Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-02 / 206. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 2., vasárnap 1. Napvilágra hozói sűrű, sötét, fekete aranynak Bányász a barátom. Pontosabban és valójában: csak volt, valaha volt bányász, aki ifjonti fejjel, vájár csapatvezető édesapja példája nyomán egykor ezen a pályán indult, de később módosult ez a pálya. Sorsa a sihtáktól, aknáktól elkanyarodott, ám bányásznak maradt az édesapja, aki él Dorogon, kinek roppant tenyerét olykor magam is megszoríthatom. Bevallom: elfogódottan. Elfogódottan, igen mintha mondjuk miniszterrel fognék éppen kezet. Vagy tűzoltóval, aki vad tűzből érkezett. Vagy valaki, legyen is bárki más, de ember, aki önként vállalja a veszélyt, aki nap mint nap szembe néz sorsával, aki — nem, másként nem lehet mondani, aki — olyan mint a bányászok. ★ — Titeket a bányászok bányásznak elfogadnak . .. ? Saját irodájában kérdezem Pallaghy Barnabás mérnököt, ő pedig, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat egri üzemének — egyébként fiatal és nagyon energikus — vezetője röviden így felel: — Természetesen. Természetesen, igen, hiszen nem más a bányász, mint aki a föld mélyében rejlő kincset felszínre hozza. Legyen az szén, legyen érc, legyen arany, legyen réz, legyen kő vagy magnezit, le. gyen olaj... Legyen olaj, igen, napjaink egyik legdrágább kincse. Felszínre hozói — nincs ebben semmi szégyen — nem a föld méhében, hanem idefent, (ma a bányászok ünnepén talán megbocsátható ünnepességgel mondva) fent dolgoznak, a föld rögös kebelén. Csak műszereik, szivattyúik faggatják, kutatják a mélyet, s ha rátalálnak a drága olajra — kérlelhetetlen következetességgel felszínre kényszerítik. Hogyan is hangzik a definíció? — bányász az, aki a föld mélyének kincsét... Igen, így igaz. Miként az is, hogy nincs ellentét — meglehet, különösebb közvetlen kapcsolat sem — mondjuk szénbányász és olajbányász között. — Ritkán találkozunk, valóban így van — enyhül mo. sollyá az edzett keménység Pallaghy Barnabás arcán —, de akkor úgy, ahogyan barátok, bajtársak közt szokás. Hiszen ismerjük és becsüljük egymást, és hogyha úgy hozza a helyzet — elmondunk együtt néhány bányásznótát, elénekeljük a „bányász kislányt.. Ez, persze — az ünnep. A szakadatlan, a megállás nélküli munka, az egészen más. Folyamatos, szigorú, kemény, fegyelmezett. A bányász — az olajbányász — nem alhat el, ha hajnalban (többnyire vállalati vagy Volán-busszal) — otthonról indulni, s a munkahelyre megérkezni kell. Egyetlen késést még elnéznek, viszont tény és igaz: kétszer itt senkit sem figyelmeztetnek. De feledjük most, bányásznapon a szigort. Vagy nem, mégsem, hiszen azt egy percre sem szabad ... Tegyük inkább őszintén a kezünket a szívünkre, úgy valljuk be: keveset, nagyon keveset tudunk mi itt, Heves oly kellemes hegyei-lan- kái között az olajbányászokról. Nem tudjuk, hogy kerek harminc esztendeje, 1954-ben Mezőkeresztes után egy ideig a mi vidékünkön volt az alföldi kőolajtermelés központja, s innen került át később Algyöre, Orosházára. Az „aranykort” a hatvanas évek közepe jelentette, 1964. ben például 107 ezer köbméter olajat hoztak felszínre, ami — nem egészen pontos átszámítással — úgy 90 ezer tonnának felel meg. A számok tükrében ehhez képest kevésnek tűnhet, hogy 12 ezer tonna az egri üzem idei terve, ami 99 millió forint termelési értéket jelent Más kérdés, hogy 3500 tonnás túlteljesítésre, 120—130 millió forintos termelési értékre számítanak. Lényeg, hogy az olaj: korunk nagy ásza. Lényeg, hogy a földből ki kell sajtolni minden cseppet. Akkor is, ha a felszínhez közelebb — mondjuk, úgy 200 méterre akadunk rá, akkor is, ha mélyben, példa, ul 1200 méteren. Akkor is, ha ennek során — műszakonként egymást váltva, de — pillanatnyi megállás nélkül, minduntalan égés, robbanásveszélynek kitéve, az időjárás szeszélyeitől nem kímélve, keményen és nagy hozzáértéssel, és a szakma, a pálya iránti hűséggel, elkötelezettséggel — dolgozni kell. A veszély az, ami leginkább borzolja idegeinket. Nos, erről itt csak annyit, hogy az egykor kimerült szénbányákból annak idején - sokan kerültek át az „olajosokhoz”, és a korábban föld alatt dolgozók éppen az olajbányászat nehéz körülményeire, veszélyeire hivatkozva kerestek új munkahelyet. Most tankállomás-kezelő, korábban 16,5 éven át vájár volt Czeglédi István ★ Czeglédi István, a most 52 éves tankállomás-kezelő azon kevesek egyike, aki szénbányászként sokáig helyt, állt a föld alatt, majd — 1967 óta — a föld felett, mint olajbányász. Arca szikár, szava megfontolt. — Van két év megszakításom. Elmentem, mert három évig hiába vártam két forint béremelésre. Azután itt is más lett a helyzet, és én se bírtam távol, visszajöttem. Most, bányásznapra 7387 forint jutalmat kaptam. — Szép pénz, de itt folyton fenyeget a tűz, a robbanás, a veszély ... Mégis szereti, mégis szépnek érzi....? — Szépnek. ..? Aligha. Vagy mégis .. . ? — töpreng, ve keresi a szavakat a bányász — Szóval, tudja, azért mégis szép valahogy, mert tudom, hogy mit dolgozom, mit termelek, akkor is tudom, ha álmomból felkeltenek. Tudja a kereken 40 esztendős, és tagadhatatlanul jó kedélyű Paróczai István is. — Én még szinte gyerekfejjel, 1961. szeptember 2-án jöttem ide. Azzal kezdtem, hogy a csőszerelő csoporthoz kerültem, és az igen nehéz volt, akkoriban még kubikos munkát is végeztünk, azzal volt megspékelve. Nem sok idő után — gondolom, mert igyekvő voltam —, pár hónapra termelőcsoportba ke. rültem, majd kútkezelő, majd tankállomáskezelő lettem ... És eltelik 1—2 év, és azon kapom magam, hogy főgyűjtőkezelő vagyok, és már az összes tankállomás terménye hozzám kerül, majd ezt követően a főgyűjtőmester helyettese vagyok. majd pedig — jóné- hány iskola, tanfolyam elvégzése után — műszakvezető. Jelenleg termelőmester vagyok, három tankállomás, és azok gyűjtőterülete tartozik hozzám. Mit mondjak? — büszke rám a két lányom, Marika, aki most érettségizett és már a Volánnál dolgozik, és Krisztina, ö még csak hatodikos, de kitűnő tanuló Ke- recsenden. Ehhez megjegyzésként annyit tesz hozzá az üzemvezető, hogy büszkék is lehetnek apjukra a lánygyerekek, mert vége-hossza nincs a kitüntetéseinek. Any- nyi bizonyos, hogy háromszoros Kiváló Dolgozó, kapott már Bányászati Szolgálati Érdemérmet, 1982-ben a Nehézipar Kiváló Dolgozója. közben Kiváló Bányász idén pedig DH-munkáér( kapott kitüntetést. Ha pedig már itt tartunk, ne hallgassuk el: szűkebb hazánk olajbányászai közül a mostani ünnepen Takács György miniszteri kitüntetést kapott, Kovács Gábor, Korpás Lajos, Molnár Mátyás és Varga Gyula a Bányász Szolgálati Érdemérem arany fokozatát vehette át. amely 30 évi munka után jár További hat olajbányász most ugyanez érdemérem ezüst, húsz pedig a bronz fokozatát vehette át. Bányásznap van, ezúttal olajbányászokat mutat be riportunk, de mindőjükre gondolunk. A szén-, a kő- az érc bányászaira, dolgozzanak bár mélységekben vagy idefent. Hiszen helytállnak. helytállnak példásan, emberül. Nincs benne semmi túlzás, ha hittel hisszük: büszke lehet mind, aki közéjük tartozónak mondhatja magát. B. Kun Tibor Pallaghy Barnabás: Szigorú, szép, egész embert kívánó műn. ka az olajbányászé (Fotó: Szabó Sándor) Olajbányász vagyok... Ha ünneplőbe öltözik, számos kitüntetés díszíti Paróczai István mellét B megújulás útján A továbbfejlesztés szükségessége egyfelől az egyre szorítóbb, súlyosabbá váló gondoktól való megszabadulás, másfelől egy hatékonyabbnak ígérkező fejlődési-növekedési pálya által az irányítással szemben támasztott követelményekből vezethető le. E felfogással szembeni érv, hogy gazdaságunk az ismert okok folytán kényszerpályán halad. A kényszerpályával viszont a talpon maradást biztosító gazdaságpolitika, azzal pedig — némi leegyszerűsítéssel —- a kézi vezérléses irányítási szisztéma tekinthető konformnak. Ez azonban statikus, hibás szemlélet, s végső soron a mai kényszerállapotok konzerválásához vezetne. E felismerést tükrözi egyébként Havasi Ferenc elvtárs aa MSZMP Politikai Akadémiáján április 25-én elhangzott előadásának a következő része is,.idézem: „Az elért eredmények mellett tudatában vagyunk annak is, hogy az utóbbi években folytatott gazdaságpolitikai irányvonal és gyakorlat által felszínre hozott és mozgósítható tartalékok több területen mái kimerülöben vannak”. Elméleti összefüggésben közelítve a kérdéshez pedig arról van szó, hogy a szocialista forradalom lényegéből eredően befejezetlen. Ilyen forradalmakra eddig ugyanis alacsony vagy közepesen fejlett termelőerőkkel rendelkező országokban került sor. A reform folytatása így történelmi szükségszerűség. A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének ebből eredően nincs ésszerű alternatívája. A továbbfejlesztés ezért egy olyan megújulási, tökéleltesedési folyamatnak fogható fel, ami a fejlett szocializmushoz vezető úton érvényesülő gazdasági törvények számára az eddiginél is optimálisabb mozgásteret képes biztosítani. Alapelvként, ha úgy tetszik tabuként, mindössze egy korlátozó feltételt szükséges megfogalmazni, nevezetesen, hogy a szisztéma továbbfejlesztése csakis a szocializmus irányában lehet nyitott. A szélsőségek, a túlzott piacimádat, vagy az egy forradalmi eszmerendszerrel összeegyeztethetetlen konzervativizmus miatti további vargabetűk és tandíj vállalása a tudomány mai állása mellett már értelmetlen, felesleges lenne. Az irányítási rendszer továbbfejlesztésével összefüggésben kissé konkrétabban is megfogalmazható célok: ■a — A gazdaságban ténylegesen érvényesülő mozgás- törvények kínálta lehetőségek jobb kihasználása, az emberi tényező szerepének teljesebb kibontakoztatása; — A gazdaság működésének hatékonyabbá, rugalmasabbá tétele, jövedelem- termelő képességének fokozása. A stagnálás dinamizmusba fordítása. A reáljövedelmek további csökkenésének kivédése. A cserearányok romlásának megfordítása, a gazdaságnak a világ- gazdasághoz való előnyösebb illeszkedése, a világkereskedelemben való térvesztési folyamat megállítása; — A tulajdonosi szemlélet erősítése, a tulajdonlás sokszínűbbé tétele. A vállalati önállóság és a piac szerepének növelése; — Az innovativitás, a vállalkozási szellem és feltételek erősítése; — A gazdasági élet szereplői között a partneri kapcsolatok szélesítése (a függőségi kapcsolatok helyett), a döntések demokratizmusának és a társadalmi kontrollnak a fokozása; — A gazdasági folyamaitok túlszabályozottságának oldása — a rendeletek, hatósági előírások, tárcaleiratok számának csökkentése — a szabályozók változásának kiszámíthatóbbá tétele; — Az állam szerepének módosulása, a veszteségpótló támogatások, beavatkozások helyett az eredményt fokozó folyamatok segítése, felkarolása. — A gazdasági döntésekhez szükséges tisztánlátást biztosító feltételek javítása, a versenyhelyzet erősítése. E célok elérésének fontosabb biztosítékai: a piac, az árak, a verseny tekintetében eddig uralkodó szimulációs viszonyok meghaladása; a hiányállapotok leküzdése; általános mindenkire és minden szervezetre kiterjedő, kibúvók nélküli hatékonysági kényszer; A társadalmi kontroll erősítése, az érdekegyeztetési mechanizmusok kiépítése, s egyáltalán a szocialista demokrácia minden formájának erősítése; Intézményes biztosítékok a téves döntésekkel szemben: pl. a döntések nagyobb nyilvánosságával és a dolgozóknak a döntések előkészítésébe való fokozottabb bevonásával. Az egyéni képességek és az esélyegyenlőségek útjában álló korlátok lebontása; A gazdaságnak a tudományok, a szellemiség befogadására való alkalmasabbá tétele; A vezetési-szervezési színvonal növelése; A gazdálkodási rendszer, a társadalmi-politikai értékrend és mechanizmus közötti kapcsolatrendszer erősítése. Világosan kell látni, hogy ezeknek a biztosítékoknak a többsége egyúttal a gazdaság, s azon keresztül a társadalom fejlődésének emlője is. Nagyon lényeges annak belátása is, hogy a továbbfejlesztés során csak konszolidált viszonyokra nem építhetünk. Kritikus helyzetben egy ilyen szisztéma ugyanis könnyen cselekvőképtelenséghez vezetne. Az eszköztárban ezért a konjunktúra szabályozásának is helyet kell kapnia. Végül további két igen lényeges momentumra szükséges még utalni. Egyik — ami egyébként igen sok félreértés forrása, » nemcsak itthon, de nemzetközi viszonylatban is —, hogy gazdasági nehézségeinknek az irányítási szisztéma jelzett fogyatékosságai csupán az egyik forrását jelentették és jelentik, következésképpen a mai helyzetből való kivezető úton az irányítási rendszer továbbfejlesztése csupán rásegítő szerepet tölthet be, azaz önmagában nem képes a problémák feloldására. A kérdés másik elágazása, hogy társadalmunk ugyan reformérett, s a továbbfejlesztést megelőző felfokozott érdeklődés és várakozás alapján a hangulat bizakodó. Ettől függetlenül látni kell, hogy igazán mély és tartós sikerre csak akkor számíthatunk, ha az irányítási rendszer továbbfejlesztése a tömegek számára is érezhető javulást eredményez. A rendszer továbbfejlesztésének ez az achillesi sarka. Ebből viszont —, s elsősorban a politika számára — követelményként fogalmazódik meg, hogy a hatékonyság és a szelektivitás meredekebb ösvényeinek megmászását vállalva, a még szunnyadó energiák felszabadítását, bizonyos öntisztító és önmegújító folyamatokat segítve, az azokkal szükségszerűen együtt járó helyi és átmeneti konfliktusokra — későbbi, s még nagyobb feszültség kialakulásának megakadályozása érdekében is — készüljön fel. Dr. Barta Imre a közgazdaságtudományok kandidátusa Olajbányászok
