Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-06 / 131. szám
4. BHHBin I • m □I Hi Jt 11“ lni% . ..-ittóigf■ f.v:-'- -á k» . t^v-■ ■■/'j.- ’.ii Hi NÉPÚJSÁG, 1984.június 6., szerda A fotó menedzsere Szolnokon a fotó végérvényesen a harmincas években vert gyökeret: a szociofotó- sok akkori tárlata ma fotóművészetünk történetének fényes lapja. Egy új lap is íródik ezenközben: a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. És e lapról nem hiányozhat majd a csapat és menedzsere sem. Kolozsi Sándorral, a Jászkun Fotóklub titkárával beszélgettünk az első öt évről. — Milyen szerepet tölt be a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ tevékenységében a fotó? — A „Ház” — így hívja mindenki Szolnokon — azzal az alapállással kezdte működését, hogy ide hiába soha ne jöhessen senki: mindig találjon magának olyan tárlatot, rendezvényt, könyvet, vagy zenét, amely leköti, életének e kis töredékét élménnyé teheti. És ehhez az alapálláshoz a fotó — mint könnyen megközelíthető művészi, agitációs műfaj — jól illeszkedik. Azon felül tehát, hogy körülbelül 30 , négyzetméteren fotólabor, előkészítő szoba van a Házban. igényeket is támasztott, kezdettől, a fotó művelői iránt. — És a közönség? — Talán legnagyobb visszhangot kiváltó kezdeményezésünk, a Fotógaléria, most készül az ötvenedik tárlat megnyitására. Évi tíz kiállítást rendezünk, aktualitáshoz kapcsolva — legyen az mezőgazdasági könyvhónap például, Kunikovács László Élő agrártörténete kiemelkedő színvonalon párosult hozzá. Ezek a tárlatok az országos, sőt. nemzetközi élvonalat hozzák hávonta Szolnokra, és publicitást jelentenek a megye alkotóinak, kísérleteknek is. Egyfelől továbbképződnek, megméretnek a fotósok, másrészt heti legkevesebb ezer-ezer- kétszáz valódi nézővel számolhatunk, akik ezeken a tárlatokon nevelődnek kiállítás látogatóvá. Csak néhány ipélda az ötvenből: Budapest utón csak nálunk láthatták a nézőik az „Impresszióik az ■NSZK-ról” című anyagot. Szefoeni András Thaiföld-tártatáit, elsőként láthatták nálunk Taikichie Irine japán •fotóművész képeit, és mi mutatjuk be elsőndk Eifert János életművét november elején. De Heartfield, Capa éppúgy szerepelt programjainkban, mint a mai sajtófotó: a sajtónapra a Szolnok megyei Néplap fotórovata készül közös anyaggal. — A megye többi hét városa hogyan részesül mindebből? — A Fotóművészet című lap állandóan közli az országban megnyílt fotókiállításokat — onnan tudom, hogy minden tizedik magyar fotótárlat a mi megyénkben van. Azokat az anyagokat, amelyeket tudunk vándorol- ■tatni, Jászberényben éppúgy bemutatjuk, mint Karcagon, vagy Martfűn —, de valamennyi kiállítási anyagról diasort készítünk, így semmi nem vész el, minden reprodukálható. És ez a továbbképzésnél. új generációk számára már most fontos. — E rendezvényeken csak képek mutathatók be, és a diázók? — A diaporáma szerintem olyan érték, mint egy tárlat maga. Százhúsz ember jön össze diavetítéseinkre, úgy kéthavonta. Az Interdia- show anyagát éppúgy levetítjük mindig, mint a kecskeméti diapályázat, vagy a berlini Color Klub diapozi- tívjeit. A szerzői esteken a teljes magyar élmezőny bemutatkozott már, volt este, hogy egyszerre öt alkotó volt itt. És kell-e jobb közönségcsalogató, mint Nagy- györgy Sándor tanzániai diái? — Nemcsak bemutatkozni rang Szolnokon, pályadíjat nyerni is! — Örülök, ha így van! Kicsit kételkedve hirdettük meg a környezetvédelem-pályázatot; az 1982-es második vetélkedés erről győzte meg a védnököket, hogy a résztvevőkben „van szufla”. Minden páros évben meghirdetjük tehát, idén már nemzetközi méretekben érkeztek be anyagok. Törökszentmiklós hirdeti meg kétévente az „Alföldi tájak, emberek” pályázatot. Hajdú—Szabolcs— Szolnok megye tájegységi pályázata háromévenként kerül hozzánk; szép díjakkal, katalógussal tesszük emlékezetessé! Megyei pályázatokat felváltva rendezünk, az egyik évben fekete-fehér, a másikban színes kategóriában. Az egyre emelkedő színvonal a visszaigazolása annak, hogy a fotó propagandája és oktatása nem hatástalan. — Oktatása? — Hogy milyen minőség létezik, azt látja az amatőr; hogy hogyan érheti el. azt meg kell tanulnia. Felnőtt- és úttörőszakkör működik nálunk, Berta Ferenc és Vajda József vezetésével, az úttörők már a zánkai versenyt is megnyerték egy ízben. A szakkörön kívül valódi tanfolyamokra is sor kerül. • — A klub képcentrikus? — A felvételt egy kollekció bemutatásához kötjük: az egész klub bírálata mond igent, vagy nemet. Az elutasítottak nem kirekesztettek, hiszen látogathatják a klubfoglalkozásokat, de bekerülni: rang, amit meg kell őrizni. Elnökünk az a Ta- bák Lajos, aki már a Szo- döfotó kiállításon is részi vett, ötven éve — az ő személye garancia a mondanivaló és a kivitel megfelelő színvonalára. A tagok akár a klub tagjaként, kollektíváiként. akár külön pályázhatnak mindenfelé; most is lóg a faliújságon vagy tíz felhívás, önálló kiállítások sorát produkáltuk már. De nem korlátozódunk csak a képekre. Minden alkotó szuverén egyéniség, bogaraival együtt. Csabai István a nagy- tele megszállottja — amit megtudott ez ügyben, előadáson mondta el. Jeney István, a Leitz-gyár készítményeit gyűjti, Garay Tamás a lágyított rajzzal, Dulovits munkásságával bíbelődött sokat, Ratkai Barna a lemezes gépek, a Dagor-objaktívek specialistája, én a vetített kép történetéből írom most disszertációmat. — Valamennyien előadói szinten mélyültek el témáikban; előadásaik nyomtatásban is megőrződtek „Fotó-Fórum” című időszakos kiadványunkban. Sőt: a klubon belül kis alkotóközösség is alakult, Weston Stúdió néven, a nagy előd szellemi örökségének folytatására. Két, az experimentális fotó irányába elkötelezett fotósunk, Dede Géza és Har- gitay Lajos pedig javaslatunkra a Fiatal Alkotók Köre egyéves ösztöndíját nyerte el a megyei tanácstól. — Eszerint jó helyre került a Népművelési Intézet nívódíja is tavaly decemberben? — Ezt nem a díjért csinálja senki! Az én munkámnak is ez csak a fele, hiszen tisztem szerint természettudományos ismeretterjesztési előadó is vagyok. De az, hogy az önművelődésig eljutnak a hobbyból indulók — az már elégtétel, azért már érdemes! Talán nem véletlen, hogy a Magyar Amatőrök Fotó- klubok és Fotószakkörök Szövetsége, az 50—60 tagegyesületet tömörítő MAFOSZ is Szolnokon alakult meg; és talán e testületnek sem válik hátrányára, hogy egyik titkárává épp Kolozsi Sándort -választották . .. ★ Heves megyében 1983-ban nem volt országosan is minősített fotókiállítás; a regionális fotópályázat (Nóg- rád, Borsod, Heves megye alkotói részére) — halódik. Az elszigetelt próbálkozások (A Népújság fotórovatának, vagy B. Müller Magda kiállítása az Ifjúsági Házban, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa fotópályázata) nem pótolják a megyei művelődési központ szervező munkájának hiányát. És a •közösségi életet, továbbképzést, megméretést, önművelést — végképp nem. Kőhidi Imre Az ár ellen — az árban, Siklós Olga történelmi hangjátéka Széchenyit állítja műve középpontjába, a harcoló, a bécsi udvarral és önmagával harcoló embert, aki hazáját a művelt európai nemzetek sorába akarta emelni: „Hazánk fiainak annyi áldást és szerencsét hozni, amennyire azt lehetőségeink engedik. Miként lehetne Magyarországot a sárból kiemelni?” A reformátor, az életmű negyedik tétele azt a Széchenyit mutatja, aki az ár ellen harcol, amikor „az osztrák monarchia jövőjén dolgozik és Metternich ellenvetéseivel szemben azt mondja: „Ma Magyaroíszágot egy magasabb civilizáció fokára emelni, ez a hűség a dinasztiához. E cél elérése annál üdvösebb lenne, minél előbb tudnánk a rendeket még ezen az .országgyűlésen a híd, a színház, a nyelv kérdésében jó döntésre ösztönözni.” Az időpont a reményteljes 1832 36-os országgyűlés, amely ugyan nem hozta meg a várt eredményeket, de azt megmutatta a bécsi udvarnak, hogy nagy kérdésekben egyet akar a nemzet. Széchenyinek azonban nemcsak osztályában és a kormányban voltak ellenségei. Hidat? De milyet? Amelyiken mindenkinek fizetni kell. Cziráki azt mondta, hogy ő nem megy át a hídon, ha fizetni kell. 1836- ban azonban megszületett a hídtörvény. Színházat? Ennek vitájában Kölcsey így beszélt: „. .. Az egész nemzet viselni akarja-e a szégyent, hogy Pestről a magyar játékszín számkivetett, vagy csak mostohagyerek lehet? A játékszíntől féltjük talán erkölcseinket, vagy inkább rettegünk, hogy az a múlt és jelen való képeit élőnkbe hozván lelkiismereteinket felébreszti.” És 1837- ben megnyílt a Nemzeti Színház. Az önmagában is egészei jelentő fejezet tetőpontja Széchenyi és Metternich vitája. Széchenyi a nemzet felemelkedését akarja, Metternich a monarchiáét. Metternich mögött ott van az udvar és a kormány, Széchenyi mögött az országgyűlés. Metternich hideg észszel méri fel a lehetőségeket, Széchenyi a reformok megszállottja. Metternich itl világosabban lát: „Az embereknek két csoportja van. Az egyik előmozdítja a jót. mert ismeri, a másik a rosz- szat .támogatja, mert vagy nem ismeri a jót, vagy mert eleve a rosszat akarja.' Mindkettő fellép Széchenyi ellen. És ez életének tragédiája. Még messze van 1860. de már most főbelövős hangulatban él. Az események fővonalát érthetőbbé teszik az epizódok, a közbevetett besúgói jelentések, esküvője Seilern Crescenciával, a pesti jurátusok éjjeli zenéje, Lovasinak és társainak börtönbe vetése és Wesselényi hűtlen- ségi pere. Széchenyi Wesselényi mellé állt. Igaz. Bécsben nem ezt várták, hogy Wesselényivel tárgyaljon a király és kormány ellen. A reményekkel teljes évtized végén és a számtalan tennivaló befejezéseként még ezt a kérdést teszi föl: „Meggyilkoltathatunk-e? Nem, mert a nemzetnek jövője van.” A rádió ezt a kitűnő jellem- és korrajzot az Ifjúsági Rádió keretében mutatta be, és hasznos megoldás volt, hogy az utolsó tételeket a délutáni órákban, azonos időben sugározta. Mécs Károly (Széchenyi), Tomanek Nándor (Metternich), Juhász Jácint (Wesselényi) életközéibe hozták a múlt századnak ezt a nyugtalan évtizedét, amelyben hazafiak álltak szemben Bécs elnyomó, magyarellenes politikájával. Ebergényi Tibor ZENÉS VASÁRNAP DÉLELŐTT Szépen szállt az ének Ismét megszervezték az idén is Gyöngyösön a Zenés vasárnap délelőtt című hangverseny-sorozatot, amelynek színhelye a Mátra Múzeum belső udvara. Az első koncert most hangzott el. hogy még további négy kövesse. Az időpontokat úgy jelölték ki a rendezők, hogy azok mind beleessenek a tanévbe. Valószínűleg azért, mert a szereplők zöme diák, illetve pedagógus. Kivétel a szeptember 9-re kiírt záró- hangverseny. amelyen egy mezőgazdasági és egy ipari üzem népdalköre áll a közönség elé. A nyitóeseményen a gyöngyösi 6. sz. és a kará- csondi iskola kórusai énekeltek. A kisdobosok csoportja tisztán intonált, vidáman játszotta végig mondókéit, üdítően kedves képet alakítva. Felkészítőjük Juhász Andrásné. Nagyon «okoldalú felkészültséget igényelt az a műsor, amelyet Nagy Judit vezényelt. A ka. marakórus a dalirodalom egészen tág tereit mutatta be, vállalkozott zenei kíséretre is. Precíz, pontos előadásuk a fegyelmezettségre is példát adott. A karácsondi fiatalok énekkara a kották megszabta dallamíveken túl abból a közegből is merített. amit csak az átélés, a hangulat felkeltése és átadása teremthet meg. Karnagyuk Tóth Antal. Nagyon tetszett az a fel- szabadultság, az az érzelmi gazdaság, amely a 6. sz. iskola énekkarának az előadását tette figyelemre méltóvá. Szépen és szívből szólt az énekük. Teljesítményük mögött a komoly felkészültség biztos alapja mutatkozott meg. Vezényelt Kalocsainé Csillik Mária. A múzeum baráti köre ezzel a rendezvénysorozattal tiszteleg a város jubileuma előtt. (g. mól—) Magyar filmek Sydney-ben Két alkotás képviseli a magyar filmeket az ausztrá. líai Sydney-ben június 7-e és 25-e között megrendezendő nemzetközi filmfesztiválon. Á játékfilmek versenyében Szomjas György Könnyű testi sértési című produkciója vesz részt, a rövidfilmek kategóriájában pedig Czakó Ferenc Ad Astra című alkotása szerepel. A nemzetközi filmfesztiválon magyar napot is tartanak. Gazdag Gyula Elveszett illúziók. Maár Gyula Felhőjáték. valamint Szurdi Miklós Hatásvadászok című filmje szerepel a nap programjában. (MTI) Vári Attila: Főpróba n/2. Marika befejezte a ruha- terítést; ő is az öreget hallgatta, de Jánoska rászólt: — Nincs semmi munkád, hogy itt ólálkodsz? Nem fejérnépnek való, amit Józsi bá’ mesél. — Ott állok, ahol akarok — mondta Marika, s csípőre tette a kezét. — Az az én dolgom, hogy hol állok. Értetted-e? — Ügy? — kérdezte fenyegetően, s közeledett Marikához, akit egyáltalán nem ijesztett meg Jánoska paprika-vörös arca, s hogy haját turkálva lépeget felé. — Megmondtam, hogy fejérnépnek kályha mellett a helye? Megmondtam, vagy nem? — kérdezte, most már alig féllépésnyire Marikától. — Szófiabeszéd — feleselt Marika, s amikor Jánoska meg akarta pofozni, elkapta a feléje lendülő kezet, s beleharapott. Jánoska felüvöltött, fél lábon táncolt az udvaron, s fájós kezét felhúzott bal lába hajlatába szorította. — Megharapott — visította, mint egy heréit malac, s torka szakadtából üvöltött, mint akit éppen vágni készülnek. — Jancsika, na — csitította Marika. — Jancsika, na! Meghallják, na! Ne izélj, meghallják, s megmondják anyuéknak. Ugye, Józsi bácsi, nem is fájhat neki olyan nagyon? — Azt tudja, aki kapta — mondta diplomatikusan az öreg, s Jancsika abbahagyta a toporzékolást. — Csak védje maga is, ’sze ő szedte le a tavaly oltott fájáról az összes körtét. ö kente be a pipája szárát is kátránnyal, s azt is ő találta ki, hogy drótozzuk be a kapuját — mondta diadalmasan Jánoska, s a hatást leste. — Szóval, te voltál? — állt fel az öregember. — De te honnan tudod, Jánoska? Tán csak nem lested ki? Vagy tán az is lehet, hogy éppen te segítettél neki? Na várj csak, hazajön apád, aztán számolunk — mondta indulatosan az öregember, s bajúszát pödörgetve fölállt, sétabotját karjára akasztva kisántikált az utcára. A két gyermek tanácstalanul állt. — Nem játszok többet — mondta Marika. — Árulkodó Júdás, kapsz egy kotlós tojást. — Akkor minek haraptál meg? — Azért, mert Ancsa néni is megharapta Tóni bácsit, mikor meg akarta ütni — mondta Marika, és csípőre tette a kezét. — Bi- zonyatyaúristen megharapta. láttam. — Folyjon ki a szemed? — Így folyjon ki a szemem — mutatta két ujjá- val a szemkiszúrást a kislány. aztán diadalmasan hozzátette: — De Toncsi bácsi mégsem szaladott, hogy kikiabálja, hogy Ancsa néni lopja a csirketápot. Jánoska megingott az érv hatására, aztán mint aki érti az összefüggéseket, legyintett. — Azért nem kiabálta ki, mert ők férj és feleség, és a saját tyúkjaiknak hozza a csirketápot. — Mi nem vagyunk férj és feleség? — kérdezte a kislány. — Vagyunk egy francot — mondta felnőttesen a kisfiú. — Ez csak játék. — Játék? Akkor a malomgátnál miért mondtad, hogy húzzam le a bugyimat? — Azért, mert Juli <s lehúzta. — Juli — mondta sajnálkozva a kislány. — Nanyó azt mondta, hogy a Juli nanyójának se volt soha bugyija, de nekem nem illik fiúk előtt lehúzni, mert belőlem orvosnő lesz. A kisfiú gondolkodott egy keveset, aztán odalépett a kislányhoz. — Akkor Bállá Jóskával miért fürödtetek csórén? — Mert nanyó nem engedett el, s nem akartam, hogy észrevegye, hogy mégis a gátnál voltam. Mert akkor vizesen kellett volna hazajönnöm — mondta a kislány, aztán diadalmasan hozzátette: — De Bállá Jóska nem számít. Az csak másodikos. Kicsi. — Kicsi — mondta elismerően Jánoska is. — Nem is fáj a kezem — közölte békülően, s megkérdezte: Megyünk a gáthoz? — Megyünk — mondta Marika, s a víztől csepegő terítő mellé dobta szoknyáját, s szaladni kezdett. Kis piros bugyija, mint egy szélben hajlongó pipacs mozgott jobbra-balra a combig érő fűben, s mögötte ott lohoh Jánoska is. ö nem volt mit levessen. Egy szál gatyában ment reggel a kislány után, s most mindketten szaladtak, időnként nagyot visítottak az örömtől. — Marika — kiáltotta a kisfiú. — Dugjuk el a többiek ruháit. — Jó — kiáltotta vissza a kislány, s nevetése fölhallatszott talán egészen az égig, mert a nap kíváncsian bújt elő egy zsebkendő- nyi felhő mögül. VÉGE
