Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-05 / 156. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 5., csütörtök Az Építők Heves megyei Kő rusa felnőtt a vállalt nagy feladathoz Az Agria ’84 hangversenye Ismerjük-e Lisztet? A tizedik évadjába forduló Agria hétfői zenei ! programját az Egri Szimfonikus Zenekar és az Építők Heves megyei Kórusa két Liszt-műből állította össze: a székesegyházban a Les preludes és a Koronázási mise hangzott fel. _______________________ Nem könnyű egy ilyen est hangulatát visszaadni, amely óhatatlanul elkapja az embert azokban a percekben, amikor az első taktusok fel- hangzanak. Liszt mindkét műve jól ismert, sőt a Les préludes annyira vonzó, támadó és romantikus mű, hogy himnikus áradását, a belőle támadó áhítatot és magasba lendítő reményt még az is érti, aki nem szenvedélyes alkatú. Ez annak idején nem akart más lenni, mint Lamartine versének zenei megfelelője. S ma ez a rövid zenei költemény csaknem mindent elmond Lisztről. De ismerjük-e valójában Lisztet? Értjük-e úgy. ahogyan a zenész vallotta magát. mondjuk a Koronázási misében? Itt egy másik Liszt elevenedik meg előttünk. Az, akit a liturgia szövegei sem tudnak kordába fogni. Akit ámulva hallgatunk, mert ennek a Koronázási misének más a lelke, mint amit 1867. júniusában a magyarokkal megbékülni akaró uralkodó, vagy akár a nemzet is hallani akart. Harsog ebben a muzsikában a túlméretezett ünnepélyesség, szólnak a dobok. Minden zenei alakzat nyújt valamit, amit a rendkívüli pillanat, az esemény követel. De itt. ebben a misében Liszt magyarsága, a nemzet mellett szólt. El sem vezényelhette akkor ezt a művet. Reményi Ede sem játszhatta a Benedictus remek hegedűszólamát. Ez nemcsak történeti érdekesség, lényegileg is hozzátartozik ehhez a műhöz. És Liszthez is. Erre nem árt még ma sem emlékeztetni. A Koronázási misét Ocs- kay György tanította be és dirigálta. A mai hallgatónak talán szokatlan, hogy az egyórás időtartamú műben a zenei hangvétel simul is, meg nem is a liturgikus szövegekhez. A Les préludes-öt Farkas István vezényelte. Ez a csendes elmélkedésnek induló zenei áradás azzal az egyre erősödő hullámzással zson- gít el, amely meghitten, értő erélyességgel terel minket a remény régióiba. A szentély kisorgonája — Pálvölgyi Ágnes játszott rajta — testesebbé tette a megszólaló muzsikát és így a székes- egyház megtelt ezzel a zenével., A nagy feladatot a két egri együttes színesen, jól ol- dottá meg. A művekbe fektetett munka — az amatőr együttesek áldozatkészségét nem lehet eléggé dicsérni! — érdeme szerint kamatozott. A két karmester, a két együttes összefogása új szintre emelte az Agriát Eger művészi életében. A Koronázási mise szólistái: Lugosy Melinda. Barlay Zsuzsa, Keönch Boldizsár, Marczis Demeter, valamint Radnóti Tibor és Marik Erzsébet fokozták-gazdagították azt a hatást, amit a két egri együttes ezen az estén létrehozott. Farkas András Az est szólistái (balról jobbra): Lugosy Melinda, Barlay Zsuzsa, Keönch Boldizsár és Marczis Demeter Az Egri Szimfonikus Zenekar emlékezetes élményt nyújtott (Fotó: Szántó György) György könyörgése esőért AGRIA PÓDIUM ’84 Bánffy Bánffy György, az egri Dobos cukrászdában adott DÓdiumműsort „Könyörgés esőért, vagy a jövő század reménye’’ címmel. A műsor címe talányos. Bánffy alakítása azonban nem. Ez a pályája csúcsán álló jellemszínész jellemet és elkötelezettséget alakított Annyira, hogy az utóbbi években, akár Bethlen Miklóst, akár Széchenyi Istvánt játszotta monodrámában, vagy éppen a magyar nyelvért, a nemzetért fogott hangot és szót, mindig is azt éreztük, hogy ez a színész nagy formátumú, határozott egyéniség. Van benne valami tiszteletre méltó állandóság! Amikor fellép a színpadra, vagy pódiummá avatja a cukrászdának azt a részét, ahová ő áll, megtörténik az a bizonyos varázslat. Birtokba veszi a teret, és a közönségét, hatása alá vonja azokat, akikkel együtt a szavakon, a szavakban rejlő értékeken osztozni akar. Honnan ez a képessége? Annyi bizonyos, hogy sokáig Shakespeare-hősöket játszott Pécsett, majd Pestre kerülvén, az epizódok hosz- szú láncolatán át jutott odáig. hogy nagy színpadi figurákat mintázzon meg. Az ő megfogalmazása és hangja úgy árad szét a közönség soraiban, hogy nem is any- nyira a mondott szöveg a fontos, inkább az. ahogyan a megélt hit általa minden hatáselem fölé kerekedik. A művész a legjobb értelemben szolgálja azt az eszmét, amelyet győzelemre akar segíteni. Mint most is! Czine Mihálj/ irodalomtörténész közreműködésével magyar írók, költők írásaiból-gondolatai- ból szerkesztett egy háromrészes erkölcsi oktatást arról. miért is kell, menynyire is kell könyörögnünk. Az esőért, mert az életet jelenti. és nemcsak a népi szólás szerint. Az életért kell könyörögnünk, mert ma. ebben a felfordult világban nincs a béke, a derű és az eszme nyugalma. Mennyi erkölcsi erő és nyugalom árad felénk még többek között Arany. Vörösmarty, Kosztolányi soraiból, hogy aztán tudomásul vegyük az eszmék felbomlásának nyűgös folyamatát, a halálos katasztrófa mai veszélyét. Mintha a próféták. a váteszek ijesztő lelke ma is élne költőinkben; Ady is riaszt; Illyés is. amikor az Éden elvesztéséről beszél. S míg zuhognak a szavak a testvériség szükségességéről, egyre inkább érezzük azt, hogy a pódiumról a legjobb szándékú testvérünk szól. Ez a „szólók szép hivatása" és nagy felelőssége! A kitűnő, szívhez szóló erkölcsi és irodalmi „leckét” Jónás Zoltán, az Agria Játékszín igazgatója a jubileumi emlékplakett átnyújtá- sával köszönte meg Bánffy Gyöflgynek. (farkas) Életörömet keltő zongoraművészet Fischer Annie születésnapi portréja A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésznek, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művészének kiemelkedő művészi munkássága elismeréseként a Magyar Nép- köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést szerdán, a Parlamentben Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) „Ha az előjelek nem csalnak, itt egy igazi új csillag van feltűnőben. Csoda- gyermekeknek általában nehezen jósolhatunk, mert életútjukat, pályafutásukat túl sok előre nem látott momentum keresztezheti... Fischer Annie ma csupa szív, csupa lélek és ösztönös intelligencia ___ Termés zete ízig-vérig romantikus, és — tizenöt éves gyermeklánynál — az is legyen..." .A két háború közötti zenei élet egyik legsokoldalúbb egyénisége, Jemnitz Sándor írta egykor Fischer Anniéról az idézett elismerő szavakat. Holott Jemnitz még tartózkodó is volt a dicsérettel, hiszen a művésznő nevét, zongorajátékát akkor már nemcsak itthon, de határainkon kívül is ismerték és becsülték. Fischer Annie nyolcesztendős ko- korában hívta fel magára első alkalommal a zenei közvélemény figyelmét, amikor eljátszotta Beethoven C- dúr zongoraversenyét. És az 1922-es bemutatkozás után már Zürichben is sikert aratott akkor még valóban inkább romantikus, de ihletetten nemes zongorajátékával. Sokak számára szinte nem is volt meglepő, hogy 1933-ban ő nyerte a budapesti Liszt Ferenc-zon- goraverseny első díját. És a korabeli kritikákat lapozgatva kitűnik, hogy a szakma, s a közönség előtt egyaránt nyilvánvaló volt: Fischer Annie egyre magabiztosabban hódítja meg a klasszicizmus világát is. Ugyancsak Jemnitz írta 1936-ban: „A nagy tehetségű fiatal zongoraművésznő egyéni hangú Mozart-játéka időben különösen Beetho- ven-játékára figyeltek fel. „Nem esik abba a gyakori hibába, hogy általános klisét készít magának erről az alkotó géniuszról, s az így kapott sablont a szerzemények sorára válogatás nélkül alkalmazza.., Fischer .Annie az élő Beethovent keresi. S meg is találja”— szól a híradás egyik Bee- thoven-estjéről, még 1948- ból. Egy másik kritika pedig — ezek már Kroó György szavai — 1961-ből: „Fischer Annie is mintha évek óta csak a lényeget keresné az utolsó Beetho- ven-szonátákban mintha csak a végső dramaturgiai összefüggésekre koncentrálna. .De ugyanez a kritika nagyra értékeli Fischer Annie Brahms-tolmácsolá- sát is... Mert a művésznő a hatvanas évek elejétől, és ' ma is elsősorban Mozart, Beethoven, Schumann, Brahms, Liszt és Bartók egyik legavatottabb interpretátora- ként ismert. A humanitásáról, szerénységéről legendás művészt, a klasszikus előadói tradíciók őrzőjét tisztelettel és szeretettel köszönti július 5-i születésnapján a magyar zenei élet, annak .sokezres közönsége, akik között jó néhányan kísérték s kísérik ma is műélvező figyelemmel ennek a rendkívüli előadói pályának minden mozzanatát. Sz. Gy. újból bizonyította, hogy a magyar Mozart-kultúra még sokat várhat tőle.” Annál fájdalmasabb, hogy Székely Arnold és Dohná- nyi Ernő növendéke, aki a Liszt-verseny után egyre növekvő hírnévre tett szert egész Európában, a háborús üldöztetések miatt fél évtizeden keresztül kénytelen volt hazájától távol élni. Svédországban, Stockholmban telepedett le. Ekkor már a neves zenekritikus, Tóth Aladár felesége volt, akivel a pusztító viharok elmúltával elsőként érkezett vissza szülőhazájába. Azonnal ismét koncertezni kezdett. Egy évvel később, 1947-ben Jemnitz Sándor így írt róla : „Fischer Annie életörömet keltő zongoraművészetének új korszakához érkezett. .. Mozart d-moll zongoraművének előadása leheletnyi finomságokban bővelkedett. Otto Klemperer volt az első, aki karmesteri helyéről a művésznőt megtapsolta.” Azóta Fischer Annie olyan nemzetközi tekintélyre tett szert, amilyen csak a legnagyobb művészek életútját kíséri. Európán kívül Amerika és Ausztrália legjelentősebb hangversenytermeinek közönsége tapsol zongorajátékának, állandó vendégművésze a legjelentősebb fesztiváloknak, s elismert muzsikus .partnere a legnagyobb szólistáknak és karmestereknek. Egy Hortobágyi Zoltán Csöndes nyári este ii/i. Este tíz felé járt az idő. Odakint meleg volt, odabent az étteremben meg már szinte elviselhetetlen a hőség, a bűz. Cigarettafüst, égett zsírszag, állott ruhák, izzadt testek kipárolgása keveredett. Varga Bandi először azt hitte, hogy csak tréfál ez a nagydarab részeg marha, aki most hármuk elé odakönyökölt az asztalra: — Gyeriink, kisfiam, nem nagyon érek rá. Jössz, vagy vigyelek? — Eriggy a fenébe. Részeg vagy. — Én-e, csillagom? Hallottátok, emberek? — fordult a többiek felé. Szaszov Jóska, az öreg ostyasütő fia, meg Gersina Pista bólintottak. Hallották. Naná, hogy hallották. Legalább történik ezen a rohadt estén valami. Már mindegy, mi. Legföljebb összerugdalják ezt a részeg barmot odakint. Készülődtek. Varga Bandi intett. A mozdulat azt mondta: nem. — Miért nem? — kérdezte csalódottan Szaszov Jóska, közben megnyalta az alsó ajkát. — Ugyan már, miért nem? — Hagyjátok a fenébe. Nem akar ő semmit, igaz komám? Eszedbe sincs neked verekedni énvelem. Mondd meg nyugodtan ezek^ nek a fiúknak, hogy csak elfogyott a pénzed, de még ihatnál egy sört. Így van? A nagydarab fickó szemén átfutott valami. — Persze, akarhatod is azt a bunyót — próbálkozott Gersina Pista. — Én benne vagyok. De legyen valaki, aki utána hazavisz, úgy gondolkodjál. Már többen odanéztek a barátok asztalához. Ismerték őket a kisvárosban. Kiben kivert fogak, kiben a jó murik emlékei ébredeztek. A nagydarab fickó még így, részegen is megérzett valamit ebből a három emberből. — Igazad van testvér, kérj egy sört Feri bácsinak, és nem lesz semmi baj. Majd én vigyázok rátok — mondta bárgyú mosollyal. — Az jó lesz, sok itt , a kötekedő — mosolyodott el Varga Bandi. — Üljél csak le, majd a Pepi gyerek visz neked sört. Az asztalodhoz — húzta beljebb lábával a negyedik széket. A részeg intett, aztán elbotorkált. — Gyerünk — állt fel Varga Bandi. Kiballagtak az étterem elé. — Minek hagytad? — kérdezte Szaszov Jóska. — Feketére vertük volna a marháját. — Eriggy már — legyintett Varga Bandi. Nekivetették hátukat a falnak. Álldogáltak. Az ing. lassan rájuk hűlt. Szívták a cigarettákat egymás után. Nézték a kislámpa fényében 1 vergődő bogarakat, lepkéket. Fogytak a vendégek, az ajtó halk surrogása árulta el, meg a tétova léptek kopogása, csoszogása a műmárvány teraszon. Szaszov Jóska egyszer csak rákezdet. — Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok... Szép hangja volt, halkan is énekelt. A másik kettő se állta meg sokáig, hát együtt énekeltek. — Mutassatok utat a szegény legénynek... Akkor látták meg Jolánt a piros trikós kiskölyökkel. Nem énekelték újra a refrént. Csöndben bámulták, ahogy a nő nehézkes léptekkel jött a járdán. A gyerek fogta a kezét. — Nicsak, a Jolán — morogta Szaszov Jóska. Gersina Pista fölsóhajtott. Varga Bandi ránézett. — Menj a fenébe. Ezt a ri- herongyot? — öt-hat éve te se így beszéltél — vetette oda a másik. — öt-hat éve? Már akkor is az ötszázadik voltam a sorban legalább. Na és? Én ezt már meg sem tudnám simogatni, a jóisten tegye akaráhová. Nincs nap, hogy be ne rúgna. (Folytatjuk) Fischer Annie a zongoránál (MTI fotó — KS)
