Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népojsag.i*m.i9„ VÁCI MIHÁLY: ( hlőtt Látod — a lét se rossz, se jó: adott: — hát elfogadható ellenfélként, hogy ellene küzdj — eggyé fonódva vele. Komor törvényei szerint alakul: — mindig! — most megint! Hajszoló düh lelkesedés, és önkéntes istenkedés, se mellette se ellene, semmit sem ér. — Csak a vele. csak a benne, az érte tett szülői hánykódtatású tett. — Mint a magzat teremt anyát, s az — változásban — magzatát: — így szüli a kort az erős, az kivel kora viselős, ki azonosként érzi át, kivel egy egész a világ, s érzi verni-fájni e kort, mint szárnyat, mely vállába forrt. Termelőszövetkezetek a művészetért Állandó gyűjteményes kiállítás Kiskunmajsán Lovak a művészetben A fogathajtó-világbajnoksághoz kapcsolódva, három kiállítás is látható a megyeszékhelyen. Mai kulturális mellékletünk ebből ad ízelítőt Kőhidi Imre felvételeinek segítségével. A Dobó István Vármúzeum a fogatolás történet« iparművészeti szépségű tárgyi em lékek segítségév« jós telekfalvi (Erdély) festett járma ... Az Eger Szálló emeleti előterében látható tárlatról hoztok Kurucz D. István Tanya c képének... LENGYEL JÓZSEF Nemes gyakorlat, hogy a termelőszövetkezetek fontos gazdasági tevékenységük mellett egyre többbet áldoznak a kultúra támogatására, s ezzel a közművelődés motorjaivá is válnak. Természetesen ez nemcsak helyes szándékból fakad, hanem az anyagi megerősödés következménye is. Ez a jótékony áramlás visszahat a falvak és az új városi nagyközségek árnyalódó, gyarapodó műveltségére. A dánbzentmiklós Micsurin tsz irodaépületében Lit- key György Székely Berta- tan-díjas festő számtalan műve látható a folyosókon és a tanácskozóteremben, immár tíz esztendeje. Ami régen még csak példa volt, az napjainkban egyre inkább általánossá válik, és örvendetes, hogy rendkívül változatos a termelőszövetkezetek mecénás-szerepe, így Kölesden a kinti munkahelyeken rendeznek tárlatokat, aminek következtében több tsz-tag, fizikai munkás vált műgyűjtővé, szervezett nemcsak új, hanem szép otthont is magának a képek, szobrok segítségével. Ugyanígy immár folyamat és hagyomány, hogy minden vásárhelyi őszi tárlat alkalmával egy- egy tsz-tanyaközpontban kamarakiállítás is nyílik. Bő leleménnyel fokozódik a művészet figyelmes támogatása és szellemi birtokbavétele. A ráckevei Aranykalász Tsz ösztöndíjakkal segíti a helyi diákfestőket, s a kiskunlacházi Petőfi a dömsödi Dózsa Tsz társaságában patronálta a Patay László, Vecsési Sándor, Bazsonyi Arany művészetéről szóló kiadványt. Az más kérdés, hogy a kölcsönösség jegyében — de nem feltételként — mindhárom gazdasági egység a művészektől komoly értékű festményeket kapott ajándékba. Ezek belső térbe kerültek, s így naponta sokan láthatják, a közösség javára szolgált elhelyezésük. Azt, hogy Perbál községben fellendült a képzőművészeti élet, a toki tsz rendszeres segítségének is lehet köszönni. Hajdúböszörményben a környező tsz-ek a nemzetközi művésztelep munkáját segítik, Hatvanban a portré- és tájképbiennálék legjobb műveire tűznek ki díjakat a város termelőszövetkezetei s ezzel a művészet előrehaladását is serkentik. Kerepestarcsán rendszeresen szerveznek tárlatokat a Szilasmenti tsz-ben. Igaz, ott a személyzeti vezető, Szekeres Erzsébet egy személyben agrármérnök és festőművész. Kiemelkedő kulturális szerepet vállalt a kiskun- majsai Jonathán Tsz: anyagi erőkkel segítette Ko- necsrti György állandó kiállításának, a tájháznak és most legújabban Járitz Jó- zsa festőművész gyűjteményének megvalósulását. Mindez a termő kölcsönösség jegyében született. Járitz Józsa harminc esztendeje alkot Kiskunmaj- sán, franciás iskolázottságú alföldi festő, aki egyszerre volt és maradt Glatz Oszkár és Mondrian tanítványa, olyan realista, aki a francia pointillizmus és kubizmus egyik független folytatója. Külföldi sikere jelentős, számtalan alkotását őrzik híres európai, amerikai köz- és magángyűjtemények, többek között a londoni Tate Galéria. Subás parasztja, tölgyfa köré sereglő tehenei, az Alföld felröppenő madárserege tartozik vizsgálata tárgyába, melyet figyelmes és választékos szeme érzékel, friss festői szemlélete rögzít. Eredményei rendszeres élményszerzésen alapulnak, azok hitelesítik eszközeit. Színrendje harmonikus, rajzi felkészültsége hiánytalan. Meglelte az alföldi táj enciklopédikus teljességű epikáját a ház elé ülő csizmás férfiakban, az ökrösszekérben, a nyugalmat megtestesítő bivalyokban és mindenekelőtt a cséplésben, mely életművének egyik fő motívuma. Epizódként társul a kiskun- majsai táj festői feldolgozásához Nizzáé, Párizsé és Algériáé, mely Járitz Józsa művészetének igényes mellékága. A fő színhely azonban az Alföld, melyet négy évtizede csodál. Festészetünk egyik nesztora ő, aki kilencvenéves korában is jó egészségnek örvend, naponta megújuló erővel alkot. Nagy kollekciót adományozott Kiskunmajsának. A helyet, a művek méltó fogadását a Jonathán tsz biztosította annak példájaként, hogy termelőszövetkezeteink milyen sokat tehetnek és tesznek a közművelődésért, a kultúra embert boldogító szolgálatáért. Losonczi Miklós Szalmarakodás — Járitz Józsa festménye Gabonavásár (Részlet az író Elejétől végig című regényéből) Az anyám ott áll a megterített asztalnál. Mielőtt megszegné a nagy, barna kenyeret, késével gyorsan, hogy lehetőleg észre se vegyék, kereszt jelét veti a kenyér alsó, lisztesszürke héjára. Senki se tudja, hogy miért, erről senki sohase beszél. (Barna az anyám kenyere. Van abban rozsliszt és búzaliszt és krumpli: nagy gonddal összeállított keverék, melyet hajnalban még sötétben, lámpafénynél dagasztanak. Egész héten át friss és ízletes. Nálunk egyszer egy héten sütnek kenyeret.) Fonott fatálcára rakja a kenyereket. A fatálcán tiszta szalvéta fekszik, piros ke- resztöltéses hímzéssel. Mindenki annyi kenyeret vehet, amennyit akar. Csak egy, de szigorú szabály van: amit kivettél, meg kell enni. Se anyám, se apám nem tűrte, hogy kenyérhéjak, darabkák maradjanak az asztalon. És nálunk nem, dobnak el kenyeret a moslékba. Akármit inkább, de kenyeret soha. Ha véletlenül földre fesik egy falat, azt fel kell emelni meg kell csókolni. Anyám így tanította. Megenni nem muszáj, oda szabad tenni az üres tányér szélére. Az ilyen kenyeret a kiscsibék kapták és a galambok. Látom apám eres, nagy kezét, ahogy egyik kezéből a másikba csurgatja a rőtarany búzát. Erős és gyengéd és most jóleső ez a szigorú kéz. Látom a gabonakereskedő kezeit. O is egyik tenyeréből a másikba folyatja a gabonát. Ujjai idegesek, vékonyak; egy-egy szem a vastag arany jegygyűrű és az ujja közé szorul. Mondják, igen gazdag, és nagyon beteg; gyomorrákja van, és már alig tud enni. Apám széles háta mögé bújva nézém ezt a kereskedőt. De még így is érzem a rettenetes szagot, ami a szájából árad. Kiabál, idegeskedik. Arca hol földszínű, hol sötétvörös. Kicsit továbbsomfordálok, oda, ahol kocsi kocsi után hajt fel lejtős deszkákon a nagy padlásajtóhoz. A kocsiról a kereskedő munkásai hordják a zsákokat be a padlásra és döntik a szemet egyre magasodó és terülő kupacokba. Es én gondolkozom. Minek néki ez a sóksok gabona, ez az egész hegy, amikor egyetlen kis, ropogós zsemlét se tud megenni. Egyetlen falatot se! Ma reggel erről beszéltek nálunk, odahaza. Apám szólít, kijövünk a gabonakereskedés nagy udvarából. Az utcára érve megrántom apám kabátja szárnyát. . — Édesapám! Vegyen nekem a péknél vizeszsemlét, ropogósát. — Mert nálunk odahaza sok és jó a kenyér, de a péksütemény ritka. — Zsömlét? Jól van. Mindgyár. De lám, nem a péküzlet felé megyünk, hanem a Nagykocsmába. A tányéron vizeszsemle, császárzsemle, mákos kalács. Ehetek, amennyit akarok. Ebédelünk. Már nem emlékszem, mit ettünk, nem voltam éhes. Cak arra emlékszem, hogy a pincér nagy üvegtálon cukrászsüteményt tett az asztalra, kávébarna, rózsaszínű,csokoládés és zöld süteményeket. Szép, harmonikásra ráncolt apró kis papírokban. A sütemények pompásak és szépek. — Elrontja a gyomrát ez a gyerek — mondja egy vastag bajszu ember, aki ott ül velünk az asztalnál. — Eh — legyint az apám nagy fiú már, tud magára vigyázni. Büszke vagyok és hálás. Még egy süteményt eszem, az ötödiket, aztán eltoltam magamtól az üvegtálat, a gyönyörű süteményekkel. — Több nem kell. Apám egy poharat félig megtöltött borral, aztán ásványvizet öntött hozzá, amitől az egészen megfeketedett. — Igyál.
