Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-24 / 198. szám

2 NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 24., péntek Dzsambin Batmönh a mongol párt főtitkára 1984. augusztus 23-án a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága rendkívüli plenáris ülést tartott. A KB Politikai Bi­zottságának megbízásából a plénumot Dzsambin Bat­mönh, a Mongol Népi For­radalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Mon­gol Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke nyi­totta meg. A plenáris ülésen szerve­zeti kérdéseket vitattak meg. A Mongol Népi Forradal­mi Párt KB Politikai Bi­zottságának megbízásából Demcsigin Molomdzsamc, a KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott beszédet. A plénum Jumdzságin Ce- denbalt egészségi állapota miatt és egyetértésével fel­mentette főtitkárként és a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottsá­gának tagjaként betöltött tisztségéből. A plenáris ülésen hangsú­lyozták, hogy Jumdzságin Cedenbal a Mongol Népi Forradalmi Párt és á szo­cialista állam élén eltöltött több mint negyven év alatt egész erejét, tehetségét és gazdag tapasztalattárát a szocializmus építésének szol­gálatába állította. A plénum mélységes há-> Iáját juttatta kifejezésre Jumdzságin Cedenbal iránt a pártnak és a népnek tett kiemelkedő szolgálataiért. A plénum Dzsambin Bat- mönhöt egyhangúlag a Mon­gol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának fő­titkárává választotta. A plénumon Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára be­szédet mondott. Kifejezte háláját azért a bizalomért és megtiszteltetésért, ame­lyet a párt központi bizott­sága tanúsított iránta, és biztosította a Központi Bi­zottságot, hogy minden ere­jét. tudását és tapasztalatát a párt és a nép szolgálatá­ba állítja. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára táviratban köszöntötte Dzsambin Batmönh-t, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárává történt megvá­lasztása alkalmából. (MTI) Száz ügynök és 400 rendőr őrzi Reagant Kommentátorok nem osztják az elnök derűlátását Az amerikai Republikánus Párt elnökjelölő tanácskozá­sa szerdán éjjel ismét Ro­nald Reagant jelölte az Egye­sült Államok elnökéül, al- elnökéül pedig George Busht. Reagan már szerdán Dal­lasba érkezett, de csak csü­törtökön jelent meg a ta­nácskozáson, hogy elfogadja a jelölést. A republikánusok arra szá­mítanak, hogy a kormány­zat legutóbbi években elért sikerei, együtt a most el­fogadott konzervatív prog­rammal és Reagannek a választók egy részére gya­korolt kétségtelen személyes vonzerejével bőségesen ele­gendőek lesznek nemcsak az elnökválasztás megnyerésé­hez, hanem ahhoz is, hogy a szenátusban megtartsák a párt többségi helyzetét, a képviselőházban pedig leg­alábbis jelentősen meggyen­gítsék a 'Demokrata Pártot. Az elnökjelölő tanácskozás fő témája a demokraták el­leni harc volt. Az amerikai konzervativizmus atyja Bar­ry Goldwater szenátor a szerda esti ülésen majd­hogynem hazaárulással vá­dolta a Demokrata Pártot és annak elnökjelöltjét, Walter Mondale-t, mert szerinte el­árulják az amerikai fegy­veres erőket. Reagan szintén a Demok­rata Párt elleni támadáso­kat helyezte beszéde közép­pontjába és kijelentette, hogy a választásokat a re­publikánusok nyerik meg. Politikai megfigyelők és saj­tókommentátorok korántsem osztják az elnök derűlátását: a republikánusok önbizalma ellenére jelenleg még meg­lehetősen szorosnak tekintik a versenyt. A jelenlegi elnök jelölé­séről döntő szavazás során mindössze két küldött tar­tózkodott, majd a tanács­kozás résztvevői — a perc­re pontosan előre kidolgo­zott forgatókönyvnek meg­felelően — húsz percig ün­nepelhették Ronald Rea­gant. George Bush alelnök- ké jelölésekor ugyancsak ketten tartózkodtak a sza­vazástól, egy küldött Jack Kemp ultrakonzervatív kép­viselőre, ugyancsak egy pe­dig Jeane Kirkpatrickre, az Egyesült Államok ENSZ- nagykövetére szavazott, akit egyébként a Demokrata Párt választójaként tartanak szá­mon. Reagan elnök Dallasba ér- kezte után találkozott Ge­rald Ford egykori elnökkel, megbeszélést folytatott Bush alelnökkel és több más re­publikánus vezetővel is. A Republikánus Párt ta­nácskozásának színhelyén, a texasi Dallasban Reagan el­nök megérkeztével rendkí­vüli mértékben fokozták a biztonsági intézkedéseket. Az elnököt Dallasban — a Kennedy elnök elleni gyil­kos merénylet városában — szállodájában a titkosszol­gálat száz embere és mint­egy 400 rendőr őrzi éjjel­nappal. Libanoni vezérkari főnök halála Baleset áldozata lett csü­törtökön Nádim el-Hakim tábornok, a libanoni had­sereg vezérkari főnöke. Az észak-libanoni Ehden köze­lében a drúz vallású vezér­kari főnök helikoptere egy hegyoromnak ütközött, azon­nal kigyulladt és lezuhant. A helikopter fedélzetén több tiszt is tartózkodott még, pontos számuk egyelőre is­meretlen. 18 halott, 300 sebesült Teheráni robbanás Felvonulás Románia nemzeti ünnepén Díszszemlével és nagysza­bású felvonulással folytató­dott csütörtökön Bukarest­ben a Románia felszabadu­lásának 40. évfordulója al­kalmából rendezett ünnep­ségsorozat. A díszemelvényen a román párt és állam veze­tői foglaltak helyet, élükön Nicolae Ceausescuval, az RKP főtitkárával, az RSZK elnökével. Ott voltak az év­forduló ünneplésére Buka­restben tartózkodó külföldi küldöttségek is, közöttük a magyar párt- és állami kül­döttség, Gáspár Sándornak, az MSZMP PB tagjának, az Elnöki Tanács helyettes el­nökének vezetésével. A díszszemle után került sor a bukaresti dolgozók ün­nepi felvonulására. A de­monstráció mintegy negyed- millió résztvevője hosszú so­rokban, transzparensekkel, nemzeti lobogókkal és a párt zászlaival, valamint a román vezetők képeivel haladt el a tribün előtt. A táblák fel­iratai a • román gazdaság, il­letve egy-egy munkáskollek- tiva termelésének mennyisé­gi növekedéséről tudósítot­tak, a román párt idén ősz­szel esedékes XIII. kongresz- szusának előkészületeire, utaltak, s kiemelték az elnök személyes hozzájárulásának szerepét az elért eredmé­nyekben. A tömegdemonstrációt több ezer fiatal sportoló lát­ványos és lendületes bemu­tatója zárta. Este diszfogadást rendez­tek a külföldi küldöttségek tiszteletére. Goodby és Grinyevszkij megbeszélése Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma szerdán közölte, hogy a bizalomépí­tő és leszerelési kérdésekkel foglalkozó stockholmi érte­kezleten részt vevő szovjet és amerikai küldöttség vezető­je rutinjellegű megbeszélést folytatott a szeptemberben megnyíló következő ülésszak előkészítéséről..-( Külpolitikai kommentárunk )— Színjáték Dél-Afrikában A VILÁG JAVA RÉSZE nevetséges színjátéknak minősíti azt a nagy hangon beharangozott alkotmány­reformot, amely némi jogot ígér a Dél-Afrikai Köz­társaság néhány, nem fehér bőrű polgárának. A né­hány ebben az esetben akkor is indokolt, ha tulaj­donképpen több mint hárommillió emberről van szó. Az unió lakosságából ugyanis 22 millió az afrikai néger, 4 és fél millió a fehér. Ehhez képest valóban csak csekély számú a mulatt (fekete és fehér bőrű szülők leszármazottai ők), összesen 2,6 millió és alig 850 ezer az indiai származású polgár. Nos, az alkot­mányreform az utóbbi két csoportnak ad választói jogot, s nekik kreál helyet a parlamentben. Az új alaptörvény úgy intézkedik, hogy megmarad a parlament fehér része 166 képviselővel, emellett két új házat hoznak létre: a mulattok 80 képviselői helyet, az ázsiaiak 40 mandátumot kapnak. Az egész parlamentben így tehát változatlanul biztos fölény­ben vannak a fehérek. Az afrikai őslakosság képvi­seletéről pedig ezúttal sem esik szó. A végeredmény tehát az, hogy a 33 milliónyi dél-afrikai kétharmada változatlanul jogfosztott, kizsákmányolt, sőt törvé­nyek szigorával üldözött a saját földjén. Hogy miként kell minősíteni egy ilyesfajta alap­törvény-módosítást, arra rögvest példát adott az ENSZ, mégpedig egyik legfontosabb szervében, a Biz­tonsági Tanácsban. A testület nemzetközi jogilag semmisnek és érvénytelennek nevezte az új dél-afri­kai alkotmányt. Az amerikai és a brit küldött nem szavazta — bár nem is vétózta — meg a határozatot. Ezért elmondható, hogy ezzel a reformszínjátékkal sikereket könyvelhet el magának a pretoriai rezsim. Tőkés támogatói ugyanis azzal érvelnek, hogy va­lami végre megindult a faji megkülönböztetés felleg­várában, s ez reményt keltő a jövőre nézve. Csakhogy az köztudott tény, hogy a dél-afrikai fehérek között máris túlzottan liberálisnak számíta­nak a jelenlegi kormányfő, Pieter Botha hívei, akik kierőszakolták az alkotmány enyhe fazonigazítását. Igen erősek azok a szélsőséges pártok, amelyek sem­miféle engedményt nem látnak szívesen, s amelyek örök időkre számkivetett, jogfosztott állampolgárként szeretnék látni nemcsak a feketéket, de a mulat­tokat és az ázsiaiakat is. Hogyan is volna felszámol­ható ez a visszataszító apartheid rendszer, ha a la­kosság többségének a jogait a vezető politikai erők legliberálisabb része sem hajlandó elismerni. A fe­hér lakosságnak az a kicsiny töredéke, amely tart­hatatlannak nevezi a fajüldözés több száz éve fenn­álló intézményesített rendszerét, alig jut szóhoz Dél- Afrikában. LOGIKUS HAT AZ ÉRDEKELTEK, tehát a dél­afrikai őslakosság és az őket támogató fekete-afrikai államok nézete, hogy az apartheid magától nem tű­nik el: kényszeríteni kell felszámolását. Ezért har­colnak a Dél-Afrikai Köztársaságban élő színesbő- rűek, s a külvilágnak ehhez kell minél több segítsé­get nyújtania. Avar Károly Tizennyolc ember — köz­tük gyermekek — életét ol­totta ki és háromszáz sze­mélyt sebesített meg egy robbanás, amely csütörtökön Teherán egyik forgalmas központi terén, a pályaud­var közelében történt — je­lentette az ÍRNA iráni hír- ügynökség. A merénylet következtében megrongálód­tak a közelben levő épüle­tek es gépkocsik. A merénylet elkövetőinek kilétéről nincsenek pontos értesülések, de a legújabb jelentések szerint két szer­vezet vállalta magára a rob­bantást. Párizsban egy is­meretlen telefonáló közölte az egyik hírügynökséggel, hogy a merényletet az Arya elnevezésű, monarchista irá­ni csoport hajtotta végre. A Reuter hírügynökség sze­rint ez a szervezet az Egye­sült Államokban működik, és első alkalommal fordul elő, hogy politikai jellegű erőszakos cselekményt vál­lal magára. A AFP francia hírügynökség teheráni iro­dájának ugyanakkor egy má­sik ismeretlen személy a „Khalaghi vértanú ellenállá­si hetének egysége” elneve­zésű szélsőséges csoportot nevezte meg a robbantás tet­tesének. A Mudzsahedin Halk ne­vű, emigrációban működő iráni baloldali szervezet Pá­rizsban élesen elítélte a te­heráni robbantást. Nyilatko­zatában hangoztatja, hogy a merénylet elkövetői vagy a rendszer ügynökei, akik a rendszer külső-belső bajai­ról akarják így elterelni a figyelmet, vagy a sah egy­kori titkosrendőrségének ma­radványai. r =3 1=1 1----1 = A VOLÁN 4. SZ. VÁLLALAT MŰSZAKI FŐOSZTÁLYA PÁLYÁZATOT HIRDET MŰSZAKI FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI CSOPORTVEZETŐI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE, melynek feltétele szakirányú egyetemi, illetve főiskolai végzettség és 5 éves szakmai gyakorlat. Érdeklődni lehet: EGER, Lenin út 194. Telefon: 13-200. Műkincs- és vonatrablások Olaszországban : c A HEVES MEGYEI Állami építőipari vAllalat felvételt hirdet VÍZ-, FŰTÉSSZERELŐ KARBANTARTÓ SZAKMÁBAN. Munkahely: GYÖNGYÖS, IPARI FOÜZEM. Jelentkezés: GYÖNGYÖS, IPARI Főüzem, Kenyérgyár út 9. Az olaszországi Paviában ismeretlen tettesek behatol­tak a karthauzi kolostor ká­polnájába, és értékes műkin­cseket — elefántcsont-szob­rocskákat és a szárnyasoltár részét képező több kisebb festményt — loptak el. A tett színhelyén az olasz későgótika egyedülálló emlé­ke, a 92 darabból álló ele- fántcsont-szoborgyűjtemény volt látható. A XV. század­ból származó szárnyasoltár a kor híres szobrásza, Bal- dassare Degli Embriachi mű­ve, bibliai jeleneteket ábrá­zolt. A rablás kapcsán az olasz lapok ismét rámutattak a műértékek őrzése terén ta­pasztalható hanyagságra. Pa­viában például nem volt ri­asztóberendezés, a rablók játszi könnyedséggel feszít­hették ki a rozsdás zárat. Az első jelentésekből kitű­nik, hogy a nyomozók kül­földről szervezett és irányí­tott, megbízásból történt rab­lásra gyanakszanak. Ezt meg­erősíti a szakszerű munka: a 92 szobrocska közül helyén hagyták az egyetlen hamisít­ványt. Olaszországban más bűn- cselekmények kapcsán is rendkívüli biztonsági intéz­kedések váltak szükségessé: csütörtöktől kétezer rendőr ellenőrzi a római vonatokat, miután aggasztó mértékben megszaporodott a vonatrab­lások száma. Belügyminiszté­riumi közlés szerint az el­múlt 6 hónap során 24 vas­úti szerelvényen fosztották ki a postakocsikat Olaszor­szágban. AZ AGROSZER KÖZÖS VÁLLALAT egri szervizkirendeltsége — mezőgazdasági gépszerelőket, — autószerelőket, — gáz- és vízvezeték-szerelőt keres felvételre. Jogosítvány szükséges. Valamint — adminisztrátort. Jelentkezés a kirendeltségvezetőnél. Eger, Kistályai út 18.

Next

/
Thumbnails
Contents