Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-17 / 166. szám

V. 1984. július 17., kedd Száznegyven évvel ezelőtt szüle­tett, Wartha Vince kémikus, műegyetemi professzor, akadé­mikus. Tanulmányait a budai politechnikumban kezdte, majd a zürichi műegyetemre iratko­zott be, ahol 1864-ben vegyészi oklevelet szerzett. 1867 őszétől a budapesti Műegyetemen az ás­vány- és földtani tanszéken ok­tat, s az általa szervezett vegy- iparműtanl (azaz kémiai tech­nológiai) tanszéknek 1870-ben ő az első professzora. A Magyar Tudományos Akadémia másod­elnökeként arra törekedett, hogy az Akadémia érdeklődését és támogatását a műszaki tudomá­nyok számára megnyerje. Szak­mája számos területén alkotott maradandót. A hazai szenek elemzésével például elsőnek ha­tározta meg a gázgyártásban hasznosítható szénfajtákat. Ipa­ri és ivóviz-elemzéssel is fog­lalkozott. Az általa eozinnak el­nevezett mázzal a pécsi Zsolnay porcelángyárat virágoztatta fel, majd 1904-ben — állami megbí­zásból —újjászervezte a Heren­di Porcelángyárat. A Nap kél: 5.04 órakor, nyugszik: 20.35 órakor. A Hold kél: 23.09 órakor, nyugszik: 9.14 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ENDRE, ELEK nevű kedves olvasóinkat! Elek azon nevek közé tartozik, melyek egy másik név rövidí­téseként vált önálló névvé. A görög „Alexius” névből ered, melynek „védő” a jelentése. Időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: északnyugat felől fel­szakadozik a felhőzet, de fel­hőátvonulások lesznek, és már kevesebb helyen lehet zápor, zi­vatar. A többfelé erős, helyen­ként viharos északnyugati, északi szél mérséklődik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között valószínű. Költséges medicina Birmingham közelében egy kutatócsoport olyan ro­bot kifejlesztésén dolgozik, amely előtt a betegek szégyenkezés nélkül kiteregethetik lelki életük legin­timebb vonatkozásait. Arra van programozva, hogy a képernyőn többször ismételje meg a kérdéseket, ha a páciensek vonakodnak válaszolni. Költséges medicina. Olcsóbb és hatásosabb gyógy­mód az egymás iránti bizalom. — OKISZ-ÜDÜLÖ. A He­ves megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói a na­pokban kezdték el Mátra­házán az új 200 ágyas OKISZ-iidülő alapozását. A létesítményt a tervek sze­rint 1986-ban adják át. — HEVESIEK A BA­KONYBAN. Ma kezdődik és a hónap végéig tart az a „Bakony” közművelődési vándortábor, amelyen 30 hevesi általános iskolás és gimnazista is részt vesz. A városi művelődési központ fotó- és honismereti szakkö­rének tagjai megismerked­nek a Dunántúli Középhegy­ség központi magjával, ezen­kívül a táj kulturális és gazdasági látnivalóival. Ha­zatérve színes diák és moz­gófilmek segítségével szá­molnak be élményeikről. — pénzbírság, fi­gyelmeztetés. A Heves megyei tanács kereskedelmi felügyelősége az elmúlt hé­ten hat idegenforgalmi tele­pülésen húsz vizsgálatot vég­zett, elsősorban a vendég­látás terén, az élelmiszer és a zöldség—gyümölcs üzlet- hálózatban. A visszaélések miatt hét esetben pénzbírsá­got szabtak ki, egy boltve­zetőt figyelmeztettek, két ügyben pedig folyik a fe­lelősség megállapítása. — FIGURÁK AGYAG­BÓL. Az egri Hámán Kató Megyei Üttörőház olvasóud­varában az egyik legidősebb kerámiaanyaggal, az agyag­gal ismerkedhetnek a részt­vevők. A foglalkozás ma dél­előtt 10 órakor kezdődik, ve­zetője Oskóné Bódi Klára, az egri főiskola rajz tanszé­kének tanára. — CSÚCSFORGALOM A STRANDON. Az egri stran­dot szombaton és vasárnap mintegy 13 ezren látogatták meg. Mivel a KÖJÁL elő­írása szerint egyszerre csak négy és fél, ötezren tartóz­kodhatnak bent, többször kellett a két nap során idő­legesen a megtelt táblát ki­tenni. Így sokan csak egy, másfél óra várakozási idő után jutottak be a kapun. — KEMPINGKALAUZ. A Magyar Camping és Cara­vanning Klub kiadásában megjelent az idei négynyel­vű kempingkalauz. A szí­nes kiadvány részletesen bemutatja az ország 126 tá­borozóhelyét, emellett út­baigazító térképeket is tar­talmaz a Balatonról, a Du- na-kanyarról és Budapest­ről. — TARGOVISTEI VEN­DÉGEK. Tegnap érkezett Heves megyébe és csütör­tökig tartózkodik szűkebb hazánkban a Dimitrovi Komszomol Targoviste me­gyei aktivista delegációja. A 40 tagú küldöttség a ma­gyar ifjúsági mozgalommal ismerkedik. A csoport ve­zetőit ma délután fogadja Szántó Márton, a KISZ He­ves megyei Bizottságának titkára. Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától masnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A Népújság olvasószolgálata mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Rajt július 20-án — Korál-koncert — Ma- gyarnóta-est — Jacobi-emlékhangverseny Változatos programok a gyöngyösi szabadtéri színpadon Unatkozol? Vár az egri úttörőház! Olvasóudvar ’84 Egerben egyre többen dolgoznak azért, hogy tar­talmas programokkal töltsék meg a tanulók nyári vaká­cióját. A diákcentrum mun­kájáról rendszeresen hírt. adunk, de figyelemre méltó e kezdeményezésnek a „kis­testvére”, amely az Olvasó­udvar elnevezést viseli, és a kisdobos, úttörő korosz­tály „szórakoztatását” hiva­tott szolgálni. A Hámán Kató Megyei Üttörőház és a Megyei Gyer­mekkönyvtár dolgozói a kedd'i délelőttökön, 10 órától várják az unatkozó gyere­keket vidám, tanulságos összejövetelekre. Az első két foglalkozáson a régészet és a honismeret tudományából nyújtottak ízelítőt. Mintegy száz. főleg napközis diák vett részt e foglalkozásokon. Fajcsák Attila a népmű­vészet ifjú mestere 24-én a hevesi tájak népzenéjével, táncaival ismerteti meg a pajtásokat. A Harlekin báb- efiyüttes egyik tagja. Golen Mária mutatja be, hogyan kell bábfigurákkal játszani 31-én. Augusztus 7-én me­gyénk íróiról, költőiről esik szó, a dramaturgia tudomá­nya. s a mesejátékok kap­csán. A logikai játékok és a bűvészet alapjai kerülnek terítékre augusztus 14-én. S amikor nincs program? Az úttörőházban lévő gyer­mekkönyvtár olvasóterme mindig nyitva áll, játékok s televízió vár a gyerekek­re, de a pingpongozni vágyó diákok is kitűnő „terepre” találnak az egiri úttonőház- ban. Valuta­árfolyamok Pénznem Vételi Eladási ártj 100 egys. Ft-ban Angol font 6 291,13 6 680,27 Ausztrál dollár 3 997,18 < 244,42 Belga frank 83,14 88,28 Dán korona 461,19 489,71 Finn márka 798,63 848,03 Francia frank SS0.20 584,24 Görög drachma a) 42,78 45,42 Hollandi forint 1 498,16 1 590,82 Japán yen (1000) 198,37 210J64 Jugoszláv dinár b) 31,67 33,63 Kanadai dollár 3 612,08 3 835,50 Kuvaiti dinár 15 992,67 16 981,91 Norvég korona 587,23 623,55 NSZK márka 1 690,46 1 795,02 Olasz lira (1000) 27,53 29,23 Osztrák schilling 240,89 255,79 Portugál escudo 32,30 34,30 Spanyol peseta 29,77 31,61 Svájci frank 2 008,67 2 132,91 Svéd korona 578,07 613,83 USA dollár 4 780,63 5 076,33 a) Vásárolható legmagasabb bankjegy-cimlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegy-cimlet: 100-as. Adácson, Apcon Munkában a tűzoltók Két alkalommal riasztot­ták a hét végén a tűzoltó­kat. Adácson szomorú ese­mény történt: G. István 59 éves helyi lakos egy mély kútba ugrott, ahonnan a tűzoltók már csak halva tudták kimenteni. Ezúttal a gyöngyösi állami egység ügyeletesei vonultak ki a helyszínre. Ugyancsak az elmúlt hét utolsó napjaiban voltak munkában a tűzoltók Apcon. ahol egy lakóház melléképülete gyulladt kft feltehetően ölektroímos há­lózati hiba miatt. A lángo­kat az önkéntes raj tagjai fékezték meg. A szakértői vizsgálat fo­lyamatban van. Háromévi kényszerszünet után ismét várja a nyári es­téken művelődni, szórakozni vágyókat a felújított gyön­gyösi szabadtéri színpad, A társadalmi összefogás révén helyreállított létesítmény — a munkálatokból oroszlán- részt' vállalt a Mátraálji Szénbányák Vállalat — július 20-tól változatos műsorral fogadja az érdeklődőket. Ezen a napon este 9 órá­tól meghallgathatják a nép­szerű Dolly Roll együttes be­mutatkozását. Augusztus 4- én a Korál-koncert kínál kel­lemes kikapcsolódást. E hó­nap 17-én itt tartják az egyik augusztus 20-i, országosan kiemelt rendezvényt. A po­litikai ünnepséget a Vidrócz- ki táncosainak színpompás, produkciója követi majd. A tanórán és az iskolán kívüli, rendszeres elfoglalt­ságot nyújtó szakkörök, mű­vészeti és sportkörök, klu­bok szervezése az elmúlt években nem tartott lépést a tanulói létszám növekedésé­vel. Sok helyütt hiányoznak e foglalkozások megfelelő feltételei -is. Ugyanakkor mind fontosabb pedagógiai törekvés, hogy a diákoknak értelmes, vonzó programokat kínáljanak szabad idejükben. Az úttörőmozgalmi, vala­mint a közművelődési és sportintézmények által szer­vezett szakkörökben az álta­lános iskolai tanulóknak mintegy 25—30 százaléka vesz részt. Több iskolában a tehetséggondozás mellett — és gyakran helyett — a szak­körök terhére szerveznek korrepetálásokat, felzárkózta­tó foglalkozásokat. Az isko­lai költségvetésből kevés pénz jut a szakkörökre. Na­gyobb anyagigényű szakkö­röket egyre kevesebb helyen tudnak szervezni. Megoldást szükséges találni a foglalko­Amikor a közlekedési szakemberek minduntalan felhívják a figyelmet: a leg­kisebb szabályszegés, figye­lemkihagyás, elvétés is bal­eset előidézője lehet, sokan sokszor nem is gondolják át igazán, mennyire igazat mondanak a hozzáértők. Ennek bizonyítéka az a négy közúti baleset is, amelyről a megyei rendőr-főkapitány­ság illetékeseitől kaptunk jelentést. Szombaton, a reggeli órák­ban az M3-as autópályán Gálné Zsélyi Márta buda­pesti lakos személygépkocsi­ját figyelmetlenül vezette, az útpadkára szaladt, majd az árokba borult. O könnyű sérüléssel úszta meg az ese­tet, viszont a kocsiban ke­letkezett kár eléri a 40 ezer forintot. Hasonló időtájban a 3-as számú főúton egy ke­reszteződésben a gyöngyösi Tasi László autóbusszal sza­bálytalanul próbált balra kanyarodni. Emiatt összeüt­között azzal a személygép­18-án Valakinek muzsi­kálnak címmel a-magyar nó­ták kedvelői gyönyörködhet­nek e sajátos műfaj dalai­ban. Ezeket Solti Károly, Bojtor Imre, Puskás Sán­dor, Urbán Katalin, Pintér Györgyi és Bangó Margit tolmácsolja. 20- án este az egri helyőr­ségi fúvószenekar lép fel Pászthy Júlia és Páka Ba­lázs operaénekesek közre­működésével. 21- ére az operett rajongóit invitálják. A Jacobi-emlék- hangversenyen nemcsak az Egri szimfonikus zenekar ad ízelítőt képességei legja­vából, hanem neves művé­szek is versenyeznek a kö­zönség tetszéséért. zásokat vezetők továbbkép­zésére is. A minisztérium új szak­köri jogszabály kiadását ter­vezi, feloldva azokat a meg­kötöttségeket, amelyek ma már akadályozói a tovább­fejlődésnek. Ösztönözni' kí­vánják az iskolákat, a neve­lőket a helyi lehetőségek jobb kihasználására, a prog­ramok nagyobb választéká­nak megteremtésére. Az új rendelkezés érdekeltté kí­vánja tenni az oktatási in­tézményeket abban, hogy külső szakembereket is meg­bízzanak gyermekfoglalko­zások vezetésével. Heves megyében 985 szak­körben több mint 16 ezer tanuló tevékenykedik. Amint Harmati Lászióné, a megyei művelődésügyi osztály cso­portvezetője elmondta, a csoportok jelentős részében színvonalas munkát végez­nek. A tervek szerint szep­tembertől 23 általános isko­lában bevezetik a fakultá­ciót a hetedik osztályosok­nak. kocsival, amelyet a nagyúti Lukács István vezetett. Az utóbbi jármű vezetője és három utasa könnyű sérülé­seket szenvedtek. Ebben az esetben harmincötezer forint az az összeg, amelyet leír­hatnak kárként a kisebb járműből. Vasárnap délután Aba­sáron Landor Csaba gyön­gyösi lakos autójával ki akart kerülni egy előtte ha­ladó gyalogos csoportot, köz­ben megfeledkezett arról, hogy egy személygépkocsi előzi őt. Az utóbbi jármű vezetője a gyöngyöshalászi Bódi József balra rántotta a kormányt, elkerülni igye­kezvén a karambolt, de ugyanakkor elgázolt egy gyalogost, özv. Fehér Gyu- láné abasári lakost, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Ennek a napnak esti óráiban Verpelét és Fel- debrő között Veres János verpeléti lakos figyelmetle­nül és minden valószínűség szerint ittasan vezette kocsi­Angol borász újságírók Egerben A MONIMPEX szervezésé­ben angol borász és gasztro­nómiai újságírók jártak az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinátnál. A nagy- vállalat kutatási és termelé­si rendszerközpontjában ta­nulmányozták a szőlőfajta­nemesítés módszereit, vala­mint a vörösbor-készítés tech­nológiáját. Ezután bemutatón vettek részt és elismeréssel szóltak a tapasztalatokról. Az új fajták közül különö­sen a fehér bort adó Bianka aratott elismerést, míg a vö­rös borok közül az egri bi­kavérnek volt legnagyobb sikere. Ajánlat — két hétre A következő két hétre ajánljuk Gál István Vaskor című regényét, amely bizo­nyára érdekes olvasmányul szolgál. A televízióban folytatódik az Energia című osztrák té­véfilmsorozat, amely kedden­ként az emberiség egyik leg­fontosabb gondját veszi cél­ba: az egyre inkább felélt különböző energiaforrások kérdését. Kezdési időpont július 17-én 16.30 órakor. Most a második rész, követ­kező héten a harmadik te­kinthető meg. Ajánljuk fi­gyelmükbe a Kockázat című világgazdasági magazint is, amely ugyancsak július 17- én, 22 óra 25 perckor kez­dődik. Folytatódik az Ajtma- tov életművét bemutató so­rozat, ezúttal július 21-én a Korai darvak kerül képer­nyőre. Következő szombaton pedig a Dzsamila szerelme című filmet tekinthetik meg az érdeklődők. Mindkét al­kotás sajátos, ismeretlen vi­lágot hoz közel a nézőhöz. Érdekesnek ígérkezik még a Hírháttér csütörtöki adása, a következő héten ugyan­ezen a napon a Panoráma műsora látható. ját. Ez elég volt ahhoz, hogy az előtte azonos irányban haladó kivilágítatlan lovas kocsiba ütközzék. Az autó irányítója és Ágoston Imre verpeléti lakos, a lovas fo­gat hajtója egyaránt súlyos sérülést szenvedett. Az említett balesetek ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. ' ★ A telexjelentés —a sokszo­ri figyelmeztetés ellenére — számos vízbefulladásos eset­ről adott hírt. Szarvas kül­területén Kormos László 34 éves előadó, novaji lakos tiltott helyen, a Hármas- Körösben fürdött és vízbe fulladt. Tiszafüred külterü­letén hasonlóképpen meg nem engedett helyen stran­dolt az ország második leg­nagyobb folyójábán Erdélyi Sándor 52 éves nyugdíjas, egri lakos, aki belefulladt a vízbe. Az utóbbi ügyekben is tart a vizsgálat. Megyénkben: fakultáció a hetedik osztálytól A szakköri munka megújításáért A 07 JELENTI: Autóbusszal ütközött a személyautó NEPOJSAG - o Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős ki­adó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 0Ó3-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-A44; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál é* a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyár­egysége. Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH J OZSEFNE dr. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents