Népújság, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. augusztus 19., vasárnap 3. Varázslatos világ — Az inas él és beszél Báró ‘ ‘ ‘ - ........... S zép. de nehéz mesterség .. Kenyerem a tenyeremben Olyan szépen mondja, hogy hirtelenében nem is tudunk rá mit válaszolni. Hallgatunk hát, mígnem Varga Károly — svájcisapkás, kissé már töpörödött öreg — lisztet merít a hengerről a markába, úgy mutatja a finom fehér port: — Látják, kérem? — kenyerem a tenyeremben. Szótlanul megyünk tovább ezek után, s titkon arra gondolunk, hogy, lám mégiscsak van valami romantika még a malomban. Észre is nehezen vesszük, hogy fiatal — mindössze a pontosság kedvéért: szemrevaló —, tizenhét éves kislány tologatja 50 kilós liszteszsákokkal a kétkerekű targoncát. Géczi Gabriellának hívják. Hej, régi molnárlegények, ha most felelevenednétek... ! Vagy udvarolnátok vagy — szégyenkeznétek. .. Friss molnár-szakmunkás bizonyítvánnyal — ha nem is a zsebében, de otthon — a szekrényben, legényes munkát végez a lány. Sok beszédre, persze, itt nincs idő, de amit mond, az mindenképpen megnyugtató: — Most itt csak besegítek, egyébként egészen más a feladatom. — Jó, jó, de a liszteszsákok. .. ? — Csak ötven kilósak, elbírom. .. Ennyiben maradunk, s hogy teljes képet kapjunk, benézünk még a laborba, a csomagolóba, és közben — természetesen — sok-sok liszteszsák mellett visz az utunk. A zsákok szöszmötös oldalára — mint ősszel vagy télen a dér, a serkenő szakádra — kicsapódik, fehéren, finoman tapad a liszt. Igen ám, de a név! Hor nan a malom Zsófia neve?! És ki volt báró Tornyay Schosberger, aki alapította... ? A válaszért nem kell mesz - szire menni, él Öméltósága egykori inasa. Alig fiatalabb a századnál, 83 éves. — Molnár Gábris a nevem, Gábris, igen, a báró úr így hívott, és én nem szégyellem. Rendes ember volt, ott születtem a birtokán, és én voltam a kertésze, de néha berendelt belső szolgálatra, most ezt nevezik inaskodásnak. Engem nem zavar, meg nem tagadom, szinte a fiának tekintett. Csak egyet kötött ki, hogy ne beszéljek. .. Nem is beszéltem, de most már lehet. Két társalkodónője volt, az Olaszországból jött Táli, meg Aranka. Tálit szerette jobban, Aranka meg levelekkel üldözte. — És a keresztség? Honnan a malom Zsófia neve? — Családszerető volt a báró. Úgy tudom, Svájcban, magányosan élt egy nagynénje, Zsófiának hívták, az ő tiszteletére kapta ezt a nevet a selypi malom... így volt, nem így volt... ? ki tudja... És talán nem is olyan fontos, hiszen produktuma a lényeg. A liszt, a kenyerünk, amelyet immár több mint hatvan esztendeje ez a malom ad nekünk. B. Kun Tibor A Zsófia, földek felől, napsütésben Manapság, amikor olyannyira racionális világot élünk, szinte ki sem meri mondani — hát még leírni! — az ember: külön világ. varázslatos világ. Igen, varázslatos világa mindennapi kenyerünknek ma is, a vénülő XX. század vége felé is, az ódon hangulatokat, letűnt korok romantikáját idéző malom. Mesék, furfangos molnárlegények, b egyes-hegyes, hamvasszőke molnárlányok jutnak a szó hallatán az eszünkbe; a patakpartra épült vízimalom hatalmas kereke, az alföldi szélmalmok vitorlái, — amelyeket Hispániában, a hős Don Quijote egykoron oly vitézül megrohamozott... Hová lettetek, hová, ti régi malmok ... ? — Nagyon messzire azért nem kell menni, hogy rájuk akadjunk — mosolyodik el a kissé szónokiasra sikerült kérdésen Szécsi János —, itt van például ez a mi malmunk, a Zsófia, a sok működő közül egynek ez is megteszi. Hinnünk kell, hogy igaz, hiszen aki így válaszol, az nem más, mint a selypi malom üzemvezetője, korábbi főmolnár. Az ő szűkös kis irodájában vagyunk, s a Zsófia történetéről szóló albumot faggatjuk. Elöljáróban erről csak annyit hadd áruljunk el: összességében hitelesnek fogadhatjuk a benne szereplőket, mert azokat az egykor volt molnároktól, mára bizony kivén- hedt, kikopóban levő legényektől hallotta, s találta méltónak feljegyzésre Szécsi János. Hogy is hangzik a régi nóta ... ? „Ne aludj, ne aludj, lisztes molnár, a garat, a garat üresen jár...” — Nos, ami azt illeti — és most ismét Szécsi Jánosé a szó, — itt, minálunk, a Zsófia malomban nemigen jár üresen. Mert a vízimalmok romantikája már a múlté, de a munka megmaradt. Három műszakos, nagyon kemény. Régen sem volt könnyű, 1922-ben, amikor állítólag — a régi öregek szerint — alapították. Már akkor naponként 530 mázsás kapacitással dolgozott a malom, ma pedig 1500 mázsa lisztet termelünk 24 óra alatt. Mielőtt azonban közelebbről bepillantanánk a racionális jelenbe, villantsuk fel röviden — a „rangban” országos szinten harmadiknegyedik helyen értékelt Zsófia malom történetét. Induljunk el a régi silón díszelgő márványtáblától, amelyen bizony már megkopott, s néhol nehezen vehető ki a kissé cirkalmas, aranybetűs felirat: Épült 1922—23 évben tornyai Tornyay Schosber- ger Rezső báró úr őméltó- ságú elnöksége idejében. Tervezte: Obritst Vilmos. Építette: Pittel és Brauseweiter cég. Aki nem így tudja — lelke rajta, szerintünk nem nagyon sokat tévedhet a márványtábla. Bár, ami a régieket, köztük is szegény — és sajnos, immár néhai — Rácz András egykor volt főmolnárt illeti, az általa tollba mondottak szerint 1918-ban kezdődtek Selypen a malommal kapcsolatos építkezések, az alapokat pedig az első világháborúból ittfogott orosz hadifoglyok építették, persze, a helybeliekkel egyetemben. Ez már magában véve sem utolsó história, hogy pedig igaz-e avagy sem, hát szegény Bandi bácsi lelke rajta... Az viszont igazolt tény, hogy egykor két malom állott itt, egyik, a nagymalmi rész a kereskedelmi őrlést és az exportszállítást végezte, a másik, a kismalmi — vám- és csereőrlést. (Terem tőm! — mily élő még ma is a kép: egy- és kétlovas fogatú szekerek várakoznak halk nyugalommal a malmok előtt a nyári melegben. A gazda a hűvösben ül a többi őrletővei, s hol el-elmélázva, hol hevesen diskurálva — várja sorát.) A mai napig 17 főmolnára volt a selypi malomnak. — Ügy tudjuk régen nagy rangnak számított — mondjuk a malomüzem-vezető- nek. — Ma mi a helyzet? — Ma már ... ? Hogy is mondjam ... ? Senkit sérteni nem akarok, de ma például tanácselnöknek lenni nem olyan nagy dolog. De régen főpolgármesternek? — az igen! Nos, valahogy így járt a főmolnári rang is ... Hiába, úgy tűnik: dolgaink (s rangjaink) devalválódnak. Az 53 éves Király József nem is fő-, „csak” almol- nár. A mindenképpen nevesnek mondható Zsófia legfelső, ötödik szintjén érjük el. és — ami igaz, igaz — nem is akarja túlzottan vidámnak mutatni magát. Megérkezett a malomba, ömlik a drága búza Egykor volt molnárok vallomásait betűzi Szécsi János (Fotó: Perl Márton) fia malomba. Varga Károlyt viszont, aki végzettségét nézve molnár, mostani munkáját tekintve pedig hengerlő. nem a véletlen, hanem — a lehetőség hozta erre a helyre, éppen 33 évvel ezelőtt. A rövid beszélgetés valahogy így hangzott a malmokra jellemző tompa dohogásban. — Mi a dolga, Károly bácsi? — Főleg a hengerek állítása .. . Hogy az anyag rendben kerüljön a hengerek közé. — Messze még a nyugdíj? — Három év. — Várja már? — Tudja a fene. (Régi igazság: amilyen az adjonisten, olyan a fogadj- isten. Megfelelő kérdésre megfelelő válasszal megyünk tovább a gyár felépítésével egyidőben beszerelt, még ma is jól működő gépek között. Azaz, csak mennénk, de marasztal még az öreg egy perc erejéig: — Nézzék csak, mondanék egyet: molnárnak lenni nem nagy öröm. De ha meggondolom, hogy mi adunk kenyeret az embereknek, akkor valahogy minden más lesz. Nem rossz robot, hanem inkább szép kötelesség. Mert az embereknek kenyér kell, kérem. Kenyér nélkül nincsen élet. A báró úr egykori inasa rég volt időkre emlékezik — Kérem — kezdi rövid nyilatkozatát —, én 1946 óta dolgozom itt. Ebből az évjáratból már mindössze ketten vagyunk. A kollégám jövőre megy nyugdíjba, de nekem még hét kemény évem van .... Nem lesz könnyű . .. Nézzék, itt öt emelet van, és egész nap le-fel, le-fel. És a férfiak helyén — legalább iele-fele arányban — most nők dolgoznak. Az az igazság, hogy nekik is nehezebb. és nekünk is velük, pedig igyekeznek. Vitába dehogy is bocsátkozunk: ő tudja, ő a szakember. Mi „csupán” egy ünnepi riport kapcsán jutottunk el ide, a selypi ZsóÉsinos lány, férfias (eladat... Új zsák érkezik a régi csigán
