Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-27 / 175. szám
NÉPÚJSÁG, 1984. július 27., péntek 2EXESC3 3. Mit ér az ember, ha munkást Hatvani népi ellenőrök vizsgálták Munkavédelem — gondokkal Megfigyeltem, hogy ez a kérdés valamilyen formában fiatalok és idősek körében szinte mindig felmerül. Elsősorban a pályaválasztással kapcsolatban és sokféle választ hallottam már erre a kérdésre. Még a romantikus hatvanas években, fiatal költő barátom, Rangon alul nem adom címmel, versben tett hitet a kétkezi dolgozók mellett. Csattanóként azzal zárta a költői sorokat, hogy lehetőleg feleségül is munkáslányt vesz. Néhány hónapja az egyik nagyüzemünk igazgatójával beszélgettem. Így panaszkodott: amikor ő évtizedekkel ezelőtt megkapta a szakmunkás-bizonyítványt, legszívesebben mindenkinek felmu- totta volna a villamoson, hogy ezzel rangot, megbecsülést szerezzen magának. Mert akkoriban — a dolgozók. a lakosság többségének a szemében — nagy dolognak számított az, ha valaki „mester úr" lett. Most viszont — folytatta — sok fiatal szakmunkás, különösen a lányok előtt, letagadja, hogy munkás, hogy „csak” munkás. ; Szabolcsban, a tanyasi fia- < talok karriernek tartják, ha valaki szakmunkássá lesz. Ezzel szemben írtam riportot olyan pedagógus házaspárról, amely a leghatározottabban megtiltotta a kislányának, hogy találkozzék j az^al a szomszéd fiúval, aki j érettségi után nem jelentkezett egyetemre, hanem ipari tanulónak ment. Az újságok hirdetései, a gyárak kapujára kiakasztott táblák ismertek. Ha csak ezeket néznénk, azt gondolhatnánk, hogy a mi társadalmunkban munkásnak lenni a lehető legtöbbet jelent. A valóság: milliós-milliárdos értékű munkák maradnak félbe, mert hiányzik a munkáskéz. Nyugdíj előtt álló szerszámkészítő mondta el felháborodva : ha bemegy egy irodába, úgy bánnak vele, mint valami idegennel. Némelyik műszaki vezető na- ! gyobb tisztelettel beszél a kávét felszolgáló adminisztrátorral. rhint az idős szakikkal”. A felsoroltakból melyik vélemény igaz? Melyiket fogadjuk el? Egyiket sem! Hiszen ezek túlzások. Tény azonban, hogy a közvéleményünkben nincs meg a szükséges rangja, elismerése a fizikai szakmunkának, s ha valaki szakmunkás-bizonyítványt szerez, általában nem tartják karriernek. Főképpen az értelmiségi szülők szeretnének mindenáron irodai munkát biztosítani a gyermekeiknek, de gyakoriak az ilyen törekvések a munkások körében is, különösen a nagyotjb városokban. (A félreértések elkerülése végett: nem azt mondom, hogy ne tanuljanak a munkások tehetséges gyerekei, sőt a tehetséges, szorgalmas, törekvő munkás-paraszt gyerekek továbbtanulását sokkal jobban kellene támogatnunk az eddigieknél, anyagi, szellemi és erkölcsi vonatkozásban. Arról van azonban szó, hogy már-már a munkások nem becsülik eléggé önmagukat, a saját szakmájukat például. Különösen nyugtalanító a munkáspálya „leértékelése” akkor, ha ezt a munkásosztály társadalmi, politikai szerepével, elhivatottságával vetjük egybe). Gyakran idézzük Marxtól : a lét határozza meg a tudatot. Elsősorban itt is ezt kell számot! tartani. Mert a munkáspálya társadalmi megbecsülése közvetve és közvetlenül is az egész társadalomhoz kapcsolódik, különösen pedig az iparhoz. És itt meg kell állapítani, hogy a vállalatok jelentős részében — a termelés mennyiségi növeléséhez és minőségi javításához viszonyítva — sokáig másodrangúnak tekintették a munka- körülmények javítását, a nehéz munkafolyamatok gépesítését, a szakmunkások megfelelő, differenciált bérezését. De összefügg ez még sok mással is. Például az- zail, hogy mennyire folyamatos a termelés, milyen az anyagellátás, milyenek az emberi kapcsolatok, milyen a vezetők és a beosztottak viszonya, hogy a „gép mellettiek” hogyan vehetnek részt a termelési, technikai folyamatok irányításában, fejlesztik-e a szocialista demokráciát, a különböző szintű döntésekben részt vehetnek-e azok, akik később a végrehajtásért felelősek, és így további A pályaválasztást nagymértékben befolyásolja, hogy milyen színvonalú az ipari tanulóképzés: a szülők a tanulók milyen konkrét tapasztalatokat szereznek a munkássá válás folyamatában ? Mondjuk ki nyíltan: A nemzetközi élvonalhoz viszonyítva, hazánkban az ipari, építőipari tanulók j& része nem kielégítő körülmények között dolgozik, sajátítja el a szakmáját. Annak ellenére van ez így, hogy a társadalmi szükséglet szerint jelentősen növelnünk kellene azoknak a fiataloknak a számát, akik ipari szakmát választanak maguknak élethivatásul.. Az anyagi ellátottság, felszereltség mellett a másik alapvető kérdés: milyen szekemberek, pedagógusok tanítják a jövő munkásnemzedékét? Először is meg kell jegyezni, hogy akár a néhány évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva is, nagyot léptünk előre. Ma már mesz- sze a múlté az az állapot, amikor ha valaki nem volt eléggé jó szakmunkásnak, kinevezték szakoktatónak. Kezd jellemzővé válni az olyan pedagógus, az olyan szakoktató, aki- a nem kielégítő tárgyi körülmények ellenére is képes magas szinten oktatni, nevelni az ipari tanulókat. Persze azért elégedettek ma sem lehetünk. Előfordul még, hogy a hiányzó segédmunkásokat pótolják az ipari tanulókkal, s hogy „kifutót” csinálnak egyik-másik tanulóból. Országos szinten már kezdtünk a pályaválasztással tudományosan foglalkozni. Csakhogy a kérdés nem a minisztériumban, az országos főhatóságoknál dől el, hanem az egyes iskolákban. gyakran távoli falvakban, vidéki városokban. A tanárak, a tanítók ne csak az iskolai, tanulmányi munkáért, a tanulók iskolai fejlődéséért érezzenek felelősséget, de tőlük telhetőén, a realitásokat számba véve, a későbbi sorsukra, a pályaválasztási döntésükre is igyekezzenek hatni. Ennek eredménye pedig csak az lehet, hogy a fiatalok — az értelmiségi szülők gyermekei is — bátrabban, határo- zottabfclan vállalják a különböző munkáspályákat, a fizikai szakmákat. Csak így, ezen az úton járva juthatunk el oda, hogy — válaszolva a bevezetőben feltett kérdésre — nagyobb társadalmi rangja, becsülete lesz annak, hogy valaki munkás. Földes! József Megteremtették-e a biztonságos munkavégzés feltételeit? Használják-e a védőfelszereléseket? Rendezték-e a kijelölt személyek, szervezetek jogait és kötelességeit? Egyáltalán menynyit költenek a munkavédelem propagandájára? Rövidebben fogalmazva: miként tartják be a Miniszter- tanács idevonatkozó, 1979- és rendeletét? Ezt vizsgálták Hatvan város népi ellenőrei öt gazdálkodó egységnél, ám a helyszíni szemléket megelőzve harmindkilenc vállalattól, szövetkezettől kértek adatokat a pillanatnyi helyzetről, illetve a tervezett feladatokról. Az eredmény — a kis számú konkrét ellenőrzés függvényében — csak részleges. Már csak azért is, mert az adatszolgáltatásra felkértek többsége gyáregységként, vagy telephelyként működik. Nem önelszámolók, így külön munkavédelmi tervet sem készítenek. A problémát élesebben vetjük fel, ha azt is hozzátesszük: saját üzemegységükben az e célokra fordított összegeket sem ismerik. Ebfc>ől — és az adatszolgáltatás kényszeréből adódóan —, sok helyütt számlákból gyűjtötték ki a felhasznált pénzeket, melyek bizony irreális képet mutattak.. A gazdasági egységek központjai elkészítették a munkavédelmi szabályzatokat, Ságvári Endréről iskolákat, laktanyákat, utcákat, tereket neveztek el; márványból, műkőből, zománcból készült táblák hirdetik, ki volt. 1913. november 4-én született, és negyven évvel ezelőtt 1944. július 27-én a csendőrnyomozókkal folytatott tűzharcban, fegyverrel a kezében halt hősi halált. Ságvári oly korban élt, amikor a magyar szabadságot idegen érdekekért áldozták fel. Egyetemi tanulmányai alatt ismerkedett meg a marxizmussal, majd 1936-ban a fővárosi közigazgatásban helyezekedett el • tisztviselőnek. Ekkor került melyek jogszerűek, jóllehet akad. ahol az üzemegységekre vonatkozó konkrét feladatokat elfelejtették meghatározni. Általában rendben vannak a szabályzatokhoz kapcsolódó technológiai, kezelési és karbantartási utasítások, ám arról, hogy miként kell eljárni a veszélyes és az egészségre ártalmas munkahelyeken, azzal nem mindenütt vannak tisztában. A gépek közelében olvashatóak a kezelési utasítások, bár az a Duna- plast lőrinci telephelyén nem egészen természetes. Ugyanitt találtak szabálytalanul elhelyezett poroltó készülékeket, amelyek vészhelyzetben nehezen közelíthetők meg. A vizsgálat során több alkalommal is megállapították, hogy nem készültek konkrét, az üzemegységekre vonatkozó középtávú munka- védelmi fejlesztési tervek. Így azok csak utóbb — az ellenőrzés szorítójában — születtek. Sorolhatnánk a példát a ró- zsaszentmártoni műanyag szövetkezettől, a zagyvaszántói fémipariig, ahol a központ csak vállalati adatokat tudott rendelkezésre bocsátani, amelyek a tényleges tervek hiányát bizonyítják. Jó példával a hortiak járnak elől, hiszen a MEZŐGÉP Vállalat itteni gyáregysége és a Kossuth Tsz színvonalasan tervezett, s az elképzeléseket testületi ülésen tárgyalták meg és hagyták jóvá. a munkásmozgalomba is. Belépett az MSZDP-be, s az Országos Ifjúsági Bizottság (OIB) egyik vezetőjeként kapcsolatba került az illegális KMP-vel. Fő szervezője volt az 1937. évi Tompa utcai „nyilasverésnek”, amiért 8 havi fogházra ítélték. Kiszabadulása után tagja lett a KMP-nek. Ságvári — amikor a jobboldali szociáldemokrata vezetők feloszlatták a kommunisták irányította OIB-t — illegalitásba vonult és a Népszava kiadóhivatalának tisztviselőjeként harcolt tovább, vezette az ifjúsági mozgalmat. Egyki irányítóAz egyes munkavédelmi szabályzatok tartalmazzák mindazon tevékenységeket, amelyek során az adott védőfelszerelés viselése kötelező. A kesztyűk és köpenyek minősége azonban kifogásolható, ezek többek között nem mérettartóak. Tisztításukat központilag oldják meg, de gyakoribb, hogy erről maga a dolgozó gondoskodik. Visszaköszönő gond — az aprítógépgyár hatvani üzemegységében is megállapították —, hogy felszerelések vannak ugyan, de csak dísznek... Kedvező, hogy a balesetek és a kiesett munkanapok száma 1982 83-ban stagnált, sőt kevesebb volt mint 1981- ben. A rendkívüli események nyilvántartása szabályszerű, bár az adminisztrációban felületesség tapasztalható például a MEFAG petőfibányai fatelepén. Igaztalanok lennénk, ha a népi ellenőrök pozitív tapasztalatait elhallgatnánk. Szólni kell a szolnoki MEZŐGÉP horti gyáregységéről. ahol a munkavédelmet súlyának megfelelően kezelik. Tény az is, hogy a legtöbb helyen a felvetett hibákat igyekeztek azonnal megszüntetni. Sőt a visszaigazolásokból kitűnt, hogy a gazdasági egységek elfogadták a negatív megállapításokat, s hozzáláttak a jelzett hiányosságok mielőbtli pótlásához. Fazekas Eszter ja a Batthyány-emlékműnél, a Kossuth-mauzóleumnál és a Petőfi-szobornál lezajlott tüntetéseknek. A politikai rendőrség nagy erővel kutatta. Nem talált rá. Míg ő meglelte azokat, akikkel a haza érdekében kellett találkoznia: az ifjúmunkásokat, az értelmiségieket akik később a fegyveres harcban követték hősi halált halt társuk ügyét. Amikor rábukkantak nem adta meg magát. Fegyvert rántott, a négy nyomozó közül egyet megölt, kettőt pedig megsebesített. Életét adta árért a hazáért, amely nem felejti el őt. Dr. Horváth Mihály Ságvári köztünk maradt Mintegy három és fél kilométerre Bomsod megye határától hamisítatlanul nomád kép fogadja a reggeli táborlátogatót. A különböző alakú és színű tarka sátrak halmai előtt füst kígyózik az égre. Többen reggeliznék, s aki már túl van ezen. a hűvöskés idő ellenére a bujkáló napfényben fürdeti arcát. A gyerekek a fák között kifeszített függőágyakon heverésznek. Az imitt-amott száradó ruhák is jelzik, az itt lakók berendezkedtek időszakos erdei életükre. Az egyik tábori asztal mellől, ahol három fiatalember sziesztázik, furulya szól hivogatóan. Aki fújja Dombai Gábor most fejezte be tanulmányait a mátrafü- redi erdészeti szakmunkás- képzőben. A másik kettő Budapestről érkezett egy kis erdei levegőt szívni. — Fiatal erdész barátunk a profi „nyomkereső” — halljuk Tóth Györgytől, aki éppen hatalmas foltot igyekszik felvarmi túrafarmerjára. Hiába, az erdei cserkészés megviseli a ruhadarabokat. — Nem is volna semmi baj, ha nem lenne annyi kullancs, panaszolják a srácok. Igaz, a statisztikák szerint csak minden ezredik hívatlan látogató csípése veszélyes, de ki tudja, hogy melyik az.... ? Ám, ez aligha 6izegi a kedvüket a barangolástól, sőt a szeszélyes időjárástól sem félnek, mert ahogy mondják, a fákat jobban megviselte a szélvihar, mint a jól lecövekelt sátrakat. Tóth György — saját bevallása szerint — a túrán tönkrement „nadrágfék-betétet” cseréli... Minden nyáron, akár a köl- tözőmadarak. ellátogatunk a táborba. Valóságos kikapcsolódás ez a két hét. mondja Kozma Sándorné, majd így folytatja: — Ügy tűnik, az idén elpártoltak tőlünk az énekes madarak, pedig korábban az ő kórusuk ébresztette a tábort. Ezen nem csodálkozunk, hiszen a Hereg-rét a Bükki Nemzeti Park védett területe, felkapott turistacentrum, s lehet, hogy emiatt beljebb, a zavartalanabb környéken raktak fészket az erdő dalosai. Nemcsak hangulatos és romantikus, hanem fölöttébb hasznos és egészséges hagyomány a nyári sátortáborozás. Az idén július 14— 28-a között a 14. alkalommal verték le időszakos „lakásuk” cövekeit a Herman Ottó természet- és környezetvédelmi hegyi tábor lakói. Miután körbejártuk a tisztás szélén a tekintélyes külsejű „tanácsfát”, bekukkantunk a tansátorba is, ahol többek között kőzet- és növénygyűjtemény, tábori könyvtár és az esti vetítéseket elősegítő akkumulátorok kaptak helyet. Sajnos, a tábor lelkes szervezőjét Hortobágyi Ernő nyugdíjas mérnök-tanárt nem találjuk „odahaza”. Feleségétől tudtuk meg hogy épp a Bükki Nemzeti Park Rejteki létesítményénél jár. Pedig igazi vendégjárás van. hiszen meglátogatta őket Pusztai László, a megyei tanács sporthivatalának vezetője is, akitől arról értesülünk, hogy a KÖJÁL nem szívesen engedélyezte az idei sátorállítást. Pedig a természetvédelmi tábor igen népszerű és közkedvelt. Szórakoztatva tanít és ezzel hozzájárul a legkisebbeknél is az oly sokszor hiányolt és napjainkra egyre szükségesebbé váló természetvédekni tudat kialakításához. Igen fogékonyak az apróságok, hisz a legritkább növény- és kőzetneveket is csak úgy kapásból vágják: — A legvédettebb a turbán! iliom és a csomós ebir — mutat két virágra egy barna kislánv Az előadások forgatókönyv alapján folynak. Olyan hasznos, mindennapi ismereteket is elsajátítanak a kicsik, mint a muskátli- cserepezés, faültetés. A délutáni pihenésként megismerkedhetnek diafilmekről, a Hortobágyi, Kiskunsági és a Bükki Nemzeti Park értékeivel. De az itt-töltött napok alatt Sóskúti György, megyei vadászati felügyelő a vadgazdálkodás és a vadászat rejtelmeibe is bevezeti az érdeklődőket. A felnőttek munkatúrák alkalmával kitisztítják a környékbeli forrásokat, esőházakat. így például az elmúlt négy nap alatt, már kitakarították a Toldi kunyhót, a Génárt és a Kis-som erdei csobogókat. Alighogy megnyílt a tábor — a napló tanúsága szerint —, belgák látogatták meg őket, akik a hegyi ragadozó madarak életét tanulmányozták. A végszóra megérkezik a parancsnok is. aki bemutatja nekünk a már kialakított tanößvenyt Egyébként a Bükk borsodi részén új táborhelyet keresett, de mindeddig alkalmas környezetet nem talált... Soós Tamás Székelyné Reisinger Mária vállát nyolc évtizednél is több nyomja, mégis évente visszatér Kozma Andrásné- val együtt (rotó: Köhidi Imre) Rogovszky Zoltán és Dombai Gábor a fiatalabb és zeneértő táborlakók közé tartoznak
