Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-25 / 173. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1984. július 25., szerda Kedden megkezdődött az Európa-parlament ülésszaka. Képünkön: a testület képviselői elnökválasztáshoz sorakoznak fel a strasbourg-i ülésteremben (Népújság telefotó — AP — MTI — KS) A brit bányászsztrájk huszadik hete PHENJAN Samora Machel, a FRELI- MO-párt elnöke, mozambiki államfő kétnapos látogatás után elutazott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból. Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt főtitkára, a KNDK elnöke és Samora Machet a kétoldalú kapcsolatok mellett a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak. BELGRAD Kedden Belgrádban tiltakozó jegyzéket nyújtottak át a svájci nagykövetség ügyvivőjének. A svájci hatóságok ugyanis a jugoszláv fél előzetes figyelmeztetése ellenére engedélyezték albán irredenták terrorista csoportjának tüntetését július 14-én, Jugoszlávia berni nagykövetsége előtt. A jugoszláv kormány komoly aggodalmát fejezte ki a történtek miatt. PEKING Pekingben kedden megkezdődött a Hongkong jövő. jéről folytatott kínai—brit tárgyalások újabb fordulója. A küldöttségek nem nyilatkoztak a megbeszélésekről. Geoffrey Howe brit külügyminisztert csütörtökre várják ötnapos látogatásra Pe- kingbe. NEW YORK Földünknek 2000-ben 6,1 milliárd lakosa lesz — állítják az ENSZ szakértői, akiknek véleménye szerint a következő években ugyanolyan ütemben fog nőni a népesség, mint jelenleg. Az évezred végére 1,3 milliárd- dal több ember fog élni bolygónkon, mint 1984-ben. MADRID Több mint nyolcszáz hektár fenyőerdőt pusztított el a tűzvész hétfőn Spanyolország közép-nyugati részén, Salamanca város közelében. Az erdőtűz okai nem ismeretesek, de a hatóságok szerint nincs kizárva, hogy szándékos gyújtogatás történt. Munkahelyeikért, szociális biztonságukért harcolnak a brit szénbányászok — jelentette ki Arthur Scargill szakszervezeti vezető az ITV tv-hálózatnak kedden adott interjúja során. A brit konzervatív kormány egyelőre eltekint a katonaság bevetésétől, de sztrájktörők alkalmazásával megpróbálja biztosítani a huszadik hetébe lépett bányászsztrájk által érintett ipari létesítmények szén- és vasércellátását. A Demokratikus Szövetség nevű. ellenzéki polgári pártokat tömörítő chilei szervezet felszólította a lakosságot. hogy szeptember 4-én és 5-én tartson újabb tiltakozási megmozdulásokat Augosto Pinochet tábornok Több mint két órán át tartották blokád alatt a sztrájkoló brit bányászok az iimiminghami acélműhöz vezető egyik országutat kedden délelőtt. A helyszínre kivezényelt rendőrök több bányászt letartóztattak. Nagy- Britanniában kedden másutt is összecsapásokra került sor a bányászok sztrájkőrei és a rendőrség között. A letartóztatottak száma eléri az öt- venet, s a bányászok között többen megsebesültek. katonai diktatúrája ellen. Enrique Silva Cimma, a szövetség főtitkára Santiago de Chilében tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta a meghirdetett tiltakozási napok békés jellegét. Lengyel amnesztia Lengyelországban megkezdődött az amnesztiában részesített személyek szabadon bocsátása. A népi Lengyel- ország megszületésének negyvenedik évfordulója alkalmából szombaton kihirdetett közkegyelem alapján szabadon bocsátanak mindenkit, aki politikai okokból követett el bűncselekményt, és mérséklik vagy elengedik a társadalmilag ke-' vés'bé veszélyes köztörvényes bűncselekmények elkövetőinek büntetését. Hétfőn, az amnesztia életbe lépésének első napján összesen 82 személyt helyeztek szabadlábra; közülük tíz politikai bűncselekményeket követett el. A törvény értelmében 30 nap alatt 35 ezer emb|ert bocsátanak szabadon. — A lengyel kormány maga határozza meg politikáját, és külső nyomás nem befolyásolhatja — jelentette ki Jerzy Urban kormányszóvivő arra utalva, hogy Washington állítólag kilátásba helyezte a gazdasági megtorló intézkedések némi enyhítését. Az Egyesült Államok a lengyel belpolitikai normalizáció egyes állomásai után újra és újra átfogalmazta .követeléseit”, függetlenül a lengyel belső változásoktól. A washingtoni kormány eddig mit sem változtatott a lengyelellenes intézkedéseken; érvényben van a hitelzárlat. a lengyel árukat az amerikai piacon hátrányos vámokkal sújtják, s az Egyesült Államok akadályozza Lengyelország felvételét a Nemzetközi Valuta Alapba. Urban kijelentette: a washingtoni kormány Lengyel- ország belső problémáit a szocialista közösség bomlasz- tására próbálta felhasználni ; ennek kudarca után gazdaságilag igyekszik gyengíteni Lengyelországot. Tiltakozási nap Chilében Néphatalom Lengyelországban II. A júliusi kiáltvány földjén „1984. július 22-én negyven éve, hogy a szovjet hadsereg által felszabadított lengyel földön és a szovjet hadsereg mellett harcoló lengyel hadsereg által felszabadított földön bejelentették a Nemzeti Felszabadítási bizottság kiáltványát. A polK tikai hatalmat a munkás- osztály vette át a szövetséges parasztsággal, és létrejött a lengyel népi állam.” (A LEMP XIII. plénumának határozatából.) Érdemes találomra megkérdezni bármelyik lublinit, mit felel arra, hogy mire a legbüszkébb városa, vagy az egész vajdaság életében. A legtöbbje egészen biztosan azt válaszolja: arra, hogy itt született meg a néphatalom. Lelkesen magyarázta a negyven év előtti történelmi helyzetet, az itt lezajlott eseményeket a lublini Politikai Tudományi Intézet igazgatója, dr. Edward Olszewski. Örömmel utalt arra is, hogy a mi Debrecenünkkel tartanak fenn testvéri kapcsolatot. Nem mellékesen számos egybeesés miatt, jnivel ahogyan a hajdúsági nagyvárosban ült ösz- sze a felszabadult országrész első nemzetgyűlése és hozta létre a kormányt, ugyanúgy itt alakultak meg a néphatalom első szervei. Az első lengyel terület ugyanis Lublin körzetében szabadult fel, 1944. július BO-án, majd két nap múlva Chelm nevű kisvároskából űzte el a német fasisztákat a szovjet hadsereg, egy lengyel mozsárágyús zászlóalj - jal együttharcolva. Már aznap délután itt hirdette ki a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság a néphez intézett kiáltványát, a népi demokratikus átalakulás programját. A júliusi kiáltvány néven vonult be a felhívás a történelembe, a kihirdetés napja, július 22-ike pedig a Lengyel Népköztársaság legnagyobb nemzeti ünnepe. A bizottság tagjai később Lublimba tették a székhelyüket, s itt alakult meg az első városi tanács, a népi milícia, különféle országos intézmények, sőt tulajdonképpen ily módon ez a város lett a felszabaduló országrészek ideiglenes fővárosa. Olyany- nyira, hogy a mai napig is lublini Lengyelországnak, vagy lublini köztársaságnak hívják ezt a korszakot. Az meg a história sajátságos játéka, hogy egyszer már korábban is itt volt az ország központja: 1918-ban a népi szocialisták hozták lét- rp a 120 évi elnyomatás után függetlenné vált állam idöiglenes kormányát, Ez demokratikus programot hirdetett, de elmulasztotta kellően mozgósítani a tömegeket a reakció visszaverésére, forradalmi programja megvalósítására, s így a rövidesen fellépő Pilsudski jobboldali rezsimje jutott hatalomra. A júliusi kiáltvány nyomán létrejött hatalom azonban a népi erőkre támaszkodott, s — mint Andrzej Szpringer, a lublini vajdasági pártbizottság propaganda titkára mondotta — valóban a nemzet élesztője lett. Nemcsak a politikai kibontakozás indult innen, hanem a vajdasági, kulturális kezdeményezések is. Létrejöttek a nemzeti tanácsok, szeptemberben megkezdték a földreformot és még egyetem alapítására is jutott energia. Eközben a korábbi lengyel fegyveres erőkből egyesült Lengyel Haderő katonái, a szovjet csapatok oldalán folytatták a harcot és Berlinig nyomultak. Részt vettek, a Reichstag bevételében is. A kormány Varsó felszabadulása után, 1945. februárjában oda tette át a székhelyét, de Lublin nemcsak emlékezetében őrzi ezt a hősi korszakot, hanem fejlődésének kezdeteként tekinti. A háborúban százezer lakost számláló város napjainkra 360 ezres nagyipari és közlekedési centrum, autó-, tehergépkocsi-gyártással, egyetemekkel, főiskolákkal és a Vajdaságban kiterjedt blányászat, traktorgyártás teszi teljessé az ipari bázist. Néhány kilométerre a vajdasági székhelytől egy kis városka él, Swidnik, amely országos, sőt még annál is nagyobb hírnevű. Itt működik ugyanis Európa legnagyobb helikoptergyára. Talán ennek is köszönheti létrejöttét, kialakulását a város. Éppen harminc esztendeje, hogy szovjet licencek alapján megkezdték a gyártást itt, s ma is együttműködnek a voronyezsi gyárral a légibuszok előállításában. Egyébként az MI 2-es helikopter a fő termékük, de gyártanak motorkerékpárokat és teherautó-alkatrészeket is. Érezni a repülőgépgyártás termelési főnökének hangján, hogy nemcsak a gazdasági sikerek, hanem a muinka- kedv miatt is örül, amikor a kooperációs eredményekről beszél nekünk. A szovjet megrendelők ugyanis rendkívül elégedettek, mert jó ideje már határidőre szállítanak hozzájuk és megfelelő minőségben. Pedig nagyon körültekintő és precíz munkát kell itt folytatni. A gépesítés, az automatizálás csak kis mérvű lehet, mert többnyire egyedi, vagy kis sorozatgyártás folyik, s nagy az egyéni felelősség is. Ám a swidinikiek úgylátszik helytállnak. A nagy szerelőcsarnokokat járva jólesőn dobbant meg a szívünk. Magyar emblémákat láttunk többfelé a gépeken. A Csepel Szerszámgépgyár numerikus és revolveresztergáit, a VILATl gyártmányait, az olasz licenc alapján készült numerikus vezérlésű esztergákat buzgón dicsérte a termelési főnök. Jól tartják a paramétereket — mondotta —, nagy pontossággal dolgoznak és szép a belső megmunkálásuk. A gyár igazgatója is megerősítette szavait azzal, hogy nagyra értékelik a magyar gépekét, pedig vannak már tíz éve működők közöttük, így például nagy marógépek is. Az idei poznani vásáron érdeklődve nézték gyártmányainkat és — ha módjuk volna — vennének még belőlük. Lökös Zoltán (Következik: Levél az igazságról) —•( Külpolitikai ko A mérleg nyelve MÉ® CSAK ELŐZETES eredmények láttak napvilágot a hét elején rendezett izraeli parlamenti választásokról,, a helyi megfigyelők mégis igyekeznek azonnal hosszabb távú következtetéseket levonni belőlük. A legtöbb értékelés nem fukarkodik a súlyos jelzőkkel: nehányan egyenesen az izraeli belpolitika holtpontjáról beszélnek. A törvényhozás megújításáért tartott voksoláson ugyanis egyik nagy párt sem volt képes többséget szerezni, s így minden valószínűség szerint elhúzódó, akár több hétig tartó koalíciós tárgyalások időszaka kezdődik a közel- keleti országban. A jeruzsálemi parlament, a Knesszet képviselőinek újraválasztására rendkívül kiélezett helyzetben került sor.. Ezt jelezte az a tény is, hogy a voksolást az eredeti határidőhöz képest csaknem másfél esztendővel előbbre kellett hozni. A kampány során leginkább a gazdasági nehézségek (mindenekelőtt a kínzó, 400 százalékot megközelítő infláció), valamint a libanoni beavatkozás kudarca került a viták középpontjába. Az eddig kormányzó jobboldali Liüud-tömörülés visszaesése azt jelzi, hogy a választók többsége mindkét téren elégedetlen Samir miniszterelnök kabinetjének eddigi teljesítményével. NEM TUDOTT AZONBAN ÁTTÖRÉST ELÉRNI az ellenzék fő erejét alkotó munkapárt sem. Simon Peresz pártja valamivel több mandátumot szerzett ugyan, mint a Likud-tömb, de ez önmagában kevés az önálló kormányalakításhoz. A reméltnél gyengébb eredményt való; színűleg az magyarázza, hogy a munkapárt sem a kül-, sem a gazdaságpolitikai problémákkal kapcsolatban nem nyújtott reális, meggyőző alternatívát, sőt jó néhány kérdésben egész közel került a Likud-blokk irányvonalához. Elképzeléseik meg azokban a témákban is meglehetősen tisztázatlanok voltak, ahol pedig az eddigi kormánypárttal leginkább szemben álltak. MEGLEHETŐSEN bizonytalan tehát, merre képzelhető el a kibontakozás a választási patthelyzet nyomán, Samir kormányfő az elmúlt napokban ugyan többször felajánlotta egy nagykoalíció létrehozásának lehetőségét, ám Peresz ezt mindannyiszor határozottan visszautasította, mondván, hogy egy ilyen kabinet „nem a nemzeti egység, hanem a nemzeti bénultság kormánya lenne”. így viszont nem marad más megoldás, mint a versenyfutás azért: ki tud több kis pártot maga mellé állítani. Ez a helyzet pedig érthetően a kisebb pártoknak, politikai csoportoknak, vallási frakcióknak kedvez, amelyekből 15 jutott be az új Knesszet-be. Abban a tudatban, hogy a mérleg nyelve szerepét játszhatták, mindegyik igyekszik magasra srófolni csatlakozása árát, vagyis saját érdekeit érvényesíteni az országos politikában. Mindez nyílt és kulisszák mögött folyó alkudozásokat, engedményeket és szakításokat jelent majd. Ám az egyre világosabb: akármelyik párt, illetve pártszövetség ragadja végül magához a kormányrúdat, jelentős irányváltozás aligha várható. S legkevésbé sajnos épp a közel-keleti válság átfogó rendezése ügyében. Szegő Gábor C3j>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>E>0í^j 8 £] legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, Felvételre keresünk vadász-vadtenyésztő szakmunkást, $ ó £] Ó $ jogosítvánnyal hívatásos vadásznak. Lakás a területen megoldható. Jelentkezés írásban a Gyöngyösi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság W elnökénél: 3200 Gyöngyös, Mérges u. 2, sz, II. 13. TjS cP QP p? QP Qp QP ÍP QP QP QP QP QP qp QP QP QP s 1^ VILLANYSZÉRELÖIPARI VÁLLALAT SALGÓTARJANI KIRENDELTSÉGE FELVÉTELT HIRDET: elektroműszerész, villanyszerelő, lakatos, betanított és segédmunkás, gépkocsivezető munkakörben. BÉREZÉS: megegyezés szerint. MUNKAHELYEINK: Apc, Gödöllő, Jobbágyi, Bátonyterenye, Homokterenye, Salgótarján. JELENTKEZNI: SALGÓTARJÁN, XIV. Kirendeltség, Salgó w. 33.