az első percekben átjárja az egész testét. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha ettől elmúlna a reumája, a vállfájása, amely odahaza még celestonra sem reagált és megnyugtatná egy kicsit. Két percen belül hárman is melléhúzódtak a lépcső­re. szájába fröccsent a víz, amikor egy kopasz ember lehuppant. — Mire ajánlják ezt a vi­zet? — kérdezte az egyik, de Szebeni úgy tett, mintha nem hallaná. — Olyasmi lehet ez is. mint a balfi víz? — kíván­csiskodott tovább a „ven­dég “ és Szebeni szeme kö­zé bámult. — Nem , tudom, kérem, de talán árulnak itt valahol egy tájékoztatót... — Tájékoztató! — röhö­gött fel a kopasz. — Tudja maga, mit érnek ezek a tá­jékoztatók? Az orvosok is csak szövegelnek, az egyik ajánlja, a másik tiltja, at­tól függően, hogy kinek mi a heppje, mennyire szívügye a víz. Itt van, kérem, ugye­bár. a víz radioaktív hatá­sa! Néhány éve még ezzel dicsekedtünk a nyugati tu­risták előtt, hogy ennyi, meg annyi rádium, most meg azt is letagadnánk, ami van. mert radioaktivitásból az­tán elegünk van .. . Szebeni odébb úszott, és megjegyzés nélkül hagyta a provokatív vitatémát, majd. amikor letelt a húsz perc. átment a strandra. Éppen belépett a medencébe, ami­kor egy bájos anyuka a te­nyerébe nyomta a négyéves kislánya kezét. — Kérem, uram. vi­gyázzon Kingucira, amíg visszajövök! A másik olda­lon felejtettem a felfújható zsiráfot. Szebeni állt dermedten és nézte a gyereket, aki bájos kedvességgel megkérdezte: — Neked is van ilyen kis­lányod? Szebeni a fejét rázta és tulajdonképpen nem tudta, hogy mit kezdjen a gyerek­kel. A kislány mindenkép­pen a vízbe akart menni, húzta, cibálta a kezét, a mama viszont még sehol és nélküle ugyan hogyan is kezdhette volna el fürdetni a gyereket. — Vegyél az öledbe és tegyél úgy. mintha az apu­kám lennél! (Folytatjuk) Szalay István „Szívesen tartanék ismeretterjesztő előadásokat, vennék részt találkozókon megyénk művészeivel...” (Fotó: Perl Márton) Látogatóban Herczeg Istvánnál Az egri La.josváros utcáján messziről fehérük a ház. Meszelt falával, barna díszítő faelemeivel egy­szerűségében megkapó. A felső szinten a terasz és a tágas, világos műterem: Herczeg István alkotó­műhelye. Amikor hellyel kínál a sa­játos hangulatú térségben, néhány szó után kiderül, mennyit dolgozott a művész az épület helyrehozatalában. — A hidegburkolástól az ácsmesterségig, minden mun­kát meg kellett, hogy tanul­jak — mondja. — Ezt a ré­gi házat csakis önerőből tud­tam felújítani... Herczeg István — a „ta­nulóéveket" is beleszámítva — tizenhét esztendeje él Egerben. Ám, ismervén ed­digi munkásságát, mindmáig nem tudott elszakadni a szülőföldtől, a falu életének hangulatától. — Sajószentpéteren láttam meg a napvilágot. Odaköt­nek emlékeim, gyerekkori él­ményeim. Innen hoztam ma­gammal a víz, az erdő, a természet szeretetét. De a Sajónál még jobban vonz máig is a Hernád. Ez a fo­lyó megőrizte tisztaságát, „nem rombolt rajta” az ipar. Mindig szomorú vagyok, ha látom szennyezett vizeinket. Miért nem tudja megvédeni az ember a természet alkot­ta csodákat?! Szenvedélyes horgász vagyok, de egy-egy éjszakai kintlét után ideges leszek, ha tapasztalom: orv­horgászok. hangoskodók, szemetelők zavarják a ter­mészet nyugalmát. — A legtöbb grafikája, tus- rajza a gyerekkor világát őrzi... — Ha megszületik a mese, a varázslat a valóságban, meghatározza a felnőtt éle­tét is. Emlékszem, ötéves voltam, amikor „láttam az angyalt". A keresztapám egy karácsonyon ott állt a szé­ken, körülvette a gyertya sejtelmes fénye. Csak azon csodálkoztam, miért van az angyalnak olyan nagy baju­sza .. . Persze, a városi élet­nek is megvan a képzőmű­vészeti lehetősége, de a fa­lusi életforma gazdagságá­hoz, képzeletemben, nem hasonlítható. Beszélgetünk a népművé­szethez való kötődéséről is. A művészt mindig is izgat­ta, hogy újraálmodja a mo­tívumokat. Fáradhatatlanul keresi a természet és az em­ber viszonyát, a természetes és a mesterséges környezet kapcsolatát. — Talán nem véletlen, hogy legutóbb Ostoroson, egy faluban láthattuk kiállítá­sát. .. — Tíz évig nem rendez­tem tárlatot kis településen. Szerepeltem országos, táj­egységi tárlatokon, egri gim­náziumokban, üzemekben De egyszer csak megérez- tem: el kell jutnom akár Párádra, Sirokba is. Az em­berek látásmódját csakis így lehet alakítani. Sokszor ta­lálkoztam már a meg nem értéssel, de kell, hogy töret­lenül csináljam tovább, enél- kül nem érdemes. Hat év után búcsút mon­dott a főiskolai tanárság­nak. Most szinte éjjel-nap­pal dolgozik műtermében. A közelmúltban, háborúelle­nes rajzsorozatáért elnyerte a Művelődési Minisztérium díját. — Mindenfajta erőszakot gyűlölök. Ezért is, hogy ké­peimmel a pusztító erő el­len szólok. Keresem az új formákat, most például a rézmegmunkálásra szeretnék áttérni... No, és azért a ta­nításról sem mondtam le. Az ifjúsági házban vezetem a Paletta rajzstúdiót. Dol­gozóknak, középiskolásoknak. Mindenekelőtt az odafigye­lésre szeretném ösztökélni az embereket. Mikes Márta Dr. Nagy Andor (Fotó: Szabó Sándor)

Next

/
Thumbnails
Contents