Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-17 / 244. szám
NÉPOJSAG, 1984. október 17., szerda S. Ötvenéves a magyar rizstermelés Van egy ágazata mező- gazdaságunknak, pontosabban növénytermelésünknek, amelyről annyiféle — egymásnak homlokegyenest ellentmondó — véleményt ihallihatott. olvashatott már az ember, hogy nem érti, mi is lehet a haszna való- iáiban. A hazai rizstermesztésről van szó, amelynek kezdetén sokan a szocialista mezőgazdaság egyik naiv nekibuzdulásaként tartják számon, holott ezekben a hetekben a szakma már születésének .ötvenedik évfordulóját készül megünnepelni. ötven év alatt a rizstermesztés is többet élt meg koránál: ünnepelték és átkozták, volt dúsan fizető és veszteségbe sodró, olykor általa akarták felvirágoztatni a terméketlen sziket, hogy azután tovább növelje ellenérzéseinket az elhagyott rizstelepek látványa. Hazai módszerrel Mindezek ismeretében különösen nagy bravúrnak tűnik. hogy honi rizstermesztésünk felszálló ágban — vádakat és kételyeket megcáfoló rekordokkal — ért el a kerek évfordulóhoz. Döntő szerepe van ebben a rendszerszerű termesztés- níek. a legkorszerűbb agrotechnika alkalmazásának, nem utolsósorban annak a fejlődésnek, amely a biológiai alapokban következett be: polgárjogot nyert a felismerés, hogy a mi talaj- és éghajlati adottságaink közepette nem a külföldi fajtákkal kell kísérletezni, nem a külföldi technológiákat (például a japán víz- ben-művelést és palántázást) kell adaptálni, hanem a hazai kutatási eredmények bázisán igenis hazai technológiát, s ennek megfelelően házai fajtákat kell kikisér- letezni. A rizstermesztést Magyar- országon 1977 óta a nádudvari központú Kukorica- és Iparnövény Termelési Együttműködés (KITE) koordinálja mégpedig eredményesen. az ágazat egész arculatát megváltoztatva. Jellemző a teljesítmény növekedésére, hogy míg 1977- ben az akkori, 27 908 hektár vetésterületről 36 559 tonna. 1983-ban a 12 403 hektár vetésterületről 46 953 tonna rizst takarítottak be. Ide kívánkozik azonban még két adat: 1977-ben 90 százalékát, 1983-ban viszont már csak 62 százalékát vetették be a rizstelepeknek. Felvetődik a kérdés, vajon mi idézhette elő a területcsökkenést. Kertész Ferenc, a KITE rizstermelési ágazatvezetője a műszaki ellátásban, illetve a telepek műszaki állapotában látja a területcsökkenés két legfőbb okát. Korábban ugyanis elavult, kis teljesítményű gépekkel telepítették a rizst, s e gépek nem tudtak megfelelni a nagyüzemi gazdálkodás igényeinek. Ezt a fejlettségi fokot tükrözték a kiskalit- kás rizstelepek, amelyeken, hogy mindenütt vízborítás legyen, rendkívül magas vízszintet kellett tartani. Az ágazat megújulása Ezek. továbbá a hetvenes évek második felének a kultúra szempontjából kedvezőtlen időjárása okozták, hogy kicsik voltak, egyikét tonna közt alakultak a hozamok. sőt 1978-ban egy tonnát sem adott a rizs hektárja. A megújulás jeleit 1981 óta figyelhetjük, miután a KITE nagyarányú rizste- leipítési és technológiai fejlesztésbe kezdett. 1977— 1980 között, a MÉM támogatásával harminc korszerű, nagy teljesítményű telepépítő gépsort (Caterpillar traktorokat, Room munkagépeket) hoztak be az országba, s e gépsorokkal 1982-ig 13 ezer hektárnyi rizstelepet építettek, illetve újítottak fel. A magyar mezőgazdaság megismerkedett az úgynevezett lézeres rizstelepekkel. Az időjárás is kegyeibe fogadta az ágazatot. így 1981-ben 3 tonna. 1982-ben és 1983-ban pedig egyaránt 3.8 tonna volt az országos termésátlag. A rizstermesztők teljesítették, sőt túlszárnyalták a középtávú terv végére elérni kívánt célt, a hektáronkénti három tonnát. Figyelembe véve, hogy ma a rizstermelés gazdaságosságának határa, hozamban kifejezve, 2,8 tonna körül van. továbbá, hogy egy tonna rizs felvásárlási ára 14 900 forint, elfogadhatjuk a véleményt, amely szerint három-négy tonnás termés esetén a rizs a jó nyereséget nyújtó szántóföldi kultúrák közé tartozik. Ma mégis azt mondjuk, hogy a rizstermesztés — ötven évnyi múltja ellenére — még csak a frontáttörés kezdetén tart. Az igazsághoz ugyanis hozzátartozik, hogy Magyarország rizsbehozatalra szorul, mégpedig tőkés importra, holott volt idő. amikor rizst exportáltunk. Célunk: önellátás A valutamegtakarítás szempontja amellett szól, hogy önellátásra kell törekedni, még akkor is, ha a rizs világpiaci ára az utóbbi években csökkent. Az egy főre jutó rizsíogyasztás hazánkban 3,5—4 kilogrammra tehető, ami többek közt azt jelenti, hogy 4 tonnás átlaggal számolva 27 ezer* hektárnyi berendezett teleppel. 19—20 ezer hektár vetésterülettel ki lehetne elégíteni a szükségletet. A biztonságos termést adó, nagyhozamú hazai fajták is rendelkezésre állnak most már. sőt egészen' magas teljesítményre képes fajtajelöltekről tudunk. Tovább folynak a technológiai fejlesztések. elsősorban a tápanyag-visszapótlás és a vetési mód terén, amelynek egyik fontos szempontja a vetőmagnorma csökkentése. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium határozottan támogatja az önellátás programját, nemcsak az import csökkentésével járó megtakarítás végett, hanem azért is, mert vannak olyan — szikesedés- re hajlamos, mély — területek. különösen az aszályos vidékeken, amelyeket rizzsel lehet gazdaságosan hasznosítani. Ahhoz, hogy újra önellátóak legyünk körülbelül 15 ezer hektáron kell rekonstrukciót végezni, illetve új öntözőtelepet építeni. A MÉM és a KITE együtt készítik el a fejlesztés programját, amely — jóváhagyó döntés esetén — 1990- ig megvalósulhat. G. I. Miben segíthet, támogathat Ecséden, vagy éppen Apcon... ...Ha a képviselő budapesti Országgyűlés előtti beszélgetés Komjáthy Aladárral — Akkor lássunk hozzá... — bólintott a képviselő, akit sokfelé ismernek már a megyében. Évtizedekkel ezelőtt Egerben volt református lelkész, innen került a fővárosba. Később ország- gyűlési szószólóként jött vissza, hogy ápolja a régi ismeretséget, s újabbakat szerezzen a Mátrától a Tiszáig. — ... lássunk hozzá — mondta az ecsédi fogadónapon, s egy pillanatra letette az elmaradhatatlan szivart, hogy maga elé tegye az elintézendő ügyek dossziéját. Ekkor tizenketten keresték meg, s amikor az utolsó ügyfél is behúzta maga mögött az ajtót, Komjáthy Aladár vette a zakóját és falujárásra indult. Itt-ott találkozott azokkal is, akik egy félórával, órával előbb felkeresték gondjaikkal. Ilyenkor újból szóba kerültek a korábban elhangzottak, de már a helyszín, az utcakép, a terület pontosabb ismeretében. Az egyik utcában összeszaladtak a szomszédok, kérdezték a sarokház lakóját, hogy kivél beszélgetett az imént. — A képviselőnk volt itt... ★ — Két ciklussal ezelőtt, 1975-ben lettem képviselő, s nemcsak Ecséd és Apc választópolgárai bíztak meg a parlamenti munkával. Engem keresnek meg személyesen, vagy levélben a lőrinciek, a zagyvaszántóiak, a rózsaszentmártoniak, a gyöngyöspataiak, a szűcsiek, valamint a gyöngyöstar jáni- ak is, ha ügyes-bajos dolgaikat intézik — említi a képviselő, akinek a budapesti Szilágyi Dezső téri lakásán beszélgetünk. A zsúfolt dolgozóasztalon iratok és könyvek, folyóiratok és dossziék mellett kézzel rótt, géppel írt levelek. Mind-mind a választókörzetből érkezett. Találomra kiemel néhányat: — Ezt például Tomecz Ká- rolyné írta Petőfibányáról, á másikkal Nagy Péter rózsa- szentmártoni nyugdíjas bányász fordult hozzám, ebben a borítékban pedig a szintén rózsaszentmártoni Bá— Előnyei, hátrányai is vannak, hogy a fővárosban élek... nyai Istvánná sorai vannak. .. Többé-kevésbé ma- gánjellegűek a panaszaik, kéréseik, de a képviselő nem tagadhatja meg a segítséget, vagy legalábbis a tanácsadást a megoldáshoz. Vaskos iratcsomó jelzi, hogy jönnek-mennek a levelek, ezek is jelzik, hogy néha körülményes a körzet képviselete a fővárosból. — Ennek is vannak előnyei, illetve hátrányai — mondja Komjáthy Aladár, miközben kimutat az ablakon. A túloldalt, a Duna fölött őszi napsütésben látszik a Parlament, meg egy sor központi hivatal épülete. — Az előnyök közé tartozik, hogy innen gyorsabban, közvetlenebbül el lehet érni az ügyintézéshez szükséges minisztériumokat, főhatóságokat. Bár nem minden esetben itt találja meg az ember az illetékest. Történt például, hogy Lőrinci egyik utcájában vezették a Mát- raalji Szénbányák egyik üzeméhez a gázt. Ezt megtudva a lakosság, hatvan család fordult kérelemmel, hogy hadd kössenek rá a vezetékre. A TIGÁZ elutasította a kérelmet, erre egy „küldöttség” jött hozzám, hogy segítsek. Harminc telefonomba került, mire kiderítettem, hogy ebben az ügyben nem a fővárosban van az illetékes, hanem Egerben. Ekkor fordultam a megyei tanács elnökéhez, Mar- kovics Ferenchez, aki levélben válaszolta: „Amennyiben a 60 lakás tulajdonosa saját erőből vállalja a gázvezeték kiépítését és egyidejűleg az a gazdaságossági követelményeknek is megfelel, nincs akadálya a kivitelezés lebonyolításának.” Most itt tartunk... A képviselő — mint mondta — rendszeresen figyelemmel kísért a megye, s a körzete életét. Egyrészt állandó információkhoz jut a Népújságból, amelynek évtizedek óta előfizetője, másrészt a képviselőtársaival, a választópolgárokkal való kapcsolattartás teszi lehetővel, hogy napra készen ismerjen mindent. — Ettől függetlenül nagyon hiányzik az ottani emberek közelsége, mert ha köztük él a képviselő, mégiscsak jobban eligazodik a helybeli viszonyok között. Akár az emberek örömét, terveit, vagy gondjait nézzük is... ★ Könyvekkel zsúfolt szobában beszélgetünk, az üvegezett polcokon nemcsak díszlenek a kötetek. Egyik-másik borítója szinte agyonhasznált, látszik: forgatják, olvassák, hasznosítják valamennyit. Egy-két ritka példányra külön büszke a tulajdonosa. — Az egész családom szereti az irodalmat, a világban való tájékozódáshoz pedig számtalan lexikont, enciklopédiát gyűjtöttünk össze — kalauzol a képviselő felesége, aki kedvesen invitál bennünket egy jó kávéra, falatka tízóraira. — Mivel foglalkozik szívesen a képviselő, amikor éppen nem „képvisel"? — faggatódzunk. — Ha akad némi szabad időm, azt a két gyermekemre és az unokákra szánom elsősorban. De szívesen leülök olvasgatni is, ha meg olyan az időjárás, akkor a Pest közeli telken gazdálkodom. Sajnos, meglehetősen híjában vagyok az üres óráknak, lekötnek az egyházi teendők — éppen most újítják fel a templomunkat, több mint tízmillió forintért, erre bizony oda kell figyelni —, de számos helyre elszólítanak a társadalmi megbízatások, közösségi feladatok. Szerényen sorolja, hogy a képviselőség mellett még mi minden teendői vannak: egyebek között tagja az 1. kerületi tanácsnak, dolgozik a népfrontban. Azt is mellékesen tudjuk meg, hogy a közösségi munkájáért augusztus 20-án Népfront Munkáért Kitüntető jelvényt kapott a régebbi elismerések mellé. Ezek között a legrangosabb a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének 111. fokozata, amelyet az egyház és az állam közötti jó viszony érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként kapott meg... ★ A beszélgetés fonala visz- szakanyarodik a közelgő parlamenti ülésszakra: — Nem készülök hozzászólni, de érdeklődéssel tanulmányoztam, hogy menynyire szükség van mindenütt a fegyelmezett és tisztességes munkára. Bizonyára nagy vitára lehet számítani, mert olvastam a Központi Bizottság üléséről szóló közleményt, amelyben többek között ez áll: váljék nyíltabbá és aktívabb, politizálóbb fórummá az országgyűlés — mondta, majd búcsúzóul még megemlítette: — Amire viszont már most készülök: az ülésszak után megtartom a fogadónapot Apcon, ahol már nagyon várnak... Szilvás István Harmadszor kapták meg az aranyplakettet A méhek szorgalmával vetekszenek... A közelmúltban vette át a Sőtér Kálmán-emlékpla- kett arany fokozatát az Eger és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ Méhész Szakcsoportja. Szép hagyomány folytatásáról van szó, hiszen a Heves megyeiek, most már harmadízben nyerték el ezt az elismerést. Emeli munkájuk értékét, hogy komoly versenytársakkal kellett megküzdeniük, ugyanis hazánkban mintegy négyszázötven kollek. tívába törmörülve harmincezer méhész dolgozik. Erről az érdekes „hivatásról”, az egriek tevékenységéről kérdeztük Vadas Elemért, a szakcsoport vezetőjét. — Közösségünk immár huszonhét éves múltra tekinthet vissza. Ezzel a mostani díjjal hároméves kitartó fáradozásunknak érett be a gyümölcse. Háromszázötven tagunk van, s kaptárainkban tizenháromezer méhcsalád szorgoskodik. Jól tudjuk, hogy országunk méztermelésének döntő hányadát külföldre szállítják. A közel tizenötezer tonna „édesség” rendkívül keresett Irak, Irán, NSZK és Anglia piacain. Ehhez a jelentős meny- nyiséghez szűke bb hazánk ötszáz tonnával járult hozzá. — ön hogyan adta a fejét a méhészkedésre? — Szinte már veteránnak számítok a szakmában. 1950 óta csinálom, kezdetben csupán egyetlen rajom volt. Azóta fejlesztettem fel az állományt, ma százhúsz családot gondozok. Az egyik felével anyanevelést végzek, a másikkal járom az országot. — Mennyire időigényes ez az elfoglaltság? — A jó méhész egész éven át, tavasztól tavaszig dolgozik, mert mindig akad tennivaló. Rügyfakadáskor kocsira pakolja a kaptára- kát, és elindul három-négy hónapos vándorútjára. Ekkor csak alkalmi szálláshelyeken lakik, amelyek minden komfortot nélkülöznek. Főleg az akácosokat keresi fel, hiszen köztudomású, hogy az akácméz a legértékesebb. Télen sem ülhetünk a babérjainkon. Ekkor a felújítás és karbantartás kerül előtérbe. Apró segítőtársaink nyugalmát és élelmiszerkészletét is biztosítanunk kell. Egy-egy család tizenöthúsz kilogramm nektárt fogyaszt el a hideg hónapok során, összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a méhész szorgalma, kitartása a méhekével vetekszik. — Melyik az a korosztály, amelyik leginkább kötődik ehhez a mesterséghez? — Főként az idősebb generációhoz tartozók. Nálunk a tagságnak csupán tíz-tizen- két százaléka fiatal. Sok közöttünk a nyugdíjas, ők viszont minden idejüket ennek szentelik. A többség negyvenéves kor után jön hozzánk. Az okok elég ké- zenfekvőek. Rengeteg szabad órát kell feláldozni, amit nem mindenki vállal. Ugyanakkor anyagilag is tetemes befektetést igényel, mert több tízezer forintos összegekről beszélhetünk az induláskor is. — Meg tudják-e ismételni az eddigi sikereket? — Sajnos, erre semmi reményünk nincs. Az idei akácméztermelésünk — úgy néz ki — csak hetvenöt százaléka lesz az elmúlt évieknek. Sok minden közrejátszik ebben. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Az északi akácosok zöme lefagyott, azaz nem „mézelt”. Ezt tetézte, hogy megyénkben is tömegesen elterjedt az ázsiai méhtetű, az atka, amely tömegesen pusztítja a védtelen állatkákat. Egyelőre füstöléssel próbáljuk pusztítani a falánk vérszívókat. Más gondjaink is vannak. Nagyon szigorú, talán túlzottan is szigorú minőségi követelményeket szabnak a termék átvételénél, a felvásárlási árak ugyanakkor alacsonyabbak, mint ezelőtt, s ez sokaknak kedvét szegte. Többen elhagytak bennünket, és új csoportba tömörültek. A megosztottság eleve kizárja azt, hogy képesek legyünk elérni a régebbi szintet. — Azt hiszem, a vérbeli méhész igy sem adja fel... — Valóban. Aki ezt egyszer megszerette, nem tudja abbahagyni. Fáradságos, de egyben idegnyugtató, lenyűgöző munka a miénk. Hobbi és szenvedély is. Csodálatos figyelni a méhek világát. A nomád életről, a jó levegőről, a természet szépségeiről sem egykönnyen lehet lemondani. Sárhegyi István r. — Munkálkodásom két hely. színe: az Országház és a templom, a lakásomból nézve (Fotó: Perl Márton) íme a Sőtér Kálmán emlékplakett. Aki mutatja: Vadas Elemér. (Fotó: Perl Márton)
