Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-17 / 244. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. október 17., szerda Mit tehet az oktatótelevízió? Nemzedékek a képernyő előtt Immár másfél évtizede annak, hogy először adott otthont Eger a Magyar Televízió által megrendezett oktatótelevíziós szemináriumnak. Az elmúlt napokban ért véget az idei nemzetközi találkozó, amelynek célja az volt, hogy tizenhat országból érkezett résztvevők kicserélhessék tapasztalataikat, megismerkedjenek a legújabb törekvésekkel. A központi téma ebben az évben a nemzedékek közti kapcsolat volt. A műsorbemutatók s az azokat követő viták hasznosnak, eredményesnek bizonyultak. Olyan alapvető kérdéseket fogalmaztak meg és összegeztek a televíziós és a neveléssel foglalkozó szakemberek, amelyek meghatározzák a következő évek e témával kapcsolatos feladatait. Számba vették a generációk felosztásának különböző szempontjait, az együttélésük leggyakoribb színtereit. Megvitatták a f • I •• M kulonbozo korosztályok közötti és a nemzedéken belüli ellentéteket, szóltak azok társadalmi-történeti szerepéről, a konfliktusok megoldásának tendenciájáról. Igen érdekes volt a generációs problémák elemzése az iskolai oktatás, nevelés tükrében, hiszen a régi és az új értékek, azok átadása és elfogadása napjaink egyik legizgalmasabb kérdése. Tudjuk: az érték mindig egy adott társadalmi korhoz kapcsolódik, más tartalommal bírt a múltban, más fogalmat jelent például a mai szocializmusban. Ám az oktatás, nevelés terén elengedhetetlen, hogy megőrizzük és átmentsük a régi értékeket is. Legyen akár szó a haza- fiságról, a nemzeti tudatról. Viszont ezek új töltést kell, hogy kapjanak. Hogyan tud ebben segíteni az iskolatelevízió? A vita során a résztvevők egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a társadalmi jelenségek ábrázolása, a mélyebb kérdések feltárása. Mindezt természetesen úgy kell megoldani, hogy egy- egy film, adás ne elégedjen meg a „tanmese” színvonalával, hanem élményt is nyújtson. Az életből merített példáknál érvényesüljön az átélés megvalósítása. Nem kevésbé fontos, hogy ne csak a pozitívumokat mutassák meg, de tárják föl az ellentmondásokat is. Az iskolatelevíziónak óriási lehetősége van a másképpen tanításra. A törzsanyag kiegészítésére elég csak egyetlen példa: : a gyerek a tanórán megtanulja a vulkánok keletkezését, megismeri a tengerek világát. De mindezt csak a tévé láttatja vele. Magát a felfedezést nyújthatja. Fordítván a gondolaton: az idei találkozón a hazai és a külföldi szakemberek is egyfajta „felfedező utat” tettek meg, az oktatótelevízió újabb lehetőségeit keresvén. Megállapodtak például abban, hogy tágítani kell a különböző életkorúakhoz szóló programok körét. Épp abból a meggondolásból: ma a huszonévesekhez is szükséges szólni, problémáikkal foglalkozni. A politikai életről készült műsorok épp oly fontosak, mint a pszichológiai problémákat feszegető adások. A generációk közötti kapcsolat elemzése mindig is időszerű volt, s .különösen az napjainkban. Az egri találkozón a harminc-, negyven-, ötvenévesek úgy beszéltek a fiatalokról, hogy minden megnyilvánulásukból kitűnt: ismerik, értik, érzik a tizenévesek világát, gondolkodásmódját. S bár az általuk készített műsorok elsősorban nekik szólnak, mégis, be kell hogy vonják a felnőtteket is, épp a nemzedéki konfliktusok enyhítése céljából. Sok szó esett a családról, mint a társadalom legkisebb közösségéről. Manapság az úgynevezett kibékítő szerepét tartják a szakemberek a legfontosabbnak. Egyelőre nem született közös álláspont abban a kérdésben, hogy maga az iskolatelevízió beszéljen-e a generációs problémákról. Egyes nézetek szerint csupán az iskolai tananyagot kell szorosan követni, kiegészíteni, a szocialista országok szakemberei szerint pedig a politizáló oktatótelevíziót kell megvalósítani. Az előbbi funkciót egyébként is egyre inkább a videózás töltheti majd be. A bemutatott műsorok, s az azokat követő viták foglalkoztak a baráti és munkahelyi kapcsolatokkal, az ifjúsági szervezetek szerepével. Ezek közreadása a képernyőn csakis akkor éri el célját, ha figyelembe veszi és feltárja a közösség nevelő erejét. Az ötnapos találkozó számos kérdésben állást foglalt, s a hasznos tapasztalatok összegzésével előbbre vitte az oktatótelevíziózást. S hogy mennyire aktuális volt a nemzedéki kapcsolatok témája, annak igazodásául hadd idézzük a 'vita egy résztvevőjének szavait, aki a nemzedéki ellentétek példájaként említette: egy belgyógyász ötvenéves korára jut el hivatása, szakmai tudása csúcsára. Amikor hatvan éves lesz, akkor tudná igazán átadni tapasztalatait a fiataloknak, ám addigra már nyugdíjazzák... Mikes Márta Országos szervezésben Auróra szavalóverseny Nívódíiak táncművészeknek Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából országos vers- és prózamondó versenyt hirdetnek. Előbb megyei elődöntőkre, majd középdöntőkre kerül sor jövő év tavaszán. 1985. augusztus—szeptemberében a Magyar Televízió nyilvánossága előtt mérhetik össze tudásukat a legsikeresebb indulók. Jelentkezhet mindenki. aki 1945 és 1970 között született nincs hivatásos előadóművészi engedélye, nem tagja színháznak, vagy színházstúdiónak, nem nyert felvételt (előfelvételtj a Színművészeti Főiskolára. Jelentkezni személyesen vagy írásban a Megyei Művelődési Központban lehet. A versenyzőknek a felszabadulás utáni magyar vers- és prózairodalomból tíz művel (részlettel), a szovjet költészetből öt alkotással kell felkészülniük. Jelentkezési határidő: 1984. november 15. A Magyar Táncművészek Szövetsége elnökségének döntése alapján 11 táncművésznek, illetve pedagógusnak ítélték oda a szövetség nívódíját, az 1983—84-es évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. Az évad legjobb balett- táncosának járó díjat Hágai Katalin (Magyar Állami Operaház) és Ladányi Andrea (Győri Balett) kapta, a legjobb néptáncos Csizmás Miklós (Magyar Állami Népi Együttes) és Gantner István (Magyar Néphadsereg Művészegyüttese) lett. Az Állami Balettintézet legjobb balettnövendékének járó nívódíjat Balaton Regina (VIII. évfolyam) vehette át. A balettpedagógusi nívódíjat Ligeti Mária (Színház- és Filmművészeti Főiskola) és Farkas Gyulá- né (Budapest), a néptáncpedagógusi nívódíjat Földe- si János (Madocsai Népi Együttes) és Salamon Fe- rencné (Martónvásári Gyermekegyüttes). a társastánc- pedagógusi nívódíjat Filla Edéné Budapest) és Pe- czárszky Katalin (Szentes kapta. II/2. — Az első adandó alkalommal megdugnának! — mondta kivörösödő képpel Berki, és újra töltött magának. — Az én feleségem egy főnöknek se legyen a szajhája. — Pontosan ezt válaszoltad. i — Az isten verje már meg ezt a rohadt életet! Én éjjel-nappal dolgozom rád. Hétvégeken meg ezt a kurva házat bütykölöm, vagy trógerolok valamelyik háj- fejnél! Te meg jössz ezzel a dumával! Te semmibe veszed az én marha munkámat, mi? — Eszrevenném, ha nem vedelnéd el. — Biztos, hogy van valakid. A hentes — csapott a homlokára Berki. — Hát persze! Állandóan ott lógatja a redves nyelvét körülötted. Ott liheg a sarkadban, Nasasszonynak szólít! Hát mit akarsz? Én is nasasszonynak szólítsalak, netán? Az asszony mereven nézett maga elé. Alig hallhatóan motyogta: — Azért, mert emberi hangon beszélnek velem, az nem jelenti mindjárt azt is, hogy bedugnak az ágyba. Ne magadból indulj ki! Értsd meg, hogy hiányzik az emberi szó! Tőled úgyse kapok. Hazajössz, befalod a vacsorát, megiszod a sörödet, leülsz a tévé elé, aztán büfögsz. Én meg üljek némán, és várjam, hogy esetleg magadévá teszel. No persze, ha a részegséged ezt megengedi. Berki kiitta a maradék vodkát, aztán végigdőlt az ágyon. Két pofon, elég egy is, talán helyreigazítaná ő- nagyságát, gondolta, de inkább nagyot nyelt. — Mi a vacsora? — Semmi. — A szentségedet! Egész nap mélázok, keverem a szart, mert bedöglött a gépünk, és hazajövök, és meg minden, meleg, nő vesz körül. Ha már megnősül az ember, akkor legalább legyen valami öröme is. És akkor mi vár reá?! A felesége álmodozik, ahelyett, hogy zabát készítene! Az asszony rezzenéstelenül ült, és bambán nézte a férfit. — Igen, pontosan így mondtad. — Mit? — ült fel Berki. — Almomban ugyanezt mondtad. — És aztán? Mi volt még a nasasszony álmában? He? Hófehér király jött, netán aranyszőrű királyfi? — Semmi nem volt aztán. Semmit nem mondtál. — Akkor lódulj, és csinálj valami kaját! — Almomban sem csináltam semmit. — Hát akkor mi az úristent csináltál? Az asszony elhomályosult szemekkel nézett a férfira. — Megfojtottalak. Berki felröhögött. — Engem, te? Az asszony szeretett volna a férfi szemébe nézni. Szeretett volna belekapaszkodni a tekintetébe, de csak a cinikus röhögés szállt föl, mint valami ködpára. Tenyerébe temette az arcát. — A két puszta kezemmel fojtottalak meg. És nem is volt nehéz. Berki felült, és magához ölelte az asz- szonyt. Nagy tenyerében érezte, ahogy a nő teste szétomlik. — Te te kis boszorkány! Hát mit nem tudsz te álmodni az uradról, mi? Az asszony megsemmisült. Hagyta, hogy a férfi lomha mozdulatokkal lehúzza róla a pongyolát. Csak ne szólaljon meg! Csak most az egyszer ne! Gondolta és érezte, ahogy a férfi szívdobogása belekapaszkodik az övébe. — Gyere, gyere, te kis ördög! — motyogta ájultan a férfi. Az asszony újra érezte a vodka undorító szagát. Mi köze neki ehhez a férfihez? Mit akar tőle? Sose volt hozzá köze. Sose hallgatta meg őt. Sose kérte a véleményét. Ujjai önkéntelenül végigzongoráztak a férfi izmos testén. Talán lehetne belőlünk valami! Suhant át egy pillanatra agyán a gondolat. Keze lassan felcsúszott a férfi nyakára. Érezte a vér lüktetését. Igen, az ütőere, ez az. Egy, kettő, há... Keze ráfonódott a férfi nyakára. Egyre szorosabban. Reggel, amikor felébredt, elhatározta, hogy vacsorára bablevest főz. Az urának, ez a kedvenc étele. A hentes teste, fehér köpenyén is áttűnt, milyen izmos! Az asszonyra kacsintott, viccelődött, miközben egy gyönyörű csülköt csomagolt be. — Nasasszonynak, kezét csókolom ... Egy gyönyörű csülköt! Vége ZENEI VILÁGNAP Ót kórus hangversenye a Líceumban A Kórusok Országos Tanácsa és a Megyei Művelődési Központ az egri főiskola dísztermében szombaton délután hangversenyt rendezett a zenei világnap alkalmából, öt élvonalbeli hazai kórus fogadta el a meghívást. Azok, akik nemcsak határainkon belül, de idegen országok pódiumain is öregbítették .már a magyar kórusmozgalom hírét, tekintélyét. Nem panaszképpen állapítjuk meg. inkább az elismerés és az öröm hangján, hogy ezek a lelkes énekesek, színvonalas műsorokkkal és nagyszerű kondícióban csaknem három órát át, igen fegyelmezetten, változatos stílusjegyeket felmutatva énekeltek — egymásnak. Ez is nagy eredmény — mondhatná akárki, hogy akad öt ilyen rangos énekkar a magyar kórusmozgalomban, amelyek nagyszerűen szólaltatják meg Liszt, Bartók. Kodály, Lendvay Kamilló, Kocsár Miklós, Monteverdi, Mendelssohn, Schubert Schumann, Pulenc, Gasparini, Isaac, Thomas Morley, Passe- reau műveit — és nincs közönség. Nemegyszer arra gondolunk. hogy a hírverés hiányzik az ilyen programok előtt... De talán az az igazság, hogy a mostani évtizedeknek ez a leegyszerűsített, s kemény hangzatokra, dinamikus hatásokra épített agresszív zenéje divatosabb, kedveltebb a mai fiatalság számára. A tizen- és huszonéveseket nem érdekli annyira a közös éneklés, mint ezeket a dalosokat, akik minden áldozatot vállalnak a mozgalom létéért. Nem volt ,nehéz megállapítani, hogy az esztergomi Balassa Bálint Énekkar azért olyan jó és azért tud áhítatot kelteni a Mendelssohn kompozíciókkal, mert Szabó Tibor kitűnő pedagógus és át tudja adni mindazt, amit neki jelent egy-egy dal. A Vándor Kórus azért szólaltatta meg Kodály Cigánysiratóját olyan megrendítő hatással, mert ezek az énekesek szeretik, értik ezt a muzsikát. A Munkásőrség férfikara azért hatott Bartók Elmúlt időkből című művének II. tételével, mert átélték azt. amit a szerző megírt. A Fővárosi Énekkar Kodály Adventi énekével azért rendített meg, mert ismerik, éltetik Kodály szellemiségét. Az egri főiskolás lányok és Tar Lőrinc karnagy technikai bravúrokra képesek. Most a Hegyi éjszakák III. darabjával, Kodály nagy erőket mozgató kórusszámával bizonyították ezt. Mindezt folytatni kell tovább, és ilyen szinten! Farkas András A századforduló konyhája A hajdúböszörményi Hajdúság Múzeum nosztalgia-kiállításán bemutatták a századforduló paraszti konyhájának berendezését. (MTI fotó — Oláh Gábor felv. — KS)
