Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 25., szombat f. HEVES MEGYEI TÖRÖK NYELVEMLÉKEK Gyöngyös a félhold árnyékában Egy korabeli török irodát ábrázoló metszet (Perl Márton reprodukciója) Az iszlám országok vezető lapjai az elismerés hangján számoltak be az osztrák „török” év rendezvényeiről, amelynek során többek között jó néhány impozáns művészettörténeti kiállításra, tudományos konferenciára került sor. Hazánkban 1986-ban — a budai vár visszafoglalásának 300. évfordulója alkalmával — kerül sor hasonló jellegű megemlékezésre. Az elmúlt évben dr. Pach Zsigmond Pál akadémikus elnökletével megalakult az itthoni „török év” rendezésével megbízott emlékbizottság. Az előkészületekről -az egyik rangos török napilap, a Milliyet — máris tudósított. Minden bizonnyal az egyik legkiemelkedőbb tudományos esemény a nemzetközi osz- manisztikai kongresszus lesz, ahol öt földrész turkológu- sai számolnak be majd újabb kutatási eredményeikről. Természetesen a szűkebb hazánk székhelye Eger úgy is az érdeklődés középpontjába kerül, mint a néhai szultáni birodalom legnyugatibb bástyája. Az előzetes tervek szerint számos kulturális és művészeti rendezvénynek adunk majd helyet, s teret 1986—87-ben. Addig még több mint másfél év van hátra, de nem árt, már a meglévő „török dolgainkra” odafigyelni. Megyénkben csak a hódoltság- kori történelemmel foglalkozó kutatók tudnak arról, hogy számos értékes török kéziratot őriz jubiláló mát- raalji városunk. .. A református plébánia kincsei A gyöngyösi piac vásári zsivaját elnyelik az ódon hangulatú utca házai. Erre a szólamot a lombos fák tenorjai, a galambok viszik. Itt az Arany János utca 2. szám alatt az utcasorba beépített klasszicista református templom levéltára — bármily ellentmondásosnak is tűnik — az oszmán—török történelem kutatásának afféle „kis Mekkája”. Évszázadok óta 29 oklevelet. ezek között tezkeréket — vagyis menleveleket — is őriznek. Csengetésünkre nem Ber- zétey László esperes nyit kaput, hanem Ákos fia. Szíves szóval tessékel a házba, igaz szülei szabadságon vannak, de ő is megmutatja a féltve óvott kincseket. Majd tekintélyt parancsoló kulcsot akaszt le, s átsétálunk a gondozott cserjékkel és begóniabokrok lila színű buzogányaival szegélyezett templomkerten, ahol az évszázados gesztenyefa alatt rejtőzködő pad és asztal ideális szabadtéri kutatózug. Házigazdánk, aki negyedéves jurátus, elmondja, hogy őt is érdeklik egyházának történelmi dokumentumai, hiszen még diploma- munkájának témáit is ezekből merítette. Édesapja segítségével számos feljegyzést böngésztek át, amíg kikerekedett belőle a szakdolgozat. Megtudjuk tőle azt is, hogy oly sok vérzivataros évszázad, s a tűzvészek után is épen sikerült megőrizni a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat. A mentésben, s megőrzésben oroszlán részt hitközségük hívei vállaltak. Egymást váltva őrizték a számadáskönyveket, egyházi periratokat, s ezek között a török okleveleket is. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy az oly sokat szidott „török áfium” esetükben ajándék volt. A precízen megszervezett török közigazgatás ugyanis kínosan ügyelt arra, hogy ne üsse fel fejét viszály a reformátusok és katolikusok között. Kalandozások Dzsemál Eddin Jakuttal A Rábl Károly építőmester által emelt parókia hűvös irattárában felidéződik a múlt... Eszembe jutnak az egyetemi évek, amikor „dadogó”, remegő kézzel kezdtük rajzolni az arab írás szemet gyönyörködtető, bár korántsem könnyen elsajátítható kacskaringós betűit. A keleti tudományok körében külön „mesterség” az oszmán—török paleográfia, azaz oklevélkutatás. Számos kitűnő felkészültségű magyar kutató öregbítette hírnevünket ezen a téren is. S mivel református levéltárban járunk, az illendőség is úgy kívánja, hogy az úttörő mesterek közül elsősorban Luther Márton követőire emlékezzünk. így Szilár- di Áronra, a halasi Túri Józsefre, a nagykőrösi református gimnázium tudós szakfelügyelőjére, akinek munkássága híján aligha állhatnék most itt. S utoljára, de nem utolsósorban idézzük a keleti kútfők kutatóinak mindenkori nagy „sejkjének”, dr. Fekete Lajosnak szellemét, aki az itt található okleveleket is számba vette és gondosan készített kivonatokkal magyarázta. Az arab betűs írás mesterei voltak az oszmán törökök. Az írnokok, azaz a ká- tibok eszményképe Dzsemál Eddin Jakut volt. Ö késével csodálatosan élesre tudta faragni a nádtollat, ami ezáltal ugyan sercegett, de szép finoman írt. Egykoron a hódoltsági területeken dolgozó hivatalnokok is hasonló módon vésték, karcolták pergamenre azokat a sorokat, amelyeket most magam előtt látok. Sajátosan egyéni módon készítették akkoriban a tintát is, és az elkészült irományt aranyszemcséket tartalmazó porzóval itatták fel. Élet a hatvani szandzsákban Sajátosan érdekes sors jutott Gyöngyösnek a törökkori Magyarországon. Tulajdonképpen keresztény templomainak tornyairól sohasem szólalt meg az imára hívó müezzin hangja. Mohamed budai basa 1544— 46 között foglalta el Hatvan várát. A város Náhie, azaz szandzsák székhely lett. Ide tartozott, de csak közigazgatásilag Gyöngyös is, ahol a százötven éves. hódoltság alatt soha nem telepedett meg sem igazhitű lakosság, sem a félelmetes janicsár- ság csizmái sem koptatták Ódon iratok között Szubhan hatvani helyettes kádi veszikája, azaz tanúsítványa a hóstya utcáinak köveit. Ám a keleti történetírók mégis minden szóvirágukat bokrétába kötötték, ha a Mátra alji városról írtak. Evlia Cselebi — aki egy kis tódításért soha nem ment a szomszédba — elsősorban topázfényű vörös, és zafír ragyogású fehér borait dicséri. Mi tagadás, a derék kontyosok az itt töltött másfél évszázad alatt Mohamed parancsa ide vagy oda, igencsak megkedvelték az ízletes nedűt. Gyakran áztatták benne szomjas gigájukat. Előfordult — a feljegyzések szerint — az is, hogy a daliás szpáhik jócskán a poharak fenekére néztek és a bortól mámoros fejjel a hatvani vár helyett hajnalfelé Érsekújvár erődítményének kapuján kértek bebocsátást. .. A szultáni khász-bir- tok Gyöngyös, viszonylag nyugodt életet élt. Ám minden peres ügyben, s különösen a felekezeti vitákban a hatvani kádi döntött. Az itt őrzött okiratok nagy része vallási perlekedésekről készült döntés. A gyűjtemény egyes számú darabja például Szubhan Kászim hatvani helyettes kádi veszikája arról tudósítja a kutatót, hogy a lutheránus hitű János Miklós fia Kérdy Lukács és Csiszár András a fényes Seriat törvényszék előtt panaszt tettek, ugyanis Pál Bíró István fia, valamint János a reformátusok halottait a temetőből el akarta távolítani, sőt több, a sírt is feldúlták. A kádi figyelmeztette a „hitetleneket”, hogy egymással békéljenek meg és ne háborgassák, ne zaklassák a lutheránusokat, mert ha az ellenkezője történik, továbbra is szigorú büntetést vonnak a fejükre. Mi tagadás, igencsak kacifántos és cikornyás stílusban íródtak ezek az iratok. Ügy látszik, a jogi fogalmazás afféle „török átok” maradt, hisz még ma is divatban van. Nyelvezetük, fogalmazásuk elárulja azt is, hogy jó néhány tiszteletre méltó bég és kádi bosnyák származású volt. így például a 4. számú iratban azt olvashatjuk, hogy a hitvitázók a Tóth ulicsa városnegyedben álló „öregházat’’, — ami nem más, mint a mai Orbán-templom — becsmérelték. A ma Gyöngyösön élő Ötvös nevűek aligha gondolnák, hogy egykori elődjüknek, Ötvös Imrének már a XVI. század derekán örökösödési adót kellett fizetni Színám Ben Mehmed defterdárnak. A menlevelek tanúsíthatják a legjobban, az iszlám vallási türelmét. Hiszen abban az időben számos Sárospatakról jött prédikátornak biztosítottak szabad tartózkodást és igehirdetést. A gyűjtemény gondozói Az elmúlt korokban jó néhány református lelkész tartotta nagy becsben az értékes iratállományt. Közülük is kiemelkedik — Ber- zétey Ákos elmondása szerint — Klimo Pál plébános, aki elsőként dolgozta fel az itt őrzött magyar és latin nyelvű leveleket, ö tette rendbe a könyvtárat is. Afféle polihisztor volt, sőt nem is akármilyen, találékony és furfangos elme, hiszen a párizsi világkiállításon egyik találmánya díjat is nyert. Jelentős kutatómunkát végzett Bán Imre, egyetemi tanár is, aki korábban huszonkét évig élt a város falai között. Vendéglátóink atyja, Berzétey László 1955- ben került ide. Azóta már illusztris külföldi történészek és turkológusok is megtekintették a török okmánygyűjteményt. Franciose Au- ben, a Sorbon Egyetem tanára. aki középkori történészünk, Benda Kálmán kíséretében látogatott el ide 1963-ban, a következőket írta a vendégkönyvbe: „A szép és kedves Gyöngyös „sarm”-ja és az itt látott anyag felejthetetlen élmény”. Mi is tovább időznénk, búvárkodnánk szívesen, de az eddig oly hevítően sütő napot lassan-lassan egy másik égitest, az örökké fogyó és telelő hold váltja fel. Búcsúzunk a hangulatos kert és a könyvtár zugaitól. Soós Tamás (Foto: Szántó György)
