Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-21 / 222. szám

3 NSPÜJSAG, 1984. szeptember 21., péntek Kétszázezres tartalék Azt mondják az Állami Bér és Munkaügyi Hivatal­ban, hogy az egyes terüle­teken jellemző munkaerő- hiány már oly mértékű, hogy az úgynevezett cél­zott bérintézkedések sem segítenek. Való igaz, hogy a vállalati munkaerőgaz­dálkodás változatlan ve­zérmotívuma: embert és embert, minél többet, mert nem tudni, hogy a ma hasz­navehetetlen emberekre holnap nem lesz-e szük­ség? Igaz, a legújabb munka­ügyi elemzések szerint va­lamelyes erősödött a nagy­ipar létszámmegtartó ké­pessége: az év végéig a ter­vezettnél kisebb mértékű létszámcsökkenés várható az iparban és az építőipar­ban, de az általános lét­számhiány miatti sirámok aligha csendesülnek majd. A munkaerő iránti éhség csillapíthatatlan, s ennek csak részben oka az alkal­mazott beruházáspolitika. A másik ok, hogy a vál­lalatok bizalmatlanok min­den olyan intézkedés ál­landóságával szemben, amely a racionálisabb mun­kaerő-gazdálkodás feltétel- rendszerét szolgálja. A munkaerőmozgást vál­tozatlanul a spontaneitás jel­lemzi: a munkavállalói kez­deményezés helyébe csak elvétve lép a munkáltatói kezdeményezés, vagyis rit­ka eset, hogy a vállalatok közötti létszámátcsoportosí­tás — jogilag biztosított — módszerét választják a mun­káltatók. Aligha kényel­mességből- Ismétlem: bi­zalmatlanságból, hisz az el­múlt években annyi egy­másnak ellentmondó szabá­lyozáshoz voltak kénytele­nek alkalmazkodni. Nem élnek a munkaerő­kölcsönzés lehetőségeivel sem, mert mit lehessen tud­ni. az általuk ideiglenesen kölcsönadott emberük visz- szatér-e majd az eredeti munkahelyére? Semmi jele annak, hogy a hiányzó munkaerő pótlá­sa érdekében különös fi­gyelemmel kísérnék a bel­ső létszámtartalékak felsza­badítását és hasznosítási le­hetőségeit; a veszteségidők csökkentését, illetve a mun­kaszervezés javítását. Vagy­is semmi jele a munkaerő­gazdálkodás intentzív mód­szereinek (miért is lenne, ha egyszer a vállalatok és a szövetkezetek — lényegé­ben a mai napig is — az extenzív gazdálkodási mód­szerekhez szoktak, mert eh­hez szoktatták őket?) Változatlanul kedvelt „létszámpótló” módszerek közé tartoznak viszont a nagy arányú túlóráztatá­sok, a mellékállásban tör­ténő foglalkoztatások, illet­ve a vállalati gazdasági munkaközösségek szervezé­se. Az utóbbi módszernél érdemes kissé elidőzni, már elöljáróban is nyomatéko­san hangsúlyozva, hogy tá­vol áll tőlünk a vgmk- mozgalom elleni — akárcsak legenyhébb színezetű — tá­madás. Már csak azért is, mert általánosítható tapasz­talat, hogy a vgmk-k mun­kája többnyire jól szerve­zett, s teljesítményeik — a főműszakhoz viszonyítva — magasabbak. Szembeötlő ez azért is, mert a vgmk- tagok jórészt az alaptevé­kenységgel azonos munkát végeznek, tehát maguk bi­zonyítják a főmunkaidőben végzett munka szervezet­lenségét. Ám egyre jellem­zőbb, hogy a vgmk-mozga- lom kiterjesztésével a válla­latok olyan létszámhiányt is csökkentének, amely a legegyszerűbb szervezési intézkedésekkel is enyhít­hető lenne. Ilyen körülmé­nyek között pedig a vgm-k egyébként jól szervezett és valóban hatékony munká­jának eredményé végül is elveszhet az általános válla­lati szervezetlenségben. S ami még ennél is aggasz­tóbb: a munkaidőalapot lé­nyegében extenzív módon bővítő vgmk-vállalkozás elodázhatja — s ki tudja meddig — a munkaerő ra­cionális foglalkoztatásával kapcsolatos tennivalók él- yégzését. Hadd ismételjem: mind­ez nem a vgm-ek létének és működésének megkérdő­jelezése, inkább csak annak felvillantása, hogy a válla­lati gazdasági munkaközös­ségek összes előnyei és eré­nyei aligha fedhetik el a vállalati gazdálkodás — je­lesül a munkaerő-gazdálko­dás — megannyi gondját, baját. De miért a munkaerő-gaz^ dálkodási csődtömeg? Mi­ért, hogy el kell ismerni — hivatalos dokumentumban! — hogy ha az évközi mun­kateljesítmények elérnék az általában jellemző no­vemberi, decemberi átla­got, akkor az ipar ta­valy 200 ezerrel kevesebb emberrel is elboldogult vol­na? Miért nem mondhat­tak le erről a kétszázezres munkavállalói seregről? Mert semmi nem kénysze­ríti őket erre, s kényszer híján ugyan miért lenne ez gazdálkodói érdek? A munkaerő olcsó, sokkal ol­csóbb, mint a gépi techni­ka. (Nem véletlen, hogy közönséges anyagmozgatás­sal még mindig több mint 700 ezren foglalkoznak.) A létszámcsökkentésből szár­mazó bérmegtakarítás fel- használásának lehetősége sem késztette a vállalatokat jelentősebb elbocsátásokra, illetve átcsoportosításokra. (Úgy hírlijt: ez is fölismert igazság, s a keresetszabályo­zás várható módosítása ezen is radikálisan változ­tat.) A jórészt önköltségtí­pusú ár pedig eleve alkal­matlan a teljesítménykény­szer fokozására, és így a létszámgazdálkodás komo­lyabb racionalizálására. Jelenleg itt tartunk. Az ebből fakadó feszültségeket ismeri a gazdaságirányítás is. s a soron következő sza­bályozó-módosítások során vélhetően erre is ügyel. Vértes Csaba GYŐRBEN Épül az új kekszüzem Finiséhez érkezett a VI. ötéves terv legnagyobb édes­ipari beruházása, a győri kekszüzem építése. ,A 440 millió forintos beruházás ki vitelezőinek időelőnyük van a tervhez képest: az épület készen van, már a belső szereléseket végzik. Az új üzem megépítésé­vel döntően megjavul a ha- rad kekszellátás és számos új termék is forgalomba ke­rül. Többek között az eddig importált sajtos kekszek ké. szítésére is berendezkednek. A fejlesztés arányaira jel­lemző, hogy jelenleg ha­zánkban 6500 tonna kekszet gyártanák évente. A győri beruházás megvalósulása után viszont 12 ezer 500 ton­nát. A most épülő, lényegé­ben teljesen új kekszgyár korszerű berendezései ke­vesebb szennyező anyagot juttatnak a levegőbe és a gépek zaja is lényegesen ki­sebb lesz. Az új üzemet 1985 nyarán avatják, de né. hány egység már korábban megkezdi a termelést. PANNONVIN Cégkeresztelő Pécsett Zajártalom-vizsgálat a városi közlekedésben Új cégnevet vett fel a Pécs székhelyű borgazdasá­gi kombi nát: Pannonvin lett a neve. Az új névvel a hazai és külföldi fogyasz­tók számára egyaránt azt akarják jelezni, hogy a Dunántúlon — az ősi Pan­nóniában — termelt borok­ról van szó. A Pannonvin tehát minőségi márkanév is, híres történelmi borvidéke­ink termékeinek védjegye. Korábban Villány—Mecsek- alji Borgazdasági Kombi­nát volt a vállalat neve; hosszú, nehézkes, külföldi számára szinte kiejthetetlen és leírhatatlan volt. S rá­adásul nem is a valóságot fejezte ki, hiszen a kombi­nát nemcsak a villányi és a mecseki szőlők borait vá­sárolja, forgalmazza, hanem az egész Dél-Dunántúlét, az­az Baranya, Somogy, Tolna és Zala borait is. A névváltozás összefügg azzal, hogy a pécsi kombinát erőteljes piackutatásba kez­dett külföldön, aminek ered­ményeként újabb és újabb országokban sikerült meg­vetnie a lábát. A legújabb piac: az Egyesült Államok, ahova vörös bort szállít. Ez az első tengerentúli szállítá­sa a pécsi vállalatnak. A hamarosan megnyíló mün­cheni élelmiszeripari kiállí­táson is már a Pannonvin néven szerepelnek a Dél- Dunántúlról származó borok. A Pannonvin termékei je­lenleg hét országba jutnak el, s a jelek szerint az ed­digi legnagyobb exportját bonyolítja le az idén a vál­lalat. összesen 40 ezer hek­toliter palackos és 30 ezer hektoliter hordós bort, va­lamint 7 millió palack pezs­gőt szállít külföldre az év folyamán. A pezsgőexport például az elmúlt három év alatt kereken meghárom­szorozódott. Az Autóipari Kutató Intézet akusztikai osztályán rendsze­resen foglalkoznak a gépjárművek zajának lehetőségek sze­rinti gazdaságos csökkentésével. Kiemelt feladat a városi tömegközlekedést szolgáló motorok vizsgálata és az autó­buszok utasterében keletkező zaj csökkentése — a gyalo­gosok és az utasok érdekében. Műszeres vizsgálat az utastérben Zajszintmérés az utcán (MTI fotó: Balaton József felvétele — KS) Ha átutalják a fizetést... Az OTP és a vállalatok kapcsolata Kétezernél több dolgozót érint megyénkben az a sa­játos kapcsolat, amely az OTP fiókjai és hetvenki­lenc üzem, vállalat, szövet­kezet között alakult ki. A doLgozók javát szolgáló együttműködés, két eszten­dővel ezelőtt kezdődött, ami­kor lehetőség nyílt arra hogy a lakosság és a taná­csok banikja, az OTP — ha­sonlóan, mint egy családi háztartásban — kezelje a vállalati ügyfelek pénzét. Ez a családi „kassza” ehben az esetben — mint azt a pénzintézet illetékeseitől megtudtok — az immár si­kert aratott átutalási betét­számlára épül. Ebből egyéb­ként a megyében nyolc és fél ezret tartanak számon. Az OTP és a vállalatok, munkahelyek alkalmazottai egy megbízás alapján utal­tathatják át a fizetésüket — vagy annak egy részét — a már említett betétszámlá­jukra: megadva, hogy arról milyen kifizetéseket telje­síthet a fiók. A pénzintézet újabb szolgáltatásáról az egyes munkahelyek bér- számfejtői, valamint a me­gyében működő OTP-fiókok adnak részletes felvilágosí­tást. Különösen azoknak éri meg ez az ügyintézési — s egyben takarékossági — for­ma, akiknek egyszerre több helyre kell fizetniük, s a különböző szolgáltató válla, latok, vagy a postahivatalok távol esnek a munka- illet­ve a lakóhelytől. Az eddigi vállalati bérügyi tapasztala­tok viszont azt igazolják, hogy a pénzintézettel kiala­kult együttműködés nyo­mán egyszerűbbé, gyorsab­bá vált a fizetésekkel kap­csolatos ügyintézés. Látogatóban Nyugat-Európában IV 3. Legenda a champagnei pezsgőről Franciaország szivéhez, Párizshoz köze!, a fő iparvi­dék szomszédságában van Champagne, amelynek föld­jei a szőlőművelésnek kedveznek. Amint az utazót lép- ten-nyomon néhai nagy csaták emlékei állítják meg, odébb vagy éppen közben is a helybeliek szívesen büszkélkednek a legnemesebb nedűket adó lankákkal. Reims és Epernay föld alatti pincéi ugyanis sokmillió pezsgőpalackot rejtenek. Törpeszőlők között Ezen a jellegzetes francia tájon bámulatos rendben sorakoznak a különös törpe­szőlők. Az erre látogató idegen úton-útfélen hallja: „Az egyedüli igaz pezsgő” dicséretét és történetét, ame­lyet kivételes ízével, zama­téval magyaráznak. Persze üzleti érdekből is hangoz­tatják, hogy csak az a pezs­gő, amely Champagneból jön. Bár a franciákon kívül a szovjetek, az amerikaiak és a spanyolok is gyártanak számos kitűnő fajtát, de az ittenit minőségben még nem sikerült felülmúlniuk. A hangulatos Reims bel­városában az üzletek között mindenütt találni pezsgősza­lonokat, ahol a kirakatokban díszes palackok jelzik a kü­lönleges árut. Gyakran a boltok bejárata előtt is szin­te fél embernyi nagyságú üvegek hívják fel a járóke­lők figyelmét a pezsgővá­sárlásra. Nem véletlen ez a nagyszabású reklámozás, hi­szen az évente termelt 50— 60 millió palack ízes nedű­nek csaknem harmada bu­sás haszonnal talál gazdára külföldön, főleg a Német Szövetségi Köztársaságban, az Egyesült Államokban és Belgiumban. Az itteni pin­cékben úgy mondják, több millió üveg fekszik az érté­kes itallal töltve. Ezen a tájon 15 ezer hek­táron termelik azt a három szőlőfajtát, amelyekből a pezsgőt készítik. Nevezete­sen a kék Pinot Noirt és Menniert, valamint az itt­hon is termelt jó minőségű fehér Chardonnay-t. A pin­cék mélyén a gyors- és szak­szerű préselés révén fehér mustot nyernek, tehát a pezsgő is fehér. Azt hirde­tik, hogy azért a legjobb, az „egyetlen” a champagnei a világon, mert ennek a vi­déknek kivételesen jó mész­köves a földje és kivételes a klímája, mivel itt kevere­dik egymással az atlanti és a kontinentális időjárás. Persze kivételes az említett három szőlőfajta is tulaj­donságai révén, miután az elmúlt kétezer év alatt .al­kalmazkodott a helyi adott­ságokhoz. Nem kevésbé egyedi az a munkamódszer, ahogy a pezsgőt készítik, érlelik. A vidék néhány ipari tevékenysége, így a palack-, a papír- és a parafa­dugó-gyártás szervesen kap­csolódik a pezsgőkészítéshez. Bámulatos ügyességgel Noha, Champagne fővá­rosa Reims, a valamikor ki­rályi koronázó város, amely gazdag látnivalóival és ke­reskedelmi forgalmával erő­teljesen vonzza az idegene­ket, a pezsgőgyártás köz­pontja mégis a közeli Épernay. Az alig több mint harmincezer lakosú telepü­lés polgárai közül legtöbben ma is a habzó italnak kö­szönhetik a mindennapit, főleg, akik a föld alatti óriá­si érlelő pincékben dolgoz­nak. Számos nagy hírű pezsgőgyárat találni itt, mint a Moet et Chandon-t, vagy a Mercier-t, ahol vé­gigkísérhető a készítési fo­lyamat valamennyi fázisa. Ennek talán a legérdekesebb része az úgynevezett „moz­gatás”, amelynek lényege az, hogy a ferdén elhelye­zet palackokat a munkások bámulatos ügyességgel, alig észrevehetően megrázzák, hogy a később eltávolítan- dó üledék a dugón egyenle­tesen lerakodjon. Épernaytól nem messze találni Hautvillerst, a ne­mes nedű feltalálásának színhelyét, amelyet szívesen látogatnak a turisták. Va­laha itt állott az a bencés apátság, amelynek a XVII. században XIV. Lajos, a Napkirály kortársaként egy Don Perignon nevű atya volt a gazdasági főnöke, és az apátsági pince kezelője •is egy személyben. A kör­nyéken egyébként már év­századokkal előtte óriási szőlőskertek álltak, a szer­zetesek ugyanis a borászat legjobb művelőinek számí­tottak. Tulajdonképpen a már említett Don Perignon jött rá a pezsgőkészítés tit­kára és ő használta először a palackok dugaszolására a parafát. „Márpedig csak ab­ból a borból lesz pezsgő, amelynek második forrása magában a palackban megy végbe...” — hirdette. Vastag falú üvegek' ben a gyöngyöző nedű A derék szerzetes „háza­sította össze” Champagne szőlőfajtáit, amelyeket úgy ismert, hogy a legenda sze­rint, bár öregségére megva­kult, de egy-egy szőlősze­met megízlelve mindig meg­mondta, hogy a fajta me­lyik kertből való. Az apát­sági templomban temették el, s a hálás utókor nem fe­ledkezik meg róla. Minden esztendőben, így például az idén is népünnepélyt rendez­tek a pezsgő feltalálójának emlékére. Körös-körül a domboldalakban a rómaiak által valamikor csákány- nyál vájt föld alatti labirin­tusokban ma a pezsgőspalac­kok millióit raktározzák. Ezeket is Champagne egyik titkaként emlegetik. Az egyenletes hőmérsékletű pincékben ugyanis évekig állnak a vastag falú üvegek és bennük a hírneves, gyön­gyöző nedű. Érdemes meg­kóstolni... , Mentusz Károly

Next

/
Thumbnails
Contents