Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. október 9., kedd Idegenforgalmi ország Gyerekek kedvenc szórakozása manapság: a szembe jövő vagy a járda mellett parkoló gépkocsik rendszámtábláiról találgatják, milyen országból érkeztek. Kétségtelen, alig van Európának olyan országa, ahonnan ne jöttek volna hozzánk vendégek. Többségükben turisták, akik erre az évre magyarországi nyaralást terveztek vagy több országot érintő útjuk során keresik fel hazánkat. S ami éppenséggel nem mellékes: egyre többen vannak köztük, akik már nem először jártak itt, szívesen jönnek vissza újra meg újra. Már az év első felében 27 százalékkal több külföldi érkezett hozzánk mint tavaly, ugyanebben az időszakban. Szám szerint 3 millió 791 ezren. S ebben a számban még nincs benne a július. Erről a — nyári képet alig-alig mutató, szeszélyesen hűvös — hónapról egyelőre csak any- nyit tudhatunk teljes bizonyossággal: még tovább nőtt a beutazók száma, s minden valószínűség szerint arányaiban is jóval meghaladja a tavalyit. Bármennyire befolyásolja is az időjárás az idegenforgalmat, éppen az elmúlt július mutatja, hogy a külföldiek nem csak a Balaton hűs hullámainak kedvéért jönnek hozzánk. S éppen ez az örvendetes. Hiszen a jó szándék korábban is megvolt az idegenforgalmat irányító és lebonyolító intézményekben, hivatalokban, utazási irodákban, hívták várták a külföldieket. Csak éppen sokáig — alig volt mire idehívni őket. Nem csupán az új szállodákról van szó, bár kétségtelen, hogy bizonyos — jól kereső — rétegek számára igen vonzó, hogy Magyarországon most már megtalálják ugyanazt a luxusszínvonalú hotelt, amelyhez más országokban hozzászoktak. Jól tudjuk azonban, hogy a hazánkba érkező vendégseregnek csak egy kis része veszi igénybe a legdrágább szálláshelyeket. A nagy többség beéri az alapvető kényelmet nyújtó fizetővendég-szolgáltatással, a kempinggel, szerényebb szállodával. Ami az utóbbit illeti: ott még — finoman szólva — akadnak tennivalók. Mondhatjuk úgy is, hogy szerencse dolga, ki milyen színvonalú kiszolgálással találkozik. Hogy eleve udvarias-e a szállodai személyzet, vagy csak akkor, ha biztos reménye van magas borravalóra. Hogy az étlapon szereplő árakat találja a vendég a személyére szóló számlán is, vagy netán vastagabban fog a pincér ceruzája. Hogy megkapja-e a szálláshelyen, illetve közvetlen környékén a számára szükséges napi cikkeket — vagy be kell érte járnia a messze környéket. S a sort még — sajnos — folytathatnánk. Ilyen és hasonló természetű bejegyzések bizony visz- sza-visszatérnek a szállodai vendégkönyvekben, a hazatérő külföldiek leveleiben, amelyeket a magyar utazási irodáknak, idegenforgalmi intézményeknek írnak. Tegyük hozzá: sokszor nem is felháborodott panaszként, hanem — .sokkal inkább — segítő szándékkal, azért, hogy a magyar illetékesek mielőbb javítsák ki a hibákat. Mert a külföldiek — s ebbe a bármely földrajzi vagy politikai égtáj felől érkezőket beleértjük — általában jól érzik magukat nálunk. Hogy a baráti országokból jövő turisták szívesen töltik itt szabadságukat, arra — sok minden mellett — bizonyíték az is, hogy az első fél évben Csehszlovákiából 38, Lengyelországból 49, Bulgáriából 23 százalékkal többen jöttek, mint tavaly ugyanebben az időszakban, s a többi európai szocialista ország felénk irányuló idegenforgalma is nőtt. Egyre többen jönnek a nyugati országokból is. Csupán június 30-ig, Ausztriából 20, az NSZK-ból ugyancsak 20, Olaszországból 50 százalékkal több turista jött, mint tavaly ilyenkor, s a határra érkező külföldiek aránya más országokból is jelentősen növekedett. Mi tagadás, az idegenforgalom: üzlet is. Senki sem tagadja, hogy az országnak szüksége van arra a pénzre, amit a külföldiek hoznak, az idegenforgalom a legolcsóbb export. Az idén e téren sincs ok panaszra: az első fél évben az idegenforgalmi bevételek a KGST-országokból jött turistáktól 40, a tőkés országokból érkezettektől 11 százalékkal haladták meg a tavalyi első fél évi összeget. A külföldiek is mind gyakrabban találkoznak saját országukban magyar turistákkal. Csaknem kétmillió — pontosabban 1 millió 915 ezer — magyar indult külföldre az év első felében, s a szám azóta még tovább nőtt. Sok jelzőt aggattunk már önmagunkra. Most hozzájuk tehetünk még egyet: idegen- forgalmi ország lettünk. Vagy inkább: kezdünk azzá lenni. Hogy egészen elérjük ezt a minősítést, még van teendőnk. S nemcsak azoknak, akik hivatásszerűen foglalkoznak az idegenforgalommal. V. E. Új megyei statisztikai évkönyvek A Statisztikai Kiadó Vállalat megkezdte a Megyei Staisztikai Évkönyvek új sorozatának kiadá. sát. Elsőként a Bács- Kiskun és a Komárom megyei kötetek jelentek meg, s az elkövetkezendő másfél hónapban vala_ mennyi megyéről átfogó képet adó kiadványok látnak napvilágot. Az évkönyvek a legfontosabb adatokat tartalmazzák az ország megyéinek társadalmi, gazdasági életéről, településhálózatáról, képet adnak a születések, halálozások, lakóhely, változtatások alakulásáról. A beruházásról közölt adatok információkkal szolgálnak arról, hogy a rendelkezésre álló fejlesztési eszközöket megyénként hol, milyen ágazatokban használják fel, mennyit költe. nek a termelőeszköz-állomány bővítésére, meny, nyi jut az infrastruktúra, valamint az életszínvonal javítását szolgáló intézményhálózat fejlesztésére. A kötetek megyénként tájékoztatnak az egyes népgazdasági ágazatok munkaerőhelyezetéről, a latok gazdálkodásának munkaerőmozgás főbb adatairól, a bérek és keresetek alakulásáról, a válla, eredményeiről az iparban, az építőiparban és a mező- gazdaságban. A kötetek tartalmazzák a lakás- és közműellátottság, az egészségügy, az oktatás és a közművelődés adatait, s információt ad. nak a kiskereskedelmi forgalom és az árak alakulásáról is. Minden megye évkönyvének anyagát országos ada. tok egészítik ki, megteremtve az összehasonlítás lehetőségét. A sorozat kötetei elsősorban a tanácsi vezetők, a tervező és szervező szakemberek munká. ját segíthetik. (MTI) A város nemcsak egy kor szerűbb úttal, hanem egy szép díszkúttal is gazdagabb lett (Fotó: Szabó Sándor) Az átépített Dózsa György út, Gödöllőn A gödöllői Dózsa György út, ha másért nem, egy rossz emlékű tv-riport miatt ismerős az ország lakosságának. Ez év májusában a híradó egyik adásában ugyanis beszédes képek tették enyhén szólva nevetségessé az építőket az Egri Közúti Építő Vállalatot. Az anyag arról szólt, hogy a felújításra került útszakasz nagyjából elkészült, ám a pálya közepén szép sorjában ott éktelenkednek a régi villanyoszlopok. Szeptember 26-án. aztán pattogó térzenére gyülekeztek a település lakói, hogy részesei lehessenek a forgalomba helyezésnek. Az ünnepélyes külsőség indokolt volt, hiszen az út nemcsak a belváros közlekedésében jelentős, de része annak a körgyűrűnek is, amely Budapest tehermentesítését szolgálja, ösz- szeköttetést teremt a 30-as jő közlekedési út és az M3as autópálya között. Az avatón elégtételt kaptak az egriek is, mert a város vezetői az elismerés hangján szóltak munkájukról mondván: határidő előtt egy hónappal és kiváló minőségben készítették el az utat. A közlekedési minisztertől egyébként ketten ekkor magas kitüntetést is átvettek. De mi is volt az a gik- szer a világítóoszlopokkal? — kérdeztem Holló Lászlótól, a vállalat igazgatójától. — Ami elmúlt, elmúlt, nem érdemes a szót szaporítani. Legyen elég annyi, hogy mi is tudtuk, a gödöllőiek is ismerték a dolog hátterét. Azt, hogy az ominózus oszlopokat elvágjuk majd, mielőtt az utolsó három réteget a pályára terítjük. Az útszakasz a forgalomtól mindvégig, elzárt volt, tehát a vezetéktartók lényegében senkit? és semmit nem zavartak. Az egriek a munka generálkivitelezői tisztét vállalták. s versenytárgyaláson nyerték el az építés jogát. Az előzményekről és a partnerkapcsolatokról a következőket mondta Bíró István termelési vezető: — Az alku 66 millióról indult, ezt egy helyi cég ajánlotta. Mi 59,6 millióért vállaltuk, s az előzetes szá mítások szerint tisztességes, nyolc százalékos nyereséget könyvelhetünk majd el. Az alvállalkozók hozzáállásáról a két végletben beszélhetünk: a nyíregyházi közműépítő vállalat korrekten dolgozott. Nyolcvan-száz kilométerről hordták a brigádokat, mégis időben ott voltak az emberek, csakúgy, mint a szükséges anyagok. Példamutató szervezésüknek és a szó szoros értelmében megfeszített munkájuknak köszönhetően két hónapot nyertünk, ezt az előnyt viszont majdnem elúsztatta az a dél-pesti cég. amelyik az elektromos- és a gázvezeték korszerűsítését, illetve építését vállalta, őket a szerződéses határidő be nem tartásáért most kénytelenek vagyunk kötbé, rezni. Holló László igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a terveket a Pest megyei Tanácsi Tervező készítette, ám még az előző kivitelezőre szabottan. S noha az egriek is gyakorta építenek ilyen hagyományos beton- alapú, aszfaltburkolatú szerkezeteket, más technológiával még gyorsabban elkészítették volna. Az útépítéssel egyidőben nemcsak a már említett elektromos és gázvezetékeket korszerűsítették. hanem új postai vezetékeket építettek ki, s a szóban forgó terület lakóinak ivóvizét is modern csövek továbbítják. Az Egri Közúti Építő Vállalat munkájáról a Gödöllői Városi Tanács műszaki osztályvezetője, Mayer János így vélekedett: — Meglepett bennünket a vállalat megszervezettsége, hiszen ritkán tapasztalni ilyesmit az építőiparban Viszonylag szűk terület állt az útépítők rendelkezésére, mert a gyalogos forgalmat is biztosítaniuk kellett, s a régi közművezetékekhez sem lehetett hozzányúlni az újak üzembe helyezése előtt. Azt is szem előtt tartották, hogy a la - kosság türelmével nem élhetnek vissza, ezért igyekeztek határidő előtt végezni. Dicsérő szót érdemel az is, hogy a költségek a vállalt összegen belül maradtak! A Dózsa György út átadásával egyidőben helyezték üzembe a város legforgalmasabb csomópontjában a jelzőlámpákat, amelyek segítségével biztonságosabbá válik a Szabadság téri kereszteződés közlekedése. A téren szintén szeptember 26-án avatták fel azt a díszkutat, amely Páz- mándi Antal munkája. Alaposan megváltozott, megszépült tehát a gödöllői belváros arculata, s ebben nagy szerepük volt a helybéli vállalatok társadalmi munkásainak is. Fazekas Eszter HATVANBAN DOLGOZIK Kefék, ecsetek a Közel-Keletre Manapság hogyan lesz valakiből kefekötő? A válasz rövid, ugyanakkor megdöbbentő: sehogy. A szakma teljesen ismeretlen a fiatalok körében, a szakmunkásképző iskolákban nem oktatják, sőt, még erre vonatkozó tananyag sincs. Az országban alig ötven kisiparos űzi még az ősi mesierséget. Igaz, közülük is legalább negyvenen túlhaladtak már a nyugdíjkorhatárt jelentő hatvan éven. Ugyanakkor a többiek sem fiatalok már. A nagyobb gyárakban, üzemekben pedig jó ha három-négy szakmunkás dolgozik, a többiek betanított vagy segédmunkások. Ezek után nehezen hihető, de mégis így van: kis országunk a kefék, ecsetek nagyhatalmának számít. Mi látjuk el ezekkel a termékekkel Afrika egy részét, Közel-Keletet, Angliát, de hatalmas tételeket exportálunk az Amerikai Egyesült Államokba is. A hatvani Várhelyi Ödön, azon kevesek egyike, aki még manapság is a kefék, ecsetek készítésével keresi kenyerét. — Sok gondolkodnivalóm nem volt a pályaválasztás előtt. Ameddig csak vissza tudom vezetni a családfámat, mindenki ezzel foglalkozott — mondja. — Igaz, velem kihál a családból ez a szakma. Egy lányom, van, aki orvos Salgótarjánban. — ön szerint miért van ez az érdektelenség? — Sokat gondolkodtam ezen már én is. De mindig csak odáig jutottam, hogy időnként meglepődöm dolgokon. Hallom a közelmúltban is. hogy több százezer forint értékű élelmiszerfeldolgozó gépet azért nem tudtak eladni külföldön, mert nincs hozzá kefe. Nincs aki megcsinálja. Igaz, ez a szakma könnyűnek látszik. de csak a kívülállónak. Roppant nagy anyag- ismeret kell hozzá, s rengeteg idő. Tudni kell, hogy mire használják majd. Az ecsetnek bírnia kell a terhelést, s nem szabad, hogy „megegye” az anyag, ezek alapján választom ki, hogy műsörtéből vagy természetes szőrből készítem. Aztán, mivel a kisiparosok csak kizárólag kézimunkát végeznek, bizony nem könnyű egész nap ugyanazt a monoton műveletet csinálni. Úgyhogy, nem kevés kitartás is kell hozzá. Ugyanakkor az sem titok, hogy ez a szakma nyugodt megélhetést biztosít művelőjének. — A kefékre, ecsetekre, meszelőkre mindig szükség lesz. Gondolom, nagy a kereslet. Hol értékesíti a termékeit? — A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat háztartási boltjaiba szállítok. Házalnom nem kell az áruval. Annyi a megrendelés, hogy egyszerűen képtelen vagyok kielégíteni. — Milyen anyagot használ, s honnan szerzi azt be? — Munkáim kilencven százaléka kínai sortéból készül. Ezenkívül használok kevés műsörtét is. A kínai alapanyagokat a budapesti textilipari vállalattól vásárolom, a műsörtét pedig 'Kaposvárról. Van, amikor csak nehézkesen lehet ezekhez hozzájutni, pedig egy év alatt, négy-ötszáz kilónyit használok el. — Valamilyen formában tartanak-e kapcsolatot a kefekötö kisiparosok, hiszen olyan kevesen vannak? — Találkozni sajnos csak a központi anjfagelosztások alkalmával szoktunk. Vi. szont nyersanyaggal kisegítjük egymást. Ha valaki ír a másiknak, hogy sürgős munkája van, de nincs hozzá alapanyag, biztosan megkapja. — Ón sem tartozik már a legfiatalabb kefekötők közé, habár még csak 56 éves. Meddig csinálja még? — Jelenleg túlzottan is fölfutott a termelésem Azonban úgy tervezem, hogy csökkentem a munkát. Ez azonban nem jelenti azt. hogy akár a nyugdíj után is végleg befejezem. Ha az egészségem engedi, még egy jó pár évig eldolgozgatok. Csak hát engem is megtámadott a szakmai betegség, az asztma. Ezen múlik az. egész... (kis szabó) Útépítőink Pest megyében Győzelem — keserű szájízzel
