Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. október 27., szombat A KRÓNIKÁS EMLÉKEZETE Amíg az utolsó faluban is kigyúlt a fény... Simon Antal: — Sokáig készült ez a könyv... Kérdőjelek a vendéglőknél E szerződés alapján kezdődött megyénk villamosítása A ma embere már nem is gondol vele, milyen volt gyertya, vagy petróleum- lámpa mellett az élet. Természetes, hogy otthonunkat esténként fény járja át, amit néhány percre sem tudunk nélkülözni. Hosszú utat tettünk meg eddig. Az a visszaemlékezés, amit Simon Antal kis könyve tár elénk, része a magyar ipartörténelemnek. A heves viták, az embert próbáló feladatok, az első „fényünnepségek” hű krónikáját adja. A hőskorban gyűjtött saját tapasztalatai, a kollégák elbeszélései, és korabeli dokumentumok alapján meséli el Heves megye villamosener- gia-ellátásának történetét. — Hosszú évek óta dédelgettem e könyvecske megírásának gondolatát — mondja az ÉMÁSZ egri nyugdíjas üzemigazgatója. — Feljegyzéseimet mások gondolataival egészítettem ki. Megkerestem Farkas Árpádot, aki az Eger— Gyöngyös vidéki Villamos- sági Rt. első igazgatója volt, Valentinyi Károlyt, Huszti Lászlót, Lichter Miklós- nét, György Gábort, Kiss Mihályt, Kapor Elemért, Barta Lajost, Kabdebó Jánost és Szabó István üzemigazgatót, aki már az utóbbi évtized eseményeit foglalta össze. A korabeli fényképeket, újságkivágásokat sokáig őrizte az asztalfiók, a régi szerződéseket pedig egy papírselejtezés alkalmával mentettem meg az enyészettől. Nehezen fogtam az íráshoz, lassan haladtam, de végre elkészült a könyv. Magyarországon 1882-ben Temesváron alkalmaztak először villamosenergiát a közvilágítás céljára. A fővárosban tizenegy év múlva létesítettek erőművet. A következő esztendőben a vidéki városokban — köztük Egerben is megindult az áramszolgáltatás. Ennek november 21-én lesz kilencven éve. Heves egyébként a harmadik a villamosított megyék sorában. Korábban a megyeszékhely utcáit és tereit 224 petróleumlámpa világította meg. Az „öreg lámpagyújtogató" hosszú, kampós rúddal a kezében járt a Ráckapu tér és a vasútállomás között, s egyenként kapcsolta be a fényforrásokat. Az élet, főleg azonban a biztonság sürgette a korszerű világítás alkalmazását. A kezdetre így emlékezik Simon Antal: — A vármegye vezetése a Ganz és Társa céggel kötött szerződést, amelyben megbízást adott az erőmű létesítésére. Alig egy év múlva a Sas úton nemcsak a ma is látható épület készült el, de működött a gépház, s állt a városi hálózat. (A korabeli szaksajtó a létesítményt mintaképként mutatja be, fényképekkel illusztrálva. A szerz.) Az erőmű a hazai kőszén hiánya miatt méregdrága angol szenet használt, de a köz- világítás a korábbi állapotoktól nem sokban különbözött. Csak a további munka, a bővítések hozták meg a „gyümölcsöt”. Az első világháború utáni gazdasági fellendülés a villamosításban is éreztette hatását: (kül- és belföldi vállalkozók pályáztak, végül hosszas huzavona után versenytárgyaláson dőlt el, hogy a megye villamosítását a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. és a Borsodi Szénbányák Rt. nyerte. Az igen esélyes Magyar Alföldi Villamosságot Szolgáltató Rt. többek között azért lett vesztes, mert a vállalkozásban a külföldi tőke is érdekelt volt. „A salgótarjáni és borsodi szénbánya azért szimpatikus, mert saját tőkével akarja megoldani a kérdést. Egy fillér magyar pénznek sem szabad külföldre jutnia, ha lehetőség van arra, hogy saját erőnkből létesítsünk bármit ebben az országban... Az sem volna ínyünkre, hogy a világviszonylatban is első rangú mérnöki karunk ölbe tett kezekkel nézze a hazai villamosítási munkálatokat, s esetleg német műszaki emberek törjenek le ha csak morzsányit is a mi kis darab kenyerünkből” — olvasható Simon Antal munkájában a korabeli dokumentumok alapján. — A két cég sokáig próbálkozott külön-külön szerződést kötni Heves megye villamosítására, de a kon- kurrencia nem engedte létrejönni a megállapodást — emlékezik a nyugdíjas üzemigazgató. — Végül együttes ajánlatukkal nyerték meg a megyei vezetők bizalmát. A munkákban nyolc vállalkozó vett részt, s két nagy .raktár látta el őket anyaggal. 1931 őszére elkészültek a 20 kV-os távvezetékek és a transzformátor-állomások, megkezdődött a községek villamosítása és a kisfeszültségű hálózatok kiépítése. Ez idő alatt a három városban, illetve kilenc faluban volt már áramszolgáltatás. A megye nagy részén 1940-ig tértek át a modern világításra. Ekkorra tehető, hogy a horti születésű Simon Antal villanyszerelő lett, „Körze- tisként” sok-sok településen megfordult, ahol nemcsak a karbantartás, az üzem biztosítása, hanem még a párbeszéd is a feladata volt. — Jobban kerestünk, mint a gyári munkások. Fizetésben csak a bányászok előztek meg bennünket akkoriban. Aki beosztóan élt, szépen gyarapodhatott, ötvenegyig jártam a falvakat, részese lehettem az emberek boldogságának, amit a fény A VILLANY VASALÓ nvp vasaíhat vet«, Mégsem fájdul tmg a teje. Ayy>mi»l N«m hitt t»> __ . Havi 1 pengős részletre is kapható! Neoyed 6rs viltamosvasalés (ktsnncjsás után) áfaroköltsége szavatolfan M>. 4 fitter csupán. Ha Mméfeq a va&atója. Kapcsolja ki! Pénzét óvja! A KPTTARtPAS FÖGYA5ZTASM6RÓ Higyje et önnek « kincset éró! 45 százalékkal olcsóbban mér nappal éfí a világításnál »a jól jár aw«l’ A régi árszámla a villany- vasaló előnyeit hirdeti (Fotó: Szabó Sándor) hozott. Emlékszem, ezeken az ünnepségeken hogyan ujjongtak a fiatalok. Az öregek meg a sarokba húzódtak, szemükből potyogott a könny... Az öröm nem tartott sokáig, hiszen küszöbön állt az ország hadba lépése. Abbamaradt a községek villamosítása, a háború alatt pedig az is többnyire tönkrement, ami addig elkészült. Eger felszabadulása után anyaghiánnyal küszködve, jármű nélkül, de annál na- gyohb lelkesedéssel indult meg a helyreállítás. És a május 1-i ünnepségre ismét kigyulladt a villany... A konszolidáció után nagy lendületet vettek a munkálatok. Bekölce, Balaton és Szűcs községek saját erőből fejlesztettek, 1960-ra Mikó- falván és Váraszón is száműzték a petróleumlámpákat. Noha a villamos energia már a felszabadulás előtt „megvetette lábát” a mező- gazdaságban, a gépállomásokon, termelőszövetkezetekben csak 1948 után kezdték tömegesen alkalmazni. Döntő változás persze a 60-as években következett be hiszen a nagyüzemi gazdálkodás közepette nőtt a villa- mosenergia-igény is. Ekkor Simon Antal már az egri üzemigazgatóságon volt párttitkár. — Munka mellett végeztem el a villamosipari technikumot, s 1957-ben lettem igazgató. Kapcsolatom akkor sem szakadt meg régi kollégákkal. Ügy érzem, ennek is köszönhetem, hogy partnerre találtam bennük e kis könyv anyagának gyűjtésekor. A szorgos hétköznapok emlékét őrzik kitüntetései: a kiváló dolgozót megillető elismerések mellett társadalmi munkájáért is kapott emlékplaketteket, sőt tulajdonosa a Munka Érdemrend bronz és arany fokozatának. Ma is aktív: a megyei párt- bizottság panaszfelvételi irodáján dolgozik. Fazekas Eszter A középkorúak még jól emlékezhetnek arra, hogy valamikor a hatvanas években, szinte bárki megengedhette magának,. hogy vendéglőben vacsorázzon. Az idő tájt országszerte megteltek, és nagy forgalmat bonyolítottak le az éttermek, a bisztrók, a cukrászdák, a kocsmák: az árak akkor megfizethetők voltak. Az állami és a szövetkezeti vendéglátás a népélelmezés részét alkotta. Ennek megfelelően folytak akkoriban az állami beruházások ; állami támogatással, vagy csakis költségvetési — tehát nem vállalati — pénzből épültek sorra a tágas önkiszolgáló éttermek és a legkülönbözőbb műfajú vendéglátóhelyek. Kialakult egy meglehetősen nagy. jellegében ugyan szürke, uniformizált, de széles körű igényre alapozott vendéglátó hálózat. Gyér forgalom Mint tudjuk, változtak az idők, és változtak a fogyasztási lehetőségek. Az élelmiszerek ára különösen a hetvenes évek végén emelkedett, s ezzel egyidejűleg csökkent az életszínvonal növekedésének eddig gyors üteme; mind kevesebben jártak vendéglőbe. Még a negyedosztályú kocsmákat is sokan elkerülték, hiszen ugyanazt az italt a boltban olcsóbban adták, adják — el lehet azt fogyasztani otthon, vagy másutt is. Hát még az ételt! Ha a háziasz- szony mondjuk 100 forintnyi húsból, hagymából, zsírból, paprikából készít egy pörköltet, jóllakik egy népes család. Ám ugyanennyi pénzért legfeljebb két adag pörköltet szolgálnak fel egy jobb étteremben, hármat valami szerényebb helyen. így történt, hogy a vendéglátó vállalatok, szövetkezetek — tisztelet a kivételnek — nehéz gazdasági helyzetbe kerültek. Forgalmuk alaposan megcsappant, költségeik viszont Európában egyes források szerint Kínából, mások szerint Iránból vagy a Tibeti-fennsíkról származott a szélmalom a IX—XII. században. A Németalföldön egykor tízezer is műnem csökkentek, hanem nőttek. Különösen a nagy hodályokat, a barátságtalanul, uniformizáltam berendezett éttermeket tartják fenn nehezen, de viszonylag szerény hasznot tud-, naik csak elérni a sikerültebb bisztrókon, falatozókon, sörbárakon, tejbárakon is. A vállalatok és a szövetkezetek az utóbbi években a vendéglátóhelyek sorát alakították át, adtak egy- egy üzletnek jellegzetes profilt mind a berendezéssel, mind az étel-ital kínálattal. Jeleskedett ebben az igyekezetben a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat, amelynek talán leginkább sikerült a fogyasztókat vonzó, változatos üzleteket kialakítani, s ezáltal nagyobb forgalomra, jobb gazdasági eredményre szert tenni. Más vállalatok és szövetkezetek egy-egy üzlet többszöri átalakításával sem értek célt. Erre utalnak a statisztikák is, amelyek kimutatják, hogy a vendéglátás jövedelmezősége csak mintegy fele a kiskereskedelemnek. Vagy hogy 1982-ben az egy négyzetméter alapterületre jutó havi eladási forgalom a bolthálózatban 5060 forint volt, ugyanez a vendéglátásban pedig — beleszámítva a munkahelyi vendéglátást — mindössze 1196 forintot tett ki. Persze az összevetésnél figyelembe kell venni, hogy a vendéglátásnak magasabb mind az eszközigénye, mind az élőmunkaigénye, mint a kereskedelemnek — ez objektív adottság, — ám bárhonnan is vizsgáljuk, tény: a mai magyarországi vendéglátás kevés hasznot hoz a saját és a költségvetés konyhájára egyaránt. Makacs tulajdonosok Számottevően javított az eredményeken, hogy a korábban getanes vendéglátóhelyek nagy részét szerződéses vezetésbe adták; az anyagilag erősen érdekelt vezetők egyfelől mindent elkövetnek, hogy becsalogasködött, s ma is dolgozik ezernél több. Magyarországon a Hollandiában tanult diákok ismertették meg a szélmalmokat a XVI. század táján. A szerkezeteket magyar mesterek, fafaragó ácsok készítették el. sák a vendéget, másfelől a szerződés értelmében rendre fizetik a vállalatnak vagy a szövetkezetnek a licitálás során kialakult díjat. De teljes megoldást ez sem hozott: vannak olyan rossz adottságú vendéglátóhelyek, amelyeket senki sem akar szerződéses vagy bérleti formában vezetni, mert nem lehet belőlük hasznot kisajtolni. Ilyen reménytelen esetek főként a városok lakótelepein a hatvanas években épült hodályok. De akadnak a rosszul menő helyek között kisebbek is, amint azt bárki tapasztalhatja, aki bekukkant mondjuk a megye- székhely szállodájának éttermébe, vagy más sörözőbe, borozóba. Létezik tehát egy üzlet- hálózat — nagy értékű üzlethelyiségek hálózata, — amelyet nem képes a vendéglátás megfelelő eredménnyel hasznosítani. Ugyanakkor a községek és városok túlnyomó többségében kevés vagy kicsi az élelmiszerbolt, emiatt szerény az áruválaszték. Nincs a lakóhely közelében ilyen-olyan iparcikk szaküzlet, javítófiók, fodrász, postahivatal, mosoda és sok más, amire szükség lenne. Kézenfekvőnek látszik a megoldás: alakítsák át a kihasználatlan vendéglátóhelyeket olyan funkciójú üzletekké, fiókokká, amelyekre a lakosságnak igénye van. Kézenfekvő ez a fogyasztó és a közgazdász számára, de nem az a vendéglátó vállalat vagy szövetkezet szempontjából. Az utóbbiak általában ragaszkodnak „tulajdonukhoz”, a valamikor kapott-épített helyiségekhez. Még akkor is, ha — mint gazdálkodó, mint nyereséges gazdálkodásra hivatott szervezetek — púpként cipelik a hátukon az üres, vagy gyéren látogatott üzleteket. G. Zs. Az épület anyaga tégla, vagy vályog volt, a tető és a szerkezeti elemek fából készültek. A tetőt zsindely vagy nád fedte. A malom- építés tudományát nagyra becsülték. Volt olyan idő, amikor a malmoknak a felépítése — teljesen vas nélkül — a malomépítő mestervizsga feltétele volt. A magyar szélmalom igazi hazája a Délalföld volt. Egy 1906-os összeírás szerint a Duna—Tisza-közén 527, a Tisza—Maros szögében 113 malmot számláltak, míg a Dunántúlon ösz- szesen 21 működött. Napjainkra csak kevés maradt meg közülük Bács, Szolnok, Békés és Csongrád megye rónáin. Az ország egyetlen működőképes szélmalma Kiskunhalason található, ahol a múlt század végén működött mintegy 40 malomból ez az egy maradt meg. Állnak az öreg malmok, szerte az országban, melyik milyen állapotban. Funkciójukat tekintve eljárt felettük az idő, de mint műemlékek, megérdemlik a megmentést, mint idegen- forgalmi látványosságok, vonzzák a turistákat. A malomromok megmentése is egyike azon feladatoknak, amelyeket alföldi táj emlékeink védelmében mielőbb meg kell oldani. Képünkön egy sajátosan magyar, alföldi stílusú négyvitorlás szélmalmot láthatunk, szépen rendbe hozva. Volt egyszer sok szélmalom
