Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

Olvasom egyik napilapunkban, hogy hétfőn mutatták be Bécs- ben, a Schwarzenberg tér közelében épített új, háromcsillagos szállodát a sajtó képviselőinek — a Hotel Hungáriát. A nyolcemeletes épületben — amelyet 14 hónap alatt készítettek el az építők — 156 szoba kapott helyet, s természetesen étterem, különterem, télikert is szolgálja a vendégek kényelmét. A szállodának ötvennégy alkalmazottja van. Olvasom az újságíró összehasonlító adatait: a szegedi Hungária szállónak a bécsinél kevesebb, száz- harmincnyolc szobája van. viszont az alkalmazottak száma százharminc. „Hiába, ez a Hungária nem az a Hungária” — jegyzi meg kesernyésen az elmélkedő újságíró.

De hát tényleg, hogyan lehet ez? A magyar szállodai alkalmazottak fele annyi munkát végeznek, mint az osztrákok? Vagy nálunk lezserebb a munkafegyelem?

Megannyi kérdés. Es lehetne még jó néhányat feltenni, mert a bécsi Hungáriát nem osztrákok, hanem magyarok üzemeltetik, A magyar Hungar Hotels Vállalatnak jutott eszébe az ötlet, hogy érdemes a szomszédos ország fővárosában. pontosabban annak belvárosában háromcsillagos szállodát építeni. Azért, mert az ottani belvárosi szállodák zöme ötcsillagos, sokak számára megfizethetetlen Egy háromcsillagos létesítmény

viszont szolidabb áraival nagyon vonzó, pláne a Ring közelében. Az ötlettől — páratlan gyorsasággal — nem sok idő telt el a megvalósulásig, s ma már szolid kényelmével, magyaros ízeivel a szálló, illetve az étterem várja a vendégeket. S mivel az üzemeltető magyar cég. természetes, hogy a létesítmény tizenegy kulcspozícióban lévő vezetője is magyar.

S megint a kérdés: kinnt tudnak a magyarok, itthon meg nem?

De tovább folytatva még a bécsi példát, érdemes azt is megemlíteni, hogy a Hungar Hotels máshol is tervezi hasonló szálloda építését, többek között Isztambulban is. Az üzleti vállalkozáson túlmenően ezek a szállodák arra is jók lesznek, hogy magyaros jellegükkel felkeltsék az érdeklődést országunk iránt. A bécsi Hungáriában egy csomó prospektus található, amelyek magyarországi programokat ajánlanak. És hát Bécstől például Sopron egészen kis távolságra van, nem keli a hozzánk átránduló turistának sokat utaznia.

Újszerű, de szerfölött szimpatikus a Hungar Hotels ilyen jellegű kezdeményezése, mert mutatja, hogy mi, magyarok is képesek vagyunk betörni a világpiacra, sőt mi több, megélni belőle Természetesen és szerencsére nem csupán az ismert szállodai vállalat példája mutatja ezt. hanem más, sikeresen tevékenykedő cég példáját is fel lehet hozni. Faluvégi Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének a közelmúltban Japánban tett útja során felvetődött, hogy az Ikarus autóbuszokat szállítana a sziget- országba, mi pedig személyautókat hoznánk be onnan. Pedig hát Japánban műszaki cikket eladni nem kis dolog. És mégis lehet, ha az árú kitűnő és ha műszaki jellemzői elérik a világszínvonalat.

Mihez mérjük tehát mi, magyarok magunkat? — vetődik fel a kérdés, és az említett példák kapcsán rögtön ki is derül — a világszínvonalhoz. Persze, nagyon sommásnak és leegyszerűsítőnek tűnhet ez a megfogalmazás, de mégiscsak ez az igazság. Mert a külső körülmények és a belső feltételek egyaránt arra kényszerítenek előbb-utóbb mindenkit, hogy ehhez a mércéhez igazodjék.

Előbb-utóbb. Van tehát, aki előbb, van tehát aki utóbb — mondhatja jogosan bárki. És igaza is van. Mert. tulajdonképpen a mai társadalmi feszültségek egy jelentős hányada valóban abból fakad, hogy a társadalom számára kiemelkedően hasznos munka nem különül el élesen a kevesebb hasznot hajtőtől, vagy a ráfizetéses tevékenységtől. Ennek következtében a kiemelkedően, a világszínvonal követelményeinek megfelelően dolgozó vállalatok joggal „morognak”, hogy ami hasznot hoznak, azt a rosszul dolgozó cégek fenntartására fordítják. És az is előfordul, hogy adott esetben a kiemelkedően jól dolgozó munkás kevesebbet keres, mint egy „kócerájban” valaki azért, mert egyik sarokból a másikba átteszi a lapátot.

Társadalmi feszültségeket szül ez, ami bizonyos mértékig rossz, de bizonyod mértékig jó is. Rossz azért, mert valóban igazságtalan, hogy valaki a jó munkáért kevesebbet kapjon, mint a henyélő, de jó azért is, mert ezek a társadalmi feszültségek abban az irányban hatnak, hogy á jövőben megszűnjenek az igazságtalanságok, illetve megszűnjenek azok a cégek, amelyeknél a ráfizetésből is meg lehet élni.

S hogy nem közhely ez a megállapítás, a tények igazolják. Hiszen éppen a külgazdasági környezet és a belső viszonyaink miatt egyre több a bátran kezdeményező, a világpiactól meg nem ijedő vállalat és vezető. És ha nem is mindig a kívánt mértékben. de azért csökken a veszteségesen gazdálkodó, a raktárra termelő vállalatok száma. És bár jogos a türelmetlenség, mégis azt lehet megjegyezni, hogy a gazdasági átrendeződés azért nem megy az egyik napról a másikra. Bizonyos idő szükséges ahhoz, hogy mindenki megtalálja a profilját és valóban azt termeljen, amire szükség van.

Hiszen évtizedes beidegződések is vannak, amit nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Másrészt még ma a közgazdasági köl-nyezet sem hat minden esetben egyértelműen a világszínvonalhoz való közelítésre. Erre csupán egyetlen példát: egy kockázatot vállaló, a világpiacra betörő, ötletekkel teli vezető fizetése szinte semmivel sem több, mint azé, aki közepesen dolgozik.

A jövő azonban bizonyára tesz majd különbséget. Hiszen azok a gazdaságpolitikai törekvések, ame lyek a közelmúlt párt- és állami dokumentumaiban egyértelműen megfogalmazódtak, azt tükrözik, hogy a jól végzett munka megbecsülése. megítélése alapvetően más lesz, mint a hanyagé. És az egész közgazdasági környezet olyanná válik, amely nem csupán

lehetőséget ad a vállalkozásokra, az átlagostól elütő, a világszínvo nalat elérő tevékenységre, hanem egyenesen késztet majd minden kit az átgondoltabb, az ésszerűbb, a mozgékonyabb, a minél nagyobb hasznot hajtó tevékenységre.

A mérce tehát adott. Csak vajon képesek vagyunk-e mindany nyian arra, hogy másként, hau konyábban dolgozzunk?

Minden bizonnyal. Egyrészt a kiválóan dolgozó vállalatok péi dája, másrészt eddigi eredménye ink igazolják ezt. Hiszen ha a/ Ikarust meg lehet úgy csinálni hogy versenyképes legyen nem zetközi szinten, akkor mást is meg lehet.

Ha mindenhol olyanokká válnak a körülmények, mint a pél damutató üzemekben, akkor máshol is lehet olyan munkát végezni, amely kibírja a nemzetközi összehasonlítást. És a munka revén olyan terméket produkálni, ami keresett a világpiacon.

Ha külföldön jár az ember, különösen jóleső érzés valamilyen magyar termékkel találkozni. Jóleső érzés, hiszen mutatja, hogy mi, magyarok mire vagyunk ké pesek. Mutatja a termékben megtestesülő szellemi értéket, a szakképzett munkát, a precizitást és még lehetne sorolni bőven.

És azt is mutatja, hogy ha erre képesek vagyunk, akkor más hasonló termék előállítására is azoi. vagyunk és kényszerülünk is erre, ha tartósan meg akarunk élni a világpiacon. Más választásunk pedig nincs.

~Kaposi Jlenenh