Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1984. október 27., szombat „Szellem vala ő ... ” Kazinczy emlékezete Főszerepben: a rendező Egy színházi premier tanulságai (Fotó: Tóth Gizella) Egyetlen őt követő nem­zedék sem tud'ta kikerülni, hogy így vagy úgy ne tegyen róla vallomást. A sokból csak néhány. Kölcsey Fe­renc vallomása: lite­ratúránkban új időszak alapítója lön... a literatú- ra parányi körét kiszélesí­tette ... Szellem vala 6, mely a tespedő egészt oly sokáig csaknem egyedül eleveníté, lépcső, melyen egykorúi magasabbra hág­tak ...” Kossuth Lajos „a szabadság pacsirtájáénak hívta. Petőfi Sándor Szép­halmon című versében azt írta róla: ...... fél századig Tartó vállán, mint Atlasz az eget. A nemzetiségnek ügyét”. (A nemzetiségnek, mai szóval a nemzetnek az ügyét.) Ady Endre: „... kö­nyörtelen újító, nemzetét ostorozó európai szellem, szociális forradalmár”. Ha­lász Gábor: „... akarva­akaratlanvX minden magyar író az adósa”. Ugyanő „az ízlés mesteréinek nevezte, s azt irts: vannak örök ta­nítók. s ilyen örök tanító volt Kazinczy Ferenc is. Kétszázhuszonöt évvel ez­előtt, 1859. október 27-én született a Bihar megyei Er- semlyénben. Apja katoná­nak szánta, de hamarosan fölismerte, hogy más pályá­ra való. a literatúraira, az irodalmira, amelyen akkor még egy kicsit mást értet­tek a tudományok művelé­se beletartozott. Tizennégy esztendős fiával már egy teológiai értekezést fordít- tatott, édesanyja egy föld­rajzi tanulmányt készíttetett vele Magyarországról, s meg is jelentette. Kazinczy Ferencet családja literátus embernek szánta, ö volt talán az első magyar író, aki ennyire eleve tudatosan, eltéríthetetlenül irodalmár­nak készült. A bécsi udvar egyik em­bere a 19. század elején azt irta. hogy a magyar iroda­lom ízig-vérig a politikával van eljegyezve. A nem iro­dalomtörténész politikus, az ellenfél szava Kazinczyra is ülik. Az irodalom és a politika annyira összefor­rott benne, hogy az végze­tessé is vált számára. Teo­lógiai. jogi tanulmányainak végeztével II. József, a fel­világosult despota törekvé­seinek a szolgálatába állt. mint annyian mások a jö­vő érdekében. Iskolákat szervezett a Felvidéken, s a francia felvilágosodás híve­ként belépett a szabadkő­művesek közé. Irt, fordított, Voltaire, Holbach, s a töb­biek könyveit olvasta, azok vitték a Martinovics-féle ja­kobinus szervezkedésbe. Könyve, a Fogságom nap­lója mindmáig a magyar jakobinusok történetének leghitelesebb leírása. Hat és fél évet töltött a Habs­burgok börtöneiben, Az el­hamarkodott, rosszul szer­vezett összeesküvés döbben­tette rá arra, hogy a ra­dikális változtatás egyelőre korai, más utakat kell vá­lasztani. Így vált belőle az, akiinek ismerjük őt: o ma­gyar klasszika, a nyelvi íz­lés olykor türelmetlen, oly­kor erőszakos, mindamellett sohasem elfogult tanítómes­terévé, egy új időszak ala­pítójává. Irodalmi működését a szentimentalizmus jegyé­ben kezdte: Bácsmegyeinek öszvegyűjtött levelei című regényét németből dolgoz­ta át magyarra úgy, hogy benne az új érzékenység, a feudális társadalommal szembeszegülő polgári ér- zésviilágot fejezte ki. Szervezte az irodalmi éle­tet — közreműködött a tör­ténelmi jelentőségű Kassai Magyar Múzeum című fo­lyóirat megalapításában, sa­játot . alapított Orpheus címen. Shakespeare-1, Goethét fordított, a magyar színiház létrehozatala körül tevékenykedett. E lázas te­vékenységet szakította félbe 1794-ben a jakobinus szer­vezkedésben való részvétele miatt történő letartóztatása, a hosszú fogság. 2387 napi börtön után 1801-ben szabadult. Meghá­zasodott, az egykori Bá- nyácskán, az általa Szép­halomnak átkeresztelt fa­lucskában telepedett le. épített házat, s szervezte leveleivel, utazásával isméé a magyar irodalmat. Leve­lezett és vitatkozott. Első nagy összeütközése Csoko­nai ügyében esett. A deb- receniség. sőt a „debre- cenyiség” ellen kelt ki leg­először, vagyis az Ady End­re által emlegetett mara- dandóság ellen. Üj nyelvet, új ízlést, azaz új magyar­ságot követelt a klassziciz­mus, a görög szépségesz­mény jegyében. A hazát, az emberiséget kapcsolta össze ezzel: „A patriotizmus nem ellenkezik a kozmopolitiz- mussal: ez amazt csak ne­mesíti” — vallotta a ma­gyar nyelvről szóló munká­jában. A magyar nyelvújítás nagy mozgalma a Csokonai öröksége körüli pertől szá­mítódik. s elsősorban Ka­zinczy nevéhez fűződik. Gyújtópontjában ő áll — ellene írják a Mondolatot, védelmében írja Szemere és Kölcsey a Felelet a mon- dolatra című éles visszavá­gást. Maga Kazinczy isii­ben kiadott Tövisek és vi­rágok című epigrammákat és költői leveleket — episz­tolákat tartalmazó könyvé­ben lép fel a nyelvújítás védelmében. A klasszikus, martialisí epigrammák a mintái, éles szatirikus hang jellemzi őket — a polgári ízlésvilág nevében szólnak, a vidékiességet, a provin­cializmust támadják. Fordí­tásainak kilenc kötete (1814 —1816) a nyélvújítás esz­ményét valósította meg, mintegy például szolgált. Kazinczy a nyelvújítók és el­lenzői közti, mindjobban elmérgesedő pörpatvart vé­gül kompromisszummal zár­ja Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmányában: „Jól és szépen az ír, aki tüzes orthológus és tüzes neoló­gus egyszersmind ...” Ezután következnek fő művei, emlékiratai: a Pá­lyám emlékezete és a Fog­ságom naplója, e két eleve­nen klasszikus remekmű, a két csúcs. A húszas években lassan elveszíti vezető szerepét, Köl­csey, s az új nemzedék lép helyébe. 1831. augusztus 23- án a kolerajárvány áldoza­taként halt meg széphalmi magányában. „Neve ma gyakrabban ke­rül szóba műveinél — írja róla idén megjelent monog­ráfiájában Z. Szabó László. — Helyének és szerepének megítélése ellentmondáso­kat szült. A kritikusi szen­vedélyek hol lobogóként használták nevét, hol pejo­ratív szándékú tételek bi­zonyításaként idézték egyes műveit”. Radnóti Miklós írás közben című versében így idézte: „ ... egyre job­ban értelek, Kazinczy, régi mester”. Születésének 225. évfordulója alkalom arra, hagy műveit újraolvassuk, egyre jobban értsük — Köl­csey, Kossuth. Petőfi. Ady és Radnóti szeretetével. Győri László Megírták, s még jó néhá- nyan megfogalmazzák majd, hogy a Karamazov testvérek miskolci bemutatója nem­csak helyi siker, hanem em­lékezetes színháztörténeti esemény is volt. A közön­ség tapsa minősítette a di­cséretes vállalkozást, a lel­kiismeretes színészgárda nem mindennapi teljesítmé­nyét. A legtöbb elismerés Szi- kora János rendezőnek ju­tott. Nem véletlenül, hiszen egy világirodalmi szinten előkelő helyen jegyzett re­gény szinte valamennyi ér­tékét átmentette annak re­mekbe kerekedett színpadi változatába. Tette ezt azért, mert hitt abban, hogy Dosz­tojevszkij intelmei nemcsak a mának, hanem a jövőnek is szólnak. Bízott abban, hogy ez az üzenet vala­mennyiünknek javára vá­lik, s hozzájárul ahhoz, hogy emberibbé varázsoljuk bosz- szúságokban, intrikákban önmarcangoló szenvedé­lyekben bővelkedő hétköz­napjainkat. Igaza van: a megrázó erejű figyelmeztetés nem volt és nem lesz hiába, ugyanis valamilyen formá­ban a Jón töprengő, annak diadalmáért cselekvésre is kész lényekké mintáz ben­nünket. Persze nem máról — holnapra, csak hosszabb távon, dehát ez is sokkal több a közönyt sugalló Sem­minél. A játékmestert ez a taní­tás babonázta meg, emiatt lett szolgálatos főszereplőjé­vé az általa dirigált elő­adásnak. Nem tündökölni óhajtott, nem egyéni képességeit sze­rette volna reklámozni, mindössze küldetés, hús-vér mondandó vezérelte, s ennek kifejezésére állította had­rendbe ritka adottságait... e A nemes cél érdekében felsorakoztatta gazdag esz­Hat esztendeje múlt, hogy kérvényt adtam be a posta- igazgatóságra, szereljenek fel a lakásomon telefonkészü­léket, mikor egy nap várat­lanul beállítottak a szere­lők. — Trzan elvtárs — mond­ták —, sem objektív, sem szubjektív nehézségek nem akadályoznak abban, hogy teljesítsük a kérését. őszintén meg kell monda­nom, hogy először ámulatba ejtett a szerelők nyelvezete, de azután a szívem vadul megdobbant az örömtől. Két óra múlva működött a ké­szülék. — Még most sem szerel­tük volna be, de szerencsé­je volt — mondta a veze­tőjük. — A szülőotthon a város másik végébe költö­zött, és maga kapta meg az állomásukat. Alighogy távoztak, felhív­tam valamennyi ismerősö­met, barátomat, és boldogan elújságol'tam, hogy már van telefonom. Miután az utol­sóval is beszéltem, abban a pillanatban, hogy a villára helyeztem a hallgatót, vad csengetés hangzott fel. — Mi van ott?!! — üvöl­tött egy hang a kagylóban. — Fél órája hívom, de foly­ton ül rajta valaki! Kérem, mondja meg, szült-e már Grizljeva. A férje van a te­lefonnál. köztárának szinte teljes ar­zenálját. Rájött: az alapmű drama- tizálást követel. Ezt sugall­ják a monológok, a krimi hangoltságú cselekményve­zetés izgalomban bővelkedő fordulatai. Észrevette: adot­tak a látványos megjelenítés lehetőségei is. Irigylendő arányérzéke mindig eligazította, Ariadné fonalat kínált a legbonyo­lultabb helyzetekben is. Uralta — a kifejezésben nincs semmi túlzás — a né­zőteret. Tehette, hiszen is­merte a hatáskeltés vala­mennyi fogását, s ezeket épp a megfelelő időben al­kalmazta. Nem riadozott a végletektől, a túlzottan na­turális, a majdhogy giccsbe hajló, de azt soha el nem érő mozzanatok beiktatásá­tól sem. Kizárólag az esz­mei töltés érdekelte, ennek hatékonyabbá tételére össz­pontosította tehetségét. o Megkapó lelemény volt az egész teret betöltő keresz­ten, illetve az alatt felvo­nultatni a jellegzetes figurá­kat. Ez az egyértelmű szimbolika szinte szuggerál- ta a nagy orosz alkotó egyben az általa megálmo­dott, illetve az életből elle­sett alakok küzdelmes sor­sára is utalt. Dirigens aligha talál­hatott volna ennél frappán­sabb megoldást, ennél bra­vúrosabban tervezett játék­teret. Az egyik ötlet szülte a másikat. Az alapjelképhez harmonikusan ötvöződtek a látványos attrakciók, a film­Három nap és három éj­jel magyaráztam, hogy té­ves kapcsolás, hogy ez ma­gánlakás, hogy a szülőott­hon elköltözött, hogy új száma van, hogy én nem vagyok a szülőotthonnak se a portása, se a telefonke­zelője, hogy... hogy... sa­többi. A roham nem gyengült a következő napokban sem. Már az idegösszeomlás ha­tárán voltam, a folytonos csengetés, az álmatlan éj­szakák csaknem az őrület­be kergettek. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a hívó felekkel ravaszabbul kell bánnom; inkább azt mondom nekik, hogy a fe­leségük fiút, vagy lányt szült, mintsem elmeséljem az egész históriát, hogyan jutottam a szerencsétlen te­lefonállomáshoz. Eleinte még megelégedtem egy fiú­val, vagy egy kislánnyal, később már ikrekkel, hár­masikrekkel, négyesikrek­kel, hatosikrekkel örvendez- tettem meg a hívó fele­szerű vágások, visszautalá­sok. Egyszer sem öncélúan, soha nem feleslegesen. Ra­gyogtak, ha kellett hullottak a tündökletes csillagok, a szél őszmarta faleveleket sö­pört, s a múltbéli sztorik pompázatos, színes, kosztü­mös tálalásban elevenedtek meg. Épp akkor, amikor kellett, amikor feltétlenül szükség volt rájuk, amikor a tőlünk kissé idegen, a vallási töltésű gondolatkör lelassította a tempót, s az unalom veszélyeivel kísér­tett. Ez a szellem hatotta át az általa megbabonázott művészgárdát is. Mindannyian a Doszto­jevszkijt sarkalló küldetés nemes voltára esküdtek, s úgy oldották meg részfel­adataikat, hogy azok szer­vesen illeszkedjenek a gon­dolati egészbe. Ezt kérte, várta tőlük az a rendező, aki tudta, hogy a szerző nekünk is szól Aljosa üzenetével, s minket is arra sarkall, hogy tisztul­junk meg a konfliktusok ke­reszttüzében, tegyük félre fenntartásainkat, előítéle­tünket, s induljunk el az egymás felé vezető utakon. Az önállóvá váló egri Gárdonyi Géza Színház mű­vészeti vezetője ezért lett az országos érdeklődést ki­váltó adaptáció szolgálatos főszereplője, öntetszelgés nélküli mindenese. Ígéretes bemutatkozás. Kü­lönösképp számunkra ... Pécsi István két... Jól szórakoztam az ugratásokon, különösen az ideges emberek reakcióját élveztem a drót másik vé­gén. Amikor az egyiknek azt mondtam, • hitvesének hetesikrei születtek, négy fiú és három kislány, mind­nyájan egészségesek, és a felesége forrón üdvözli, mély sóhaj hallatszott, az­tán valami zuhanásszerű ro­baj. A városban óriási zűrza­var támadt. A szülőotthon­ból elbocsátották a telefon- kezelőt meg a portást, és azzal vádolták őket, hogy isznak szolgálatiban. Isten tudja, mivel végződött vol­na a dolog, ha rá nem unok az ugratásra. Bejelentettem a postaigazgatóságnak, hogy lemondok a telefonomról. A postán sehogysem értették ezt a lépésemet. „Hat évig várt a készülékre, állandóan morgott miatta, most meg, hogy felszereltük, három hónap után leszerelteti. Ez komolytalan dolog, Trzan elvtárs.” Az én állomásomat Hrast szomszéd kapta meg, aki hét éve várt a telefonra. Három hét múlva szívro­ham érte a szerencsétlent. Érdeklődéssel várom, ki lesz a következő áldozat. Zahemszky László fordítása Kazinczy Ferenc A mi nyelvünk Isteni bája a szép Hellasnak, római nagyság, Francia csín és német erő s heve Hesperiának, F.s lengyel lágyság! titeket szép nyelvem irigyel. S ti neki semmit nem irigyeltek? Nyelve Homérnak S Virgilnek, ha találtok-e mást Európa határin. Mely szent lantotokat ily híven zengve követne? Dörgő ő s nem csikorog; fut, ha kell, mint férfi fut a cél Nem tört pályáján: de szaladva, szőkéivé, sikamva. Lángol keble, ajakán mély bánat leble sohajtoz, S mint te, olasz s lengyel, hévvel nyögdelli szerelmét. — Hull a lánc, közelít az idő, s mi közöttetek állunk. Janez Tryzan: Telefon­sztori

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents