Népújság, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. szeptember 15., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM fel Gyöngyösön Máté (Utat, amelynek oldal- a 650 éves város tör- t.- Szántó György felkészítettük. Nemzeti opera születik — Vagy úgy! Érdekes, soha nem emlegette magát. — Mikor férjhez mentem, megharagudott rám. De én nem — mondta a lány — és lebiggyesztette ajkát. — Meg akartam látogatni többször, de valami mindig közbe jött. — Hát igen — felelte Mária. — És most? — Tetszik tudni, meghalt. — Tudom. — Azért jöttem magához, hogy igazolja. — Hogy meghalt? — Nem. — Azt, hogy a nevelőapám volt. Mária meghökkent. — Ezt kellene igazolnom? — Tetszik tudni, a bíróság igazolást kér, hogy rendszeresen látogattam a nevelőapámat, A hagyaték miatt kell a papír. . . A keskeny arc megrándult. A szikár öregúr kopogós botjával mintha kilépett volna a kartonfüggöny mögül. — Ezt igazoljam? — kérdezte a nővér. — Igen, ezt kellene igazolni. Csak néhány sorban. — De hiszen én soha nem láttam magát. Nem ismerem, öt éven keresztül egyetlen egyszer sem jött el ide. Vagy mondjam azt, hogy jött? — Hát szóval... Valami ilyesmit kér a bíróság. Egy másik szinte ujjongott: — Jé, honnan volt ennyi pénze az öregnek? Máriát égették ezek a furcsa fohászok. A legtöbbjüket soha nem látta. Míg élt a hozzátartozójuk, nem jutott eszükbe eljönni hozzá. Karácsony táján valakitől egy doboz desz- szertet kapott. Mária becsempészte Nusi néni párnája alá. — A fia küldte egy ismerősével — hazudta neki. — Eljött volna meglátogatni, de vidékre kellett utaznia. — Jaj, a Józsim — hálálkodott Nusi néni. — Ugye, milyen rendes az én Józsi fiam ? — A Józsi nagyon rendes — felelte Mária, és csöndben betette az ajtót. Egy napon újra hívatták. Egy fiatal lány kereste. — Pék József lánya vagyok — mutatkozott be. — Pék bácsié? — csodálkozott Mária. — Igen, azé. — Ügy tudtam, senkije nincs. — Tetszik tudni, a nevelt lánya vagyok. Schodclné. Szilágyi Erzsébet első megszemélyesítője (korabeli rajz) ■ " — Nem — mondta szigorúan a nővér. — Tőlem ilyen igazolást ne kérjen. Ha azt kellene kiállítanom valamiféle bíróságnak, hogy a gyerekek nem törődnek a szüleikkel, akkor is haboznék. Pedig igazat szólnék. Tisztelet a kivételnek, de én itt csak azt igazolom, amit látok. Érti? Érti ezt? Fenyegető elszántság volt a hangjában. — Jöjjön el ide egyszer, nézze meg, remegve nézik a kiskaput szombatonként. Így nézte a maga állítólagos nevelőapja is mindig. Várta magát a Pék bácsi, de maga nem jött. A lány kiszaladt a szobából, becsapta az ajtót. Mária lesújtva, megbántottan állt egy darabig. Érezte, hogy befelé folynak a könnyei. A főnővér nyitott rá. — Mondd meg, legalább te mondd meg, jól csináltam? — kérdezte fakó hangon. — Kár volt — felelte a főnővér. — Ettől még nem változik meg a világ. Egy papírt adott át Máriának. az igazolás másolatát. — Majd csatold Pék József irataihoz... Operakultúránk alighanem legjelentősebb mozzanata volt Erkel Ferenc operájának, a Hunyadi Lászlónak a bemutatója száznegyven évvel ezelőtt. 1844. január 27-én a Nemzeti Színházban. Nem kevesebbnek, mint a magyar nemzeti operaköltészet megteremtése ünnepi pillanatának tekintjük ezt a napot, amelyet természetesen megelőzött az az érdeklődési folyamat, sőt harc, amely a hazai irodalmi, zenei és színházi életben zajlott akkoriban a magyar nyelv és kultúra uralkodóvá tétele, a német hatás háttérbe szorítása érdekében. A század negyvenes éveiben, mialatt sokan lelkendezve szemlélik Pest—Buda mind jobban kibontakozó világvárosi kontúrjait, költőink, íróink, zeneművészeink egyaránt a sajátos nemzeti kifejezési eszközöket kutat, ják. A zenei életben akkor már Erkel Ferencé a vezető szerep, akinek új, készülő operájáról az egész hazai muzsikus társadalom tud, s amelynek bemutatóját hazafias lelkesedéssel, türelmetlenséggel várják. Az első híradás 1843 februárjában jelenik meg a Honderű hasábjain, de feltehetőleg a zeneszerző már 1840 végén hozzákezdett a komponáláshoz. A felfokozódott érdeklődés után érthető, ha a várva várt mű a bemutatón kirobbanó sikert aratott, hiszen — miként az egyik kritika írta — „a dalművet eleitől végig magyar szellem lengi át, és zenészeti tekintetben igen sok jelenséggel bír". Pedig a kritikákból az is kiderül, hogy az előadás színvonala jóval alatta maradt a Hunyadi László értékének, annak ellenére, hogy a bemutatón „Pecz úr, a pozsonyi színháztól, mint vendég, a címszerepben lesz szerencsés fellépni’1, s hogy Erzsébet, Hunyadi János özvegye szerepében Schodelné Rozália, a kor ünnepelt operaprimadonnája énekelt, akiről az 1910- ben kiadott Erkel-évkönyv- ben ezt olvashatjuk: „Szilágyi Erzsébeté mindenkinek, aki őt hallotta, felejthetetlen alakítás”. A bemutató további szereplői között találjuk Füredi Mihályt, Molnár Leopoldinát, Havi Mi. hályt, Udvarhelyi Miklóst, s opera szövegkönyvének szerzőjét, Egressy Bénit. Am, ha az alakítást illetően a kritikák egy része feltehetően rosszindulatú volt is, a mű igazi értékeire némelyik kritikus felhívta a figyelmet. A Honderű hangsúlyozta, hogy Erkel európai rangú zenévé emelte „a csárdák gyönyörű melódiáit”, s hogy művével olyan alapkövet rakott le, „melyre épülend egykor a magyar zenedicsőség valhal- lája’”, továbbá hogy „ha van a magyar zenének jövője.... úgy annak megalapítását Hunyadi László szerzőjének fogja köszönni nemzetünk ". Erkel Ferencnek a Bánk bánt is megelőző első jelentős operáját 1856 augusztusában Bécsben. a Theater an der Wienben is bemutatta egy aradi társulat, ezúttal valóban rangjához méltatlan színvonalon, de a bécsiek igy is felismerték a mű rend- kívüliségét (a bécsi bemutatót a neves operettszerző, Franz von Suppé dirigálta), mert az egyik lap megjegyezte: „Erkel úr e szerzeménye olly jeles, hogy ha Párizs, Milan, vagy Bécsből indul vala ki, csakhamar körüljárná Európát11. A Hunyadi László a bemutató óta szinte a legnépszerűbb opera hazánkban, akárcsak a Bánk bán. Az Operaház megnyitásáig az egykori Nemzeti Színházban 238 alkalommal került előadásra; címszerepében, de a többi szerepben is a legkiválóbb hazai s külföldi énekművészekkel. Ismeretes, hogy Erkel bravúráriát komponált az 1850-ben hazánkban vendégszereplő francia Anne de La Grange énkesnőnek. Az ária nehézségével sok hazai énekesnő nem tudott megbir. kózni, a francia vendégművész azonban olyan brillián- san szólaltatta meg, hogy az- óta -La Grange-áriának nevezik az operának ezt az énekszámát. A mű címszerepében az utóbbi évtizedekben elsősorban Simándi József alakítása maradt emlékezetes, de joggal tekinthetjük a fiatal Molnár Andrást, az ezredikhez közeledő budapesti előadások egyik jelenkori Hunyadi Lászlójának megfor- málóját is Erkel és a történelmi alak szelleméhez méltó művésznek. Szomory György Zelei Miklós: .Min (Lennapi luláqviiqiink mintha a föld forgott volna alatta a zsúfolt busz úgy haladt előre rángatva rázva és mire elhagyta forró ablakaira kenődve látszott az utca hullámos házsort) s kandiszekrényben párolgó tömeg odaragadt tekintetünk lássuk a jelenlétünket amint eltemet egy templom olvadó falához érve nem tudom ki volt keresztet vetett s a délutáni fényből testet öltve az autók és izzó motorok között mezítlábas ősz isten lépkedett s láttuk városunkat felhői fölött Törő István: r()ei'S > A nap kimúlt fölöttünk, este van, feketén izzik át tárgyakon a csönd, ütem nélkül járkálnak az élők, áram dobálja idegrendszerünk, a régi téren még gyermekek játszanak, csillag-ragyogás tekintetük, felhők alól elszállunk a szóval, közel jövünk, egyek leszünk már, lelkűnkkel egy nagy madár repült el, s hej de messze, hej de messze száll.
