Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 19., vasárnap MIÉRT IDEGES A NOSZVAJI TANÁCSELNÖK? Síkfőkút pusztuló értéke... Síkfőkút közigazgatásilag Noszvajhoz tartozik így aztán a község tanács elnökétől, Singlár Józseftől érdeklődtünk a problémák után. — Egyszerűen elfeledkeztek erről a helyről — a tanácselnök szerint ez az egymondatos igazság. A részleteket pedig így adja elő — A turistaház és a mellette lévő ABC-áruház is egy kézben lévő szerződéses üzlet. A tóparton lévő büfét pedig az egri áfész üzemelteti. Az utóbbi 20 évben ezeket a vendéglátóipari egységeket nem újították fel, nem tatarozták, nem fejlesztették. Gyakorlatilag két évtizeden keresztül egyetlen fillért sem költöttek rájuk. Szeny- nyezik a tavat, a környéket. — Ennek ellenére hozzánk még nem jutott el panasz a működésükről. A tó állagát viszont többen kifogásolták az utóbbi időben... A szennyeződés miatt van összefüggésben a kettő. Mi nem is a működést kifogásoljuk, hanem egy rekonts- rukciót kérünk számon. Ügy ítéljük meg ugyanis, hogy az utóbbi néhány évben ami erőnkből tellett, azt megtettük azért, hogy megállítsuk a tő pusztulását. Még 1981-ben a turistaház mögötti útkanyartól. a tó alsó szakaszáig építettünk egy burkolt vízvezeték-árkot. Ehhez csatlakozva 1983-ban a felszíni vízelvezetés megoldására kimélyítettük a turistaház mögötti árkot és építettünk két átereszt, hogy a vizet a már korábban elkészült csatornába tereljük. Így sikerült megfognunk a vizet, s elérnünk azt, hogy egyre kevesebb szerves anyag kerüljön a tóba. — Ezek után mégsem sikerült elérni a céljukat? — Olyannyira nem, hogy a tó biológiai egyensúlya veszélyben van. Egy alapos A hétköznapok ellenére is sokan kerestek felüdülést a parton A visszajárok táborhelye (Fotó: Szabó Sándort Demeter József sziszifuszi munkája közben medertisztításra lenne szükség. Erre pedig nincs pénzünk, támogatást pedig nem kapunk. Hiába erősítettük meg a gátat, hiába költöttünk több mint kétszázötvenezer forintot, s hiába volt a rengeteg társadalmi munka. Ha nem tudjuk kitisztítani a medret, a tó elpusztul. Már most sem nyújt olyan élményt mint Pedig a horgászszövetség már holt víznek tekinti a tavai eddig, s ennek elsősorban esztétikai okai vannak. A hínár már-már ellepi az egész vízfelületet. — A helyi tanács milyen jövőt szánt ennek a területnek? — A már említett beruházásokon kívül is sokat költöttünk Síkfőkútra. A vezetékes vizet felvittük a turistaházig, s szervezzük a víztársulatot, ami azt jelentené, hogy egészen az üdülőterületig kiépül a vezetékes vízhálózat. Több mint félmillió forintba került az úttörő-kempingtábor kialakítása, de tervezzük bővítését, komfortosítását. A ví- kendtelkekre pedig egyre- másra épülnek a hétvégi házak. Ebből is látszik, hogy fel sem merült bennünk, hogy lemondjunk a területről azt továbbra is fejleszteni kívánjuk. Ezért ragaszkodunk annyira a tóhoz is, ami lassan már használhatatlan lesz. — A tavon jelenleg is csónakáznak, vízibicikliznek... — Köszönhető ez Demeter Józsefnek, akivel szerződést kötöttünk arra. hogy tavat. Utoljára 1979-ben telepítettek ide halat. S hogy mégis vah benne egy kevés hal, az kizárólag az önszaporulatnak köszönhető. Egy-egy szezonban a jelen levő üdülőtulajdonoso- kon kívül több mint tízezer ember keres Itt felüdülést, pihenést, kikapcsolódást. Találkoztunk olyan nyugatnémet házaspárral, amely már évek óta visszajár Síkfőkútra. A terület jelentős a diákturizmus szempontjából is. Olcsó, s elsősorban nagyon kellemes környezetével nyugalmat árasztó. A noszvaji tanácselnök mégis ideges. Tegyük azt is hozzá, joggal. Félti a pusztuló értéket. Tudjuk s megértjük, anyagi lehetőségeink végesek. Ám valamit mégis tenni kell, ha a síkfőkúti tavat nem akarjuk pocsolyaként viszontlátni a jövőben... Kis Szabó Ervin rendben tartsa a tavat, s ő foglalkozik a csónakkölcsönzéssel is. Egyedül azonban már nem képes tisztán tartani a vízfelületet. Sziszifuszi munka az övé. Minden reggel annyi hínárt kiszed, amennyit csak tud. Estére azonban úgy néz ki a víz- félület, mintha azt soha nem takarították volna. — Nem jelentene megoldást növényevő halak betelepítése? — A horgászszövetség holt területnek nyilvánította a Singlár József: feljeszteni »karjuk a területet... Megyénk keresett idegenforgalmi helyei közül sem kis népszerűségnek örvend Síkfőkút. A bükki turistaútvonalak kiinduló központja. Az erdő aljában meghúzódó tavacska pedig csak tovább növeli a táj értékét. A helybéliek elmondása alapján Európa szinte minden országából megfordulnak itt a pihenni vágyók, a kikapcsolódást a természetben keresők. A kör- nyéken még meglevő üres üdülőtelkek Iránt változatlanul nagy az érdeklődés. Amikor ott jártunk — hiába volt hétköznap — mégis sokan kerestek felüdülést a tóparton. A látszat szerint Idilli környezetben, zavartalan a pihenés. Ám Sikfőkútou közel sincs minden rendben. (Fotó: Perl Márton) Egy kereskedő, akinek sohasem veit bolttá ötven éve mindennap reggel, fél ötkor ébred, és éjfélnél korábban sohasem tér nyugovóra. Rozsdamarta kis kocsijába komótosan bepakolja „kincseit”, s elindul az egri piacra. Mesz- sziről sokáig figyeltem a nyolcvanas éveit taposó Pálfi Gyula bácsit. Tanítani kellene, ahogyan a portékáit kínálja, üres kézzel kevesen is mennek tovább asztalától. ' (Zoli fiam mindig mondja: nem kellene már magának ezzel foglalkoznia, édesapám, inkább pihenjen sokat, ö is kereskedő, és tudja nagyon jól, hogy nem lehet engem a négy fal közé zárni egész napra. Ha elszakad a strandpapucs pántja, vagy kellene no- kedliszaggató, hozzám szaladnak az asszonyok. Az üvegmosókefék, a fakanalak sem hiányozhatnak még a mai háztartásokból. Sok-sok nélkülözhetetlen apróság. Engem tehát mindig vár itt valaki...) Az élet sohasem kényeztette Gyula bácsit. Mindig keményen és szívósan kellett dolgoznia. Nyolcán voltak testvérek, s alig múlt 14 éves, amikor a Hajdú- Bihar megyei Berekböszörményből gyalog vágott neki a 240 kilométeres útnak Budapestig, hogy szerencsét próbáljon. „Ha jól dolgozol, jól imádkozol” — ez volt édesapja egyetlen út- ravalója. (Két hét alallt értem a fővárosba. Nem voltam gyámoltalan, félős kölyök, de sokat sírtam, mert mindig éhes voltam. Ha egy-egy falu, vagy tanya került utamba, kaptam ennivalót, de mégis korgó gyomorral érkeztem a Keleti pályaudvarra. Mint a többi si- heder, én is bőröndöket, csomagokat cipeltem tíz fillérért. Aztán mosogatólegénynek szegődtem az Abbázia kávéházba, és szépen gyűlt a pénzem. ' A főnököm nagyon jó ember volt, de a séf sokszor megpofozott. Másfél év után kereskedősegédnek jelentkeztem. Húsz évesen megnősültem, és megszületett az első fi- - am, Gyula.). Két házassága sikertelen volt, gyermekeit egyedül nevelte tisztességre, becsületre. Rövidáru-kereskedéséhez 1930-ban adták az engedélyt. (Cipőfűzőket, gumipert - liket, varrótűket árultam. Piacokra, házakhoz jártam, de nemsokára megkaptam az úgynevezett rajonbérle- teket, amely egész Kelet- Magyarország vásáraira volt érvényes. így kerültem Miskolcra, Mezőkövesdre és Egerbe is. Aatán lassan bővült a választékom, kínáltam vasport és többféle konyhai eszközt is. Ezeket ma is a legjobb iparosokkal készíttetem. Harminc évvel ezelőtt végleg letelepedtem Egerben.). A II. világháborúban Gyula bácsit is besorozták A felszabadulás után az újrakezdéshez, a talpraállás- hoz a VIII. kerületi tanács adott neki nem kis segítséget. (Hálásan gondolok azokra, akik mellém álltak. Igaz, annyi tőkém sohasem volt, hogy üzlethelyiséget vagy legalább egy mutató- sabb pultot vásároljak. Mégsem panaszkodom, mert szorgalmas munkával, jó megélhetést biztosítottam gyermekeimnek és taníttattam őket. Szép nyugdíjat kézbesít havonta a postás. Majd ha már nem hiányzóm senkinek, ha majd nem várnak, hogyha nem is kérdeznek felőlem a piacon — akkor végleg abbahagyom. De addig...?!). SzUle Rita
