Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-29 / 229. szám

A Lehel emblémájával

Az egri Finomszerelvénygyár kompresszorainak legnagyobb vásárlója a Jászberényi Hűtőgépgyár. A Bosch licenc alapján, a nyugaton is legkorszerűbb technológiával épülnek be e részegységek a szerte Európában különböző név alatt, de Lehel emblémával árusított hűtőszekrényekbe. Hogy ez a munka rettenetesen monoton; hogy naponta a két műszakban dolgozó ezer-ezerkétszáz alkalommal ismétlik meg ugyanazt az egyetlen mozdulatsort: hogy az addig elért darabszámot digitális kijelző írja a futószalag fölé, ezzel is ösztökélve a munkásokat? Ez a világszínvonal; akikkel Jászberényben versenyeznek, azok már jóval régebben vállalták ennek emberi terheit. Nem mosolyogva; de nap mint nap tudni kell annyit mint ők.

(Fotó: Szántó György és Költidi Imre)

I

smerősöm, aki hajdan, ifjúkorában a város irodalmi színpadának lelkes tagja volt. lerogy a székre, s rezignáltan maga mellé teszi diplomatatáskáját.

— Ismered? — kérdezi, s még mielőtt válaszolnék, már mondja is:

„Mint zápor, elönti a papiros ott. alighogy a házba belépett.

Kiszednek vagy ötven

fontos ügydarabot —

s értekezletre oszolnak a tisztviselő

népek."

Besomfordálök:

„Csak néhány szóra, kérem, ősidők óta bejutni igyekszem."

—„Iván Ivanics elvtárs értekezik éppen, az egyesített ló- és hangversenyügyekben."

Rám néz felcsillanó szemmel, büszke a memóriájára. Aztán keserően legyint:

— Szegény Majakovszkij! Forogna a sírjában. ha tudná mi van itt. Akkor még csak értekezletek voltak, az ő korában. Ma már, az ördög se tudná felsorolni . . m tótárgy a lás, záróértekezlet, ankét, emlékeztető tárgyalás, szimpozion, tudományos kollokvium. S itt van a táskámban egy vagon akta. mert napközben nem tudom az ügyeimet elintézni. Reggel hétkor már benn vagyak a cégnél, mert nyolcig valamire csak tudok haladni. De kilenctől már elkezdődik az értekezletek, tárgyalások, mit tudom én micsodák ideje, és nem lehet semmit sem végezni. És ha lenne hasznunk! De, egy jelentős részén csak azért van ott az ember, hogy ott legyen. S nyilván, hogy a munkát este hazacipeli, amiért persze a család morog. Aztán kezdődik mindén élőről.

Az x-i termelőszövetkezet főkönyvelője — lévén pénzügyi ember — kiszámolta, hogy a közös gazdaság vezetői fizetésüknek egyharmadát azért kapják, mert üldögélnek — a különböző értekezleteken. Van persze olyan hónap is, ez inkább az őszi és téli időszakra jellemző, amikor még többet is. Hiszen a nyár nem nagyon kedvez az értekezleteknek, a hűvösebb időjárás viszont annál inkább.

— Ha a vezetők minden meghívást elfogadnának, akkor az egész fizetésükért is értekezhetnének — mondja —, mert any- nyi a meghívás. Persze lehetetlenség valamennyire mindig a felső vezetőknek menni, hiszen akkor az érdemi munkára semmi idejük nem jutna. Akad olyan nap. amikor négy-öt helyre is mehetnénk. Tudja olyan ez, mint a világnapok helyzete.

Értetlenül nézek rá.

— Ma már annyi a világnap, hogy egy rendes napra kettő-három is jut. Kiszámoltam. hogy így is tízezrekre menő évenként az a bér, ami az értekezletekre jut. Csak nálunk. Hát akkor mi lehet országos szinten?

Elgondolkozik.

— Meggyőződésem, hogy a takarékosság egyik formája lehetne a tájértekezletek, a vándorértekezletek, az ilyen-olyan tanácskozások csökkentése. Hiszen, nem csak a fizetés egy része megy el fölöslegesen, hanem az utazási, a szállásköltség, az ebédek, vacsorák ára. Nem is beszélve arról a soksok munkáról, amit az értekezések idején nyugodtan el lőhetne végezni.

A Z-i hivatal vezetőjének is az a véleménye, hogy lehetne csökkenteni az értekezletek számát.

— Nem arról van szó. hogy minden fölösleges. Igenis szükségesek a tanácskozások, az ankétök és sorolhatnám tovább. Azok. amelyek a jobb munka érdekében vannak. Csakhogy manapság úgy elburján_ zottak megint, hogy szükséges lenne észszerű határok közé terelni őket. Mert a haszontalan, az értelmetlen, a céltalan együttlétek csak akadályozzák a munkát. Még akkor is, ha esetleg a résztvevőknek jól jön időnként a két-háromnapos kikapcsolódás. De az állam, a munkahely, vagy valamelyik társadalmi szerv pénzén?

Az is tény persze, hogy nem mindenki értekezlet-ellenes. Vannak, akik szívesen elüldögélnek, vagy éppen felhasználják a kiküldetést egyéb ügyes-bajos dolgaik elintézésére. P. például arról hires ismerősei, munkatársai körében, hogy kifejezetten élvezi a tárgyalások légkörét. És minden atkáimat meg is ragad, hogy fölszólaljon.

Munkatársa azt állítja róla. hogy zseniális szisztémát dolgozott. ki. Mindenhez nem érthet és nem is ért. de a szisztéma jó. Először is hozzászólásában megdicséri az előterjesztést, az előadást, a beszámolót. a korreferátumot, a szekcióelőterjesztést — attól függően, hogy miről van szó —, majd kifejti az objektív és szubjektív tényezők fontosságát, a témára gyakorolt hatását. Nem feledkezik meg arról sem, hogy a témát belehelyezze a nagyvilág, az ország, a kisebb közösség viszonylataiba.

— Egyszer egy szövetkezeti értekezleten vett részt — szól munkatársa. Képzelje elmondta, hogy napjainkban alapjában véve milyen fontos a szövetkezés ténye. Elmondta a szövetkezés történelmi és társadalmi előzményeit, majd hivatkozott arra, hogy konkrétan az adott szövetkezet is nem önmagában, hanem társadalmi közegben tevékenykedik. Kifejtette, hogy a munka során mindenhol. így az adott szövetkezetben is, érnek el eredményeket és természetszerűleg követnek el hibákat is. Mindez meghatározza a feladatokat is: erősíteni kell az elért eredményeket, újobbakkal kell gyarapítani. És természetesen törekedni kell a hiányosságok felszámolására is. Mindehhez mi szükséges? — tette fel a kérdést. — Az, elvtársak, hogy ki kell domborítani a munka minőségi tényezőit. Nagyobb fegyelem jobb munkaszervezés. előrelátás és összefogás kell. Hiszen összefogás nélkül, a vezetők a dolgozók nélkül, illetve a dolgozók a vezetők nélkül önmagában nem érhetnek el eredményt.

Elhallgat. Aztán folytatja.

— És tudja, hogy mi volt a furcsa az egészben? Az. hogy ezt az általános szöveget. amelyen nélkülözött minden konkrétumot. a hallgatóság majdnemhogy meg is tapsolta. Olyan szuggesztiven fogalmazott, majdnemhogy színészi alakítást nyújtott. hogy nem tűnt fel: mindez így csak általános halandzsa.

A gyárigazgató nekifog a történetnek.

— Tudja, meguntam már, hogy a termelési tanácskozáson nyakra-főre elhangzott: csatlakozom az előttem felszólaló véleményéhez. Meguntam, mert annyian csatlakoztak és szajkózták a korábban elhangzottakat. hogy néha éjfélkor hagytuk abba a tárgyalást. Gondoltam egy nagyot és újítottam. Majdnem fegyelmi lett az eredménye.

Az újítás ugyanis abból állt, hogy a tárgyalóteremből az igazgató kivitette az asztalokat és a székeket. Így természetesen állva kellett mindenkinek előadni a mondandóját.

— Nem mondom, egy kicsit drasztikus dolog volt — vélekedik az igazgató. — De nem is voltak több órás értekezletek. Mindenki igyekezett a lényegre szorítkozni, összefogni a mondandóját. .

Legyint.

— Rájöttem, hogy butaság.Az emberek elkezdenek sugdolódzni, hogy megsértem a demokráciát, meg a felszabadulás előtti módszerekkel dolgozom. Mármint, hogy a gróf is állva beszéltette az alantasait. Azt persze nem vették figyelembe, hogy én sem ültem. De nem is ez volt a lényeg. Beláttam. hogy egyedül. Don Quijoteként, hiába csinálom a szélmalomharcot.

A szövetkezeti főágazatvezető módszere is bizonyos mértékig hasonló volt. Neki az volt a receptje, hogy. akinek három percnél hosszabb időt venne igénybe hozzászólásra, az írásban adja be neki a javaslatát, vagy bírálatát. Nem is adott be írásban senki semmit.

— Azt gondolja, hogy ez a módszer bevált? — kérdezi. — Dehogy. Elkezdtek az emberek az elnöknek, meg a főgazdásznak beszélni, hogy én egy bürokrata vagyok' Nékem csak írásban lehet javaslatot tenni. Olyan volt ez, mint a bumeráng. Eldobtam és engem vágott fejbe. És akár híiszi. akár nem. abban a gazdaságban nem is tudtam tovább maradni, kénytelen voltam néhány száz kilométerrel odébbtenni a munkahelyemet — a bürokrata hírem miatt.

Az egykori irodalmi szinpados államigazgatási dolgozó kortyol egyet a kávéjából.

— öregem, itt nem lehet semmit tenni. A bürokráciának megvan a maga ön- törvénye. Minél inkább hadakozol ellene, annál több a papír, annál több a tanácskozás, az értekezlet, és így tovább. Én legalábbis belefáradtam a küzdelembe. Inkább ülök, rajzolgatok a noteszbe mindenféle ákom-bákomot. mintsem tiltakozzam. És, reménykedem .Abban amiben a költő is. az önagyonülésezökben:

„óh, legalább

még egy értekezletet, amelyen végleg eldöntik, hogy minden értekezletesdit tőből kiirtanak."

G

ondolod, lesz ilyen? — kérdezi — Én alig hiszem. Legalábbis soká.

Kaposi Levente

őr&kejznnk, tátupjaliuih, ankét&zimk