Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-23 / 224. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 23., vasárnap A munka becsülete ÁTADÁS — HÉTFŐN Egri újdonságok Veres Péter írta annak idején a Pályamunkások című könyvében, hogy az emberi természetben bene van a tisztességes, becsületes munka ösztöne és belső kényszere. Még az alig megfizetett, sok megaláztatással terhes, keserves munka, mint a vasúti krampácsolás és kavics- rakodás közepette is felébredt az emberekben a virtus, a versenyszellem. „A munkavezetők és urak persze csak nevettek minket. Milyen jó bolond ez a magyar munkás! Csak dicsérni vagy macerálnti kell, és kimenne a világból” .— írta egy helyen, de másutt is visszatért erre a gondolatra. öreg szakik, tisztességben megőszült kisiparosok, egy- egy szakma megszállottjai mutatják a példát napjainkban is, de nincs olyan területe az emberi tevékenységnek, ahol ne villanna félidőről -időre valamilyen formában a jól végzett munka öröme. Még akkor is, ha akadnak gúnyosan vagy mosolyogva legyintők, az igyekvőket kifigurázok, kigúnyo- lók. A munka igazi értelmét, megbecsülését hirdető jelszavakkal sokszor visszaéltek már az évtizedek során. Nemcsak akkor, amikor az ötvenes évek elején néhány mesterségesen megnövelt teljesítményt elérő emberre aggatták rá az országos dicsőség fényes díszeit, ettől várva a húzóerőt, a százalékok növekedését. Mint tudjuk, ezek az erőltetett mozgalmak hamar letűntek, de azért máig gyakran kísértett a munka dicsőítésének olyasféle szelleme, amely eltakarta a valódi értékeket, a hétköznapi cselekedeteket, az egyszerű tetteket. A templom melletti tágas téren színes, kavargó kép fogadott. Morajló, sűrű tömeg, sátrak hosszú sora itt és az innen kivezető utcákban is. Már hajnal négy óta talpon van mindenki, s mi — így fél nyolckor érkezvén — igencsak kései vendégeknek számítunk. Aligha lehet olyan portékát elképzelni, amelyet ne kínáltak volna a hangos sza- árusok. A háziasszonyok — vú. minden hájjal megkent nyilván már a vasárnapi ebédre gondolva — a zöldséges standok körül forgolódtak, mások a hízott kacsákat és libákat mustrálhatták. Az egyik sarkon fogatlan nénike dicséri „értékeit”: a szakadt szandált, a foghíjas fésűt, a fületlen poharakat. Sokan megmosolyogják, pedig fél óra múltán már nincs eladni valója. Vevői — tudja az ördög kik lehettek — biztosan szintén örülnek a jó vásárnak. Éltes hölgy nézeget egy pénztárcát, látszik rajta, hogy valami nagyon nem tetszik neki. Végül kiböki: — Ez nem női pénztárca. Az eladó — nagyhangú, hajcsabajuszos férfi — teljesen kikel magából. — Hogy ez nem női pénz•V? Á: Akadnak persze olyanok, akik azt mondják, hogy a legnagyobb megbecsülés ott kezdődik, ha az embereknek egyáltalán van munkájuk, gondolva nálunk is a harmincas évek nagy válságára, s a tőkés világban létező és nem szűnő munkanélküliségre. Való igaz, felbecsülhetetlen az a biztonság, amelyet szocialista társadalmi rendszerünk a teljes foglalkoztatottság elérése és megtartása révén teremtett. Ennek az időszaknak hősi krónikájával még ma is adósak vagyunk. S talán ennek a biztonságnak is köszönhető, hogy a ma embere — érhető ez a . törekvés — nem elégszik meg azzal, hogy dolgozhat valahol, hanem mindig jobbat, számára megfelelőbbet keres, feltéve, ha van módja hozzá, mert az is tény, hogy a kisebb településeken, falvakban különösen nehéz, s máshol sem könyű a hajlamaihoz, képességeihez illő munkát találni mindenkinek. Ezért aztán sokan több órás utazással küzdik le naponta ezeket a hátrányokat, s bizony a munkahellyel kapcsolatos igényeik sem terjednek túl az egyszerű kereseti lehetőség fogalmán. MiTidemellett azoknak a vezetőknek van igazuk, akik a dolgozót nem tekintik egyszerű munkaerőnek, s önmagukat nem képzelik a régi értelemben vett kenyéradónak. Annál is inkább, mivel — ahol csak teheti — ez a mai „munkaerő” már válogat, s nemcsak a jobb kereseti lehetőség érdekli, de az is, hogy milyen abban az üzemben, műhelyben, gazdaságban az általános megbecsülés, túl a borítékban is kifejeződő elismerésen. Mástárcák mind ilyenek! Kisvártatva nem kevés gúnnyal hozzáteszi: — Persze! Ha én is a századelőn születtem volna, én sem ismerném a modem divatot. Nem állhatom meg, rákérdezek : — Mondja már — mit kell tudni egy jó eladónak? — Mindent uram, mindent ami ide kell. Rám néz, kacsint. — Azt is el kell adni, ami nincs. Beszélgetésünkbe bekapcsolódik a mellettünk álló pesti kalapkészítő mester is. ö már hosszú évek óta minden héten lejár. így törzsvendégnek számít. — Nekünk nem olyan egyszerű a dolgunk, mint az állami boltok eladóinak. Vannak vásárnapok, amikor este csak „megtörölhetjük a szánkat”. — Nézze, mi az üzletből élünk. Ha nem adunk el, akikor éhen maradunk. Hallgatom őket. A jövő héten ismét itt lesznek... o Jó ideje figyelek egy idős urat. Árusról árusra jár, mindenütt alkuszik valamire, aztán vásárlás nélkül odébbáll. részt nehéz volna tagadni, hogy a gazdasági körülmények rosszabbodása, amely az emberek életszínvonalának javulását is fékezi egy idő óta, sokakat arra késztet, hogy kiegészítő munkával javítsanak a család helyzetén, s igényeikhez így szerezzenek nagyabb jövedelmet. Mindannyiunk környezetében találhatók úgynevezett hajtás emberek, akik szinte látástól vakulásig, önmagukat csöppet sem kímélve dolgoznak ezért a többletért, néha csak az elvárható kényelmesebb otthonért, családi házért és egyéb — ma már luxusnak egyáltalán nem nevezhető — célokért. A munka igazi értelme olykor mintha ezeknek a feladatoknak a megoldásában nyerne előttük kifejezést, s nem tudni, marad-e elegendő energiájuk, ambíciójuk a tényleges kenyérkereső foglalkozásra, s lelik-e örömüket abban. Persze az volna a jó az egyénnek és a társadalomnak is, ha ilyen kettősség nem alakulna ki az életben, s mindenki itt tudná kiteljesíteni önmagát, megvalósítani álmait, egyéni és közösségi céljait, ahol a hivatásul választott munkáját is élvezettel, örömmel, áldozatkészséggel, s mind anyagilag, mind erkölcsileg kellően megbecsülve végezheti. Lehet, hogy ezek az elképzelések sokak szemében ma irreálisak, pedig mind ott szerepelnek a szocialista társadalom céljai között, s ha együttes megvalósíthatóságukban nem hinnénk, akkor nem sok értelme maradna annak, amiért élünk és dolgozunk. Most egy nagydarab asz- szonysághoz lép oda, aki alig látszik ki a felhalmozott kosarak mögül. — Hogy a szatyor, mama? — 320. A férfi a fejét csóválja. — Na, vigye el 300-ért, kerekbe. A válasz: „némaság”. — 250, de többet nem engedek. A vevő oda se figyel, indul tovább. , — Mondja már, miért nem kellett? — kérdezem, — leengedtek belőle 70 forintot. — Nem akarok én vásárolni, csak kíváncsi voltam mennyit tudok lefaragni az árából. Egy fiatalasszony, aki az előbbi jelenetnek fültanúja volt. ugyanarra a szatyorra mutat. — Akkor mennyi? — 320. o A pecsenyesütő bódéja előtt fekete fejkendős öregasszony áll. — Gyakran itt van? Befejeződött Egerben, a Zalár úti épületek felújítása. Az Ingatlankezelő és Lakásberuházó Vállalat megbízása alapján a Heves megyei Építőipari Vállalat végezte el az 5., 7., 9. számú épület külső, belső átalakítását és felújítását. Az emeleti részén öt összkomfortos lakást alakítottak ki, a földszinten pedig három üzlet kapott helyet. Az utcai részen tejbár és villamos szaküzlet, az udvarin Patyolat-fiók várja a lakosságot. A Zalár utca ezzel teljes hosszában felújítva díszíti a megyeszékhely központi részét. Ugyancsak befejeződött az egri vár falának legimpozánsabb része, a Dobó bástya újjáépítése. A korábbi években életveszélyessé vált, megdőlt várrész lebontása után a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolIKARUS-központ Bulgáriában Az IKARUS és a MO- GÜRT képviselőinek jelenlétében IKARUS oktatási központot adtak át a bulgáriai Sztanke Dimitrov ban. Bulgária 1951 óta vásárol IKARUS autóbuszokat, eddig mintegy négyezer darabot. A szervizelés javítása érdekében létrehozott oktatási központban képezik ki a bolgár szakembere_ két a magyar buszok javítására. Az IKARUS gyártmányai a bolgár utakon is jól vizsgáznak, nem egy magyar gyártmány — nemzetközi összehasonlításban is jelentős — 1—d,5 millió kilométert futott nagyjavítás 1 nélkül. Majdnem minden héten. — Miért? Olyan jó ez a vásár? — Hogyne lenne az, már nyugágyat is lehet kapni... ! Az egyik sátornál 9—10 éves forma szőke kislány árulja a cipőket, a szandálokat, és a sarukat. No — így magamban, nem kis „bátorsággal” —, már eleget tanultam, kipróbálom mit tudok. — Mennyibe kerül ez a saru, kislány? — 200 forint. — 150-ért megveszem. Végigmér. — A bácsi nem komoly vevő. — Miből gondolod ? — Sokszor kint vagyok az apukámmal, és már tudom, ki az. aki vásárol és ki az, aki nem. Kora délutánra elcsendesedik a tér. A kiskocsmában annál zajosabb az élet. A kereskedők most a kártya- asztalnál csapnak össze. Hu- szonegyeznek — százas alapon. A vesztes fizet. Alku nincs! Sárhegyi István gozói építették újjá a bástyát. A négyszintes vasbeton- szerkezetet kívülről időálló budakalászi kemény mészkővel burkolták. A földszinti ellátó rész fölött, az első, a második emeleten kőtárakat rendeznek be a Dobó István Múzeum anyagából. A kiállító termek belső terében érdekességként megjelenik az eredeti természetes sziklafelszín. amely felidézi a látogatókban a régi kor hangulatát. A harmadik emeleten egy nagyobb termet alakítanak ki. ahol előadásokat, tanácskozásokat tartanak majd. Ennek megvilágítását a tetőfödémbe épített műanyag kupolák biztosítják. A bástya előtti téren később kertrendezést végeznek, sétányt és gépkocsiparkolót is építenek. Mindkét létesítmény műszáki átadására hétfőn kerül sor. — Jóember, mit keres itt! — kiáltott rá az özvegy öregúr a nagyszoba egyik szekrényéből éppen holmikat kirámoló ismeretlen férfira, aki tehát inkább a rosszak közé sorolható. Már csak azért is, mert július 13-án, reggel kileste, mikor megy a Rákóczi utca 25. számú ház tulajdonosa szokásos bevásárló kőrútjára. Ekkor mászott be a nagykapun, majd az udvaron talált ásóval a lakás ajtaját feszítette fel, s értékek után kutatott odabent. A felháborodott gazdát megpillantva, gyorsan felugrott, s nagy lendülettel ikifelé indult. Az apót beszorította a két ajtó közé, a nyitott bejáraton át elmenekült. A zsákmányról sem feledkezett meg: három karórát, egy vadonatúj inget és egy műbőrtáskát vitt magával. Hogy mégis zavarba jöhetett, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nylonszatyorban otthagyta a korábban lopott dzsekit, benne a személyi igazolványával ... Bármennyire is hinnénk ezek után, hogy a 42 éves Baranyi Péter gyöngyösi la-t kos kezdő lenne a betörő szakmában, nagyot tévednénk! Ugyanilyen bűncselekmények — betöréses lopások — miatt eddig nyolc alkalommal vonták felelősségre. Legutóbb az idén június 24-én a váci fegyház- ból szabadult, s úgy ítélte, meg, a munka továbbra sem nemesítené. Kezdetben alkalmi ismerősöknél húzódott meg, később lakott az Orczy-kertben, a sportpálya mellett, levelekből vetett magának ágyat az erdők szélén. A megélhetés gondját „természetesen” újabb és újabb bűntettekkel igyekezett enyhíteni. Kifigyelte, hogy például a Deák Ferenc utca 67. számú családi ház lakói a hétvégeket otthonuktól távol töltik, s amikor elmennek, a villanyóra szekrénykéjébe teszik a lakáskulcsot. Július 6-án, pénteken is a szőlőjükbe mentek dolgozni a tulajdonosok. Csak erre a percre várt. Bemászott a kerítésen, s kinyitva az ajtót — akár egy úriember — besétált az épületbe. Látcsövet, fényképezőgépet, három karórát, egy Sokol zsebrádiót, két férfinadrágot és egy női ruKommunista műszak a Fémművekben Ez évben a második alkalommal szervezték meg a kommunista műszakot a Mátravidéki Fémművekben. Az idén kiemelt hangsúlyt kapott a hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára és az MSZMP XIII. kongresszusának tiszteletére tett felajánlások teljesítése. Ennek jegyébenn töltötte munkával szombaton a vállalat több mint félezer dolgozója az első műszakot. A 14 tubus- és négy aerosol p»alackgyártó sorról háromszázezer termék kerül le. A délutános és éjszakai műszakban dolgozók egy héttel később, a jövő szombaton tesznek eleget vállalásaiknak, az alkalmazottak pedig a délutánokat töltik fizikai munkával az egyes üzemekben. A kommunista műszak bevételét az 1984. évi jóléti és kulturális alap kiegészítésére használja fel a vállalat. hát rakott el, majd távozott. Három nappal később, ugyancsak délelőtt, a Zöld- híd út 15. számú társasház hívatlan vendége volt. — A sógoromat kívántam meglátogatni — vallotta utóbb —, hogy némi bort és pénzt kérjek tőle. Ám a családból senki sem tartózkodott otthon. A gyakorlott betörőnek ez sem jelentett akadályt: a lábtörlésre használt rácsot kivette a helyéről, s azzal nyitott utat magának. Újra három karórának, egy kistelevíziónak, egy ballondzsekinek, és egy esernyőnek kelt lába. Azt hívén, hogy ékszerdoboz, egy pisz- tolylőszeres tartályt is a kezébe ragadott, ezt azonban — meglátva mi van benne — később, ijedtében eldobta. Három nappal ama eset után. amikor a legtökéletesebb bizonyítékot — saját igazolványát — felejtette a tett színhelyén, a mátrai kisvasút környékén csavargóit. Eljutott a Sárhegy-ol- dalban levő víkendtelek. re, ahol — saját bevallása szerint — több helyre tört be, s számos értéket tulajdonított el. Július 18-án — megint csak a délelőtti órákban — Gyöngyössoly- moson, a József Attila utca 34. számú házat kereste fel. A konyha ajtaját késsel feszegetve, majd az üveget benyomva hatolt a szobákba. Rádiómagnót, hordozható színes televíziót, bőrzakót, pakolt be „betörő zsákjába”, ezzel mintegy 15 ezer forint kárt okozva a lakóknak. Arra is volt gondja, hogy az ellopott holmikat csakis teljesen ismeretlen egyéneknek adja el — persze, potom áron. Végül is a tolvaj férfi nem tudta elviselni azt a tudatot, hogy — egyébként a maga hibája miatt — bármikor a nyomára juthatnak, s elszámoltathatják újabb tetteiért. Július 23-án — s az elmúlt hónapokban ez volt talán a legokosabb döntése — saját elhatározásából bement a gyöngyösi rendőrkapitánysára, és önként jelentkezett. Baranyi Péter, a többszörös visszaeső, jelenleg előzetes letartóztatásban várja a vizsgálat folytatását. (Sz, Z.) F. T. P. Vásárfia Autóstopp. Idős. vásározó házaspár vesz fel a kocsijába. A hátsó ülésen szorongok. A csendet a bácsi töri meg. — Volt már vásárban, fiatalember? — Kijárok az egri piacra. — A, az nem olyan — legyint erre a néni. — A gyöngyösi az más, az még olyan, mint a régiek, az igaziak ... tárca?! Hát a mai női pénz250 forint, de többet nem engednek! (Fotó: Szabó Sándor) A helyszínen hagyta igazolványát — önként jelentkezett A délelőtti betörő
