Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-18 / 167. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 18., szerda MEZŐGAZDASÁGI TÁJMÚZEUM. A Fejér megyei Dég községben a Bozót-patak völgyét természetvédelmi terü­letté nyilvánították. A patak egy helyen tóvá szélesedik és annak közepén egy kis szigeten — a Festetich-kas- télyhoz tartozó épületben — mezőgazdasági tájmúzeumot létesítettek. A nyári idényben a munkaszüneti napokon látogatható (MTI fotó: Kabáczy Szilárd felvételei — KS) ül y a rí kulturális körforgalom Régi igazság, hogy a nyári derű, szórako­zás csak úgy kerülheti el az unalmat, akkor nyer igazi tartalmat, ha kísérődéként meg­jelenik a kultúra is. Ez a tulajdonság ma már a világ számos pontján figyelhető meg, akár a Cote d’Azur múzeumhálózatát, akár Szocsi új nyári fesztiválszínházát vesszük példaként. Vajon az idei nyári hazai kör­forgalom biztosítja-e a fürdés, szórakozás, sport, művészet sokrétűségét? Évtizedek óta összetett programot kínál Szeged: zenét, színházat, Tisza-parti verse­nyeket, nyári tárlatot. Tódul is oda a hazai és a külföldi közönség, mert a kezdeménye­zés már hagyomány. Hasonlóan üdvös do­log a hortobágyi és a Pest megyei apaji nemzetközi lovasbemutató. Ezek szintén sok látogatót vonzanak messzi vidékekről. Meg­figyelhetünk évről évre a helyi erőktől, energiáktól függő bizonyos átcsoportosítá­sokat is. A Szentendrei Teátrum kiemelkedő Színházi eseményeit most, az idén Eger, Zsámbék, Gyula, Kőszeg sokszorozza meg, jeleskednek a bemutatókban. Így Fekete Sándor darabjának „A Lilla-villa titká”- nak bemutatására a Gyulai Várszínház vál­lalkozott, az egri Agria Játékszínben a „Ma­gyar Elektra” feldolgozását láthattuk. A IV. nemzetközi fotóbiennálét Esztergomban ren­dezték meg, s izgalmas programot ígér a KIX. győri zenei nyár. Miskolc, Kisvárda, Pécs, Sopron, Nyíregyháza sem marad el. Sopron nemcsak a békéscsabai Jókai Színház produkciójával várja vendégeit, hanem érem- biennáléval is. Mindenképpen üdvös, hogy az 1984-es nyár hazai kulturális körképe változatosabb a tavalyinál, s az szintén dicsérendő, hogy egyes táj központok szomszédolása fokozza a nemzeti önismeretet, hozzáférhetővé teszi az újdonságokkal kultúránk valós és elfelejtett értékeit, megvilágít fontos történelmi idő­pontokat és zenei, irodalmi, képzőművészeti eredményeket. Már-már zavaró volt a közelmúltban Bu­dapest viszonylagos nyári eseménytelensé- ge. Az idén nemcsak a Hild-udvar és a Hilton Szálló tervez érdekes, izgalmas szín­házi előadásokat, hanem a Hyatt Átrium képzőművészeti kiállításai is sikeresek. Vég­re hosszabb szünet után az idén újra meg­kezdi műsorát a Margitszigeti Színpad. Szokott jellegüknek megfelelően játszanak a budai és városmajori parkszínpadok, s kí­nai világbemutatót talált ki a Körszínház. Kár, hogy az idei fővárosi képzőművészeti program szegényesebb nemcsak a Műcsar­nok zárt be, de a Szépművészeti Múzeum ajánlata is kevés. Igaz viszont, hogy átala­kítása után most nyílik meg újra az Ipar- művészeti Múzeum finn üvegművekkel. A nyár: Balaton. Vajon méltó-e a kultu­rális fogadtatás? Igaz, sokrétű rendezvény- sorozat hívja a vendégeket: Konok Tamás képei Tihanyban, Pleidell János festményei Balatonfüreden, Vaszary János emlékkiálí- tása Balatonbogláron jelent eseményt. Még­sem tűnik eléggé átgondoltnak, sokrétűnek a balatoni nyár kulturális kínálata. Sem az elmúlt években, sem az idén. Ügy tűnik, gyorsan, elmélyülten, tudatosan változtatni szükséges ezen a gyakorlaton. L. M. Pedagógiai nyári egyetem Szegeden Az MTA Szegedi Biológiai Központjának kongresszusi termében kedden megnyílt a TIT XXI, pedagógiai nyá­ri egyeteme. Ágoston György a neveléstudományok dok­tora, tanszékvezető egyete­mi tanár, a nyári egyetem igazgatója köszöntötte a nyolcnapos kurzus 240 hall­gatóját. Az első előadást Pach Zsigmond Pál akadé­mikus, az MTA alelnöke. a Történettudományi Inté­zet igazgatója tartotta Tör­ténelem és nemzettudat címmel. A nyári egyetem prog­ramjában tudósak, politiku­sak további 12 előadásban tájékoztatnak politikai, gaz­dasági, irodaLmi és oktatás- technikai kérdésekről. A szegedi pedagógiai nyá­ri egyetem két évtizede el­ismert továbbképzési formá­ja a gyakorló pedagógusok­nak és a közoktatást irányí­tó szakembereknek. Minden nyáron a neveléstudomány, a közoktatás fontos és időszerű témáiról bővíthetik itt is­mereteiket a résztvevőik. Az előadások és a viták legfon­tosabb megállapításait min­den évben kötetben is meg­jelentetik. Mezey Katalin Gyerekek H/2. Erzsi felugrott. Az aipja ciem akarta elmondani, de •»aci biztos, hogy mindjárt ♦tmondja. Mit kéne tennie, §logy elárulja? Látszott, •logy nem akarja könnyen fldni a titkát. — Ha elmondod, én is el- ■nondok neked valamit! — (rágta rá hirtelen, bár sejtel­me sem volt. hogy mit mondhatna el a fiúnak. — Buta vagy — nevette *11 magát Laci. A vonásai megenyhültek. — Azért jöt­tem ki érted, hogy figyel­meztesselek. Persze. nem •ánom, ha elmondasz ne­kem valamit! — és olyan tréfásan kétértelműen ka­csintott rá, alhogy a legé­nyek szoktak évődni. a bál­ban a nagylányokkal. Leg­szívesebben a nyakába ug­rott volna, úgy tetszett Ér­teinek ez a kacsintás. De énkább. elvörösödött, és vá­rakozásiéit esen elhallgatott. — Szóval — kezdte Laci iethaikitott hangon —. szó­val. rontásért ült. Fiatalko­rú megrontásáért. Fiatalkorú megrontásáért! *Idt jelent ez? Érezte, hogy félelmetes, komoly dolog, ha ilyen furcsán hangzik, de nem tudta, hogy ponto­san mire gondoljon. Fel- rémlett benne, ahogy aha. szóval a Laci őt is fiatalko­rúnak tartja, akit esetleg megronthat az öreg. „Ezért hívott be!” Milyen rendes ez a Laci. Félti őt. Még vö­rösebb lett. A szíve hallha­tóan dobogott, szinte don­gott a fürdőtrikó vékony anyaga alatt. „Én is. én is” ... szerette völma mon­dani. de hálistennek nem bírt megszólalni. — Tudod, ml az? — kér­dezte a fiú a lány lehajtott arcát magához fordítva. — Hát... valami — da­dogta, és újra elfordult. — Kit rontott meg tulajdon­képpen? — Ez a megrontás elég ártatlan szónak tűnt ahhoz, hogy kimondja. — Egy tizenöt éves lányt. Kökényesből. — Kökényes a szomszéd falu. Erzsinek hirtelen megképzett egy fe­hér bőrű. szőke copfos. telt, lompos nőalak, mintha mu­tatták volna neki Valami­kor. valahol. Vagy mondtak volna róla valami hasonlót. Talán tavaly a búcsúban. Egy fiatal lány meg Józsi bácsi! Hihetetlennek tűnt, hogy a szélcserzett arcú, kérges kezű vén halász, akit olyan nagyra tartottak a gyerekek! Örökké borostás, összehúzott szemű, fakult vászoningben, messziről ér­ződő dohány- és szeszszaggal körülvéve. Mint egy darab igazi mese, 'mümt a viz tit­kainak legnagyobb ismerő­je Megborzongott... De hi­szen ő még nincs egész ti­zennégy éves. Ki is bökte hirtelen, de Laci erre mo­solyogva végignézett rajta, és ettől a tekintettől Erzsi újra vörös lett. Nem szé­gyen volt. a vörössége mé­lyén. hanem fülének hinni nem akaró meglepetés. — Nem az számit — mondta a fiú jelentőségtel­jesen. és a lába körmével kapaingatta a hűvös, letapo­sott iszapot. A tóparti ud­varokat minden tavasszal elöntötte a víz. — Hanem? — kérdezte huncutul Erzsi, aztán hir­telen elszégyellte magát, és váratlan mozdulattal befog­ta Laci száját — Jó, jó. Inkább ne válaszolj! — Ugyanabban a pillanatban el is kellett kapnia a kezét a fiú arcáról, mert hirtelen megengedhetetlennek tűnt ez a gyerekes mozdulat. Megérezte, hogy már nem szabad, hogy neki már nem szabad. És tényleg nem. mert a Laci arcának érin­tésétől furcsán égni kezdett a tenyere, és ez a forróság fölfutott a két karján, és az egész testét elzsibbasztotta. Hallgattak egy darabig. És amikor végre fel mert nézni, látta, hogy Laci épp­olyan vörös, mlint ő, és hogy zavarba jön a lány kíván­csi tekintetétől. Felegyenesedett és elin­dult. be a házukba, ami a nagy fűzfa mögött állt, lépcsős fehér tornáccal — Várj — szólt vissza —, mutatok neked valamit. Ö tovább kuporgott a __geren­d án, és a szúnyogókat csap­kodta barna vállán. Kisvártatva kijött a fiú. Egy könyv volt a kezében. — Idenézz! — hajolt hoz­zá és kinyitotta. Vastag táblás; sárga papírú, régi. furcsa betűs címlapot tar­tott elébe: Petőfi Sándor versei. — Idenézz! — az ujjával egy évszámra muta­tott: 1846. A dédapámé volt. — A könyv tábláján szál­kás. feketetintás felirat állt: Katona László. — Öt is úgy hívták? — álmélkodott a lány. de va­lahogy hamisan csengett a fülében a saját szava. Mintha mást várt volna az előbbiek után. — Ez családi ereklye — mondta Laci komolyan. — Én öröklőm. Nálunk, a csa­ládban ezt a könyvet min­dig az elsőszüiötit fiú örökli. — Elmosolyodott, és ebben a mosolyban volt valami gyermeki dicsekvés. A lánynak nvetnde kellett. Fel­szabadultan, boldogan ne­vettek. (Vége) LJUBLJANAI KÉPEK (IV/1.) A megérkezés Elmúlt éjfél, útitársam szunyókál s magam is ezt tenném szívesen, ha nem ragyogna fel a vonatablakon át az éjszakai Ljubljana fénytengere. Pár perc és benn vagyunk a pályaudva­ron, készülődnöm kell hát, s igyekszem is, mert jó len­ne a szállodába jutni miha­marább. A szerelvény begördül a most csendes pályaudvarra, s a leszállók — köztük ma­gam is — igyekeznek a taxi­állomáshoz. Szabad kocsi van bőven mindig, s az út sem túl hosszú a szállodáig, így hát mire a közeli ba­rokk székesegyház torony­órája egyet üt, már szobám ablakából nézem a kivilá­gított várost. Pihentet és megnyugtat ez a kép. Fővá­rosi fényár, a szomszédos szállodák lokáljaiban hami­sítatlan nagyvárosi éjszakai élet zajlik, ám alattunk az utca csendes, inkább kisvá­rosi hangulatú. Pedig Ljubljana metropolis, igaz, a világ legkisebb, de leg­szebb fővárosainak egyike. A szorgalmáról, fegyelme­zettségéről híres szlovén nép büszkesége. Ezért is övezik oly szeretettel, törődnek csi­nosításával, s azzal, hogy a vendég jól érezze magát fa­lai között. Elmélkednék tovább, de hát az idő már a hajnal óráihoz közelít, fáradt is vagyok, s a holnapi munka is eszembe jut, ideje hát nyugovóra térni.. . Reggeli impressziók Ébred a város. Nem túl korán, de annál tempósab- ban. Innen föntről, a Grand Hotel Union legfelső emele­téről most mégsem ez a kép ragad meg, hanem a látvány, amelyet a város fö­lé magasodó Várhegy kínál citadellaszerű építményével a tetején, azaz a várral, amelyet Ilyennek láthattak hajdan a monarchia „közös hadseregébe” berukkolta- tott, szolgálatra „Laibach- ba” vezényelt, majd meg az első világháború idején az olasz harctérre, az Isonzó völgyébe vonuló magyar katonák is. Apám első vi­lágháborút idéző történetei elevenednek meg bennem s eltűnődöm: elemi iskolás majd polgárista kisdiákként mily messzinek, elérhetetle­nül messzinek tűnt ez a fur­csa nevű város, amelyet a térképen egy „Krajna” nevű ország közepébe raj­zoltak, s amelyről persze, akkor aligha tudhattam, hogy valódi neve nem is Laibach, hanem Ljubljana, s hogy lakóit szlovéneknek hívják, akik a szláv népek nagy családjába tartoznak... A vár évszázadokkal da­coló, mai formájában is a régvolt idők hangulatát őr­ző falai bizonyára sokat me­sélhetnének a múltról. A hajdani tulajdonos Span- heimer familia tagjairól éppúgy, mint a napóleoni időkről, amikor a város az Illír tartományok centruma volt, s arról is* hogy a franciák távozása után mi­ként lett a császári ármádia kaszárnyáivá, no meg bör­tönné a vár, ahová a mo­narchia végnapjaiban a szá­zad legnagyobb szlovén író­ját, Ivan Cankart is zárták. Tekintetem a várhegy ol­dalát borító erdő üdezöld fáin siklik alá, s egyszerre pirosló háztetők sokaságán áll meg: ezek az óváros ház­tetői. Régimódi, több száz éves épületek koronái, raj­tuk karcsú, fedett kémények, oltalmukban manzardszo- bák bújnak meg. A házak homlokzata jobbára a ba­rokk idők emlékét őrzi, s tán ez is, no meg a cseh és szlovén kultúra múltban gyökerező kötődései is a prágai „kis oldal”, a Malá strana hangulatait idézik fel bennem. A várhegy aljában, koszorúként övezve azt, kes­keny utca kanyarodik a hegy vonulatát követve, számtalan ízléses kirakattal, viszonylag gyér autó- és emennél élénkebb gyalogos forgalommal. Közel a piac. Ljubljana éléskamrája, s nem messze a híd sem, amely az új városrész ka­puja. Alatta csillámló víztü­kör. A mai várost átszelő Ljubljanica szelíden omlik alá medrében, némelykor sebesebben, más helyütt ké­nyelmesebb tempóban, mint­ha maga is elnézelődne az ódon falak között. Nem messze harangkondulás. amely a város ezerszínű, sok szépséget rejtő, ám ne­héz népsorsról is valló múlt­jára emlékeztet. Első szlo­vén irodalmi élményeim so­rakoznak fel emlékezetem­ben, a múlhatatlan értékű Cankar-remekmű, a Jemej szolgalegény igazsága c. re­génynek hangulatai. Valaha itt, ezeken az ódon utcá­ikon ődöngött Jernej, az öregségére kisemmizett szol­galegény, aki a nagyváros urainál remélte meglelni jo­gos igazságát, ám hiába. Az ismeretlen gazda, aki kocsi­jára vette, jó előre megjó­solta neki: „Hallgass az okos szóra, szolga: ugorjál le tüstént a kocsimról és eredj vissza oda, ahonnan jöttél! Mert szolga az urá­val szemben — mióta világ a világ — még soha semmi­re sem ment. Hát még ha a gazda oldalán van az igaz­ság és a törvény!” Jernej szomorú történe­tén tűnődnék tovább, ám valahonnét, egy közeli utcá­ból dallamfoszlányok hall- szanak, stájer motívumok­kal teli népi muzsika. Péter - Pál napja lesz, amolyan vá­sári sokadalom gyűlik egybe máris a sétálóutcák egyikén, sátrak tarka serege sorjá­zik, alattuk ezernyi csecse­becse: fonott kosárkák, dí­szesen faragott fakanalak, lámpaernyő s ki tudja még mi minden, megszámlálha­tatlanul sok az eladnivaló... Szívesen bámulnám a reg­geli sokadalmat, de nem te­hetem: kilenc óra nemsoká­ra, s kezdődik a tudós ta­nácskozás a szlovén nyelvű irodalom négyszáz év előtti sarjadásáról, megújulásáról a város szívében épült im­pozáns művelődési központ­ban, a Cankar-palotában. Folytatjuk) Lőkös István Várszínházi gála Gyulán Szombaton rendezik meg a Gyulai Várszínház immár hagyományos gáláját a vár­fürdőben, ahol reggeltől va­sárnap hajnalig egyfolytá­ban tart majd á műsor. Á gála vendégei a nap során fúvószenét, népzenét, köny- nyűzenét. rock- és dzsessz- muzsikát hallhatnak majd a kastélykert évszázados fái alatt rendezendő hangver­senyeken, a gyermekek Bé­kés József „A ' legbátrabb gyáva” című mesejátékéit láthatják. Este hatkor kez­dődik a „Nyílik a rózsa” ve­télkedő gálája, amely egyben a tévés verseny közönség- szavazatainak eredtnényhir- detése is lesz. Este fél kilenc­kor kezdődik az elmúlt negyven év legszebb magyar operettjeiből ízelítőt adó műsor, majd a Budapest Orfeum előadását élvezheti a várszínházi gála közönsé­ge. A várhatóan nagy érdek­lődés mellett sorra kerülő gyulai rendezvény éjszakai diszkóval zárul. A résztve­vők természetesen egész nap. éjjel is fürdőzhetnek az Al­föld legszebb strandjának medencéiben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents