Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-31 / 178. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1984. július 31., kedd BELGRAD Claude Cheysson francia külügyminiszter augusztus 1-én és 2-án hivatalos látogatást tesz Jugoszláviában. Vendéglátójával. Raif Dfeda- revics külügyminiszterrel véleményt cserél az időszerű nemzetközi kérdésekről és a két ország együttműködése fejlesztésének lehetőségeiről. RÓMA Giulio Andreotti olasz külügyminiszter hétfőn Lr hiába utazott, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról tárgyaljon az ország vezetőivel. A minister Moamer el-Kad'hafival. a líbiai forradalom vezetőjével is találkozik. Andreotti öt hónapon belül most másodszor keresi fel az észak-afrikai országéit. NYUGAT-BERLIN Határozatok elfogadásával fejezte be munkáját vasárnap Nyugat-Berlinben a Baptista Világszövetség Főtanácsa. A többnapos értekezlet résztvevői követelik az általános leszerelést. A főtanács mostani ülésszaka a Baptista Világszövetség jövő nyári közgyűlését hívatott előkészíteni. MOSZKVA Ivan Arhipov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, hétfőn Moszkváiban fogadta Fernando Ledesma spanyol igazságügyminisztert. akit a szovjet igazságügyminisztérium hivott meg látogatásra. A baráti légkörű megbeszélésen a két. ország Igazságügyi együttműködésének fejlesztéséről volt szó. Luxemburg Bizalmi szavazás Bizalmat kapott az új luxemburgi kormány. A képviselők a hét végén 46:16 arányban szavaztak bizalmat Jacques Santer keresztényszocialista—szocialista kabinetjének, amely a júniusi választások nyomán alakult meg. Előzőleg a bizalmi vitában több kormánypárti képvise; lő fejezte ki kétségét aziránt. hogy a „nagykoalíció” tartós lehet a két vezető pánt ellentétes elképzelései miatt a gazdasági és szociális problémák megoldását illetően,. Colette Flesch volt külügyminiszter, jelenleg ellenzéki liberális pártvezető ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy ..a rózsa (szocialisták) és a rózsafűzér (a keresztény párt) szövetsége természetellenes” és nem lehet hosszú életű. Vasárnap visszatért a Földre a Szojuz T—12 űrhajó legénysége. A képen: balról jobbra: Vlagyimir Dzsanibekov parancsnok, Szvetlána Szavickaja fedélzeti mérnök és Igor Volk kutatómérnök a leszállás után. (Népújság-telefotó — MTI — KS) Havannai találkozó Ezen a héten újabb találkozót tartanak Kuba és az Egyesült Államok képviselői — jelentették be hétfőn Havannában. A találkozón, amelyre az Egyesült Államokban kerül sor. Ricardo Alarcon külügyminiszter-helyettes képviseli Kubát. A két ország közötti hivatalos párbeszéd azután kezdődött, hogy június végén Kubába látogatott Jesse Jackson amerikai demokrata párti politikus. A New Yorkban tartott első tárgyalás témája a két ország közötti kivándorlások kérdése volt. Július 26-án, Kuba legnagyobb nemzeti ünnepén Fidel Castro államfő bejelentette, hogy Kuba kész komolyan folytatni az Egyesült Államokkal kezdett párbeszédet az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján. A jövő évi terv vitája Az 1985-ös éves terv alapvető célkitűzéseit vitatták meg a LEMP vajdasági bizottságai gazdasági titkárainak legutóbbi ülésén. Äz árufedezet nélküli pénzkiáramlás visszaszorítását, az ellátás javítását irányozza elő a terv. A tanácskozást Kazimierz Barcikowski, a LEMP PB tagja, a KB titkára vezette. A terv fő célkitűzéseit és a társadalmi konzultáció elveit Manfred Gorywoda, miniszterelnök-helyettes, a Minisztertanács tervbizottságának elnöke ismertette. A jövő évi terv a gazdaság egyensúlyának erősítésére három intézkedés bevezetését irányozza elő. Az építési-szerelési munkák csaknem 100 milliárd zlotyval történő csökkentését tervezik, aminek következtében mérséklődne az árufedezet nélküli pénz kiáramlása a piacra. Másodszor, az áruellátás és szolgáltatások jövő évre tervezett 4 százalékos növekményét teljes egészében a piaci egyensúly javítására, vagyis „az inflációs rés” csökkentésére kívánják fordítani. A lakosság vásárlási feltételeit akarják ezzel javítani. Megteremtődnek az előfeltételek a piaci áruhiány előidézte spekuláció és kényszerű takarékoskodás korlátozására. Harmadsorban, az árak inflációs mozgásának jelentős mértékű visszaszorítását tervezik. Jövő évben az áremelkedés ütemét 9 százalékra akarják csökkenteni. Mint a LEMP Központi Bizottságának tanácskozásán felvetették, ezeknek a feladatoknak a teljesítése megköveteli a munka termelékenységének fokozását és a takarékossági programban meghatározott, az anyagfelhasználásra vonatkozó feladatok teljesítését. Japán legnépesebb városa Tokió Japán lakóinak száma 1984. március 31-én 119 millió 316 ezer fő volt — közölte a japán közigazgatási hivatal. A lakosság száma 1983. április 1-t óta 0,6 százalékkal emelkedett. Az utóbbi másfél évtizedben ez a legalacsonyabb növekedési arány. Japán legnépesebb városa Tokió, ahol 11,5 millió ember él. Párbeszéd a leszerelésről Moszkvában hétfőn megkezdődött a szovjet és az amerikai közéleti személyiségek második találkozója, amelyen a szovjet—amerikai kapcsolatokról, valamint a leszerelés kérdéseiről lesz szó. A tanácskozás megnyitóján Nyikolaj Blohin akadémikus, orvosprofesszor, a „Szovjetunió—Egyesült Államok” Társaság elnöke rámutatott, hogy napjainkban a legfontosabb feladat a nukleáris háború veszélyének elhárítása. Az amerikai küldöttség tagjai azt hangsúlyozták, hogy a szovjet emberek álláspontjával kívánnak megismerkedni, ezért jöttek Moszkvába. A két ország közéleti személyiségeinek találkozója segíthet az emberiséget fenyegető veszély elhárításában. Szovjet—görög parlamenti tárgyalások Joannisz Alevrasznak, a görög parlament elnökének vezetésével július 20. és 30. között a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására görög parlamenti küldöttség tartózkodott a Szovjetunióban. A delegáció látogatásáról hétfőn Moszkvában közleményt adtak ki. A közlemény szerint a görög vendégeket fogadta Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió miniszterelnöke, valamint Vaszilij Kuznyecov, a KB PB póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének első helyettese is. Békehajó Nicaraguában Vasárnap egy „békehajó” futott be Nicaragua Corinto nevű kikötőjébe, fedélzetén négy Nobel-díjas személyiséggel és több mint 2,5 millió dollár értékű adománynyal. A „Falknes Bergen” nevű hajó nicaraguai útját — a sandinista forradalom iránti szolidaritás jegyében — Adolfo Perez Esquivel Nobel-békedíjas argentin szobrász szervezte a norvég és a svéd kormány segítségével. Adolfo Perez Esquivelen kívül Betty Williems ír Nobel-békedíjas és két amerikai Nobel-díjas tudós — George Wald biológus és Linus Paulin kémikus — vett részt a szolidaritási akcióban. Októberben egri specialitások, borok M agyar szálloda Bécsben Augusztus 1-én Bécs 3. kerületében megnyílik a Hotel Hungária, az osztrák főváros első magyar szállodája. Ausztria és fővárosa sokasodó magyar vállalkozásai sorában az új szálloda kétségkívül a jelentősek közé tartozik: a tízszintes épület teljes költsége mintegy 150 millió schilling. A négycsillagos, tehát első osztályú szállóban 168 szoba várja a vendégeket, mégpedig magyar, a Bútoripari Vállalat gyártatta berendezéssel. A szobákat egyébként a jelenlegi nemzetközi gyakorlatnak megfelelően sima, célszerű bútorokkal rendezték be, hasonlóan tartózkodó az egész épület megjelenése, belső formáinak alakítása. A klinkertégla borítású, kiugró fehér ablakkeretekkel élénkített homlokzat jól illeszkedik Bécs egyik régi kerületébe, ahol egyébként a Budapest felől a közeli belvárosba vezető főútvonalon, forgalmi csomópont közelében választották ki a szálló helyét. A magyaros jelleget a Hungária csárda-éttermének kialakítása biztosítja, míg a két különterem kompromisszum: Kálmán Imre, illetve Lehár Ferenc nevét viselik, akiket mi magyarnak, szomszédaink osztráknak tekintenek... A Hotel Hungária, amelynek két utcára nyíló telkén két épületet kellett elbontani. nyolc lakó- és két garázs-szintjével 13 hónap alatt készült el, ami bécsi viszonylatban is igen rövid, tekintettel a bonyolult és szigorú hatósági építési előírásokra, ellenőrzésekre. A tervező az Egyed-Hoheneg- ger bécsi cég volt, ugyanaz az iroda, amelynek nevéhez a budapesti Novotel és Penta szálló felépítése is fűződik. A Hungária építésében konzultánsként nemzetközi hírű építészünk, Finta József, s a Lakóterv működött közre. Bécs legfiatalabb szállójának 50 tagú személyzete van, túlnyomó részük, köztük valamennyi szakember magyar, míg a segédszemélyzetet helyben vették fel. Szemrédi József igazgató érthető izgalommal, de derűlátóan tekint az első hónapok elé: a megnyitótól augusztus végéig már minden szobát lefoglaltak különböző, Bécsbe látogató nyugat-európai turistacsoportok részére. A Hotel Hungária árai — bécsi viszonylatban — kategóriájában mérsékeltek: egyéni utazók napi 1100—1300 schil- linget fizetnek, ám a tulajdonos Hungarhotels sikert remél attól az ajánlattól is, hogy a magyar hivatalos kiküldötteknek ennél olcsóbban, a mindenkori hivatalos szálló-költségkereten belül ad szállást, sőt: ősztől 'tavaszig a holt évadban büfé-reggelit is. Remélik, hogy a csárda- étterem magyar, osztrák és nemzetközi konyhájával a turisták mellett kialakítja majd vendégkörét a környék. Bécs 3. kerülete lakóiból is. Beharangozóként „soproni héttel”, ételkülön- legességekkel nyitnak, szeptemberben balatoni, októberben egri specialitások, (s természetesen borok) kerülnek a Hungaria-csárda étlapjára. —( Külpolitikai kommentárunk )— Lépés a béke felé FELTÉTLENÜL JELENTŐS LÉPÉS lenne a béke felé, ha az érintett felek megfogadnák a Szovjetunió által a hét végén tett javaslatot, amely a közel-keleti válság megoldására irányul. A rendezés hat elvét és a konkrét tárgyalások módjára tett ajánlást mindenképpen komolyan kell venniük a térség országainak, hiszen azok az egyetlen kiutat jelentik az évtizedek óta elhúzódó krízisből, s ráadásul egy földrajzilag igen közel fekvő nagyhatalomtól származnak. Senki sem vitathatja el a Szovjetunió objektivitását és jó szándékát a Közel-Kelet egész 1945 utáni történelme során. A tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy a megoldás lehetősége mindig akkor került kéznyújtásnyi közelségbe, amikor minden érintett fél, közte az Egyesült Államok és a Szovjetunió is, a tárgyalásos rendezés útját járta. Ezért ajánl a Kreml ma is nemzetközi konferenciát, amelyen a térség Izraellel határos arab országai mellett a PFSZ. a zsidó állam és a két vezető nagyhatalom képviselői vennének részt. Az átfogó, igazságos és tartós rendezés előfeltételeként minden részt vevő félnek el kellene fogadnia azt a hat alapelvet, amely a szovjet vélemény szerint garantálhatná a végső sikert. Vissza kellene adni az araboknak minden Izrael által 1967 után elfoglalt területet, felszámolni az itt létrehozott településeket. Biztosítani kellene a PFSZ által képviselt palesztin népnek a Jordán folyó nyugati partján és Gazában az önálló államalapítás jogát. Az újonnan születendő palesztin állam része lenne Jeruzsálem keleti szektora, s a várost szabadon felkereshetnék mindhárom nagy vallás hívei —; a zsidók, a keresztények és a mohamedánok —, akiknek szent helyei vannak itt. A térség valamennyi államának — így természetesen Izraelnek is — biztosítani kellene a békés fejlődéshez való jogot, „mivel egyetlen nép valódi biztonságát sem lehet oly módon biztosítani, hogy az sértse mások biztonságát”. Ehhez az szükséges, hogy az arab országok és Izrael békét kössenek és kölcsönösen tiszteletben tartsák egymás szuverenitását, függetlenségét és területi sérthetetlenségét. A megállapodás nemzetközi garanciáit az ENSZ Biztonsági Tanácsa, vagy annak állandó tagjai vállalnák magukra. BÁRMI LEGYEN is az izraeli koalíciós tárgyalások, majd az amerikai elnökválasztás végeredménye, nem valószínű, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben gyors foganatja lesz a szovjet javaslatnak. Hatalmas erők állnak a háttérben, amelyeknek nem érdekük a közel-keleti rendezés, még kevésbé az ebben esetleg játszandó szovjet szerep. Mégis, az egyetlen remény az állandó robbanásveszélyt jelentő válság megoldására az, hogy előbb, vagy utóbb, de minden érdekelt belátja: meg kell tenni az első, a legnehezebb lépést a béke felé. Horváth Gábor Vége a türelemnek Brit politikai elemzők szerint számítani kell arra, hogy a Szakszervezeti Főtanács változtat a konzervatív kormány iránt eddig tanúsított türelmes magatartásán, s a TUC szeptemberi brightoni kongresszusa után szakít a „realista együttműködés” politikájával. A szakszervezetek betiltása a cheltenhami lehallgató és adatfeldolgozó központban, az a mód, ahogy a kormány a szénbányák ügyét kezelte, s nem utolsósorban a konzervatívok rep- rivatizálási politikája arra indított több szakmai szervezetet, hogy a tory kormányzás elleni állásfoglalásra szólítsák fel a TUC-t. Nemcsak azok a szakszervetek gondolkodnak így, amelyek tagsága az utóbbi időben munkaügyi konfliktusba keveredett a kormánnyal vagy az általa támogatott munkáltatókkal. Még a hagyományosan „mérsékeltnek” számító szervezetek, például a szabókat és a konfekcióipari dolgozókat tömörítő szakszervezet is úgy véli, hogy a „szakszervezeteknek olyan légkör kialakításán kell munkálkodniuk. amely biztosítja a munkáspárti kormány megválasztását első adandó alkalommal”. A legnagyobb szakmai egyesülés, a közalkalmazottak szakszervezete szerint a TUC őszi kongresszusának határoznia hell arról, hogy a jövőben minden alkalommal tényleges akciókkal támogatja a munkáltatókkal vagy a kormánnyal vitában álló szakszervezeteket. A Bányászszakszervezet és a TUC vezetői az elmúlt napokban többször is tárgyalták a bányászoknak nyújtandó anyagi és egyéb segítség módjairól. A Bányászszakszervezet Végrehajtó Bizottsága pedig felszólította a TUC-t, hogy brightoni kongresszusán hivatalosan álljon ki a sztrájkoló szénbányászok mellett. MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK. ÁLLAMI GAZDASÁGOK, FIGYELEM! AZ EGRI AGROKER VÁLLALATNÁL 932,— Ft-os egységáron beszerezhetők az IH ÉLTARTÓSÍTOTT EKEVASAK. 6 hónapos garancia, cseredarabos megoldással. AGROKER VÁLLALAT EGER