Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-20 / 247. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. október 20., szombat

A betűvetés napszámosa

Egy pedagóguskitüntetés krónikája

Szabó Lászlóné, a Gyöngyösi V. számú Általános Iskola tanítónője több mint három évtizedes, sikerekben bővelkedő nevelő-oktató munkájának méltatásaképpen megkapta a Kiváló Pedagógus kitüntetést.

Harminchárom esztendeje szerzett oklevelet a budapesti Ady Endre utcai tanítóképzőben. Fellépése, megjelenése mégás fiatalos. s tekintetében is ifjonti fények viliódznak, amikor szeretett hivatásáról, pályájának fordulóiról beszél.

Az önkéntelen bókra így reagál:

— A kicsik körében lassabban telik az idő. Társaságukban messzire sodródnak a gondleLhők, szívmelengető ragaszkodásuk mindig feledteti az élet kisebb- nagyobb bosszúságait.

Azt mondja: nem vérbeli riportalany, soha nem gyűjtötte csokorba a hatásos sztorikat, az önreklámozás gondolata mindig idegen volt tőle.

Nem vonom kétségbe, elhiszem. ám. amiről beszél mégis megkapó és érdekes, valamennyi megjegyzése ízes adalék az értelmes lét tanulságos krónikájához.

o

Hajdani döntését nem befolyásolták családi hagyományok. önmaga döbbent rá, hogy számára csak egyféle elfoglaltság létezhet: az elsős apróságok felkarolása, a betűvetés fortélyainak elsajátíttatása.

— Vecsésen kezdtem, Mátyásföldön, majd a VIII. kerületi görög iskolában foly(Fotó: Szabó Sándor)

tattam. Innen a Práter utcába kerültem, mindig oda, ahová szólítottak, ahol szükség volt rám. Máig is élénken emlékszem a magyar földön ideiglenes otthonra lelt menekültek fiái- ra-lányaira. Mennyire igényelték a törődést, s milyen hálásak voltak annak minden jeléért! Később visszautaztak hazájukba, Egyikük a határról írt levelet — máig is őrzöm —. s ebben egyszerű, de kifejező szavakkal köszönte meg a gondoskodást.

o

Mérnöki diplomás férjét 1953-ban a fővárosból Gyöngyösre helyezték, követte párját, legfeljebb azt sajnálta, hogy fél évtizedre búcsút mond a katedrának. Nem könnyen határozott így. déhát akkoriban nem volt gyes, s két gyermeke nem nélkülözhette az édesanyját.

— Alig vártam azt a pillanatot. amikor ismét osztályterembe léphetek. Az I-es számú oktatási intézményben kezdtem, s a mostaniban folytattam. Huszonhárom éve jöttem ide. Igen hamar megkedveltem a kollégákat. a légkört. ezért egyszer sem vágytam máshová. Az is erősítette a kötődést. hogy ,.honfoglaláskor” mi díszítettük, bútoroztuk. csinosítottuk a termeket.

Hitvallásáról, ars poétikájáról firtatom, elgondolkodva válaszol, mellőzve mindenféle pátoszt.

— Sokféle kísérletben vettem részt, mert nem ria- doztam az újtól. Valameny- nyi kezdeményezésben a jót a célravezetőt kutattam. Természetesen nem hallgattam a negatívumokról sem, hiszen számomra a legfontosabb mindig tanítványaim érdeke volt. Ha az ígéretes elképzelések egyértelműen javukra kamatoztak, akkor rögvest .rájuk voksoltam. Ellenkező esetben azonban precízen felsorakoztattam indokolt kifogásaimat. Szerencsés helyzetben voltam és vagyok: elsősökkel és másodikosokkal bíbelődöm, azaz folyvást felmérhetem, hogy mire mentem. Ilyen közvetlen sikerélményben a felsős tagozatos kartársaknak aligha van része. Csoda-e. ha ezután is „nyomozok” az eddigieknél hatásosabb módszerek után?

o

Neveltjeitől kéteszten- dőnként válik meg, ez a

búcsú azonban csak formális.

— Továbbra is érdekel az, hogy miként látják el teendőiket. hogyan boldogulnak. Akkor is. ha elhagyják a nyolcadik osztályt. Jó érzés arról szólni, hogy ők sem feledékenyek, mert közülük többen felnőttként is visszajárnak, s megkeresnek vagy itt, vagy a lakásomon. Beszámolnak eredményeikről. de nem kendőzik gondjaikat sem. Ilyen hosszú tárvra edződött kapcsolat fűz a szülőkhöz is, akik mindenütt megismernek s készséggel tájékoztatnak fiaiknlányaik életének alakulásáról.

e

Az előbbi gondolatkör újabb impressziókat sugall, az ismétlődő nagy pillanatokat emlegeti.

— Az óvodába visszasó- várgó kicsik bizonytalankodó, tétova tekintete babo- náz meg. Milyen elégedetté színeződnek ezek kisdobosavatáskor! Ekkor tudatosul bennem, hogy honnan, hová jutottunk el. Aligha létezik ennél szívhez szólóbb elismerés!

A betűvetés napszámosának minősíti magát. Ez is tiszteletre méltó poszt, ám mindennapi őrhelyén ennél sokkalta többet tesz.

Teremtő indulattól vezérelve formálja, mintázza a legdrágább, a legértékesebb kincset: s gyermeki lelket.

Jóvá. igazzá, tudást szom- júhozóvá. A valóban kiváló pedagógusok soha nem lankadó buzgalmával.

Pécsi István

KONCZEK JÓZSEF:

Éjszakai telefonok

Fábiánt egy időben szinte minden éjszaka, két-há- rom óra között, felzavarta álmából a telefon, amely ott állt szobája előtt a közös folyosón. Mire főbérlője, az öreg Ida néni előcsoszogott volna, ő — már csak abból a reményből kiindulva is, hogy így előbb véget lehet vetni a nemkívántos időpontban valaki számára fontos beszélgetésnek — maga ugrott levágott kérgű, papuccsá átalakított egykori félcipőjébe. Téves hívások voltak. Ida néni aztán szóvá is tette, egy alkalommal megvárta, míg összecihelő- dik, s miután megfelelően igazolta, hogy nem őt hívják, immár közösen tűnődtek, mi lehet az oka a furcsa hívásoknak. Ugyanis a kérdésre, hogy milyen számot hívtak, a — rendszerint női hang, vagy hangok? úgy tűnt, nem mindig ugyanaz beszél — telefonáló bemondta Ida néni telefonszámát. Mindig Danit keresték.

Miután Fábián felvette a kagylót, a női hang tegezve felszólította, hogy adja neki Danit. Fábiánnak úgy tűnt, hogy nem mindig színjózan hangok ezek. A szokásos játék után, hogy milyen számot hívott, rendszerint megsértődött és hitetlenkedett a hang, néha hosszasan évő- dött Fábiánnal. — „Tudom, Dani, hogy te vagy az, csak már megint hülyéskedsz!” — S mikor Fábián végső tanácstalanságában letette a kagylót, immár rájött, hogy jobb is ott maradnia, mert agresszív hajthatatlansággal újra megszólalt a készülék, néha már tíz másodpercen belül is. Ida nénivel úgy döntöttek, hogy éjfélkor kihúzzák a telefonzsinórt. Ida néni pedig elhatározta, hogy elmegy a központba, és megmondja, hogy két készülék- tulajdonosnak ugyanazt a számot adták.

Szóval, summa-sűmmárum, nem jutottak előbbre. A telefonok pedig kétnaponta csengve zavarták Fábiánt is, az öreg Ida nénit is, hétvégeken péntektől vasárnapig, hétfőre virradóra is.

Fábián megunta. A telefonáló nőnek azt mondta.

hogy nem tudja adni Danit, mert már lement az utcára, Szegedre indul, most kapcsolta be a gépkocsi motorját, de szívesen átadja neki az üzenetet. „Te vagy, Forró?” — kérdezte a spicces női hang. „Én hát” — hazudta Fábián. Erre a nő azt mondta, hogy csak személyesen Daninak mondhatja meg, amit akar. „Egyébként Forrókám, még veled is lesz beszédem”. „Miért, nem csináltam én semmi rosszat..— folytatta Fábián a játékot. „Méghogy nem-e? Hogy te nem? Hát nem szakad rád a mennyezet?” — méltatlankodott a nő. Erre Fábián blöffel próbálkozott: „Erzsi, ugye, te vagy az?” „Erzsi???” — nevetett a nő a másik végén: „Hát már engem is összekeversz azzal a kis hülyével, Andi vagyok, nem ismersz meg?” „Ne haragudj, Andikám... — mondta Fábián — valahogy a telefonban olyan furcsa lett 'a hangod.” „Azt mondod, Andikám, látod, ez kedves volt tőled. Ha akarod, találkozhatunk holnap a Kiskedves- ben, és megmondom neked, mi nem tetszik a képeden.” „Jó — felelte ütötten Fábián. — Mikor legyék ott?” „Te hülye, egész délelőtt jöhetsz, úgy teszel, mintha nem tudnád. Holnap is, meg egész héten délelőttös vagyok. No, szia!”

Aha! Fábián visszaballagott az ágyhoz. A biztonság kedvéért még csavart kettőt a vekkeren, aztán bebújt a pokróca alá. Szóval ott dolgozik. Ez így nem is rossz. Másnap kilenc előtt, amikor három buszmegállónyi utazás után a Kiskedveshez indult, már kész terve volt. Kilenc tíz volt az óráján. Kért egy kis konyakot meg

egy kávét, és szép nyugodtan szemügyre vette a lányokat. A felszolgálókkal hamar döntésre jutott, egyikük túl a negyvenen, az iskolába menő kisfiával dis- kurált a pultnál, a másik hangosan nevetve hozta ki a szomszéd asztalhoz a rendelést, hangja egészen más volt, mint az éjszakai telefonálóé. Az ő asztalához lépett fiatal nő gyanús volt először, de éppen tőle hallotta, hogy „Andrea, két vájtlédit, kísérő nem kell”, s így megtudta, hogy a presszógépet kezelő lány Andrea, aki italt is mér.”

Kényelmesen rágyújtott, Andreán feszült a hófehér blúz, erős mellét nekinyomta a Pavoni karjának, amikor a kávékat vette le, ápolt haján fehér kendő virult. Gyakran rágyújtott Andrea is. „Andiikám...” — mondta magában Fábián. A szeme barna, ezt még látta, de Andrea nem jött elő a pult mögül, így az alakjára csak következtetni tudott.

„Kezét csókolom, Andrea, ugye?” — lépett hozzá. „Mit kíván?” — kérdezte Andrea, miközben behunyt félszemmel kifújta a füstöt. „Én ... én a Forró barátja vagyok... tudja, együtt dolgozunk, és megkért, hogy mivel én erre járok, mondjam meg, sajnos nem fog éljönni...”.

Andrea úgy nézett rá, mint aki tud mindent. „Szóval maga együtt dolgozik a Forróval. Értem. Maga is...? — és egy kézmodu- latot tett. „Hát, én még csak...” — jött rá a hazugság ízére Fábián. „Jó lesz, ha vigyáz magára” — mondta Andrea. Eánevetett. „Különben mondja meg a Forrónak, hogy nem is érdekel. Helyes?” „Jó, megmondom” — biccentett gyorsan Fábián. „Dani úgyis azt mondta, hogy én is indíthatok egy csoportot” — szólt még utána Andrea.

„Matt” — mondta magának az utcán. Bement busz- szal. Leült a rajztáblához, huzigálta a vonalakat. Éjszaka nem hívta senki. Másnap sem. Szerda délelőtt telefonált a Kiskedvesbe, Andreát kérte: „Hogy gondólod ezt a csoportot? — kérdezte. „Te vagy, Dani, ugye megmondtam, hogy te fogsz keresni” — kapott a szón Andrea. „Elveim feladásával” — felelte Fábián. „Már van huszonnégy gyerekem — kezdte Andrea az elképzelései magyarázását —, ha fél háromtól négyig adsz időt, az heti négy óra, kedden meg pénteken, váltáskor meg hozzácsapnánk a te csoportodhoz a kicsiket, helyes ? „Hmmm...” —

mondta sejtelmesen Fábián. „Segíts, Dani, most itt van ez az edzői jogosítvány, azért szereztem meg, mert imádom a kölyköket. Ha jól megy, itthagyom ezt a barlangot.” „Majd meglátjuk.” Fábián letette.

Két nap múlva megint felhívta, mint Dániel. Nevetve kérdezte: „Mondd, Andrea, neked is tetszik ez a Fábián?” „Micsoda Fábián?” „Forró mondja, hogy elküldte maga helyett hozzád hétfőn.” „Ja, az a bőrzakós? Itt volt. Hogy-hogy tetszik-e?” „Az a fickó beléd esett. Szerelmes beléd.” „Na, ne szédíts, Dániel.” „Ha mondom.” Letette.

Szombaton háromnegyed tizenkettőkor megint odalépett Andreához. Andrea feszes szájjal tett-vett. Fábián végül ölbizonytalanodott. Megpróbált kérni egy kávét. Andrea azt mondta, hogy csak asztalnál szolgálnak ki. Megpróbálta felajánlani, hogy megvárja a váltást.

„Nézze, Fábián úr, Forrónak megmondhatja, hogy Dániel nekem ígérte a csoportot. ..”

A következő hetekben se éjszaka, se nappal nem szólt a telefon.

Olvasásra,

művelődésre neveltek

Mérlegen a népfront által szervezett táborok

A Mici mackó, a Kisher- ceg, A csodálatos Mary... azoknak, akik valaha megismerkedtek velük, életre szóló élményt jelenthettek. De vajon eljutnak-e minden gyermekhez ezek a klasszikusok? S ha nem, miként lehetne az ifjúságot rávenni napjainkban arra, hogy megszeressék a betűket, az irodalmat, s belső igényükké váljék műveltségük fejlesztése?

Nos, a Hazafias Népfront megyei bizottsága idén öt olvasótábort és három köz- művelődésit szervezett.

A tartalmi munka alapvető célja mindenütt az volt, hogy a kisdiákok együtt gondolkodjanak társaikkal, s ezáltal formálódhassék személyiségük. Minél több alkalmuk legyen az olyan ismeretszerzésre, amely alakítja látásmódjukat. A megvalósítás mikéntje azonban természetesen táboronként változó volt.

A népművészet iránt érdeklődők augusztus végén Bükkszéken találkoztak. Programjukban egy kisebb tájegység, Bükkszék, Szaj- la, Terpes népi hímző- és szövőkultúrájának megismerése volt, illetve terveik közt szerepelt a helyszíni gyűjtés. Az itt részt vevő szakkörvezetők tiszta forrásból gyarapíthatták tudásukat. Megtanulhatták, hogyan lelet e körzet textilkultúráját, szín- és formavilágát, motívumkincsét megőrizni úgy, hogy a mai igényekhez alkalmazható legyen.

Az irodalombarát-kör már második táborát rendezte Gyöngyösön. A fiatalok társadalmi ismereteket is kaptak, eljutottak annak megértéséig, mit jelentenek az irodalmi értékek, s hogyan lehet ezeket a gyakorlatban is feldolgozni, hasznosítani.

Hatvanban mintegy negyvenöt cigányfiatal gyűlt ösz- sze azért a nyár derekán, hogy gazdagítsa műveltségét. Nehéz lenne

fölsorolni, mi mindent tanulhattak e pár nap során, hisz kirándultak Vácrátótra, pályaismertetőket, irodalmi ismeretterjesztőket hallgathattak, játékos vetélkedőkön vettek részt, és sok-sok beszélgetésen, amelyek mind arra irányultak, hogy feltárják a kisfiúk-kislányok vágyait, gondolatait. Izgalmas volt a vezetők számára többek közt az is, hogy mennyire elutasítják a számukra idegen szellemi foglalkozásokat, például az orvosi, tanári pályát... Az eredményekből végül is úgy tűnik, talán érdeklődőbbé válnak a későbbiekben.

A tarnamérai kisdobos-olvasótáborban a központi gondolat az volt, hogy fejlődjék a beszédkultúra. Ehhez kapcsolódtak az igen magas színvonalú foglalkozások. Montágh Imre, Vargha Balázs, a Beyer-trió — talán elég néhány közismert előadó nevét fölsorolni ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék, teli tarisznyával térhettek haza az apróságok.

Akárcsak azok, akik a hatvani középiskolai olvasótáborból indulhattak haza. Többségük a Bajza gimnázium tanulója volt, néhá- nyan a helyi szakmunkás- képzőből érkeztek. Témájuk alapgondolata I. István kora, a honfoglalás és az államalapítás volt. Mindazt, amit az egy hét során tanultak, a későbbiekben elmélyíthetik, hisz a városi könyvtár már most különböző összejöveteleket tervez számukra.

A felsoroltakon kívül szintén sikeresnek mondható az ugyancsak Hatvanban megszervezett vasutas olvasótábor, illetve a felsőtár}lányi megyei olvasótábor. A gyerekeknek alkalmuk lehetett gyakorolni a kapcsolat- teremtés módjait azonkívül, hogy természetesen gazdagíthatták irodalmi élményeiket is.

VÍZIMALOM TÜRISTVANDON. Hazánk északkeleti csücskénél, a Túr folyócska ölelésében fekvő Túristvándiban található Közép-Európa legnagyobb üzemképes, cölöpházas vízimalma, ősét már 1315-ben, a Kende-féle levéltári bejegyzés említi. Jelenlegi formájában 1752-ben építették át, majd nemrégiben az Országos Műemléki Felügyelőség állította helyre.

Bakk Sándor, az épület gond noka

(MTI-fotó — Kabáczy Szilárd felvétele — KS)