Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 19., vasárnap MŰVÉSZET ÉS IRODALOM ... és Szabó Imre szegedi hámja a kiállítás legszebb darabjai ..és Pusztai Ágoston Vergődő című kisplasztikájának reprodukcióját ... valamint Eskulits Tamás Lovak című kisplasztikája BALOGH BÉNI ÚJ KÖNYVÉRŐL Vadócok a Blikkben Minden tájnak megvan a maga költészete, s ha akad író, aki a természeti táj és a benne élő ember sorsának elkötelezettjeként tehetséggel formálja alkotássá élményvilágát, az a regionálisban is fel tudja fedezni a sugárzó szépet és igazságot. A táj és író ilyen szerencsés találkozásának tekinthetjük, hogy Balogh Béni, a kiváló ifjúsági író szülőföldjének krónikásaként felfedezteti és elfogadtatja olvasóival a bükki és mátrai tájak ismert vagy kevéssé ismert poézisét. Szerencsés alkotó, mert egy olyan táj — a borsodi, hevesi, zempléni vidékek — írója, amely természeti szépségeivel, történeti múltjával, gazdag hagyományaival és gyakran változó emberi életformáival kiapadhatatlan élményvilágot jelent számára. Balogh Béni mindeddig már szép könyveivel igazolta, hogy a kis bükki faluból Nekézsenyből indulva egy országrésznyi tájra nyílott tekintete. Régmúlt idők mondáinak szorgalmas gyűj- tőjeként és feldolgozójaként ugyanúgy, mint az északmagyarországi népi élet is- merőjeként. (Vidróczki a nevem!, Szépen szálló sólyommadár.) Szerencsés író azért is, mert rátalált eredendően lírai alkatának legjobban megfelelő, az ifjúságnak szánt, de a felnőtt olvasónak is élményt nyújtó kifejezési formájára, a sajátos kisprózái műfajra. Állandó személyes jelenlétével nemcsak hitelesíti a leírtakat, de mintegy modern korunk mesélő krónikásaként jellegzetes narrációval, elbeszélői modorral csak reá jellemző hangulatos atmoszférát tud teremteni. Az írói jelenlét az önéletrajzi emlékezésben bomlik ki teljes pompájában. Balogh Béni legújabb könyvét — a Vadócok a Bükkben címűt — ez a líraian hangszerelt emlékező önéletraj- ziság teszi igazán értékessé. Az író ez alkalommal is a Szilvásváradtól nem messzire fekvő kicsiny bükki faluba Nekézsenybe vezeti olvasóját, és felidézi, jelenné varázsolja több mint fél évszázados gyermekkori emlékeit. Az első eszmélések- től az időrend kronológiájával villannak fel az emlékmozaikok, amelyeket a változó évszakok fűznek össze. A természettel együtt élő népi-paraszti világ ez, amelyben a szántás, vetés, aratás, az őszi szüret, a hegyekre zúduló téli havazások majd ismét a tavasz jelentik az ősöktől örökölt életritmust. A téli szánkózások, a húsvéti locsolkodás, a kislegénnyé serdülő időszakban a májusfa állítása, a nyári tanyázások, a kuko- ricafosztás vagy a fonóba járás tagolják a múló időt, s teszik folytonosság az életet. A felnőtt író az elbeszélés jelenidejét is tudatosítva engedi áramlani múltbéli emlékeit. Ügy teszi mindezt, hogy gyermekszemmel csodálkozik rá mindenre, és mindvégig belülről, a gyermeki lélek rezdüléseiből építi fel világát. Így azután jól megférnek egymás mellett a .,mályinkai farkasember” titokzatos története, és Sátai Barnusnak, a szomszéd falu félbolondjának tragikomikus farsangolása a megáradt Csernely patak zavaros vizében. Apró kalandok, csínytevések, barátságok és gyermekszerelmek, a paraszti munka első terhei nevelik a kis bükki „vadócokat” a létezés írott és íratlan törvényeire. A külső világ mindig izgalmakkal jelenik meg: a detektoros rádió, a bécsi fiú a kakastollas csendőrök, az öngyilkos munkanélküli bányász, a szilvásváradi nagyapa halála, a dédesi vásár színes kavargása, az egri utazás " — mind megannyi érdekes és tanulságos valóságelem. A felserdült gyermek legnagyobb „kalandja” azonban még messzebbre mutat: pajtásainak örök barátságot fogadva a sajószentpéteri magánpolgári különbözeti vizsgáján keresztül vág neki a külső világnak — hogy mint mesebeli kis hős végül révbe érjen, s majdan felnőtt íróként a jövőnek szolgáló tanulságként beszélje el az elmúlt világ embereinek életét. Balogh Béni könyve nemcsak gyönyörködtető olvasmány, de több is ahnál: egy olyan táj szociografikus tényanyagát tartalmazza, egy olyan életforma néprajzi kultúráját körvonalazza, amelyről viszonylag kevés tudós könyv született. így szinte hagyományt . ment, küldetést teljesít. Az ízes, hangulatos népnyelvet, a palóc dialektus színeit ugyanúgy megörökíti, mint a Bükk-háti táj földrajzi neveit, s a hangulatos tájszavakat. (A sok közül csak példaként írjuk ide a „zsámiska" nevét, amellyel a' kukoricalisztből készült puliszkát illetik ezen a palóc vidéken.) A szép kiállítású könyvet Bánfalvy Ákos rajzai illusztrálják, eredeti hangulatukkal gazdagítva a maradandó olvasmányélményt. (Móra Kiadó, 1984.) E. Nagy Sándor A sütemény után nem tetszik a savanyú ital. Apám tölt magának, iszik. Egyszerre öklével rácsap az asztalra. A poharak ugrálnak, ital loccsan az asztalra. — Megcsalt a gazember — kiáltja és ökle most rettenetes. Az asztalnál ülők mind ittasok, mind egyszerre beszélnek. Szidják a gabona- kereskedőt, aki megcsalja, becsapja őket. Én nem értem, hogyan csalhat az a rettenetes ember. ő maga oda se megy a mérleghez, ahol a kocsik lerakodhat A pénzt az apám gondosan megolvasta, jól zsebébe tette... De mind azt mondják, hogy csal, az ő verejtékükből szerezte a vagyonát az átkozott. Sokára szedelőzködünk. A vastagbajszú, maga is részeg, felsegíti apámat a saroglyába. De a két kedves, jó lovunk, a Vércse, és a Csillag az én kezem alatt is megtalálja az utat. Fogom a gyeplőt, s magam se tudom, miért, csendesen sírok. EGY NAGY LELEK TÜKRE Bethlen Kata önéletírása Bitskey István szöveggondozásában, jegyzeteivel és utószavával jelent meg Bethlen Kata önéletírása a Szépirodalmi Kiadó Olcsó Könyvtár sorozatában. Minden eddiginél teljesebb kiadásban, mintaszerű alapossággal gondozott szöveggel veheti kézbe az olvasó az „erdélyi Antigoné” emlékiratát. Az önéletírás korábban ismert szövege kiegészült a Markos András által megtalált részlettel... Bethlen Kata sorsa, karaktere, tanulságos élete drámaírásra ihlette Németh Lászlót és Kocsis Istvánt is. A küküllői főispán lánya életének eseményeit, lelki élményeit, sorcsapásokban bővelkedő két házasságának történetét, két férjének és öt gyermekének elvesztését, református vallásában való zaklatását, háborgatottságát rögzítette önelemző vallomást» föl jegyzéseiben. Szigorú következetessége elemi erejű őszinteséggel párosul. „Erényei és gyarlóságai humánumból fakadnak, ezért képes az olvasót századok távolából is lekötni” — állapítja meg Bitskey István a mélyen emberi tragédiákat mártíromságra hajló kedély- lyel, a szinte vértanúi szenvedéseket egyenes derékkal vállaló hősnőről. Tragikus világlátását erősítették — az egyéni sors- alakulás kiváltó okain túl — a szűkebb haza, Erdély szomorú eseményei is. Teljes képet kapunk a hősnőről, a világgal való kapcsolatáról, keserű, tanulságos tapasztalatairól. Emlékiratának alapvető ismérve a vallomásosság. A magyar nyelvű emlékiratok műfaji fejlődésében Bethlen Kata önéletírása nem az anekdotikus memoárírói koncepciót, hanem az egyéniséget öntörvényűén kifejező emlékírói \ vonulatot példázza. Az írónő ismerte nagybátyjának, Bethlen Miklósnak a monumentális emlékiratát, de az extenzív totalitás helyett személyisége legbensöbb titkait is papírra vetve alkotta meg művében az intenzív totalitást. Életének teljes élményanyagát képes átfogni, a viszonyítások gazdagságát megteremteni, ha szemhatára szűkösebb is az országos politikában jártas, történelmet formáló Bethlen Miklósénál vagy Kemény Jánosénál. Amit elvesztünk a látóhatár tágasságában, megnyerjük az önelemzés, a mélyrehatolás kivételes eredményeiben. Igaza volt Németh Lászlónak, aki Bethlen Kata önéletírását ajánlotta elsőül mindazoknak, akik a XVIII. századi Erdélybe „belé akarnak látni”. Az emberismeret, a lelki, akarati élet mélységdimenzióját tárja fel ez a rendkívüli emlékirat. Németh László úgy látta: „Kata az én asszonyaimból való, s ha nem, közébük költhető”. Szophoklész nőalakjainak fenségéhez érzi közel az erdélyi írónőt, akinek emlékiratában „Egy sértett lélek készül, hogy életét az örök Igazságban feloldja”. Bethlen Kata „fekete ruhában fehér csillogás”, akiből hajthatatlan, nagy archaikus lélek árad a „ritka, pallérozott asszonyi csillogásban”. Jelleme, magatartása, emberi önértéke sok vonatkozásban idézi Németh nőalakjait, regényeinek „kariatidáit”. A legrokonabb vele az Iszony Kárász Nellije. Bethlen Katához hasonlóan sodródott Nelli is „élete témája, a hibás házasság felé”. A két sorsalakulás közt nem közvetlen hatás, hanem távoli, de tagadhatatlan inspiráció érződik. Kata anyja gondviselő kezéről fiatalon adatott „soha eléggé meg nem siratható keserves házasságra”. Társat mások választanak helyette vállalása „kimondhatatlan keserűséget és szomorúságot” szerzett a számára és jóvátehetetlennek bizonyult. Házassága nem a szabad akarat választásában „fundáltatik”, nem erősítik meg „sem a lélek vallása, sem a világé”. Katát először édesanyja temetésén fogják körül „a fájdalom kötelei”, mint Kárász Nellit apja temetésén az árvaság megnyíló tárnái. Öt istene nem engedi „a világgal elereszkedni”, Nellit pedig alkata, egyéniségének természete és léthelyzete nem engedi „a világgal elegyedni”. Ez az „elhibázott tökéletességű Nővér” példaéletre született. Szomorú élete túlmutat az egyéni sorskörökön, fényt vet Erdély állapotára is, ahova ekkor „be- ömlött: német világ, béka- némító csont, világias fény, hiten vett erőszak, »»-a lelkek megcsonkolása««”. A történelem létmeghatározó ereje érződik abban, hogy a hősnő népével együtt „bévettetett a nyomorúságnak és nehéz nyavalyáknak sebes láng módjára emésztő és megemésztő kemencéjébe". Nem véletlenül ad Kata szájába a drámaíró Németh ilyen szavakat — 1939-es darabjában, Erdély protestáns-katolikus ellentétén és németéi lenességén át a jelenkornak szóló tanulságul: „nem kell ettől a mostani világtól még az oltalom sem, s ha kövenként szedik szét a régi Erdélyt, én az utolsó szeglet- kövön akarok gubbasztani és fohászkodni”. Bethlen Kata sorsa megerősít bennünket a görögök hitében, hogy a szenvedés, a szenvedni tudás érték, maradandó szellemi-lelki erő a közösség számára. A hősnő önuralma szenvedése az erdélyi „szigeten”, „kis körben új életet képező erővé tudott válni”. Eszmevilágában sajátos racionalizmus érvényesül, gondos gazda- asszony, kollégiumokat támogat, szűkös helyzetben lévő felekezetének templomot építtet, Magyar Biblio- thécát alapít... Memoárirodalmunk egyik legmegrázóbb remekművét írja meg. Joggal állapítja meg róla Németh László: „Árva Bethlen Kata (...), aki ezt az életrajzot írta, nemcsak nagy lélek, de nagy író, Mikes és Faludi közé illő. Íróságban kevesebbel marad el mögöttük, mint amennyivel lélekben felülmúlja őket. Öt ismerve, eggyel több okunk van a 18. századot Magyar- országon is a művelt próza századának tekintenünk’’. Számunkra pedig öröm, hogy a régi magyarságnak ezt a forrását módunkban van önismeretünk és valós léthelyzetünk alaposabb megismerése céljából — egy mindenkihez eljutható populáris kiadásban — az olvasók figyelmébe ajánlani. (Szépirodalmi Kiadó, 1984.) Cs. Varga István ... Lelkes István Hajnali szekér című festménye ...
