Népújság, 1984. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1984. július 14., szombat Csuvasiában jártunk... A traktorgyár! fiatalok között (Fotó: Jeana Nyikiforova) Kaland nélkül? Úttörőtáborok. Inkább gyermekszállodákról, minimotelekről kellene szólnunk, ahol megszokott rend szerint zajlik az élet. Délelőtt játék, majd bőséges ebéd, csendespihenő, és újra játék. Hetenként kirándulás (különbusz- szal vagy bérelt hajóval), néha vetélkedők, néha tábortűz. Semmi váratlan. A kiszolgálásról sok fős személyzet, a felügyeletről képzett pedagógushad gondoskodik. A szülők nyugodtak. Baj nem lehet. Meleg víz, puha ágy, akárcsak otthon. A sportpálya füves, a strand védett. Ha a gyerek fára mászik, a tanár leparancsolja, s ha véletlenül baj történik, ott az orvosi rendelő. Így van ez rendjén — mondhatnánk — de... Hazajön a gyerek, s ha kérdezzük, mi történt, csak hallgat, biggyeszti a száját. — Játszottunk — mondja. — Meg voltunk Tihanyban és Sümegen. — És ...? — Semmi és. Mit adtunk volna mi régen egy hajókirándulásért, egy forró zuhanyért! Állítgattuk nyaranként a sátorfát. cipeltük a kondért. Füves pályát sem láttunk. Tuskókat raktunk le kapufának, és tollaslabda, minigolf helyett számháborúztunk. Eszünkbe sem jut, hogy csemetéinknek éppen az hiányzik, amiből nekünk túl sok jutott; a kalandból, a bizonytalanságból, a felelősségből. Bolondság lenne „Vissza ß természethez!” jelszóval a kullancsos réteken tábort verni, az orvosokat hazaküldeni, a zuhanyrózsákat leszerelni. Mégis jó volna egyet visszafelé lépni. Üttörővárosokból úttörőtáborokba, amelyek nem kicsinyített másai az igazi szállodáknak, de táborok a javából. Ahol a napokat nem a fáradt felnőttek kényelemvágya, hanem a gyermeki fantázia ezer színe tölti meg tartalommal. Játszani is tudni kell! Újat kereső tanár barátom „hasonszőrű” kollégáját „elraboltatta” a komfortos üdülő játékra kész gondnokával. Ez elég volt ahhoz, hogy a gyermekcsapat menten nyomozógárdává alakuljon, s meginduljon a „hajsza” egy egész életre szóló élményért. Nekik volt mit mesélniük.. . (Sajnos e tanárnak is egy fegyelmi bizottság előtt.) Szabó Péter A kisvállalkozások és a nagyvállalatok Először a prospektusok kerülnek elő. Meg a könyvek, a jelvények, az apróbb nagyobb „csecsebecsék”, emléktárgyak. — Látod, ezt is ott kaptuk, ezt is Csuvasiából hoztuk..., és fejben mennyi mindent még. .. A KISZ megyei delegációja nemrégiben egy hetet töltött Csebokszáriban. Vezetőjét, Sós Tamás első titkárt közvetlenül azután kérdeztük élményeiről, miután hazaérkeztek Egerbe. Nem csoda, hogy a friss benyomások közül szinte alig tudott válogatni. — Tudom, mások is ilyen szavakkal térnek vissza, de hát így igaz; utunk során végig hihetetlen vendégszeretetben volt részünk. A barátságot, az érdeklődést éreztük nemcsak a „hivatalos” fogadások alkalmával, de akkor is, amikor gyerekekkel, diákokkal, dolgozó fiatalokkal találkoztunk. Sőt, az érdeklődésnél többet is tapasztaltunk. Meglepő, szinte megkapó volt hallani a legkülönbözőbb helyeken, milyen sokat tudnak Magyarországról, Heves megyéről, Egerről. — Utatok célja azt volt, hogy tanulmányozzátok azt, miként nevelik a csuvas ifjakat a hazaszeretetre, s hogy a Komszomol hogyan segíti az építőmunkát. — Nemigen kell magyaráznom, milyen aktuális kérdés mindkettő, s talán azt sem, hogy volt mit „ellesni” a több mint 60 éves testvérszervezet módszereiből. Rögtön az első nap például egy nagyszabású ünnepség kellős közepébe csöppentünk, a város, egész Cse- bokszári az építőtáborba indulókat búcsúztatta. > — Munkára nevelés. .. — És egyben hazafiság- ra. .. Persze lehet, van, aki úgy véli, a népviseletbe öltözött úttörők, a pártbizottság képviselői, a veteránok szónoklatai, az ünnepélyes fogadalomtétel csak külsőség. De szerintem bizonyos: az indulók valamennyiének lelkében nyomot hagyott, hogy mennyire fontosnak tartják egyhónapos segítséSzáraz tavasz után forró nyár sújtotta 1863-ban az Alföldet, különösen a Tisza-men tét. Az aszály súlyos élelem és takarmányhiánnyal fenyegetett, a korabeli sajtótudósítás szerint csupán hat városban (Karcag, Kisújszállás, Túr- (keve, Madaras, Kunhegyes, Kunszentmiklós) 24 ezer 506 szarvasmarhával, hatezer 720 lóval és 19 ezer kilencven sertéssel csökkent az előző évi állatállomány. Heves és Külső-Szolnok megye Tisza-menti községeinek lakosságát éhínség fenyegette. kölcsönre. vetőmagra, közmunkákra szánva a kormány és helytartótanács harmincmilliós kéréssel fordult császár őfelségéhez a gondok enyhítésére, az indoklásban így fogalmazva: „az ország egy- harmad része tökéletes ínséget, második harmada nagy szükséget szenved, csak egyharmadán lehet kielégítő termésről beszélni.. A városi ínségbizottmány Tiszafüreden 1863. augusztus 15-én kelt, s a megyei bizottmányhoz intézett levelét • — a későbbi múzeumot alapító — Tariczky Endre fogalmazta: ,,o szárazság és a jégverés több mint 26 ezer holdnyi határunkat mindennemű élelmi cikkekben és takarmányban nagyobb részt semmivé tevén, naponkint fokozógüket a földeken. Jobban átérzik, hogy senkinek sem mindegy, miként dolgoznak majd. — Ingyen? — Ök is kapnak fizetséget, de némileg eltérő rendszer szerint, mint a mi tá- borozóink. — Mint mondtad, megjelennek ilyenkor a veteránok is, akik valaha talán ott voltak a szűzföldek föltörésénél. — A volt harcosokkal, a nagy idők tanúival példamutatóan eleven az ifjúság kapcsolata. Nemcsak egy- egy alkalmi rendezvényen találkoznak, de számos progdik közöttünk az ínség, s barmaink is, melyeket az eddig dúlt, s még fenyegető dögvész tán meghagyand, a takarmány nemléte miatt fognak éhen elveszni és megsemmisülni. Ennélfogva életkérdésű dolog ránk nézve annak eszközlése, hogy a magas kormány lehető gyorsasággal nyújtaná felénk segítő kezét és nyitná meg először és itt e vidéken önként kínálkozó s szükségesnek látszó — akár tiszai átmetszésekben, akár utak, mint a tepély-poroszlói és a poroszlói-tiszafüred-deb- receni országos utak készítésében a keresetforrást a kenyér nélküli munkaképesek részére.. A megye segélybizottmánya 1863. szeptember 28— 29-i ülésén döntött a megyéhez érkezett 70 ezer p. mérő gabonának, mint kormánysegélynek elosztásáról. Az Ungvárról Tiszafüredre érkezett „életből” Nagyivád 955, Tiszaörs 1228, Igar 679, Tiszaszőllős 560, Tiszaör- vény 609, Tiszafüred pedig 1930 p. mérővel részesedett. (1 pesti mérő=93,747 liter). A kisbirtokos lakosság a gabonasegélyt kölcsönkép- pen kapta, értékét 1,5 százalékos kamat mellett 1865. január 1-től kellett, három év alatt évi négy részletben törleszteni. Még ebben a hónapban, a segélyként kapott hitel terhére nagyramot a veteránok szerveznek a diákoknak. Ehhez tartoznak például azok a harci túrák, vetélkedők, amelyeken a „Sasok” — olyanok mint a mi ifjúgárdistáink — mérik össze tudásukat. Ki mennyire ismeri az ország, a munkásmozgalom történelmét, a hősök életét, és a gyakorlatban a fegyverek kezelését. — Nem minden fiatal úttörő-, vagy ifjúgárdista. — Nem. Viszont a Da- szaf-ba, — ez az MHSZ-re hasonlít —, tényleg majdnem mindenki belép. Itt szintén próbára tehetik a gyerekek ügyességüket. A szabású munka kezdődött Makiár és Füzesabony, valamint Tepély (Besenyőtelek) és Poroszló között az utak építéséhez, a poroszló-tiszafüredi gát felújításában — ezt a töltést az árvíz 1861-ben és 1862-ben is átszakította — és Füzesabonyban, a Laskó-patakon átívelő híd környékén. Az útépítési. töltésfelújítási, terep- rendezési munkák a hitel erejéig, december 11-ig folytak és sok száz poroszlói, tiszafüredi, nagyiváni, ti- szaörsi, tiszaszőllősi, örvé- nyi, derzsi, szalóki és abádi nincstelent juttatott szerény keresethez. A tiszafüredi ínségbizottmány 1864. szeptember 2-án készítette el mérlegét a több mint egyéves működésről. Ez idő alatt a testület 2235 frt 81 kr. készpénzzel, 122 m. búzával, 447 m. rozs- zsal, 4 m. árpával, 1,5 m. tengerivel, néhány mérő zabbal, kölessel, habbal, borsóval, köles- és árpakásával, burgonyával, 4 mázsa 7 fontnyi hússal, 2349 itcze ecettel, 65 font szalonéval, stb. gazdálkodott. Működését helyi és az ország más részeiből érkezett készpénzbeli és terményadományok tették lehe- hetővé. Az adományozók listáján szerepel pl. gróf Battyhány Lajos és Damjanich János özvegye, a Pesti Magyar Gazdasszonyok hazafiságra való nevelés különben ezen kívül it át- és átfonja a mindennapokat. Az iskolákban — így például a 34-es számúban is, amelynek igazgatója részt vett Magyarország felszabadításában — mindenütt kis házi múzeumok elevenítik föl a hősi múltat, a háborút, Lenin életét. — Esett szó problémákról is? — Persze esett. Mondom, nem vendégként, barátként kezeltek bennünket. Igyekeztek, hogy ne csak úticélunkat valósíthassuk meg, de egy kicsit életükkel is megismerkedhessünk. Hosz- szú lenne felsorolni, hány helyre vittek, mi mindent láttunk a modern sportkombináttól kezdve az új Volgái erőműig, a legváltozatosabb kulturális programoktól egy családi otthonig... Jártunk a helyi traktorgyárban is, ahol bizony szóba került, hogy a munka- szervezésen van még mit javítani. De őszintén ismertették azt is, hogyan próbálják a fiatalkori bűnözésnek elejét venni, s az sem maradt titokban számunkra, hogy az áruellátás döccenői miatt ők is bosszankodnak. — Kellemes gondot jelenthetett, jelent, hogyan lehet ezt a barátságot — amelynek ezek szerint számtalan tanújelét adták — viszonozni. — Mindenesetre megpróbáltuk. Utunk során adtuk át ugyanis Heves megye KISZ-eseinek meghívását azoknak a gyerekeknek a számára, akik a legtöbbet szenvedtek a nemrég pusztító forgószél miatt. Elfogadták javaslatunkat, így mód lesz arra, hogy augusztusban 35 pionír nyaraljon nálunk, feledve egy kicsit talán a természeti csapást. — Nemrégiben is jártak megyénkben csuvas úttörők. — Eleven a testvérkapcsolat, s most, amikor újrafogalmaztuk, aláírtuk együttműködési tervünket, arra törekedtünk, hogy még gazdagabbá váljék a jövőben. Németi Zsuzsa Egyesülete, bővítette a városi ínségalapot a helyi közbirtokosság pénztára, szerepelnek az adományozók között az egyházak és a nagybirtokos Kiss Pál, a tiszafüreden élő 48-as honvéd tábornok pl. 1,5 mérő kölest, 2 mérő árpakását, Balogh István (nevével alig évtized múlva a helyi tűzoltóság alapítását kezdeményezők között találkozunk, s nevét ma is utca viseli Füreden) 2 mérő kölest ajánlott fel a rászorulóknak. A városban működő konyha 60 font sót, 65 font szalonnát, 40 lat paprikát, 60 csomó hagymát, 22 csomó gyökérzöldséget, 118 levél tésztát használt fel, a kemence táplálására — a rozsét a város biztosította — 3 öl tűzifát vásároltak. Százhúsz esztendővel később tallózva a korabeli híradások között, a várossal ismerkedve még igaznak találjuk Petőfi útijegyzeteiben alkalmazott jelzőit, az itt élők helytállása figyelmet és tiszteletet parancsoló példa lehet a késő unokák számára. A korra jellemző, ma már szinte elképzelhetetlen gazdasági, közlekedési, hírközlési viszonyok között pedig már formálódtak talán a század végére kisvárost teremtő szellemipolitikai erők. Gaál Sándor Valamelyest csillapodtak a viták a kisvállalkozások körül. Nyilván azért is, mert már menet közben is kiderült, hogy nem végeznek e társaságok, társulások haszontalan munkát, s legfőképpen nem óhajt minden nagyipari munkás és szövetkezeti tag gmk-ban, vagy szakcsoportban dolgozni. (Hogy miért nem? Mert vannak akiknek ennél többet ér a szabad idejük, s vannak olyanok is, akik más úton-módon jutnak a havi keresményüket kiegészítő — s manapság már nélkülözhetetlen — jövedelemtöbblethez. ..) Kiderült az is, hogy az esetek nagy többségében szó sincs a gyakorta felháborodással emlegetett mesés jövedelmekről, szó van viszont arról, hogy a tisztes jövedelemtöbbletért ugyancsak tisztességes teljesítményt kell nyújtani. Máskülönben miként lehetséges, hogy e kisvállalkozások árbevételei tavaly majdnem megötszöröződtek és nem azért, mert e társaságok gomba módra szaporodnak, hanem mert a teljesítményeik jóval magasabbak, mint például a nagyiparban szokásos átlag. Az adatokat egyébként a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságán készült és a kisvállalkozások tavalyi működtetését taglaló elemzésből idézem. Készítői kategorikusan cáfolják azt a hiedelmet is, hogy a vállalatok munkaerőgazdálkodói számára a kisvállalkozások valóságos végveszélyt jelentenek. Feketén-fehéren bizonyítható. hogy nincs — s hadd tegyem hozzá: sajnos nincs — számottevő verseny a nagy- vállalatok és a kisvállalkozások között. Az utóbbiak nem jelentenek különösebb aggodalomra okot adó keresletet a munkaerőpiacon: a mintegy 180 ezres létszámból mindössze 24 ezren dolgoznak főállásban a kisvállalkozásoknál. A többiek mellékállású alkalmazottak. A tavalyi számok szerint a jövedelmek nagyon tág. határok között mozognak. A kisvállalkozások majdnem 40 százalékánál a havi átlagjövedelem 1000 forint alatt van és mindössze 6 százalékánál haladta meg a havi 9000 forintot. Ez a jövedelemtöbblet — akár csak ezer forint, akár annál lényegesen több — bizony hozzájárult ahhoz, hogy enyhüljenek az iparvállalatok és a szövetkezetek munkaerőgondjai. A vállalati gazdasági munkaközösségek és a szövetkezeti szakcsoportok ugyanis — minden ellenkező feltételezéssel szemben — igenis létszámstabilizáló hatásúak. Nem véletlen, hogy újabban elhalkultak a termelőszövetkezeti melléküzemek miatt korábban hangosan panaszkodó vállalatvezetők. Az imént jelzett jövedelemtöbblet mögött persze többnyire hasznot hajtó és a nagyiparhoz képest sokkal megfontoltabb, sokkal takarékosabb gazdálkodás fedezhető fel. Az egységnyi árbevételre jutó termelési költség jóval kisebb, mint a hagyományos gazdálkodó szervezeteknél. De vajon jó-e a kisvállalkozások tagjainak, hogy ilyen vállalkozási formában dolgozhatnak? Nos, nem egyértelműen... Az anyagilag nem túlzottan tehetősebbeket gyakran sújtja, hogy megrendelőik — sokkal tehetősebb nagyvállalatok — nem, vagy csak késve fizetnek az elvégzett munkáért. S a kisvállalkozásokat a csőd miatti megszűnés veszélye is fenyegeti. Két év alatt ezer vállalkozás „dobta be a törülközőt”, mert nem kaptak elegendő megrendelést vagy mert a várható nyereséget, az üzleti érvényesülést illetően alaposan elszámították magukat. Esetükben ugyanis kíméletlenül érvényesül -a vállalkozói kockázat, a versenyhelyzet miatti bizonytalanság. .. .. .csak erről a kelleténél kevesebbet beszélünk V. CS. TISZATÁJI TÖRTÉNELEM Amikor még Füred is Hevesben volt... Mindenütt kenyérrel éa sóval fogadtak
