Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-21 / 248. szám
1984. október 21., vasárnap Kétszázhúsz évvel ezelőtt született Bihari János zeneszerző és hegedűművész. Már atyja is hegedűs volt; ő maga 1801 körül Pestre jött, s itt megalakította híressé vált bandáját, amely többnyire öt tagból (cimbalmos és vonósok) állott. Egyes források szerint Bécsben maga Beethoven is többször meghallgatta játékát; a bécsi kongresszus idején szintén az osztrák fővárosban játszott. Nyugtalan vándoréletet élt, melynek során bejárta Magyarországot. 1818 körül többször megfordult Veszprémben, ahol Ruzitska Ignác- ban őszinte pártfogóra és barátra talált. 1820-ban Pesten játszott, s működésének fénykora is az 1820-as évek elejére tehető. 1822-ben Liszt Ferenc is nagy elismeréssel nyilatkozott művészetéről. Két évvel később baleset érte, eltörte a bal karját, s ez véget vetett virtuóz pályájának. Bár még továbbra is hegedült, a prímásságot kénytelen volt másnak átengedni. A neki tulajdonított kompozíciók nem mind hitelesek. Am az tény, hogy a XIX. század elejének kiváló zeneszerzője és előadóművésze, a verbunkos stílus legnagyobb képviselője volt. A Nap kél: 6.12 órakor, nyugszik: 16.45 órakor. A Hold kél: 1.38 órakor, nyugszik: 15.47 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ORSOLYA nevű kedves olvasóinkat! Latin alakja az „Ursula”, kis medvét, medvebocsot, nőstény medvét jelent. c: [időjárás] Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Szórványosan várható eső. zápor, egy-két helyen zivatar is kialakulhat. Gyakran megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a délnyugati, majd északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Szerencse — Ha egy kicsit többet iszom, másnap olyan vagyok, mint akit összevertek. Te is így vagy vele? — Nem, én agglegény vagyok. — VÍZHIÁNY. Számos reklamáció alapján a Heves megyei Vízmű Vállalat közli az egri fogyasztókkal: technikai problémák okoztak fennakadásokat a megyeszékhely vízellátásában. Ezek elhárítása Jelenleg van folyamatban. Arra törekednek, hogy az elektromos és más, vezetékrendszeri problémákat mielőbb imegoldják. — TÁRSADALMI SZÜRET A MÁTRA ALJÁN. Az abasári Rákóczi Termelő- szövétkezet 500 hektáros szőlőterületein ijavában tart már a szüret. A hét végén a gyöngyösi és abasári szülői munkaközösség, közel kétszázas csoportja mellett a Magyar Távirati Iroda dolgozói is \segítettek a termés betakarításában. — GYERMEKMŰSOR. A hevesi művelődési központban október 23-.án 10 és 14 órakor a népszerű Levente Péter szórakoztatja majd az odalátogató fiatalokat. Közreműködik még Mérő Imre bűvész és Gryllus Vilmos zeneszerző. — BEAT—VILÁGKÉP— KULTŰRA. Az egri Ifjúsági Házban október 25-én. 6 órakor folytatódik a népszerű sorozat. Ezúttal A rockzene szürke évei címmel tart előadást Sebők János újságíró. — ERDEI MESTERSÉGEK. A hevesi városi könyvtárban hétfőn 17 órától dx. Petercsák Tivadar néprajzos-muzeológus Régi erdei mesterségek az Északi Középhegységben címmel tart előadást. — ÁTRIUMI ESTÉK. - Az egri Ifjúsági Házban pénteken délután 6 órakor a nemzettudatról. nemzeti érzésvilágunkról beszél Csepeli György szooidlógus. EGERBEN: szombat reggel « órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek : Kerecsenek Egerszalók, Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya, Bátor, Ostoros, Novai, Noszva]. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: H-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. reggeltől hétfő reggelig, a Rá- KÖJ AL-KÉSZEN LET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig. Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Telefon : 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvost rendelő.) egri Állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. RECSKI ÜGYELET: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15.. FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. HEVESI ÜGYELET: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. HATVANI ÜGYELET: Hatvan városi tanács. Telefon: 12-720. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHAZI ÜGYELET: I GYÖNGYÖSI ALLATKÓRHAZ: | minden munkanap 16.30 h-tól. másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. EGRI ALLATKÓRHAZ: munkanapokon 16.30 h-tó) másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30 h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Szolgáltatóház Csebokszáriban Bizonyára sokan találgatták már, hogy mi lesz annak az épületegyüttesnek a rendeltetése, amely az egri Rákóczi út és az Olasz utca sarkán áll. Nos — mint megtudtuk —, az ízlésesen tervezett, jól megépített, esztétikus házikókban különféle szolgáltatásokat nyújtanak majd. Itt kap helyet e9V~e0V lakberendezési, autóalkatrész és mezőgazdasági jellegű üzlet. A két utóbbi előreláthatólag már október végétől, november elejétől a vevők rendelkezésére áll. (Fotó: Köhidi Imre) A POLIMER ÉS A GELKA „HÁZASSÁGA” Együttműködés a fogyasztók érdekében Hírlapárusoknál a Humanitás Hosszas előkészületek után, tizenhat oldalas füzet alakban megjelent s az újságpavilonokban is kapható Lesz már a napokban a Humanitás. a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetsége kéthavonta megjelenő folyóirata; A gazdagon illusztrált új számban olvashatunk a mozgáskorlátozottak és a szexualitás problémaköréről, hosszú cikk ad tanácsokat rokkant gyermekek szüleinek, a főorvosnő kalauzolásával megismerhetjük a miskolci megyei kórház gyermekrehabilitációs osztálya szervezetét és munkáját, s bemutatják az érdeklődnek a PROMOBIL gmk-t, azt a gyártókollektívát, amj gyógyászati segédeszközök készítésével foglalkozik. Egész oldalas protézistréninget találhatunk a lapban bioelektromos műkézzel élőknek, s egy szívhez szóló riportot kerekesszékkel közlekedő fiatal párról, akik egy szociális otthonban laknak, különszo- bában. A Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 983 Trabant Hyc. Combi Bp. 102 Trabant Limousin Bp. 27 180 Trabant Lim. Deb. 16 636 Trabant Combi Bp. 8 573 Wartburg Lim. Bp. 13 528 Wartburg de Lux Bp. 19 094 Wartb. de L. tolót. Bp. 4 001 Wartburg Tourist Bp. 7 135 Skoda 105 S Bp. 8 658 Skoda 105 S Deb. 6 737 Skoda 120 L Bp. 15 957 Skoda 120 L Deb. 9 960 Skoda 120 GLS Bp. 994 Lada 1200 Bp. 31 669 Lada 1200 Deb. 19 899 Lada 1300 S Bp. 12 382 Lada 1300 S Deb. 9 312 Lada 1500 Bp. 12 226 Lada 1500 Deb. 8 445 Lada Combi Bp. 5 748 Lada Combi Deb. 3 166 Moszkvics Bp. 13 439 Polski Fiat 126 P Bp. 20 170 Polski Fiat 1500 Bp. 4 699 Dácia Bp. 22 256 Dácia Deb. 13 195 Zasztava Bp. 6 413 Napjainkban a különböző előadások, műsorok, zeneszámok megörökítésének egyik gyakorlatban is bevált módja a magnószalagra rögzítés. Megvásárlásuk viszont olykor nehézségekbe ütközik. E tény felismerésében és a lehetőségek valóra váltásában tettek közérdeket szolgáló lépést a Polimer Műanyagfeldolgozó Szövetkezet és a Gelka egri Szolgáltató és Alkatrész Boltjának szakemberei. A két cég közötti megállapodás — ama ötlettől vezéreltetve, hogy a Polimernek helyben, Egercsehiben is létezik üzeme — teljes egészében e cikkek iránt érdeklődők igényeit igyekszik kielégíteni. A bizományi szerzö(Tudósítónktól) A mátraalji város Kálvá- ria-domtai oktatási intézményébe, a Kócsag utcai VII-es számú Általános Iskolaiba látogató szülőket, érdeklődőket id. Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész faszobraiból rendezett színvonalas kiállítás fogadja. A bejárattal szembeni zsibogó- ban a bányászélet pillanatait bemutató, életnagyságú alkotásokkal lehet találkozni. Az első emeleti galériában a „fának szinte- lelket adó művész’”, munkái tárulnak a látogató elé. A kiállított művek között látható a négy- ökrös szántást bemutató szoborcsoport, a palóc férfi és nő, a kazári menyecske mesterien kifaragott portréja, s a bányászok kemény, munNernrég látott napvilágot — a KSH Heves megyei Igazgatóságának gondozásában — "a szűkebb hazánk adatait félsorakoztató 1983-as Statisztikai évkönyv. A kiadvány átfogja a megye társadalmi-gazdasági szerkezetét, a népesség alakulását. a beruházások helyzetét a munkaügyi kérdéseket. Részletesen foglalkozik az ipar. a mezőgazdaság, a közlekedés, hírközlés, a kereskedelem, az idegenforgalom tényszámaival, a lakossági fogyasztás és szolgáltatás lényeges elemeivel. a lakáshelyzettel, valamint a közműellátással. Számba veszi az egészségügy, az oktatás. a közművelődés. valadés alapján az egri Széchenyi utca 26. sz. alatti üzletben a vásárlók mintegy félmillós árukészletből válogathatnak: 23 féle 60, és 90 perces magnókazetta értékesítését vállalta a bolt, emellett a betérő vevők orsós magnószalagokat, elektromos szigetelőszalagokat, kétoldalú öntapadós ragasztószalagokat is, valamint szalag nélküli kazettákat is megtalálhatnak a pultokon. Az árusítás mellett úgynevezett vevőszolgálati tevékenységet is ellátnak a dolgozók: így a reklamációk intézését, a szaktanácsadást, a tájékoztatást. Külön érdekességét adja a szerződésnek az a tény, hogy a kiskereskedelmi üzkaját érzékeltető több alkotás. A régmúlt fáradságos tevékenységét idézik; a ken- dertörő menyecskék, megdöbbentően kifejező A partizán halála című mű. A gyerekek nemi kis örömére az iskola teraszán különböző fából faragott játékos állatfigurákat is kiállítottak. A kiállítás megtekintése után, melynek megvalósításában a Mátraalji Szénbányák Vállalat sok segítséget nyújtott, Eged György igazgatóval az intézményben folyó közművelődési munkáról beszélgettünk. — Iskolagalériánk az elmúlt tanévben indult — mondja az igazgató —, a Gyöngyösi Galériához tartozunk szakmailag és felügye- letileg. Rendszeresen szervezünk közművelődési programint a településhálózat adatait. és többek között a tanácsok költségvetését is. A megye helyzete az országban című fejezetben ösz- szehasontitó adatokat találunk. amelyek 1975—1983 között vizsgálódnak. Heves megye népessége 1975-ben az ország lakosságának 3,3 százalékát adta, a tavalyi esztendőre ez a szám egyti- zed százalékkal csökkent. Nyolc évvel ezelőtt az össz- beruházások 3,2 százaléka teljesült Hevesben, míg tavalyra e szám 2.6 százalékra zuhant. Valamelyest csökkent csak a foglalkoztatottak aránya ebben az időszakban a szocialista iparban és a mezőgazdaságban. let közvetlenül a gyártótól — a Polimertől — kapja a termékeket, s az utánpótlás mindig folyamatos. Az is igaz, hogy a főváros és Veszprém után a harmadik ilyen jellegű kezdeményezés a két cég kapcsolata az országban. Az említett márkaféleségeken túl az egri alkatrészüzletben egyébként tőkés exportra gyártott, valamint a nyugati piacon az NSZK-beli Magna cég által forgalmazott kazetták is kaphatók. Az elkövetkező hónapok elképzelése: személyi számítógépekhez szükséges adattároló'valamint videokazettákat is kínálnak megvételre — még karácsony előtt — az érdeklődőknek. mókát, megpróbálunk többet nyújtani az épület adottságainak kihasználásával. A galéria az első, az úttörő kamaraszínpad a második emeleten található. A 'nem kis létszámú napközi otthonos kisiskolás szabad idős tevékenységét a napköziben klub formában oldjuk meg. Saját kezdeményezésünkre októbertől beindult az iskolamozi. A Heves megyei Moziüzemi Vállalat gyermek-, ifjúsági és kalandfilmeket vetít hetente két alkalommal. Tervezünk kamaraelőadást a felnőtt lakosság részére, legközelebb pedig batik-kiálli- tást, tanulóink körében hirdetett pályázatok alkotásaiból tárlatot. Elképzeléseink között szerepel még Szanthoffer Imre festőművész kiállítása, galériánkban bemutatjuk Adamik Miklós természetfotóit. Id. Szabó István alkotásait egyébként október 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Korcsog Béla nőtt viszont a kereskedelemben. Szinte változatlannak mondható ezen időszakban a lakásállomány. Szembetűnően csökkent az állami erőforrásból megépült otthonok száma, de növekedett a három és ennél több szobásak aránya. Egyértelműen javult a közműhálózat. Kisj mértékű fejlődés tapasztalható az egészségügyben, az oktatásban és a közművelődésben. Az új Statisztikai évkönyv 260 oldalon nyújt részletes feLvilágosítást. s külön fejezetben. további 20 lapon tálalja az országos és megye) összehasonlító adatokat. Felnőttek és gyerekek a közművelődésért Iskolagaléria Gyöngyösön Megjelent az új Statisztikai évkönyv Csokorban megyénk adatai NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőinél. Index: 20062 Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705.