Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-18 / 245. szám
1984. október 18., csütörtök Száztíz évvel ezelőtt született Földessy Gyula Kossuth-díjas irodalomtörténész, akadémikus, a neves Ady-kutató. A budapesti egyetemen szerzett tanári, majd ugyanott bölcsészdoktori oklevelet. A fővárosban főreáliskolai tanár volt; 1946-ban vonult nyugalomba. Az elsők között ismerte fel Ady Endre költészetének nagy nemzeti értékét és következetesen harcolt annak elismeréséért. A költő közvetlen baráti köréhez tartozott. Számos Ady-kötetet rendezett sajtó alá, s többször ő maga írt bevezető, illetve kísérő tanulmányt. Dóczy Jenövei közösen szerkesztette az Ady Múzeum című kiadvány köteteit; felvetette a Petőfi-, illetve Ady- szótár készítésének gondolatát. Jelentős forditói munkásságot is kifejtett, többek között magyarra fordította Goethe Faustját. Fontosabb munkái: az 1902-ben publikált Petőfi elbeszélő költészete, Arany János az ember és a költő (1911), Ady Endre című, 1919-ben publikált tanulmánya, majd a két évvel később megjelentetett Ady- tanulmányok, az 1927-ben Berlinben kiadott Ojabb Ady-ta- nulmányok. Ady minden titkai címmel 1949-ben, illetve 1962-ben jelentetett meg fontos Ady-kommen tárokat. A Nap kél 6.07 órakor nyugszik 16.51 órakor A Hold kél 22.55 órakor nyugszik 14.19 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LUKACS nevű kedves olvasóinkat! Eredeti alakja a Lucian, Luka- nas, Lukas volt. A latinban a név jelenthet „világos"-t, vagy Lukániából való embert is. ___ I dőjárás Várható időjárás ma estig: folytatódik a jobbára derült, száraz idő. Napközben sokfelé élénk lesz a déli szél. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14. 19 fok között. Telitalálat — Ma jó napunk lesz, a főnök nem jön be. — Beteg? — Nem ő! A sofőrje! — KÖZLEMÉNY. Az egri Volán értesíti az utazóközönséget, hogy október 20-tól a Felsőtárkány, valamint az Andornaktálya és Makiárig közlekedő autóbuszok a Beloiannisz helyett a dr. Nagy János utcából indulnak. — TANÁCSKOZÁS. Szarvasmarha-tenyésztési konferencia kezdődik ma a györagyöis- patai Mátrai Egyesült Mgtsz szűcsi tanácstermében. A marhatartás gazdaságosságát befolyásoló kérdésekről Dr. Becze József címzetes egyetemi tanár tart előadást. — VÁRJÁTÉKOK.. A Magyar Úttörők Szövetsége Eger városi Elnöksége holnap 14 órai kezdettel rendezi meg a város pajtásai részére a hagyományos várjátékot, az úttörők „vitézi próbáját”. A vár ostromára emlékezve este hat órakor a Romkertben ünnepséget tartanak. — TANFOLYAM. „C” kategóriás klubvezetőképző tanfolyamot indít november elején az egri Ifjúsági Ház. A jelentkezési határidő október 25., részvételi díj 500 forint. Részletesebb felvilágosítást az Ifjúsági Ház 111-es irodájában kaphatnak az érdeklődők. — SZÍNHÁZ. Holnap este hét órai kezdettel a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban mutatják be Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című játékát a Hö- köm Színpad előadásában.. A rendező Karinthy Márton, a két szereplő Tarján Györgyi és Oszter Sándor. — KIÁLLÍTÁS. Október 19- én, pénteken nyitják meg a gyöngyösi Helyőrségi Művelődési Otthon színháztermében Czimbalmos Endre pedagógus-festőművész kiállítását. A tárlat október 26-ig tart nyitva, kedd kivételével naponta. 10-től 18 óráig. — TÉESZEKTÖL KÜLFÖLDRE. A pélyi, karácsondi és átányi termelőszövetkezet a közelmúltban 140 tonna madáreledelt küldött Olaszországba. Az átányiak ezenkívül 6 ezer darab cirokseprűt is exportáltak Ausztriába. Gyöngyöspatáról pedig 2 ezer 300 hektoliter vörös bor indult útnak Csehszlovákiába. — ARANYDIPLOMÁSOK. A szegedi József Attila Tudományegyetem hagyományaihoz híven aranydiplomát adományozott az 50 évvel ezelőtt végzetteknek, köztük két egri ügyvédnek dr. Körösi Gyulának és testvérének dr. Körösi Zoltánnak. — KÉZIMUNKÁK. Az egri Gárdonyi Géza nyugdíjas pedagógus klub kézimunka szakkörének munkáiból nyílt kiállítás a Hámán Kató Megyei Üttörőházban. Ugyanitt tekinthető meg Eger város Pedagógus Természetbarát szakosztályának turisztikai „bemutatója” is. Mindkét tárlat október 25-ig tart nyitva. — SZÁMÍTÓGÉP-barátok. A TIT Heves megyei szervezete október 26-tól számítógépes alaptanfolyamot indít. Akik közelebbről szeretnének megismerkedni ezekkel a „masinákkal”, azok személyesen jelentkezhetnek a TIT-nél, illetve a 13-395-ös telefonszámon. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÜJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. aflrnl Jl IpÍBP Q Vadgazdálkodási tájértekezlet Két megye. Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szakembereinek részvételével szerdán délelőtt Egerben. a Technika Házában vadgazdálkodási és vadegészségügyi tájértekezletet tartottak. Az Agrártudományi Egyesület Állatorvosok Társaságának a MA VOSZ Heves és Borsod megyei Intéző Bizottságának, valamint a két megye tanácsa mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának közös rendezvényét Bágyi Imre, Heves megye Tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg. Ezután dr. Pusztai Béla, a MAVOSZ Borsod megyei Intéző Bizottságának elnöke adott tájékoztatást a vad- gazdálkodás helyzetéről, majd dr. Kőházi István, a. Heves megyei Állategészségügyi és ÉleLmiszerellen- őrző Állomásának igazgatója a vadegészségügyi helyzetről számolt be. Ezt követően Szabó János vadászati felügyelő és dr. Bar- tucz Ferenc, a Bükki Nemzeti Park igazgatója tartott referátumot. A tanácskozás vitával zárult. Tárlat a vármúzeumban Magyarországi kolostormunkák (Fotó: Szántó György) Devóció és dekoráció címmel szerdán megnyitották az egri vármúzeumban azt a kiállítást, amely a XVIII. és XIX. századi magyarországi kolostorokban végzett művészeti tevékenységet, illetve annak tárgyi emlékeit mutatja be. Az amuletteket, a sodort fémszállal ékesített úgynevezett pátion díszítésű kegyképeket, valamint a katakomba-szenteket ábrázoló fotókat márciusiig tekinthetik meg az érdeklődők. A tegnapi eseményen Mojzer Miklós művészet- történész mondott beszédet, majd az Egri Kamarakórus adott műsort Tar Lőrinc karnagy vezetésével. NSZK-beli szakszervezeti küldöttség Egerben (Tudósítónktól) Egyhetes magyarországi tartózkodása során tegnap Egerbe is ellátogatott a Német Szövetségi Köztársaság Fa- és Műanyagipari Szakszervezete düsseldorfi oktatási intézetének 25 tagú dé- legációja. Dr. Girndt Rainer vezetésével előbb a BUBIV gyáregységét keresték fel, majd az SZMT vezető munkatársaival találkoztak. A vendégek társaságában volt Sólyom Ferenc, a SZOT titkára is. A küldöttséget a bútorgyárban Vermes Ferenc igazgató tájékoztatta a gyár munkájáról, a kollektíva eredményeiről; a szak- szervezet érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenységéről Bárdos József szb-titkár számolt be. Kérdésekre válaszolva a vendéglátók egyebek mellett elmondták: az Egerben dolgozóknak nagy részük van abban, hogy a nagy- vállalat termékei versenyképesek. A vendégeket délután fogadta Dorkó József az SZMT vezető titkára. Mika István Napirenden: a jogszolgáltatás Az SZMT Heves megyei Munkajogi Bizottsága szerdán délelőtt ülést tartott az egri szakszervezeti székházban. Ez alkalommal beszámoltak a testület és a szőkébb hazánkban működő munkaügyi döntőbizottságok elmúlt évi tevékenységéről, valamint az ellenőrzés alá vont vállalatoknál, intézményeknél szerzett tapasztalatokról, majd egyéb szervezeti ügyekkel foglalkoztak. Délután az SZMT jogsegélyszolgálati bizottsága tanácskozott. A tavalyi eredményeket értékelve — több más mellett — arról adtak tájékoztatást, hogy megyénk 75 jogsegélyszolgálatánál szerény mértékben — ösz- szesen 79 üggyel — nőtt a forgalom. Csökkent a munkajogi témák száma, kevesebb volt az államigazgatási, szabálysértési, büntetőeset, ugyanakkor több polgári, családjogi és társadalombiztosítási kérdésben kérték a segítséget. Ügy ítélik, hogy még mindig meglehetősen gyakori a félreértés. Az állampolgárok — a szakszervezeti tagok — nincsenek tisztában azzal, hogy például a polgári ügyekben az irányelvek szerint csak a tanácsadás kötelező, a képviselet ellátását nem vállalhatják a jogsegélyszolgálatok, mivel ez ügyvédi feladat. A megyeszékhelyen is felmérik az ingatlanokat Mint ismeretes. az új földértékelési rendszer bevezetésére 1986-ban kerül sor. Ennek előkészítésén országosan, így Heves megyében is tevékenykednek az 1980- ban közzétett törvényerejű rendelet alapján. Az úgynevezett mintateres földértékelés kiterjed a külterületekre, valamint a zárt kertekre is. Ezt a munkát a földhivatal munkatársai Egerben, valamint a környéken lévő kilenc településen is elvégzik 1984-ben és 1985-ben. A megyeszékhelyen kívül Fel- debrőn, Vécsen. Kerecsen- den. Makiáron, Nagytályán, Verpeléten, Andornaktályán, Novajon, valamint Ostoroson is. Mint Mester Lászlótól, a Heves megyei Földhivatal helyettes vezetőjétől megtudtuk, az egységes országos rendszer alapján Egerről ás új térképet készítettek. Ehhez kapcsolódik a földminősítés és földértékelés is. A megyeszékhelyen, valamint az említett településeken a helyi mezőgazdasági nagyüzemek, továbbá a városi tanács termelésellátásfelügyeleti osztályának szakembereivel, a földhivatal képviselői közösen megkezdték az ingatlanok számbavételét. Ennek során a földrészleteket a művelési ágakat, valamint a 12' négyzetméter alapterületet meghaladó állandó építményeket feljegyzik. Ez Egerben a város külterületein 7 310 hektáron 2572 ingatlant és 596 hektáron 3400 zártkertet érint. A földhivatalnál azt is megtudtuk, hogy a megye- székhelyen, illetve az említett falvakban összesen 217 helyen vett mintákból állítják össze a termőhelyi értékszámokat. Ezt is hamarosan megkezdik és az időjárástól függően év végéig szeretnék befejezni. Ezért a földhivatal ezúton is kéri az ingatlan és a záirtkert tulajdonosokat, hogy a föld- minősítést és értékelést végzők tevékenységét segítsék elő. Ezt követően az ingatlannyilvántartás is átalakításra kerül. miután a helyszínelések eredményeit, illetve az új termőhelyi értékszámokat is feltüntetik. Személyi számítógépek a bányászatban Országos találkozó Felsőtárkányban A Mátraalji Szénbányák Vállalat gazdasági vezetése, valamint KISZ-bizottsága szervezésében két napon keresztül a felsőtárkányi KISZ-táborban találkoznak a bányászatban számítás- technikával foglalkozó szakemberek. A tegnap délelőtti megnyitón — amelyet dr. TJrbán Gábor, a Mátraalji Szénbányák vezérigazgatóhelyettese tartott — az ország 17 bányavállalatának, több mint 100 képviselőjét köszönthették. Nemcsak elméleti eszmecserét rendeznek, hanem minden előadás gyakorlati bemutatójára is sor kerül. Ez, a számítástechnikáról lévén szó, különös jelentőségű. Érdekes még, hogy a rendezők meghívták a Bizományi Áruház munkatársait is, akik bemutatják, hogy a szóban forgó technikák közül mi kapható a piacon. A ma délutánig tartó programban lehetőség nyílik arra is, hogy a szakemberek a már meglevő kidolgozott módszereiket kicserélhessék egymás között. Szó lesz többek között arról, hogy negyedévenként egy nyomtatványon megküldik egymásnak eredményeiket, ami elsősorban azért hasznos, mert így elkerülhetők a felesleges, azonos fejlesztések. A bányászatban dolgozó számítástechnikai szakemberek úgy tervezik, hogy a jövőben évenként egyszer megszervezik a mindenképpen hasznosnak ígérkező találkozót. Előadások, kiállítás, termékbemutató Vásárlás, megrendelés — helyben A MTESZ Borsod megyei Szervezete, az Építésügyi Tájékoztatási Központ Miskolci Információs Irodája, az Építőipari Tudományos Egyesület Miskolci Csoportja, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Papír és Rajzeszközök Boltja, valamint a PIÉRT Észak-magyarországi Kirendeltsége, Miskolcon, a Technika Házában előadásokkal és kiállítással egybekötött termék- bemutatót rendezett tegnap délelőtt, amely naponta 9- től 17 óráig megtekinthető a 25-ig tartó rendezvényen. A helyszínen szaktanácsadással is szolgálnak, valamint az információs iroda mindennap ügyeletet tart. A kiállított áruféleségek helyben megrendelhetők, illetve megvásárolhatók. Milyenek az ifjúsági könyvtárak ? Főként a kisvárosokban működő ifjúsági könyvtárak helyzetéről, feladatairól és gondjairól lesz szó most két napon keresztül Gyöngyösön. A tapasztalatcserének a helye a Mátra Művelődési Központ kamaraterme. Ma a különböző beszámolók hangzanak el. Helybeli tapasztalatokon túl értékelik a hatvani könyvtár munkáját is. Délután a vitára kerül sor. Meghívott szakértő a Békés megyei Pedagógiai Továbbképző Intézet könyvtárának vezetője, Hévízi Eszter. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.- 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1 , 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062 __________________Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705.