Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-30 / 255. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1984. október 30., kedd ■■HB Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT A terjengősség veszélyei A megrögzött tévénézőknek nem kell bemutatni Bokor Pétert, hiszen históriai hangvételű korábbi sorozataiból meggyőződhettek kétségtelen tehetségéről, átlagon felüli írói erényeiről. Amit tett hiánypótló vállalkozás volt: a leckévé szűkült történelmet keltette életre, hogy ébren tartsa az emlékezeteket, s nemzeti önismeretre neveljen. A legrangosabb, a legel- kötelezettebb ismeretterjesztés ez a javából, olyan tiszteletre, elismerésre méltó törekvés, amely rendszeres folytatást sürget. Ennek jegyében született a Királygyilkosság című film amely nemcsak a képernyőre került, hanem a napokban a mozik is vetítik. Kellett ez a produkció, mert a régebbiekhez hasonló szándék szülte, árn alapvető célját mégsem érte el. Az író-rendező közérdeklődésre számot tartó témát választott. Az 1934. október kilencedikén Marseille-ben j végrehajtott politikai merénylet — ekkor ölték meg I. Sándor jugoszláv uralkodót, s az őt fogadó Barthou francia külügyminisztert — háttérrajzát — precízebben, képletesebben szólva —, anatómiáját akarta nyújtani. A feladatot akkor is megoldotta, ha nem szolgált teljesen újszerű információkkal. A múlt iránt vonzódok ugyanis nem hallottak, láttak semmi meglepőt. Ez nem fiaskó, mert a legtöbben most találkoztak először a történettel, így aztán érdeklődéssel figyelték az eseményeket. A baj az volt, hogy a stáb dirigensének nem sikerült kialakítani a helyes arányokat. Túltengett a dokumentum-betétek sorozata, háttérbe szorítva az ex- presszívebb, a hatásosabb, a színészekkel megjelenített blokkokat. Olyannyira, hogy a hiányérzet nyomán felötlött bennünk a gondolat: csak az utóbbiakra lett volna szükség. Ez persze túlzott kívánalom. Az viszont tény, hogy valamennyiünket zavart a terjengősség. Restkedett a vágóolló hiszen, ha nem kényszerül többször tétlenségre, akkor az ötletből csak ötvenhatvan perces, lendületes sodrású, unalmas mozzanatokat egyáltalán nem tartalmazó műsor kerekedik. Ezt szoktuk meg, ezt vártuk a népszerű alkotótól, aki — többek között — irigylendő tömörítési készségével nyert meg bennünket, azzal az adottsággal, amely képes a legbonyolultabb összefüggéseket is frappánsan, magvasan felvillantani. Most nem ez történt. Joggal feltételezzük: legközelebb nem csalódunk ... Pécsi István Gólhelyzetben A mostanság újra divatba jövő labdarúgás szaknyelvén szólva gólhelyzetbe került a Szent Kristóf kápolnája című tévéfilm alkotógárdája. Olyan irodalmi alapanyagot talált a dramaturg és a rendező, amely valósággal kiáltott a megfilmesítés után. Galgóczi Erzsébet nem akármilyen valóságábrázoló tehetségről tett tanúbizonyságot művében. Sorra felvonultak regényében a korunkra jellemző figurák, az átalakult falusi és az átalakulóban levő városi élet alakjai. Minden a maga befejezetlenségében, a napról napra az önigazolást, bizonyosságot kereső személyiségek összeütközésében jelenik meg. Ilyen szempontból egyáltalán nem volt nehéz dolga annak, aki a látványban kívánta megerősíteni a sorok kínálta igazságot: „csupán” jó helyszínt, s kitűnő szereplőket kellett választani ahhoz, hogy végre egy sikerült tévéjátéknak örülhessen a közönség. Tolnay Kiári és Sinkovits Imre Az özvegy és a százados című, 1967-ben készült magyar filmben Sok szempontból jó közeget teremtett Nemere László rendező, a hatás azonban mégis elmaradt. A színészek kiválasztása is töb- bé-kevésbé megfelelőnek mondható, különösen Páger Antal „hozta” azt, amire szükség volt. Bodnár Erika a játék főszerepében már kevésbé valósította meg a kívánalmakat: a feszültségeket csupán külsődleges eszközökkel ábrázolta. Kamaszlányos szájhuzogatásából, kevéssé átélt szövegmondásából nem derült ki, miért is olyan ez a restaurátornő, amilyen. Bár lehet, hogy ebben ludas a húzás is: Galgóczi összetettebbnek ábrázolta hősnőjét), a paraszti élet vonzásában és taszításában, korunk erkölcsi keresztútjain tétovázó figurát teremtett. Mi inkább egy szeszélyes, migrénnel megvert, unatkozó szépasszonyt láthattunk, s így az erősen eltért Galgóczi elképzelésétől. Annál is inkább zavaró volt ez, mivel még néhány jellegzetes szereplőt híven megjelenített a rendezés': Gobbi Hilda régen játszott ilyen eszköztelenül és szépen, de Bitskey Tibor is kellemes meglepetés volt. Az alapvető rendezői tévedés rányomta a bélyegét a filmre: nem szikrázott fel a főhősnő körül az a konf- liktusrendszer, amely mai világunkra jellemző, s amit az írónő oly érzékletesen, s egyben pontosan is ábrázolt. Kialakult tehát a „gólhelyzet”, de nem rezdült meg a háló, csak egy elszalasztott lehetőséggel lett több. Pedig nem sok hiányzott, „csak” az átgondoltabb, fegyelmezettebb alkotás. Gábor László ,A Fónay’ Szeretem az efféle portréfilmeket. A „valóban-szí- nészek” a maguk módján ismerik a műfaj minden csín- ját-bínját, tudják: mivel lehet hatni. Fónay Márta is ilyen. Visszapillant eddigi pályájára, de úgy, hogy minden pillanatban az járt a fejében, hogyan is mutathatná meg azt a többletet, amitől ő „a Fónay”. Még akkor is, ha a kérdezője nem akarja észrevenni ezt a szándékát. Fónay „drukkos” színész. Bajor Gizire emlékezve beszélt a lámpalázról, aki őt bevezetve a színpadi játékba, remegő kézzel fogta kezét. Pedig szerepe szerint magabiztos felnőttet alakított. Ránézünk Fónayra, s már is ráhangolódunk arra, amit csinálni fog, pedig ritkán főszereplő. Megrendítően őszinte. Milyen végzetes tulajdonság ez ezen az „alakításoktól” hemzsegő pályán! Említi a pályatársait, akiknek „nincs szemük”, akik soha, vagy csak véletlenül néznek a szemébe. Egy mondása a sok közül: a feladat hozza ki az emberből a képességeket, ha hagyják, ha adják a munkát. Teher alatt nő a pálma! Felvetődhet az emberben a csú- fondáros kérdés: no de hol van itt a pálma-termet... ? Abban a humorban, amelyet Fónay olyan önfeledten tud végigjátszani. (farkas) A távolságok igézetében Látogatóban az ifjú utazók klubjában (Tudósítónktól) Szokványos klubéletet vártam, igazában nem is tudva, hogyan lehet utazókból csoportot alakítani. A tapasztalat azonban rácáfolt kételkedésemre, mert az egri Berva klubban a lassan összegyűlő törzsgárda igen összetartó, baráti társaságnak bizonyul. Kiderül, hogy mintegy 10 éve működnek, jelenleg 34 taggal. Nevükkel ellentétben nemcsak fiatalok járnak ide, de néhány idősebb korosztályhoz tartozó is. A közös emlékek pillanatok alatt felélénkítik a hangulatot. Egymás szavába vágva sorolják, merre jártak: Tata, Debrecen, Miskolc-Tapolca, Bánkút, Hollókő, Mátraháza — Magyar- ország legszebb tájai között válogattak. Külföldi útjaik sem megvetendőek: Lengyel- ország, NDK, Magas-Tátra, Olaszország. — Természetesen mindenhová nem juthatunk el a FUK-kal — mondja az egyik klubtag —, de a vágyainkat is beteljesítjük a magunk módján. Ilyenkor nem Mohamed megy a hegyhez, hanem a hegy jön hozzá. . . Diavetítéses élménybeszámolót hallgattunk Etiópiáról, az USA-ról, vagy éppen a francia kastélyokról. Általában havonta egyszer utazunk, nagyobb távolságokra autóval. Ilyent kor négyen-öten összefognak, a benzinköltséget pedig közösen fizetjük. Ebből már ki is derült, hogy az utazások „önköltségesek”, A fenntartó Megyei Művelődési Központ csak a terembérletet és a meghívott előadók díját fedezi. A túC. Melomed: Beszélgetés a fiatalokkal A fiatalok őszinték voltak hozzám: — Tudod, bácsika, úgy döntöttünk, hogy nekünk nem kell gyerek. — Es ha szabad kérdeznem miért nem? — Olyan keservesen tud bömbölni egy kisbaba, hogy az borzasztó! — mondja az újdonsült férj. — Rengeteg pelenkát kell mosni egy újszülöttre — világosít fel az asszonyka. — Ha baba van a háznál, lehetetlenség elmélyülni, mondjuk, a hegymászás tudományában. .. — Vagy teszem azt az ejtőernyős sport szépségeiben. .. j— Igazatok van — hajoltam meg az érvek előtt. — Az ember karjában ott szunyókál a bébi, és egy alvó gyerekkel kiugrani a gépből, az nem megy. Lehetetlenség. ■A fiatalok egyből megérezték hangomban az iróniát, nem csoda, hogy egy seregnyi okot, sorakoztattak fel elhatározásuk alátámasztására. Én meg közben azon törtem a fejem, hogyan lehetséges, hogy az emberiség ilyen észérvek hatására még nem szűnt meg létezni. — Egyetértek veletek, hogy nem kell gyerek — s felemelt kézzel megadtam magam. — Ennek ellenére nem árt, ha a lakásban rajtatok kívül van más élőlény is. — Macskát fogunk tartani! — mondta az asszonyka. — Egy aranyos kis cicát. — A macska állandóan nyávog — vágtam közbe. Szerintem jobb, ha szerzünk egy kutyát — mondta ki a döntést az ifjú férj. — A kutya folyton nyüszít, ugat — tiltakoztam. — Azt tanácsolom nektek, hogy vegyetek egy akváriumot. A halak nem nyávognak, nem nyüszítenek, nem ugatnak éjjel-nappal. — Igazad van, bácsikánk! — mondták egyszerre a fiatalok. Sőt! A halak a pelenkát sem piszkitják be... Ezek szerint eldöntöttük: akváriumot veszünk és kész! ★ Eltelt egy jó fél év, s én újra elmentem a fiatalokhoz látogatóba. rák közti időben is találkoznak hetente egyszer, de ilyenkor sem unatkoznak. Volt már előadóest, „Fele sem igaz” vetélkedő, tánctanfolyam, találkozó a szaratovi komszomolistákkal. Tíz év elég idő ahhoz, hogy a legsikeresebb programokból hagyomány legyen: ilyen az őszi túra szarvasbőgéssel, a szüreti bál vagy a pecaverseny: Szintén „tradíció” — ha lehet így mondani — a „FUK-esküvő”, vagyis az olyan párok egybekelése, akik itt ismerkedtek meg. Jelenleg már 5—6 ilyen van, és legtöbbjük nem lett a klubhoz sem hűtlen, sőt most már a kis FUK-os gyerekek is elkísérik őket egy- egy könnyebb útra. P. Czene Csilla — Na gyerekek, hogy telt a nyár? Hol nyaraltatok? Merre jártatok? Milyen magas hegyeket másztatok meg? Hogy sikerült az első ugrás? — Az a helyzet, bácsika, hogy nem voltunk sehol. — És miért nem? — Hát azt hiszed, hogy ezzel a halakkal teli akváriummal lehet ide-oda utazni? — fortyant fel a férj. — Ezeket a halakat gondozni kell. Ki ád enni nekik, ha mi elutazunk? — És ki cseréli ki rendszeresen az akvárium vizét? — vágott közbe az asszonyka. Aztán elkapta a pillantásomat, domborodó hasán gyorsan begombolta a pongyoláját, elpirult, majd a fülembe súgta: — Tudod, bácsika, mivel nem tudtunk kimozdulni a lakásból hát egy füst alatt ezt is elintéztük... (Oroszból fordította: Kiss György Mihály) Néptánc—tököiten Jegyzetek egy folklórfesztiválról A fesztivál ünnepélyes megnyitása Nyaranta a világ sok táján rendeznek foLklórfesztd- váilökat — a nemzeti hagyományok ápolásának okán is, de többnyire idegíenforgail- mi érdekből: viszonylag kis befektetéssel színes, változatos látnivalót nyújthat az illető ország a turistáknak. Görögország is a folklór- fesztiválokat kedvelő és támogató országok közé tartozik: a Nemzeti Kulturális Kapcsolatok Központja jelentős dotációval segíti az ország különböző pontjain rendezett, az idegenforgalmi látványosságok sorába beillesztett néptáncos találkozókat. Ezek a találkozók nemcsak a külföldi turistákat érdeklik. a hazai közönség elsöprő érdeklődésével is találkoznak, és ez egyformán gyökerezik a görög — balkáni — néptánchagyományok gazdagságában, véla- mint kulturális és közéletnek megélénkülésében. Az idén huszonkettedszer rendezték meg a lefkaszi fesztivált, ezúttal tizenegy csoport részvételével: Magyarországot Baranya képviselte. A Baranya Tánc- együttes a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem és a városi tanács fenntartásában működő csoport, tagjai túlnyomórészt egyetemisták főiskolások, néhány tanár, munkás, középiskolás. A repertoár nagyobbik részét baranyai délszláv táncok adják Vidákovics Antalnak, az együttes vezetőjének gyűjtéséből és feldolgozásában de természetesen táncolnak magyar és tematikus táncokat is, az évente egy vagy két önálló est mellett gyakran működnek közre a Pécsi Nyári Színház produkcióiban. A lefkaszi fesztivál és az azt követő tűrné 13 napja alatt a Baranya tizenegyszer lépett fel, — műsorának kétharmadrészét magyar, egy- harmad részét délszláv táncok tették ;bi. Mármost milyen kép bontakozott ki előttünk más ország néptánckultúrájáról, divatjairól — jól tudva, hogy egyetlen csoport teljesítménye nem alkalmas mélyebb következtetések levonására? Szembetűnő. hogy a koreográfusok a folklórt egyre inkább csak nyersanyagnak tekintik, és gyakran mindenáron — a hitelesség és a mondanivaló rovására is — látványosságra törekednek: könnyű és gyors siker érhető ei a kosztümök túli- díszítésével és az akrobatikus elemek alkalmazásává!; a színpadra vitt néptánc gyakran afféle show-műsor- ba megy át. A görög csoportok szinte változtatás nélkül teszik színpadra az utcán éilő táncaikat, a koreográfus munkája láthatóan csak a sorrend, a ki- és bejövetelek stb. megszervezésére szorítkozik. Ellentétben például a bolgár táncokkal, aholis gondosan nagy precizitással szerkesztik meg a műsor egészét, bár a felszíni csillogás olykor több a kelleténél. Lehetetlen nem észrevenni a bolgár, jugoszláv. román együtteseknél Mojszejev hatását, néha sajnos egészen kiüresedett formában is .Bulgáriában azonban annyira elevenen él a néphagyomány, hogy ereje átüt a színpadi megvalósítás gyengéin. A román együttes kiváló zenekarának produkciójával, a felfokozott ritmus. tempó sókkoló hatásával takarta el a koreográfia egyhangúságát. Ezek az együttesek. bár amatőrök, jelentős anyagi támogatásban is részesülnek, és megfelelő elméleti háttérrel működnek. Más kategóriába tartoznak azok a csoportok, amelyeknél a tánc csak mint szabad idő eltöltésének egyik lehetősége merül fel. s inkább alkalmi társulatként lépnek színpadra csekély koreográfusa irányítással. Ilyenek voltak a lefkászi fesztiválon például a lengyel és a nyugatnémet együttes tagijai, akik az úgynevezett polgári táncokat táncolták. Egyesek — például az Andorrából érkezett csoport — balettes elemekkel dúsítva, és megelégedve a legegyszerűbb formulák megidézésével. Volt tehát alkalmunk élgondolkozni hazai néptánc- mozgalmunk vitáin , és eredményein. Annyi bizonyos: örülhetünk, hogy a magyar együttesek között kevés, amelyik az említett showdivatnak hódolna. A tudományos megalapozott gyűjtőmunka és a hatvanas évek végén fellendült nép- táncmozgalom. a táncházak növekvő népszerűsége az eredetiségre irányította a figyelmet. továbbá arra, hogy a hitelesség megőrzésével a színpadi tánc irányába való továbbfejlődés csak úgy lehetséges, ha a tánc anyanyelvét a lehető legtökéletesebben elsajátítják a táncosok, s ha a koreográfus a színpad törvényeit is jól isimeri. G. T. A Baranya Táncegyüttes a fesztivál színpadán
