Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

Esztergom ’84

A közelmúltban ünnepelte Esztergom fennállásának ezredik évfordulóját. Felvételeink a nagy múltú város — ál. lamalapítónk székhelye —, egyik idegenforgalmi látványosságáról, a várról készültek — ott, ahol Balassi Bálint elesett, és ahol most, a felújítás után a székes- egyházat, a eimergyűj- teményt is érdemes megnézni.

(Perl Márton felvételei)

Az elmúlt években — mi tagadás — sok. megrázkódtatás ért minket, állampolgárokat. Míg korábban az országos és az egyéni gondok elkülönültek egymástól, addig az eltelt időszakban rá kellett jönnünk, hogy ha gyengébben megy a népgazdaságnak, akkor nekünk is összébb kell húznunk a nadrágszíjat. Másrészt: az állami dotáció sem végtelen, s éppen ezért nem lehet mindent kompenzálni. Ennek következtében meg kellett tanulnunk, hogy az árakat időről időre emelni szükséges, s bizony ma már jóval többe kerül a megélhetés, mint mondjuk egy évtizeddel korábban. A külföldiek közül sokan azt tartják, hogy a magyar ma már nem annyira lovas, inkább közgazdász nemzet. A tréfán túl sok igazság van ebben, hiszen ma az emberek jelentős többsége nem csupán a saját háztartására figyel oda, hanem az országéra is. Azért, mert tudjuk, hogy a kettő között igen szoros az összefüggés.

A népgazdasági egyensúly megingása, az 1982-es rendkívül kritikus esztendő, az árak többszöri emelkedése, a külgazdasági helyzet számunkra kedvezőtlen változása és természetesen munkánk gyengeségei valahogy olyan képet alakítottak ki az emberek egy részében, hogy talán meg sem tudunk birkózni a felhalmozódott gondokkal. És valahogy a gondok közepette elfeledkeztünk és elfeledkezünk eredményeinkről, olyan vívmányainkról, amelyekre most is joggal büszkék lehetünk.

Olvasom, hogy a fejlett ipari országok egy részében megindult gazdasági fejlődés ellenére várhatóan még több lesz a munkanélküli a kapitalista országokban. Olvasom és valahogy az jut az eszembe, hogy mi, magyarok teljesen természetesnek tartjuk, hogy országunkban mindenkinek joga van a munkához. Természetesnek tartjuk — és helyesen is van ez így —, hiszen ez az alkotmányban rögzített joga minden állampolgárunknak. Nekünk ez természetes.

Ugyanakkor mondjuk Franciaor. szághan az ottani kommunistáknak ez az egyik legfőbb érve a létező szocializmus eredményessége és ma- gasabbrendűsége mellett. Hiszen a baloldal minden törekvése ellenére egyre többen kerülnek ki az utcára ott a gyárakból, bányákból és a számuk még szaporodni fog. A gazdasági kényszerűség ott is arra hat, hogy az ipari struktúrát átalakítsák, a gazdaságtalanul termelő ágazatokat megszüntessék — mindez viszont óhatatlanul ahhoz vezet, hogy újabb és újabb ezrek váljanak meg munkahelyüktől.

Az ipari struktúra átalakítása, a gazdaságtalanul termelő ágazatok megszüntetése... — ugye milyen ismerősen hangzó fogalmak számunkra is. Csak amíg nálunk mondjuk a struktúra-átalakítás úgy történik, hogy nem kerül senki az utcára, addig a fejlett nyugati, ipari társadalmakban ez egyáltalán nem mentes a társadalmi konfliktusoktól, megrázkódtatásoktól. De nem csupán Franciaországot vehetjük például, hanem az Amerikai Egyesült Államokat is, ahonnan a legújabb gazdasági fejlődés elindult. Hiába emelkedett tavaly és az idén az ipari termelés, a munkanélküliek millióival nem tudnak mit kezdeni. A Reagan elnök által beharangozott „gazdasági csoda”. ilyen szempontból nem jelentett semmit. A termelés racionalizálása, a robotok alkalmazása, a költségek csökkentése újabb és újabb munkahelyeket vesz el az emberektől és a munkanélküli egyáltalán nem „ájul el” a szuper- technikától, mert ennek bevezetése számára káros. Nem véletlen tehát, hogy a nagy nyugati szak- szervezetek jelentős része is a robotok tömeges bevezetése ellen küzd, mert az egészségre ártalmas munkahely is jobb, mint a munka- nélküliség.

Nálunk is akadnak olyanok, közöttük közgazdászok is, akik szerint egy kis munkanélküliség itt sem ártana. Mondják ezt azért, mert véleményük szerint, ha lennének nálunk is a gyárak előtt ácsorgók, akkor nagyobb lenne itthon is a munka becsülete, ennek következtében nagyobb lenne a munkafegyelem és így tovább.

Szerencsére ez csupán elméleti fejtegetés és nem a valóság. Szerencsére, hiszen amennyi vélt előnye lenne az ilyesfajta munkanélküliségnek, annyi hátránya is. Hiszen éppen a kapitalista országok

tapasztalatai bizonyítják, hogy a munkanélküliség, mint társadalmi jelenség, nagyon összetett valami. Nem csupán azt jelenti, hogy az ember a legfontosabb, értelmes tevékenységét nélkülözni kénytelen, hanem ez együtt jár a létbizonytalansággal, a fásultsággal, a céltalansággal, a társadalomból való kiábrándulással. Különösen a fiatalok számára rendkívül nyomasztó érzés, hogy az iskola után nincs mihez kezdeni, nem lehet célt kitűzni. Nem véletlen, hogy éppen a munkanélküli fiatalok körében nő meg ugrásszerűen a bűnözés — a kábítószer-élvezettől egészen az erőszakos cselekményekig. S a nyugati társadalmak — ipari fejlettségük ellenére sem tudnak receptet adni a nyomasztó, az embereket tömegméretekben érintő gondokra. Hiszen csupán a legfejlettebb tőkés országokban hazánk lakosságának mintegy kétszerese a munkanélküli. A kevésbé fejlett kapitalista országokban még több — és a társadalomtudósok szerint a világ jó néhány országában azzal kell számolni, hogy a fiatalok jelentős része soha, egész életében nem fog munkához jutni.

Azt hiszem, hogyha valaki csupán egy kicsit is belegondol ebbe, megérti, hogy mit jelent és mit ér — a teljes foglalkoztatás, és miért valljuk joggal és büszkén, hogy ez egyik legfőbb szocialista vívmányunk, melynek megőrzéséért mindent szükséges megtennünk.

Egy évtizeddel ezelőtt, amikor még nem következett be a világ- gazdasági válság, valahogy furcsának tűnt a munkához való jog rögzítése. Inkább úgy tűnt, mintha ez a jog kötelesség lett volna. Ma már azonban — éppen a külső körülmények hatására nagyon is világos, hogy népköztársaságunk alaptörvénye miért deklarálja ezt, mint állampolgári jogot.

És érdekes módon, amikor a nyugati világban ma nap mint nap az emberi jogokról, azok védelméről esik szó, a kapitalista politikusok valahogy elfeledkeznek az embernek éppen e legalapvetőbb jogáról, illetve annak biztosításáról.

Pedig hát azt a nyugati világban sem vitatják már, hogy az embert éppen a munka tette azzá. amivé lett. Csakis a céltudatos emberi munkával lehet a társadalom és az egyén számára hasznosat alkotni. Csakis a munkával lehet az egyéni célokat elérni, csakis mindannyiunk kollektív, országépítő munkájával lehet a mát gyarapítani, a jövőt építeni.

A felszabadulás óta eltelt csaknem negyven esztendőben is a munka révén — a politika megvalósításával — tudott ez az ország olyan eredményeket elérni, amelyekre minden polgára méltán lehet büszke. És tudjuk, hogy éppen ennek az alapvető jogunknak a biztosítása révén a jövő generációinak is békés, nyugodt alkotómunkára van kilátása. Olyanra, amely még tovább gyarapítja értékeinket.

JCap őil Jlemn tf