Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

T IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 22., szombat A SÖTÉTSÉG RENDJE ELLEN Egy gazdag, alkotó élet számvetése Beszélgetés Tamás Aladárral Tamás Aladár ebben az esztendőben lett 85 éves. Ebből az alkalomból keres­tük fel Vérmezőre néző bu­dai otthonában. Régi folyó­iratokat és legújabb verses- kötetét lapozgatva beszél­gettünk életéről, munkájá­ról. Tamás Aladár események­kel és eredményekkel teli 85 évet tudhat a háta mö­gött: egész fiatalon megje­lenik két verseskötete: majd több folyóiratot szerkeszt, többek közt az Új Földet, később a 100%-ot, amely a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja egyetlen legális folyóirata volt a húszas évek végén; irodalmi és politikai tevékenységéért négy esztendőt börtönben tölt; emigrációba kényszerül, Csehszlovákiában, Párizs­ban és Mexikóban él. A fel- szabadulás után egy évtize­dig a Szikra Kiadó igazga­tója. egy ideig az írószö­vetség főtitkára; az ötvenes évek derekától' diplomáciai szolgálatot vállal Indiában és Párizsban; hazatérése után több kötetben megírja visszaemlékezéseit. — Mely esemény; melyik korszak volt legnagyobb ha­tással életére, gondolkodá­sára? — Azt gondolom, hogy a legfontosabb hatások fiatal korában érik az embert, rám legdöntőbb befolyással a Tanácsköztársaság alatt és után történtek voltak. Egy látszólag egyszerű hétköz­napi. de számomra nagy ha­tású találkozást szeretnék feleleveníteni. 1919 tavaszán Debrecenben éltem. Április végén, amikor a királyi ro­mán csapatok bevonultak a városba, elkeseredéssel vet­tem tudomásul, hogy a vá­ros polgársága zsebkendőket lobogtatva fogadta őket. Én kétségbe esve, magányosan, teli sötét gondolatokkal mentem a Nagyerdő felé. Ott egy kis irtott tisztásra értem. Csend volt körülöt­tem. Egyszercsak a fák kö­zött egy magányos, favágó­forma ember tűnt föl. Rö­vid bekecs volt rajta kötél­lel összefogva, s a kötél mö­gé kisbalta volt tűzve. Megkérdeztem tőle, hogy hova tart. Rekedt hangon válaszolt: „A városba. Ügy hallom, szüksége van a szegények kormányának ránk." „Nincs már kormány. — Válaszoltam csendesen. — Az ellenség bevonult Deb­recenbe.” „Nem lehet igaz — né­zett rám hitetlenül a fa­vágó. Majd egy kis idő múlva hangosabban hozzá tette. — Én azért csak be­megyek. Nem veszhet el a szegények kormánya, csak ne hagyjuk cserben soha." Ott maradtam egyedül a tisztáson, és elgondolkoztam, hogy milyen mely meggyő­ződéssel beszélt ez a favá­gó. és megértettem, hogy mindig, minden körülmé­nyek között a meggyőződé­sünk szerint kell cselekedni. S elhatároztam, hogy én is minden tőlem telhetőt meg­teszek a „szegények kor­mányáért”. Ott, ennek a ta­lálkozásnak a hatására vál­tam igazán kommunistává. — Költőnek, írónak vagy szerkesztőnek vallja-e leg­inkább magát? Hiszen a húszas évek elején két ver­seskötettel avantgarde köl­tőként lép az irodalmi élet­be ezután húsz éven keresz­tül nem jelenik meg köte­te, de ez alatt az idő alatt négy folyóirat létrehozásá­ban, illetne szerkesztésében vesz részt. Végül az utolsó három évtizedben más mű­faj, az önéletrajzi regény került munkásságában elő­térbe. — Ezekben a változások­ban nagy vonalakban benne van életem története. írói pályámat sokkal inkább az élet tényei alakították, mint saját elhatározásaim. Min­dig arra törekedtem, hogy az adott történelmi feltéte­lek között a lehető leghasz­nosabb munkát végezhessem. Valóban költőként indul­tam, úgy gondoltam, hogy az avantgarde költészet újító szelleme a társadalmi meg­újulást szolgálja, de később úgy láttam, hogy kommu­nista meggyőződésemet más területen jobban érvényre juttathatom, ezért követtem el mindent, hogy egy kom­munista lapot létrehozhassak. Az ezerkilencszázhúszas évek a magyar kommunista moz­galom nehéz évtizede volt, azért volt óriási jelentősége annak, hogy megjelenhetett a 100%, hogy hét évvel a Tanácsköztársaság bukása után nyilvánosan — termé­szetesen álnéven — hallat­hatták hangjukat Magyar- országon olyan kommunis­ta vezetők, mint Kun Béla, Lukács György, Landler Je­nő, Révai József, Gábor An­dor, Komjáth Aladár. E lap létrehozását és szerkesztését tartom életem egyik legje­lentősebb eredményének. A felszabadulást követő évti­zedekben pedig kötelessé­gemnek éreztem, hogy el­mondjam életem — tanulsá­gul és emlékeztetőül a ne­héz. küzdelmekkel teli évek­re. — ,Min dolgozik most, ho­gyan telnek napjai? — Minden reggel leülök az íróasztalom elé és dolgo­zom, a munka fiatalít, fris­sen tart. Nemrég jelent meg írók, könyvek, vallomások című tanulmánykötetem. Ez év karácsonyán lát napvi­lágot legújabban írt verse­im gyűjteménye, a Sötétség rendje ellen. Látja, öt év­tized múltán újra visszatér­tem a versíráshoz. Jövő év áprilisában pedig Karikás Frigyes életéről írott köny­vemet fogja kiadni a Kos­suth Kiadó. — Jó egészséget és mun­kával eltöltött további hasz­nos éveket kívánunk Tamás Aladárnak. Kelevéz Ágnes FARKAS ANDRAS Hangképek TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS Hz igazgató arca . ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________, ____________________________ A z igazgató arca: a titkárnő. Róla minden pontosan leolvasható. Tóföldi belép az ajtón, köszön, és legszívesebben már hátrálna is ki­felé. Az „igazgató arca” borús, mint egy no­vemberi reggel, a köszönést szórakozottan elfelejti viszonozni, és elmerülten babrál va­lamely papírokkal. Tóföldi leül a bőrfotel szélére, a lábát ma­ga alá i húzza, kezét az ölében pihenteti. Olyan pózban görbéd most, mint egy ottfelej­tett sportszatyor. Csönd van, csak a papírok surrogása hallatszik, és valami átható par­fümillat lengedez. — Panaszunk van magára — szólal meg az „igazgató arca” királyi többesben —, dü­hösek vagyunk ... — Miért? — Tóföldi szájából úgy vergő­dik elő a kérdés, mint a nagybeteg lélegzet- vétele. — Nem mondhatok többet — jelenti ki nyomatékkai —. de rövidesen megtudja .. . Mindjárt kijön Televényi, és akkor beme­het. Tóföldi agya lázasan dolgozik. Vajon mit követhetett el? Mi az, amiért hívatja az igazgató? Próbákról nem késett mostanában, a színpadon nem röhögtette a kollégákat, tu­domása szerint mondani sem mondott olyat, ami esetleg rossz színben tüntetheti fel. Vagy valaki mégis sustorgott volna...? De mikor? Tegnap este még barátságosan kö­szöntötték egymást az igazgatóval, sőt ő mondta meg neki a kihúzott lottószámokat. 4, 12, 16. 44, 53. Tehát este még nem. Akkor hát éjszaka vagy ma reggel? Sercegi...? Megszegte !volna az egyezségüket, és mégis hátba fúrta? Ez bizony lehetséges... Esetleg Televényi ...? Televényi vei két napja nem is találkozott. Persze attól még elejthetett egy megjegyzést, hiszen mindennap együtt ebé­delnek az igazgatóval. De most még délelőtt tizenegy óra. még nem ebédelhettek együtt, a tegnapi étkezésnél meg nem mondhatott semmit, mert akkor az már este érződött volna. Most áztatná bent? És az áztatási szünetben szólt ki az igazgató a titkárnőnek, hogy hívja be őt? Ez sem valószínű, mert már a portán várta az üzenet, reggel, amint bejött a színházba, hogy tizenegyre jöjjön az igazgatóhoz. Televényi hát mégsem le­het .. . Akkor hát kicsoda ...? Nincs már idő sorravenni mindenkit, legfeljebb találgathat. Vizekinek a tegnapi próbán panaszkodott, a vérnyomására: „már megint lent van — mondta- —, valószínűleg időváltozás lesz”. Lehet, hogy Vizeki igazgatóváltozásnak fér- dítve fújta be? De mikor? Éjjel a klubban? Televényi lép ki a párnázott ajtón, az „igazgató arca" egyszerű derűs lesz, mint egy rózsaszín napernyő. — Szevasz — veti oda Televényi Tóföldi­nek, majd kivesz egy cukrot a kávéfőző mel­* őszi szelekben t'szva a felhők Szélei szűrik, Messzeeresztik Hosszan a szétszórt Fényt, hogy a színek Szárazán-izzó Lombozatából Még elemezzük Azt, ami szépen- Szüzi-szelíden Eltehető a' Télire, mert a Tétova emlék Néha zavartan. Kósza lopódzást Játszik a lélek Pincei részén. Mint csak az árva Otthoniasság! Es ha ma, itt. az őszben a fénylő Hangulatot, mint Tiszta szüretnek. Szellemi násznak Öltözetét is Felveszem: és ha Ennek a napnak Szélbe-befércelt Messzi csuháját Megszeretem, nincs Más-egyebem, mipt Tudni a múló Percben a fontos Elnivalót: az Emberi érzés. Mint hegedűn a Húr, ha kipattan, Nem sebet üt. csak Hangzik — azért is!

Next

/
Thumbnails
Contents