Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-19 / 220. szám

NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 19., szerda 3 ORSZÁGOS ÉRDEK Miért támogatjuk a szénbányászatot? Társadalombiztosítás és demokratizmus A magyar gazdaság be­rendezkedése és deklarált el­vei szerint mind szűkebb teret kell adni a központi pénzügyi beavatkozásoknak, vagyis annak, hogy támo­gatásokkal segítsenek és el­vonásokkal gyengítsenek egyes vállalatokat és ágaza­tokat. Ehhez képest sokak számára meglepő lehet, hogy a kormány a közelmúltban jelentős összegeket szava­zott meg a szénbányászat fejlesztésére. Mi indokolja a központi mankót? Az okok elemzé­séhez egészen a hatvanas évtized végéig vissza kell mennünk. Mert például a szénbányászat kedvezőtlen létszámhelyzete az ágazat­nak a III. ötéves tervidő­szakban megindított vissza­fejlesztésére vezethető visz- sza. Elöregedés és létszámhiány A kezdeti nagyarányú és tudatos létszámleépítést a vártnál és a szükségesnél jóval nagyobb mértékű spon­tán eláramlás követte. Az olajárrobbanás csak lassan fordította vissza a folya­matokat. A szén szerepének újraértékelését követően ugyan kormányintézkedések sora igyekezett stabilizálni a szénbányászat létszámhely­zetét, de a csökkenést csak mérsékelni lehetett, megál­lítani nem. Bizonyítja ezt a következő adatsor: 1970­ben még több mint száz­ezer, 1975-ben 86,4 ezer, 1980-iban 77,4 ezer, tavaly pedig 76,8 ezer volt az ága­zatban foglalkoztatottak szá­ma. A föld alatti létszám az 1970. évi 46,9 ezerről 1983- ra 31 ezerre, a vájárok szá­ma 28,6 ezerről 15,1 ezerre esett vissza. Súlyosbítja a helyzetet a csökkent munkaképességű dolgozók számának növeke­dése, valamint a vájárok át­lagos életkorának kedvezőt­len alakulása is. Mindez az­zal járt, hogy a népgazdaság szénszükségletét az utóbbi időszakban csaik jelentős túl- műszak, illetve szabadnapi termelés igénybevételével le­hetett megoldani. Ráadásul — miután az erőket a ter­melésre összpontosították — a vágathajtásban és a bá­nyaié nntartásban jelentős lemaradás következett be, ami viszont a következő esztendők termelését veszé­lyezteti. Gondot okoz az is, hogy a bér- és kereseti körülmé­nyek ma már kevésbé te­szik vonzóvá a fokozott ve- szélyességű széntermelést. Ráadásul tavaly például — miközben a szocialista ipar­ban 5,1 százalékkal emel­kedtek az átlagbérek — a szénbányászatban preferen­ciával együtt is csak 3 szá­zalékos bérnövelést tudtak elérni. Ugyanakkor a bá­nyászatban — technológiai, munkaszervezési és bizton­sági okok miatt — nincs le­hetőség a bérszínvonalat nem terhelő keresetkiegészí­tési formákra, például vgmk-k alapítására. Mindezek — és egy sor egyéb feszültség feloldásá­nak — figyelembevételével döntött úgy a kormány, hogy a szénbányászat (bele­értve a Bányászati Akna- mélyítő Vállalatot is), amennyiben maradéktalanul megfelel az idei fogyasztói igényeknek, felhasználhatja a tavaly megkeresett, de a bázisnál figyelmen kívül ha­gyott 49,2 millió forint bér­preferenciát. Ezenfelül az ágazat további 60 millió fo­rint bérpreferenciában, a brikett-termelésben pedig többlettonnánként 120 fo­rint, a vágathajtásban több­letméterenként 3 200 forint kedvezményben részesült. A munkaerő megtartására esélyt adó döntés az is, hogy a személyi tulajdonban épülő bányászlakásakhoz százezer forint állami támo­gatást adnak. Növekvő beruházások Az ágazatnak azonban a közelmúltban nemcsak mun­kaerő-problémákkal, hanem fejlesztési gondokkal is szembe kellett néznie. A kü­lönböző elemzések megálla­pítják: a szénbányászat ter­melése az 1975. évi mély­pont után enyhén, de foko­zatosan emelkedett. Az 1981- es termelés megközelítette, az 1982-es pedig meghaladta az 1985-re előirányzott 26 millió tonnát. A szénfogyasz­tói igények kielégítése azon­ban fokozatosan romló mű­szaki-gazdasági feltételek mellett valósult meg. A ter­melési tervek tartása ezek javítását feltételezi, a válla­latok jelzései szerint ugyan­is a fejlesztések elmaradása esetén már jövőre 10—15 százalékos csökkenéssel kel­lene számolni. Ami viszont olaj- vagy szénimportot ten­ne szükségessé. Mindezek figyelembevéte­lével döntött úgy a kormány, hogy az ágazat 1984-ben 350 millió forint költségve­tési juttatásban részesül, és jövő évi géprendeléseihez to­vábbi 250 millió forintra kap fedezetet. Ugyancsak a fejlesztéseket elősegítendő döntés, hogy a Mányi 1. szá­mú bányaüzem idei 740 mil­lió forintos beruházási ke­retét 970 millió forintra mó­dosították. Mindezek olyan támogatá­sok, amelyeket nem annyi­ra az ágazati, mint inkább az országos (az energiaki­adások és a külkereskedel­mi mérleg egyensúlya, által motivált) igények indokol­nak. A társadalombiztosítást 1950-ben adták át a szak- szervezeteknek. Akkor egye­sítették a különböző, ilyen jellegű intézeteket: a MA- Bl-t, az OTBA-t ugyanúgy az SZTK-ba olvasztották be az OTI-t is. A lényeg az volt, hogy politikai döntés született: legyen egységes és szakszervezeti a társada­lombiztosítás. Az átállás kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de alap­jában jól sikerült. (Ami természetesen nem jelenti azt, hogy mindig mindenki meg volt elégedve az SZTK- val.) Csakhogy akkor még az ország lakosságának alig egyharmada volt biztosított. Nagyjából ugyanannyi, amennyien tagjai voltak a szakszervezeteknek, vagyis a bérből és fizetésből élők. Köztudott, hogy utánuk a munkáltatók fizették és fi­zetik az SZTK-járulékokat, természetes tehát, hogy gazdái legyenek a társada­lombiztosításnak. Sok víz lefolyt azóta Du­nán, s megannyi változás történt a táársadalomban. Ezek között is elsőrendű je­lentőségű, hogy megvaló­sult a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése, ami tár­sadalombiztosítási szempont­ból is döntő változást jelen­tett: hazánk lakosságának minden korábbinál hasonlít­hatatlanul nagyobb része nyert jogosultságot társada­lombiztosításra. Megalakultak az ipari és egyéb szövetkezetek is. El­ismerést nyert a magánszek­tor jelentősége, ami abban nyilvánult meg, hogy az új rendelkezés szerint a ma­gániparosok és kereskedők teljes jogot is kaptak a tár­sadalombiztosításhoz. így jutottunk el a 99 százalék­hoz, vagyis odáig, hogy gya­korlatilag jteljeskörű lett a társadalombiztosítás. Ez vi­szont kérdéssé tette, hogy az egész társadalmat átfogó szolgáltatás irányítására Épül a metró új szakasza A virágkertészek napján érkeztünk Münchenbe. Ko­ra délelőtt a közel kétmilli­ós bajor metropolis köz­pontjában, a neogót város­háza belső udvarán, több ezer érdeklődő idegen sor­fala mellett helyi népvise­letbe öltözött kertészek vo­nultak fel díszes szekerek­kel és autókkal. Ezen a ve­rőfényes délelőttön sokszínű „virágerdő” fogadta a láto­gatókat, mert az eső nem zavarta meg a látványos felvonulást. Ez még az idei bajor nyár egyik fénypontja volt, és aki tehette, ott állt az érdeklődők tarka özöné­ben, hogy tizenegy órakor részese lehessen a városhá­za 85 méter magas tornyá­ban megelevenedő játéknak. Naponta ugyanis ebben az időpontban az egykori lands- huti lovagi torna esemé­nyeit elevenítik fel színes figurák közreműködésével. München, a bajor cent­rum, ahol arányosan keve­redik egymással a múlt és a jelen, a turisták, de nem kevésbé az üzletemberek ér­deklődésének középpontjá­ban áll. A néphagyományo­kat kedvelő és ápoló tarto­elegendőek-e, képesek-e a szakszervezetek. Még akkor is, ha tudjuk, hogy időköz­ben az Országos Társada­lombiztosítási Tanácsban — a SZOT tanácsadó testüle­tében helyet kaptak a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsának, valamint a KIOSZ-nak és a KISOSZ- nak képviselői. Ez még in­kább felemás helyzetet te­remtett, különösen 1975 után, amikor általános, ál­lampolgári jogon igénybe vehető lett az egészségügyi ellátás. Szinte magától értetődő, hogy ha az egészségügyi el­látás igénybevétele polgári joggá lett, a társadalom- biztosításnak is az állam irányítása alá kell kerülnie. Hozzá tartozik, hogy ez ed­dig is állami feladat volt, de a szakszervezetek látták el. S ha meggondoljuk, hogy a magyar társadalombizto­sítás kiadásai meghaladják az évi százmilliárd forintot — aligha akadna, aki ne a társadalombiztosítás állami irányítás alá vonása mellett voksolna. Mondhatja erre valaki, hogy nem kérdezték meg erről a biztosítottakat. Ez azonban tévedés. Három éven át folytak az előkészü­letek, s ezalatt igen sok és sokféle véleményt hallgat­tak meg. Végül megszületett a döntés: az Országos Tár­sadalombiztosítási Főigazga­tóság a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá tartozó, országos hatáskörű szervvé alakult, ennek meg­felelően a megyei társada­lombiztosítási igazgatósá­gok a megyei tanácsok fel­ügyelete alá tartoznak, hát beleszólása természetesen ezután is lesz minden ér­dekképviseleti szervnek, mivel az Országos Társada­lombiztosítási Tanács ön- kormányzati jellegű testület­ként alakult újjá. 45 tagjá­ból 19-et az ágazati szak­szervezetek, négyet a SZOT mányi virágkertészek me­netét a sok külföldi érdek­lődő között, számos magyar is megcsodálta ezen a na­pon. Ám. a múlt emlékei mel­lett a nagyvárosban ott az új büszkeség, a metró, amelynek következő össze­kötő szakaszát éppen ezek­ben a hónapokban építik. Ugyancsak szívesen mutat­ják a müncheniek a mo­dern konténer-pályaudvart is, ahol naponta több ezer tonna árut mozgatnak meg, hozzák és viszik a nyers­anyagokat. a kész terméke­ket. Kicsit talán a budapes­ti József-városi pályaudvar­hoz hasonlít. 1 A tizenkét legnagyobb között Mint ahogy a Német Szö­vetségi Köztársaság más nagy településein, itt. Mün­cheniben is a legtöbbet a gazdaságról beszélnek. Ez a jelen fő kérdése! A fényes üzletek, különösen a belvá­rosban az áruk sokféleségét, gazdag választékát kínálják, amelyek között nem kevés a híres nyugatnémet gép- 'kocsiipar számos újdonsága is. Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A felszín mögött ott a mély. Bár az delegál, a többieket a szö­vetkezeti szövetségek, a Nő­tanács, a KISZ, a kisiparo­sok és a kiskereskedők ér­dekképviseleti szervezete, valamint az egyes társada­lombiztosítási kérdésekben illetékes állami szervek. Hasonló az összetétel a me­gyékben is. A vezetőséget mindenütt demokratikusan választják, kétharmados többséggel. Az a dolgozó ember, aki­nek társadalombiztosítási ügye van — az átszervezés­ből nem sokat vesz észre. Segélykérését' ezután is az üzemi társadalombiztosítási tanácshoz nyújtja be, az üdülés, az üzemi konyha, a sportolási lehetőség tovább­ra is a gyári, vagy vállalati szakszervezeti bizottsághoz tartozik. Abból a 60 mil­liárd forintból, ami egy év­ben szociális célokra ren­delkezésre áll — 10 mil­liárd fölött az szb rendel­kezik. Ami az egyes állampol­gárt a legjobban, legköze­lebbről érinti: vajon jobb, korszerűbb, bürokráciamen- tesebb lesz-e ezután a tár­sadalombiztosítás? A kér­désre nehéz felelni, minde­nekelőtt azért, mert — az ország közismert gazdasági helyzetében — ettől nem lesz több a pénz a társada­lombiztosítási kasszákban. Ami viszont a sokszor és joggal szidott bürokráciát illeti, azon az új irányítási rendszer keretében — re­mélhetőleg — könnyebb lesz segíteni. Csak éppen a beleszólás jogát kell na­gyon komolyan venniük azoknak, akik részt vesznek a társadalombiztosítási ta­nácsok munkájában. Nem szabad elfeledniük, hogy dolgozó társaikat képvise­lik, s hogy megválasztásuk­kal lehetőséget kaptak régi, meggyökeresedett hibák, bürokratikus intézkedések Egyesült Államok után az NSZK-ban tapasztalni a gaz­dasági fellendülés első jele­it. mégis az esztendő eLső felében a hosszú sztrájkok miatt csökkent a beruházási cikkeket gyártó, valamint az autóipar termelése. Ebben a légkörben érez­hetően lanyhult a fogyasz­tás. A munkanélküliek szá­ma meghaladja a kétmilliót, amely mérsékli a belső vá­sárlóerőt. így Bajorország­ban is nagyon sokan kriti­kusabban szemlélik a poli­tikát, a hatalmon levő kor­mány munkáját. A nyugat­német gazdaságnak azonban megvannak a szükséges erő- tartalékai a gyógyuláshoz, amelyet elsősorban az export ösztönző szerepe ígér. 1984 első felében számottevően növekedett az árukivitel, és erre számítanak év végéig is. Hogy az ország milyen erősen kapcsolódik a világ- gazdasághoz, mi sem bi­zonyítja jobban, hogy min­den negyedik munkavállaló exportra dolgozik. A külpiaci tevékenység­hez nem kevésbé járulnak hozzá a München belsejé­ben levő régebbi, valamint a nagyváros peremvidékére települt újabb ipari üzemek is. Ezek közül a legnagyobb a húszezernél több munka- vállalót foglalkoztató Sie­mens—Halske elektronikai gyár. Rádióit, villamos sü­tőit, itthon is jól ismerik. Ennek a gyárnak a hírne­vét bizonyítja, hogy a ti­zenkét legnagyobb európai ipari vállalat között helyet foglaló négy nyugatnémet cég között — mint a Volks­wagen Autógyár, a BASF, valamint a Farbwerke Höchst vegyipari cégek mel­Export Hatvanból Duna cipők arab földön is Versenyképesség a kül­földi piacokon: napjaink gazdasági életének közpon­ti problémája. Az ehhez vezető út néha sokkal egy­szerűbb, mint gondolnánk... A Duna Cipőgyár hatva­ni gyáregysége termékeinek jelentős részét határainkon kívül értékesíti. Az itt gyár­tott női, lányka és fiú ci­pőket eddig is megtalálhat­tuk a Szovjetunió és Len­gyelország piacain, csakúgy, mint újabban Líbiában, Jor­dániában, vagy az NSZK-ban. Az évi kilencszázhuszonöt ezer párnak több mint fele idegen országban talál ve­vőre. A tőkés exportból származó jövedelem tavaly még csak hétmillió forint volt, az idén már harminc­hatnál tartanak. A cipő­gyártásban különösen fon­tos a kivitel, hiszen nagyon sok importanyagot dolgoz­nak fel, amiért valutával kell fizetni. Nem lehet te­hát mindegy, hogy mennyit kapnak a kivitt lábbelikért. Mint Kozák Géza gyár­igazgató elmondta, jövőre tovább szeretnék bővíteni kereskedelmi partnereik kö­rét. Ezt pedig csak minősé­gi munkával lehelt elérni. Vevőt szerezni és megtarta­ni ma már lehetetlen a szállítási határidők pontos betartása nélkül. Az ízléses, igényes csomagolás is dön­tő fontosságú. Akár tetszik, akár nem, ezeknek a köve­telményeknek meg kell fe­lelniük, különben nincs üz­let. Más kérdés az, hogy a megrendelők igényei nem teljesíthetetlenek. lett —, a Siemenst is ott találni. A nagyváros iparát dön­tően meghatározza ennek a vállalatnak a tevékenysége, melynek előrehaladását az automatizálás lendítette fel. Legfontosabb termékei kö­zül a rádiók, a televíziók, a transzformátorok, a külön­böző kapcsolók, a lakosság fogyasztási igényeit kielégí­tő háztartási cikkek kerül­nek ki. A BMW-től a hangszerekig Nem kevésbé híresek az ugyancsak Münchenben gyártott BMW személygép­kocsik, nyomdaipari gépek, hangszerek, játékok, vala­mint a bajor sör is. Az itt élő emberek közismerten nagy fogyasztók. A város hat neves gyárában készítik és palackozzák, amelyek kö­zül a legnagyobb a központ­ban elhelyezkedő Spaten Sörgyár. Ennek dobozos ter­mékei közül sok exportra is kerül. A Duna mentén ter­melt elsőrendű árpából ér­lelik a kedvelt italt az em­lített üzemekben. A várost átszelő Isar fo­lyó partján sétával búcsú­zunk Münchentől, amelyet az NSZK legkellemesebb te­lepüléseként emlegetnek. Valóban az itt élő emberek barátságosak, kedélyesek és vendégvárók. Ez teszi a ba­jor metropolist a fontos gazdasági, politikai és kul­turális központ mellett ki­emelkedő idegenforgalmi centrummá Nyugat-Európá- ban. Mentusz Károly M. P. VEZETÉKCSERE. A turistaszezon véget ért, az egriek végre magukra maradtak városukban. így módjuk van rá, hogy saját gondjaikat oldják meg. A Széchenyi utca alatt húzódó, elaggott acél gázvezeték cseréjét folytatja e hónap­tól a TIGÁZ szakemberei. A két szakaszban készülő mun­ka a Marx Károly utcáig terjedően október végéig, a Kos­suth Lajos utcáig pedig november utolsó napjaira fejeződik be. (Fotó: Kőhidi Imre) kiküszöbölésére. V. E. Látogatóban Nyugat-Európában IV 1. A bajor centrumban A COOPTOURIST — a Magyar Szövetkezetek Uta­zási Irodája — közelmúltban szakmai utat szervezett Nyugat-Európába. azzal a céllal, hogy a résztvevők kö­zelebbről is megismerjék néhány fejlett tőkés ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életét. A 3600 kilométeres körút során jártak Ausztriában. Fran­ciaországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, és Lichtensteinben. A csoportot elkísérte e sorok írója, lapunk munkatársa is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents