Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-10 / 238. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESULJETEKI XXXV. évfolyam. 238. szám ÄRA: 1984. október 10., szerda 1.40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága Az MSZMP Központi Bizottsága 1984. október 9-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság meg­vitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdések­ről szóló tájékoztatót, az ifjúságpolitikai kérdésekkel foglalkozó állásfoglalást, valamint az országgyűlés és a tanácsok tevékenységéről, munkájuk továbbfejlesz­téséről szóló jelentést. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) HÚSZEZER DIÁK SEGÍT Szervezetten, a szüretért Az ősz eddig eltelt része nem nagyon kényeztette el a határban dolgozókat. A sok eső miatt gyakran abba kellett hagyni a betakarítást, a talajelőkészí­tést és a vetést. így érthetően minden órát, napot igyekeznek derekasan kihasználni állami gazdasá­gaink és termelőszövetkezeteink a munkák gyorsí­tására. Ezt állapították meg kedden délelőtt Eger­ben, a Heves megyei mezőgazdasági szervezési bi­zottság ülésén. A nemzedékek és az iskolatelevízió Véget ért a nemzetközi oktatótelevíziós sze­minárium Egerben Kelemen Endre zárszavával véget ért a nemzetközi okta­tótelevíziós szeminárium (Fotó: Szántó György) Változékony idők Az idén nem lehet ele­get beszélni az időjárás szeszélyeiről, de, — ami azt illeti — nem is érde­mes! A beszéddel ugyan­is semmire sem megyünk és akár szidjuk, akár di­csérjük, egyre megy. A he­tekig tartó aszály után az időjárás, — kénye-kedve szerint — egyszer csak ne- kidurálja magát és öt nap alatt „bepótol” száz milli­méter csapadékot. — Eső kellett? Tessék, itt van! A legcélravezetőbb, ha tudomásul vesszük, hogy a természet szeszélyeit — legalábbis ilyen vonatko­zásban — megzabolázni nem tudjuk, kedvünk sze­rint helyrebillenteni sem. így nem marad más hátra, mint magunkat igazítjuk az időjárás viszontagságaihoz. A mezőgazdaság rendkí­vül nehéz hetek, hónapok előtt áll, hiszen a betaka­rítás felelősségteljes mun­kájának jelentős része még hátra van, előttünk a ne­héz, gondokkal teli, kevés sikerekkel kecsegtető szüret Ezekre a napokra, hetekre vár az őszi vetések minél jobb minőségű elvégzése is... Régi, de örök érvényű szólás-mondás, hogy a me­zőgazdaság nem fedeles üzem, így állandóan számí­tani kell arra, hogy vala­milyen munka tolódik, vagy éppen előre kerül, annak megfelelően, hogy miként szól bele az időjárás. A gyors alkalmazkodás, a kapkodás nélküli váltás gyakorlata immár hagyo­mány a mezőgazdasági üze­mekben és a legtöbb he­lyen értenek is a gyors át­szervezéshez, a tervek át- igazításához. Nem egy he­lyen lehet hallani, hogy a magasabb hozam, a szebb, a jobb eredmény, éppen ennek a magas fokú szer­vezettségnek, alkalmazkod­ni tudásnak köszönhető. Ha ma zuhog az eső, a bá­nattal, a búslakodással csak tetézni lehet a bajt. szaporítani a késedelmet, ha viszont a bizakodás sze­rint kisüt a nap, sokat se­gíthet az azonnali munka­kezdés. A szakemberek er­re mondják, hogy játszunk az idővel, mégpedig úgy. hogy kihasználunk minden lehetőséget, minden napot, sőt minden órát. — Az idő pénz! Ezt bő­rünkön tapasztaljuk, de az idő leggazdaságosabb ki­használását meg kell és meg is lehet találni, be le­het gyakorolni. Munkacsú­csokban, a munka dandár­jában különösen fontos, hogy a szervezettség legma­gasabb fokán bizonyítsunk, az eredményeket pedig va­lamikor tonnákban, hekto­literekben és forintokban mérjük le. Ilyenkor gyak­ran elmosódnak a szómba, tok, a vasárnapok, még a jeles ünnepek is szürke hétköznapokká válnak, mert így követeli a hely­zet A parancsoló szükség­let! Változékony volt a ta­vasz, a nyár, ilyennek ígér­kezik az ősz is. Remény- vesztés nélkül egyet tehe­tünk: ha a változékonyság­ra gyors változtató kész­séggel, magasabb szerve­zettséggel válaszolunk... Szalay István A területi párt- és taná­csi testületek, a termelőüze­mek, az ellátásban érdekelt kereskedelmi vállalatok, a ter­melési rendszerek, az érdek- képviseleti és a szakmai szak- szervezetek képviselőit dr. Sándor Gábor, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának he­lyettes vezetője köszöntötte. Ezután Kocsis Gyula osz­tályvezető-helyettes rövid tá­jékoztatójában értékelte a nyári gabonabetakarítás eredményeit. Köszönetét mondott a nagyüzemeknek, továbbá az aratás résztve­vőinek kiemelkedő munká­jukért, azért a nagyfokú szervezettségért, hozzáértő munkáért, amelynek eredmé­nyeként Heves megye törté­netében a legnagyobb búza­termést takarították be. A továbbiakban arról szólt, hogy a júliusi, augusztusi aszályos időszak után szep­tember második felében csapadékosra fordult az idő­járás. Ennek hatására az üzemek, kénytelenek voltak átmenetileg leállítani a mun­kát. Kiemelte azonban, hogy a jelenlegi technikai és tech­nológiai színvonallal, vala­mint a szervezési módszerek­Régi barátság köti ősz, sze a magyar és a bolgár népet — ezen belül Targo- viste és Heves megye la­kosságát — s ez a szoros kapcsolat adott alkalmat arra, hogy ismét találkoz­zanak egymással az orszá­gok, a szűkebb területek képviselői. Bulgária fel- szabadulásának 40. évfordu­lója jegyében kezdődtek megyénkben a barátsági napok, amelynek első ese­ményére Egerben került sor. A Hazafias Népfront városi Bizottságán köszön­tötték a megyeszékhely ve­zetői Maria Belcsevát, a Bolgár Kulturális és Tá­jékoztató Központ igazga­tó-helyettesét, aki tegnap tartott előadást hazája négy évtizedes építőmunkájáról. Programja során tájékoz­tatást kapott Heves megye, illetve Eger gazdasági, tár­sadalmi és kulturális éle­téről, az itt élők minden­napjairól. Különös hang­súlyt kapott a baráti bé­kéi, a gazdaságok képesek el­lensúlyozni az időjárás ked­vezőtlen hatásait. Ebben kü­lönösen az üzemek közötti együttműködésre és a ter­melési rendszerek segítsé­gére van szükség. Rámuta­tott, hogy jelenleg a legfon­tosabb feladat a napraforgó, a cukorrépa, valamint a megkésve beért kukorica veszteségmentes betakarítása. A csapadékos időjárás miatt a napraforgót és várhatóan a kukoricát is, szárítani kell, ami többletköltséget je­lent az üzemeknek, de ezt vállalni kell. Befejezéséhez közeledik a silókukorica betakarítása és félidejéhez ért az almasze­dés is. A legnagyobb mun­kák egyike most ezekben a napokban és a közeli hetek­ben is, az egri és a mátra- alji történelmi borvidéken a szőlők szürete. A városi és a községi tanácsok, a ter­melők és a felvásárlók már egyeztették a szüret idő­pontját. A nagy feladat si­keres megoldásában csak­nem húszezer diák segít a két borvidéken. Miután az esztendő eddig eltelt részé­ben szélsőséges volt az idő­szélgetés során Targoviste és Heves megye, illetve a két város testvéri kapcso­latának fejlesztése. A keddre tervezett vá­rosnézés, valamint kultu­rális műsor előtt barátsá­gi nagygyűlésre került sor az Agria Bútorgyárban, ahol Maria Belcseva egye­bek között hangsúlyozta: — Az idén nyáron em­lékeztünk meg az első ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésünk 36. évfordu­lójáról, s a második, a Tó­dor Zsivkov és Kádár Já­nos által aláírt barátsági szerződés 15. évfordulójá­ról. A szónok a továbbiakban megemlékezett Bulgária felszabadulásának 40. év­járás eltolódott a szőlő vi­rágzása és az asztály is ked­vezőtlenül hatott a bornak- való fejlődésére. Ezt mérle­gelve, jó közepes termést szüretelhetnek. A kisterme­lőkre is gondoltak, amikor az Egri Csillagok Termelő­szövetkezetben, valamint a jövő héttől kezdve az Eger —Mátra vidéki Borgazdasá­gi Kombinátnál mustsűrit- ményt vásárolhatnak. Kocsis Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy rendkí­vül szervezett munkát igé­nyel a szüret lebonyolítása, a termés betakarítása. Ezért a gazdaságok nagy figyelmet fordítsanak a résztvevőkre, és ha rosszabbra fordul az időjárás, a diákokat lássák el gumicsizmával, meleg íteávaX, és gondoskodjanak a szerződésben foglalt munka­bér fizetéséről. Ebben az év­ben harmincezer hektó új tárolótér készült el, amely javít az elhelyezési gondo­kon. A szürettel párhuza­mosan a gazdaságokban vég­zik a talaj-előkészítést, ve­tik az őszi árpát és a búzát. A kenyérgabonából a tava­lyival azonos területen te­szik földbe a magvakat. Sok feladat vár tehát a következő hetekben megyénk mezőgazdasági üzemeire — de mint a hozzászólásokból is kitűnt — egymást segít­ve, közös erővel, mindent elkövetnek a termelők, a rendszerek, az ellátást segí­tő vállalatok, hogy sikerrel záruljon a betakarítás és eredményes évet zárhasson mezőgazdaságunk. fordulójáról, majd az or. szág fejlődéséről, eredmé­nyeiről számolt be. Ebben említést tett a magyar és a bolgár nép kapcsolatairól, a két ország együttműködésé­ről. — Kapcsolataink alapját népeink mély történelmi gyökerekkel rendelkező, hagyományos barátsága: a marxizmus—leninizmus el. vei jelentik. Népeinket, összeköti továbbá a közös történelmi múlt, a jelen fejlődésének sok-sok azo­nos vonása, de összeköt bennünket a közös jövő is... A gyári dolgozók rész­vételével megtartott nagy­gyűlés előadója befejezé­seként sok sikert, eredmé­Tizenhat ország 180 tele­víziós munkatársa és okta­tási, nevelési szakértője vett részt az elmúlt öt nap során Egerben, a nemzet­közi oktatótelevíziós sze­mináriumon. Amint arról lapuinkban már hírt adtunk, ebben az évben a részve­vők annak lehetőségét vizs­gálták, hogyan segítheti elő a televízió a nemzedékek nyes munkát kívánt a kollektívának, rajtuk — s a jelen lévő megyei és vá­rosi népfrontvezetőkön, ta­nácsi képviselőkön — ke­resztül szűkebb hazánk valamennyi lakójának. Az elhangzott elismerő és biz­tató szavakat Máté Ernő igazgató köszönte meg, s egyben további példamu­tató és gyarapodási- hozó évtizedeket kívánt a testvé­ri országnak. A magyar—bolgár ba­rátsági napok keretében Maria Belcseva és kísérete ma Hevesre látogat ahol kiállítás megnyitásra, va­lamint egy. a bolgár me­zőgazdaság eredményeit tükröző előadásra kerül sor. közti kapcsolat javítását, a -tapasztalatok és az értékek átadását, valamint a gene­rációs sajátosságok kölcsö­nös megismerését. Az elmúlt napokban az MSZMP Heves megyei Bi­zottsága Oktatási Igazgató­ságán számos műsorbemu­tatóra és fórumra került (Folytatás a 2. oldalon) OKTÓBER — NOVEMBER Műszaki közgazdasági hetek ’84 Sajtótájékoztató az Egri Technika Házában Az idei Heves megyei mű­szaki közgazdasági hetek rendezvénysorozata „Az irányítási rendszer korsze- rűsíiése” mottót kapta. Ta­lálóbb vezérgondolatot aligha választhatott volna a szervező bizottság, hiszen a téma a magyar gazdaság, napjaink kulcskérdése. A program keretében az idő­szerű feladatok közül azo­kat kívánják szűkebb ha­zánk műszaki, közgazdasá­gi és agrárértelmiségének továbbgondolásra aj ánlan i. amelyek éppen e réteg cselekvő hatáskörébe es­nek: vagyis megkülönböz­tetett figyelmet kívánnak szentelni a vállalati önálló­ság fokozásának, a vállal­kozóbb jellegű magatartás feltételei megteremtésének. Heves megye 20. alkalom­mal ad otthont a rendez­(Folytatás a 2. oldalon) Mentusz Károly Magyar párt küldöttség utazott a KNDK-ba A Koreai Munkapárt meghívására magyar pártküldött­ség utazott tíznapos látogatásra a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságba. A pártküldöttség vezetője Barabás János, az MSZMP KB oszályvczető-helyettese, tagjai: Kiss Sándor, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára és Óvári László, a Központi Bizottság munkatársa. MAGYAR-BOLGÁR BARÁTSÁGI NAPOK Nagygyűlés az Agria Bútorgyárban starrem ssáfdk aas« fornm! A munkás­gyűlés részt­vevőinek egy csoport­ja és az elő­adó (Fotó: Sza­bó Sándor)

Next

/
Thumbnails
Contents