Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. október 9., kedd Egy hét.. ________________________ S zínészi remekléssorozat A Füst Milán-rejtély hosz- szú ideje foglalkoztatja az irodalombarátok nem túl népes táborát. Nem véletlenül, hiszen ezt a kivételes képességű alkotót a szakma mindig nagyra tartotta, ám a nagyközönség meglehetősen közömbösen fogadta kétségkívül figyelemre méltó műveit. Huszonhat esztendősen jelentkezett első drámájával, a Boldogtalanokkal, amelyet többek között a kényes ízlésű Kosztolányi Dezső mél' tatott, méghozzá tőle szokatlan rajongással. A bemutató azonban kilenc esztendeig váratott magára, s egyébként sem kenteit különösebb érdeklődést. Több évtizedes csend után, 1978-ban Székely Gábor rendező vitte színpadra Szolnokon, majd a budapesti Katona József Színházban. A fővárosi előadás nyomán készült az a tévéváltozat, amelyet a múlt héten láthattunk. A remélt siker — ezt kár lenne tagadni — most is elmaradt, holott a stáb minden tagja a tőle telhető legtöbbet óhajtotta nyújtani. Erre törekedett Aczél János dramaturg is, de a túlzott tekintély tisztelet megakadályozta az egyetlen lehetséges, a feltétlen jobbító megoldás: a /tömörítés, a húzás véghezvitelében, holott ez lett volna a kizárólagos gyógyír. A tolmácsolás jó szándékú „karmestere” sem jött rá erre, s emiatt nem születhetett pergő ritmusú, sű- ritettebb konfliktussorozatú, mindenféle unalmat, ásíto- zást száműző cselekményvezetés. Egyikőjük sem fedezte fel, hogy ebben rejlik a meg nem értettség magyarázata. A szerző — kiváló literátor lévén — mindenből a leghiánytalanabbat akarta adni, úgy, ahogy az megíratott az alkotás nagykönyvében. Ezért munkált ki a középkori ötvösmesterek irigylendő türelmével és szorgalmával minden kis mozzanatot, s nem vette észre, hogy közben a lényeg, az összhatás szenved csorbát. Ezt a világot jelentő deszkák igazi ismerői ösztönösen is tudták, s nem ria- doztak attól, hogy a hatáskeltés érdekében lemondjanak a majd hogy abszolút mívességről. Megsértették a bölcs szabályokat, de megnyerték a közönség egyértelmű rokonszenvét. A vállalkozás mégsem volt hiába, mert az írói tévedés lehetővé tette, hogy színészi remekléssorozat szülessék. Aki végignézte a produkciót — meglehetősen kevesen lehettek ilyenek — csodálattal adózhatott — a kifejezésben nincs semmi túlzás — Gobbi Hilda és Sinkó László bravúros párosának. Ha másra nem, arra mindenképp jó ez a produkció, hogy a színművészeti főiskolásoknak sokszor levetítsék. Annak bizonyítására, hogy ez a tökély, ez a csúcs, amelynek meghódítására elindulhatnak. Hátha sikerül... Pécsi István Televíziós műveltség Létezik-e televíziós műveltség? Igennel kell válaszolni erre az egyre -többször felmerülő kérdésre: hasonlíthatatlanul többet tud a legeldugottabb falu lakója is a világról, amióta a sokszor átkozott és dicsért doboz a lakásunkba „szállítja” a legtávolabbi országok tájait is. Egerben most zajlanak a nemzetközi iskolatelevíziós szeminárium vitái: eldöntött dolog, hogy fontos feladatuk van az adásoknak a különböző generációk kulturális felemelkedésében, a kérdés inkább a folyamatok mikéntjében van. Mert valószínűleg akkor tanít „legmélyebben” a képernyő, amikor a szerkesztők nem is gondolják: beszédtéma a bemondók hajviselete és magánélete, nem is szólva a néha ingujjban megjelenő miniszterekről, államférfiakról. A színészek A KÉPERNYŐ ELŐTT esetében sem sokszor a játszott szerep a lényeges, hanem az, hogy legutóbbi betegségükből hogyan lábaltak ki, vagy a sminkes miként tüntette el a szarkalábakat az öregedő bonviván szeme sarkából. Különösen, ha olyan, színházi ismeretterjesztésnek álcázott szórakoz. tató műsort láthatunk, mint a Randevú a Royalban. Ez a kétrészes adás tanulsággal szolgálhat arra, hogy milyen családias miliőt alakíthat ki a nézőkkel a televíziós stáb. Bensőséges és barátságos kapcsolatot, amelyben „el kell, hogy menjenek” az olykor suta és gyengécske jelenetek is. Meghittség és unalom lebegte át ezt a két részt: tiszteletre méltó volt a vállalkozás, az eredmény annál kevésbé az. Tanítani kellene viszont azt a módszert, ahogy manapság más televíziós társaságok „terjesztik az ismeretet”. A kozmosz című filmsorozat méltó utódja a nemrég vetített összefüggések című társának. „Ügyes érzékkel”, mindkét alkalommal a vasárnapi fő műsoridőben kezdték el a két szériát, s természetesen a 2- esen, amikor a családi tanács általában nem engedi, hogy az ember kedvére választhasson. Hozzá kell tenni, hogy az elmúlt héten megszívlelték a szerkesztők a panaszokat, s olyan érdektelen műsorokat szerepeltettek az 1-es csatorna kínálatában, hogy semmi akadálya sem volt, hogy megnézzem az „Utazók meséi” című részt. Lenyűgöző képsorokat láthattam, akárcsak olykor a Delta műsoraiban. Hasonlíthatatlanul ügyesebb a természettudományos eredmények tálalása, mint más műveltséganyagé. Rejtély, miért nem lehet ügyesebben, egyszóval, televíziósabban megjeleníteni a színháztörténet jelesebb fejezeteit? Mindenesetre színesebb és látványosabb produkciókra van ahhoz szükség, hogy odaszögezzék a nézőket a képernyőkhöz, s arra irányítsa a televízió a figyelmet, amire valóban akarja. Gábor László Szilágyi Ildikó ötvöstárgyai Szilágyi Ildikó 1969 óta dolgozik ötvösként. Addig az Iparművészeti Főiskola hallgatója. Borsos Miklós itanítványa volt. A belső indíték előzménye csatoló- dik édesanyjához, Vágó Jolánhoz, akinek rejtőző festői képességei 67 éves korában bontakoztak ki. Az egész család művészetre készül, művészetet teremt. Férje, Galambos Tamás festőművész, tizenéves Tomi fia ígéretesen hegedül. Szilágyi Ildikó munkásságát ismeri és szereti szinte az egész ország. Ezt túlzás nélkül állapíthatjuk meg. hiszen az elmúlt másfél évtizedben bronz-, réztárgyait bemutatták Kisújszálláson, Miskolcon, Balassagyarmaton, Jászberényben, Esztergomban, Dunaújvárosban, Szegeden, Tatán. Dorogon, s most, 1984. szeptemberében Debrecenben. Kivételes tehetsége, nagy munkabírása és szakmai megalapozottsága jellemzi munkáit. Ötvöstár- gyai eljutottak a hazai táj szinte minden részébe. E népszerűséget külföldi sikerei hitelesítik. Fantáziáját, Szilágyi Ildikó: Ma- donnácska sokoldalúságát méltányolták Hamburgban, Kairóban, Bécsben, Moszkvában, Stuttgartban, Nottinghamben, Jablönecben, Erfurtban. Mindenütt megcsodálták rézből kalapált ékszereit, kelyheit, talpas vázáit, cizellált hamutálait, tulipános függőit, kaviccsal bélelt karkötőit. türkizes nyakékeit. Szilágyi Ildikó alkotásaival túllép az ötvösség keretein és lényegében a szob- rászatot érinti, újítja eredeti mesterségével. Ez a kettősség munkásságának egysége. Nosztalgiája nem témaválasztás, hanem megélt sors. így emlékezik Si- ratószekrény-nyel édesanyjára, így jeleníti meg hegedűváltozataival Bartók. Kurtág és Paganini világát. Növényei sem csupán stili- zációk. Losonci Miklós Ajánlat két hétre Elsőként felhívjuk a ve- télkedősorozat résztvevőinek figyelmét, hogy ne hagyják ki a Gandhi című, többszörösen Oscar-dí- jas filmet, amelyet a hét közepétől mutat be az egri Vörös Csillag Filmszínház. 'A történelmi témájú alkotás India rejtélyes szabadsághőséről, a „nagy lélekről” szól, aki megmozgatta a jogfosztottak millióit, s kivívta népe függetlenségét. iBékésen. személyisége erejével állt élére az angolok elleni mozgalomnak. A róla szóló alkotás mozgalmas és lenyűgöző. A televízió műsorából ajánljuk szerdán a 2-es csatornán 20 órakor kezdődő Tudósklubot, amely a magyar mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik. Csütörtökön nézzék meg a Családi kör című adást, amelyhez érdekes adalékot szolgáltathatnak a lapunkban megjelenő tudósítások a nemzetközi iskolatelevíziós szemináriumról, amelyet Egerben rendeztek meg Szombaton 20 órától láthatják a 2-es csatornán Csehov Platonov című komédiájának televíziós változatát. Egy ismeretterjesztő filmsorozatra is felhívnánk a figyelmüket: vasárnap a 2-es csatornán folytatódik A kozmosz című széria, de érdekes film lesz az 1-esen is: Moliére Nők iskolája című darabjának televíziós változatát mutatják be. A következő hét műsorai közül nézzék meg a csütörtökön képernyőre kerülő Az óriás című magyar filmet és a Bo Widerberg életművét bemutató sorozat szombati részét, amely az amerikai munkásmozgalom legendás hősének életéről szól. Joe Hill balladája címmel. Ezcii nevet Kirgizia 1. A vásárban — Hé, Esbaj, a vásárból jössz? — Igen. — Ezt a sovány, tarka borjút akartad eladni? — Nem eladni akartam, hanem vettem. — Várj, szomszéd, ne szédíts. Ez a tarka borjú nem a tarka tehenedé? — Dehogynem. — Ki látott már olyan bolondot, aki megveszi a tulajdon borját?! — Nos, hogy jobban megI értsd, hallgasd meg a tör- Iténetét. Ezt a tarka borjút a nővéremnek ajándékoztam a születésnapjára. Ám a nővéreméknél nemsokára tönkrement a tető, és a ; nővérem odaadta a borjút a tetőfedőnek, hogy szerezzen neki bádogot és csinálja meg a tetőt. A bádogos a borjút a boltosunknak adta, aki a városban divatos farmeröltönyt hajtott fel a bádogos házasulandó fiának. Az üzletben viszont hiányt talált a revízió, ezért a boltos elvitte a vásárba a borjút, hogy az árából fedezze a hiányt. Így vásároltam vissza. Mert tudod, ez a tarka borjú nekem olyan, mintha a rokonom lenne ... Szulúbek Tokszobajeva 2. Tengeri kígyó Miután mindenki, aki akarta, szilárdan hitte, hogy a tóba beköltözött egy tengeri kígyó, azonnal tudományos kutatóintézetet hoztak létre a szörny tanulmányozására és esetleges foglyul ejtésére. Ez régen törtéjit — úgy tíz esztendővel ezelőtt. Azóta Szu- ran a tiszteletre méltó tudományos intézet vezetője. Most éppen helyettesét, Ahmatbeket hívatta és megkérdezte tőle: — Elkészítetted a beszámolót? — Igen, Szuran elvtárs, aláírhatja. Es Szuran olvasatlanul aláírta a tudományos beszámolót. De nem is kellett elolvasnia. Tudta, hogy abban a soros tévedésükről van szó: az a kísérlet, hogy a szörnyet különlegesen tartós kapronhálóval kifogják, kudarcot vallott. Vagy a háló gabalyodott bele egy víz alatti fatönkbe, vagy a szörny dühödött föl, mindenesetre, a háló darabokra szakadt. — Miről fecsegnek az intézetben? — kérdezte Szuran hűséges segítőtársát és informátorát. — Mindenki ugyanarról: egyesek azt mondják, hogy a kígyónak negyven feje van, mások meg azt állítják, hogy negyven lába. Szemtől szembe ugyanis nem látta senki... — Mit gondolsz, nem faragják le a költségvetésünket az elkövetkező öt évre? — Könnyen megtörténhet, ha nem állítunk fel valamilyen érdekes hipotézist. Szuran azonnal utasította Ahmatbeket: — Gyújtsd össze a munkatársakat. Amikor valamennyi fő- és segédmunkatárs megjelent, Szuran kijelentette: — Az elkövetkező ötéves tervidőszakra munkahipotézisként negyvenfejű sárkányt tételezünk fel. Következésképp ... — Következésképp ... — visszhangozta a hűséges helyettes. — Következésképp — folytatta Szuran — mostantól kezdve minden tudományos munkatársnak fel kell szeretkeznie egy hosszú és tartós lasszóval. Aztán kezdődik a pecá- zás ... — Mit fogunk? Halat? — kérdezte valamelyik segédmunkatárs. — Elhallgass, dinnye — bökte oldalba a szomszédja. — Ki az ördög fog halat lasszóval? Lovakat a ménesből még csak-csak lehetne ... — Helyes — hagyta helyben Szuran. — Csakhogy, kezünkbe lasszót véve, nem lovakat fogunk fogni, hanem a mi negyvenfejű kígyónkat próbáljuk elcsípni. — Bravó! kiáltotta lelkesülten Ahmatbek. Így kezdte el az intézet a negyedik ötéves tervidőszakát. És soron következtek a gyakorlatban még ki nem próbált drótcsapdák, a legtartósabb lószőrből készült kelepcék, valamint acélhurkok. Ugyanis az évek folyamán a szörny egyre nőtt, gyarapodott súlyban, és feltartóztatásához mind erősebb eszközök és egyre növekvő pénzkiutalások kellettek. Az intézet előtt ragyogó perspektívák bontakoztak ki. Szadir Szárigülov A frunzei Csalkan (Csalán) c. szatirikus lapból fordította: Zahemszky László ERKÖLCSI TANMESE Érdemes hűnek lenni Mielőtt bárki valamiféle fanyalgással vádolhatna, kijelentem, hogy nagyon jól szórakoztam. Ha nem is fakadtam harsány kacagásra a két óra alatt, végig jókat derültem. Ebben a kellemes hangulatomban osztoztak mindazok, akik ott ültek a nézőtéren a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban és hálás tapssal jutalmazták a két színész, Ruttkai Éva és Bessenyei Ferenc játékát. Itt már, úgy tetszhet, minden lényegeset elmondtam Neil Simon Az utolsó hősszerelmes című vígjátékáról, annak előadásáról. Pedig nem. Még volna néhány megjegyzésem. A darabról. Mintha valamiféle középkori iskolajáték elevenedett volna meg: az erkölcsi tanulság nemcsak töményen „tálaltatott”, hanem nagyon naiv módon is. Nem kevesebbet akart elhitetni a nézőkkel a szerző, mint azt, hogy nem érdemes „házasságot törni”. Mégiscsak az az igazi, ha a férj ragaszkodik a feleségéhez. Ha tőle várja a „nagy kalandot” is, ha tőle várja az évek óta áhított nagy élményt, a mindent elsöprő gyönyörűséget. Mert a házasságtörés pocsék egy dolog. Idegesítő is, elviselhetetlen is, az idegen nő teljesen más, mint a „megszokott” feleség és az elkerülhetetlen bujkálás rengeteg kényelmetlenséggel jár együtt. Maradjon tehát a suszter a kaptafánál, bocsánat: a férj a feleségénél. Igaz, a vígjáték jó része azzal telik el, hogy megállapítsák : három erkölcsös embert nem lehet találni, nemcsak a ma élőket véve alapul, hanem az elmúlt idők minden lelkes lényét Talán ezért is igyekszik be- leszuggerálni a nézőkbe a szerző a fentebb említett erkölcsi tanulságot. Logikus? Egy kicsit sem. Amit azonban láttunk Ruttkaitól és Bessenyeitől, az minden erkölcsködésnél többet ért. Tulajdonképpen semmi meglepetés nem ért bennünket, mert ki ne tudná, hogy Ruttkai is, Bessenyei is, kitűnő színész, mindketten kiváló komikusok is. és általában mindenhez értenek, amit a színfalak között érteni lehet és érteni kell. Énekelnek, táncolnak, de még bohóckodnak is, nem csupán a Shakespeare-művek tragikus vonulatait tudják átélni, ha kell, ha lehet. Adták, ami a lényegük, játszottak, olyan fölényes biztonsággal kezelve a sziporkázó párbeszédet, a fanyar humor eszközeit, ami csak a legjobbaknak sajátja. Kár, hogy ilyenkor nem lehet a nézőtéren felkiáltani: — Hogy volt?!... Szívem szerint — megúj- ráztattam volna az egész estét. G. Molnár Ferenc
