Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-29 / 177. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. július 29., vasárnap 3. Négyszáznegyvenöten Fegyelmezetlenség, a technológiai és a munkavédelmi előírások megsértése, az egyéni védőfelszerelések mellőzése, vagy nem megfelelő használata és mindenekelőtt az ittasság... Ezek azok a leggyakrabban előforduló okok, amelyek miatt az elmúlt esztendőben nágyszáznegyvenöten vesztették életüket a munkahelyeken. Több mint 122 ezer üzemi baleset, két és fél millió táppénzes állományban eltöltött nap, 467 millió forintnyi kifizetett táppénz, több milliárdos népgazdasági kár és számos emberi tragédia, ez a szomorú és elgondolkodtató számvetés. Talán ennyi is elegendő indoklásul, hogy miért foglalkozik évről évre a kormány a munkahelyek baleseti helyzetével, s miért tartja fontosnak, hogy ilyenkor újabb intézkedések meghozatalával is hozzájáruljon az ijesztő statisztika csökkentéséhez. így születtek azok a jogszabályok, amelyeket a biztonságosabb munkahelyek kialakítására, az aktívabb felvilágosító, nevelő és ellenőrző munka kibontakoztatása, az egyéni védőfelszerelések minőségének javítása, a védő- és munkaruhaellátás szélesítése érdekében alkottak. Ennek érdekében bővítették az ilyen irányú kutatási lehetőségeket, s ezt célozza a dolgozók védelmét szolgáló intézményrendszer korszerűsítése is. Mindezek az erőfeszítések, ha hoztak is bizonyos eredményeket, sajnos kevésnek bizonyultak. Erre utal a SZOT elnökségének a kormány elé terjesztett jelentése is. A munkavédelmi felügyelőségek vizsgálatai szerint a tavalyi halálos üzemi balesetek 20,1 százalékában kimutatható volt az ittasság, vagyis minden ötödik esetben. Két éve ez az arány még „csak” 15,4 százalék volt. Egy év alatt csaknem öt százalékot tett ki a növekedés! Ismerve a közúti balesetek hasonló statisztikáját, tudjuk, ott sem különb a helyzet. Mondhatja bárki: a közúton nemcsak ön-, de közveszélyes cselekedet is az alkoholfogyasztás. És a munkahelyen? Egy-egy robbanás vagy tűzeset nem éppúgy veszélyezteti az előidézőt, mint a közvetlen környezetében dolgozókat? Erre tavaly eléggé tragikus példát szolgáltattak a komlói és a márkushegyi bánya-» szerencsétlenségek. Ma már tudjuk: mindkét tragédia elkerülhető lehetett volna, ha az o'tt dolgozók betartják a munkahelyi előírásokat. De nem tartották be. S azok is az áldozatok közé kerültek, akik semmiről sem tehettek. És az áldozatok családtagjait bizonyosan nem nyugtatja meg, hogy 1983-ban az előző évhez viszonyítva csökkent a balesetek száma. Azokat sem, akik egy életre munkaképtelenné váltak. De vajon azok levonják-e a megfelelő következtetést, akik már elszenvedtek egy balesetet? Magam is hallottam olyan kijelentést egy súlyos balesetből felépült, magasépítkezésen dolgozó ember szájából, hogy „a villám sem csap le kétszer ugyanoda”, s továbbra sem használta a biztonsági övét, mondván: akadályozza őt a szabad mozgásban. Az, hogy az életét is védi, fel sem merült benne. A szakmai rutinnal együttjáró biztonságérzet és tudat sajnos sokszor jár együtt a józan óvatosság mellőzésével. A felelőtlenségnek persze egészen szélsőséges példái is akadtak. Elegendő talán a Balatonboglári Állami Gazdaságban történtekre utalni, ahol a dolgozók növényvédő szert ittak. A következmény: nyolc halálos áldozat. A halálos üzemi balesetet szenvedők között ötször- hatszor több a férfi, mint a nő. Nemcsak azért, mert a leginkább veszélyeztetett munkahelyen rendszerint férfiak dolgoznak, hanem azért is, mert a nők óvatosabbak, körültekintőbbek. És így van ez — a közútakon is... A mind hatékonyabb intézkedések, a gyakoribb ellenőrzések, a felelősségrevo- nás megszigorítása végső soron hozzájárult ahhoz, hogy a kormány elé kerülő jelentés, ha nem is látványos, de egyenletes javulásról számolhatott be. A beszámolóban szereplő statisztikai adatok mögött azonban százezernél is több, vagy súlyosabb balesetet szenvedett ember van. És négyszáznegyvenöt halott. Gondoljunk rájuk, amikor mindennapi munkánkat végezzük. A balesetek elkerülhetők. Vigyáznunk kell magunkra és munkatársainkra. Tartsuk be az előírásokat, használjuk a védőfelszereléseket, amelyekért még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is jelentős összegeket (valutát is) áldoz az ország. Egy esztendő múlva talán a jelenleginél is kedvezőbb lehet ' a baleseti helyzetről készített beszámoló. És ez nem a statisztika miatt fontos. Éz, mindannyiunk érdeke. Árvay Tivadar RESTAURÁTOROK AZ EGRI VÁRBAN „Mint orvos a betegével...” Apró földrögöket hoztak az egri vár restaurátor-műhelyébe. — Valami vas van benne — mondták, és otthagyták az „ajándékot”. Sav kerül az asztalra, csipeszeket vettek le a polcról, és megkezdődött a munka. Kiváltak a szemcsék, és türelem játék következett: ugyan összeáll-e valami az ezer apró szilánkból? Összeállt... Egy fűrész, melynek hajdanvolt készítője még nem Is ismerhette a magyarokat. Jóval honfoglalásunk előtt élt a Kárpát-medencében. Sok száz éves járom nyeri vissza eredeti szépségét dr. Kiss Péterné, Korompai Bernadette ecsete alatt — Ilyen egyszerű az egész? — Igen — mondja dr. Kiss Péterné, Korompai Bernadette restaurátor, a megyei műtárgyvédelmi osztály vezetője. — Csupán néhány száz óra türelemjátékra van szükség, meg arra, hogy tudjuk, mit csinál a hangyasav és az oxálecetsav, ha fémmel találkozik. Ismernünk kell még a kormeghatározás tudományát, a régi idők kézművesiparát, és azt, hogyan állíthatunk össze rozsdás vasdarabokból fűrészlapot. — Nem kell kissé megszállottnak lenni, ahhoz, hogy valaki az alacsony restaurátori fizetéséért kitanulja, majd végigcsinálja mindezt? — Az igazi restaurátorok már régóta nem a pénzükért dolgoznak, hanem, mert úgy érzik, ez a legszebb tevékenység. Bizonyára a jövőben is lesznek olyan emberek, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint ő. Nekik sem könnyű a dolguk, hisz nem tárt karokkal várnak rájuk. Nem elég, hogy művészi szintű kézügyességet igényel ez a szakma, de a történelem, a kémia, a biológia tudományában is alapos jártassággal kell rendelkezniük, s ha mindez együltt van, akkor sem biztos, hogy sikerül a pályára kerülniük. Képeznek nappali tagozaton kő-, fa- és képrestaurátorokát, de a múzeumoknak főleg tárgy- konzerválókra lenne szükségük. ök legfeljebb képesítés nélkül helyezkedhetnek el, hogy ötéves gyakorlat után levelezőként megismerhessék a dolgok elméletét is. ★ Ezt az utat járja Siller Belőné, aki kerámikusként kezdte, de beleszeretett a régi tárgyak felújításába. Elismert szaktekintély, mégis státus nélkül dolgozik a vármúzeum műhelyében. — Nem kínszenvedés egy alkotóművésznek önkifejezési vágyát elfojtva, mások által már megalkotott tárgyakat helyreállítani? — Szeretek itt pepecselni. Az alkotókedvemet pedig otthon élem ki, ugyanis ma is kerámiázom. A restaurálás viszont egészen másfajta elfoglaltság. Külön etikája van. Nem szabad egyéni kézjegyünket rajtahagynunk a relikviákon, és „túl szép” munkát sem végezhetünk. Ha egy török inget felújítva eltüntetünk minden szakadást, lehet, hogy mutatós kiállítási darabot készítünk, de éppen a históriájától fosztjuk meg, mert a történet hordozója a sok-sok séSiller Bernátné itt is az edények mestere Az a bizonyos fűrész (Föté: Szántó György) rülés. így van ez a fémmel is. Vigyáznunk kell a patinájára. ★ — Milyenek itt a mun-; kahelyi feltételek? — fordulok újra Kiss Péternéhez. — Jelenleg ketten végezzük a megye összes restaurátori munkáját. Ez évben még tizennégy tárlatra készítünk fel anyagot. Ha megfeszítjük magunkat, akkor sem tudunk olyan tempóban dolgozni, ahogyan kellene. Több éves lemaradásunk van. Értékes leletek várják korszerűtlen, nedves raktárainkban, hogy rájuk kerüljön a sor. Közben tovább romlik az állapotuk. Néhánynak jobb lett volna; ha még egy-két évig a föld-, ben marad. — Csak Heves megyében ilyen rossz a helyzet? “t — Nekünk különösen fáj, hogy a szemünk előtt pusztulnak a gyönyörű egri vár leletei, de máshol is bőven van baj. Nincs pénz, anélkül pedig kevés a jó szándék, ami viszont lenne! összetartanak a , kollégák, Az ország bármely részéről készséggel segítenek. A szak- irodalom is hozzáférhető. Talán ennek köszönhető, hogy jól halad a tudományos kutatás. Magam is kidolgoztam egy új eljárást. Három évig ismerkedtem vele, míg nyilvánosságra hoztam. Nem akartam úgy járni, mint a kuruzslók, akik egy-egy ötletükkel többet ártanak, mint használnak. Igaz, a mi tévedéseinkbe senki sem hal bel?, mégis úgy kell bánnunk a tárgyakkal, mint az orvosoknak a betegekkel. Szabó Péter Vizes gondok, örömök Hálózatfejlesztés Hatvan és Lőrinci térségében Ágó József kir endeltségvezető (Fotó: Szabó Sándor) A Heves megyei Vízmű Vállalat hatvani kirendeltsége meglehetősen nagy területre szóló munkát végez évről évre. A város különböző jellegű gondjai mellett hozzá tartozik a1 régi járás településeinek a kiszolgálása, a fölmerülő különböző vízellátási problémák megszüntetése. Ami ez utóbbit illeti, az idei esztendőben mindeddig különösebb zavar nélkül látja el a várost az a vízközpont, amely tizennégy kútra épül Es ugyanez az állapot jellemző a községekre is. Mi több, a Lőrinciben épülő lakossági vízrendszer, amelyet a helyi társulás finanszíroz, már azt teszi lehetővé, hogy a hasznosi tároló megépültéig Nógrád megye olyan déli községeinek kölcsönözzön vizet a ki- rendeltség, mint Jobbágyi, Pásztó, Szurdokpüspöki. Ebből kitűnik, hogy a termelt víz az igények felett van, pedig egy csehek által megfúrt kutat mindeddig be sem kötöttek a vízhálózatba. Persze kár lenne megtagadni a délnógrádiaknak nyújtott átmeneti segítséget, ami Jobbágyi esetében például napi 300 köbméter egészséges víznek felel meg. A bölcs ugyanis előre lát! Soha ngm lehet tudni, hogy akár Hatvan, akár Lőrinci térségében mikor „ugrik meg” a vízfogyasztás, illetve milyen váratlan igények jelentkeznek. És mennyire jó akkor', hogy a „belépő” hasznosi tároló — az időközben kiépített vezetékrendszer révén — éppen ellenkező irányba, vagyis Hatvan vonzáskörzetének falvaiba áramoltatja a vizet, viszonozván a korábbi kölcsönt. Ágó : »József kirendeltségvezető egyébként arról is tájékoztatott bennünket, hogy Lőrinciben, társulati beruházásként, ebben az esztendőben tízmillió forint értékű hálózatépítési munkált fognak elvégezni, a záró akkordokra pedig további három év múltán, vagyis 1987-ben kerül sor. De igen nagy jelentősége van az idén megkezdett hálózatfejlesztésnek olyan szempontból is, hogy most már az eddig elhanyagol- tabb társközséget, Zagyvaszántót is érinti, ahol a lakossági ellátás mellett olyan mezőgazdasági nagyüzem érdekelt az egészséges vízben, mint a Zagyvavölgye Termelőszövetkezet. Itt különösképpen az állattartás szempontjából fontos a megnyugtató, folyamatos vízszolgáltatás. Persze — mint utaltunk rá —, a jelenleg kinyerhető víz- mennyiség a térségben jelentkező igényt hosszabb távon kielégíti. Az arra illetékesek — a tanácsi szervek és a vízmű vállalat — mégis a vízhozam növelésére törekszenek. A területkisajátítás meg is történt, tehát, ha a társulásnak lesz hozzá anyagi ereje, a sekély mélységű kutak mellett további mélyfúrást lehet indítani. Ebből az is kitűnik, mondotta későbbiek során Ágó József kirendeltségvezető, hogy folyamatosan valóra válnak a regionális íendszer- tér kialakítására irányuló központi törekvések, vagyis több oldalról megtáplálható vízközpont alakul ki Lőrinciben, és ez mindenkor, minden csapadékviszony közepette megelőzi a térség vízgondjait. Továbbiakban már Hatvan szempontjából fontos és érdekes témát érintettünk beszélgetésünkben: ez pedig a lakossági erőből történő vezetékhálózat-bővítés! Szinte egyik esztendőről a másikra így jutottak egészséges vízhez a Bugát Pál, a Dézsmaszék, a Váci Mihály és a Hegyalja utca polgárai, akik magukra vállalták, hogy egy utcaszakasz gerincvezetékének, aknaépítésének anyagi feltételét biztosítják, illetve különböző feladatokat kezük munkájával oldanak meg. Kiássák a csőrendszer telepítéséhez szükséges csatornát, majd be is földelik, o vízmű vállalat kirendeltségére csupán a szakipari tevékenység hárul. Mi váltotta ki ezt az építkező kedvet a lakosság körében? Egyik az, hogy a házi fúrású kutak vízszintje mind erősebben csökken az utóbbi években. De Ágó József szerint az is belejátszik a dologba, hogy a mai ember egyre többet ad a higiéniára, tehát garantáltan egészséges vizet akar fagyasztani, amit csak a korszerűen kiépített vízane- zők, vízközpontok biztosítanak. Hasonló megfontolásból jut vezetékes vízhez még a 4-es számú Volán Vállalat hatvani üzemegysége is, ahová — másfél millió forintos beruházás keretében — a jövő héten kötik be a vizet. örvendetes a vállalkozó kedv, a hatvaniak által hozott mind több anyagi, erkölcsi áldozat. De olykor gondot okozhat! Mint például most, nyár derekán, amikor a bekötési igériylek úgy összetorlódtak, hogy a kirendeltség szakemberei képtelenek egyik napról f a másikra megbirkózni a féladattal. Különösképpen nagy gond ez, ha csőtörés, vagy egyéb hiba miatt a városban valahol üzemzavar lép fel, ahová az egész szakembergárdát át kell irányítani. Mit kérnek hát a „vizesek” a lakosságtól? Olykor-olykor kisebb-na- gyobb türelmet, amely aztán vizet terem mindazon otthonokban, ahol ma még kielégítetlen bekötési igény van. Moldvay Győző Az új, komplett vízátemelő egység gépházában
